Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-29 / 177. szám
Akárkivel és akármiről folyt í szó, ahonnan elindultunk és ahová végül is kilyukadtunk, szinte mindig ez volt: A homok. Igen, az egykori vadkerti homokbuckák, amelyek ma már megzabolázva szolgálják a szorgalmas, leleményes népüket, pedig egykor bárki közülük rabszolgája, átkozó ja volt a homoknak. íme, most is, ahogy ülünk Nagy Pál István nyugdíjas tanító lakásán, a hűvös szobában, és idézzük Soltvadkert régmúlt századait, a tanító úr felvil- lanyozódva rakja elém levéltári kutatásának érdekes dokumentumait: — Az igazsághoz tartozik — magyarázza — hogy nem a magyarok, hanem a németek kezdték el a telepítési munkát. Tizennégy család érkezett ide a török hódoltság után, 1745-ben, és bérbe vették a buckákat a bőszérti, a csábori részen. Hét család neve fennmaradt a régi iratokon, mai névrokonaik ma is itt élnek, például a Mülle- rek, a Hirschek. Sok mást is megőrzött, feltárt a kutató emlékezet Soltvadkert régmúltjából. Például azt, hogy Vadkert volt a község eredeti neve, egészen 1900-ig. Az Árpád-házi királyok vadász- paradicsoma terült el itt Királyi dekrétum 1569. évben Pest vármegyéhez csatolta bíráskodás tekintetében Pilis és Solt vármegyét, amelynek a neve Solt jelző bekerülése után így hangzott: Pest—Pilis—Solt törvényesen egyesült vármegyék. .. Ám, az 1710 telén lezajlott, Rákóczi Ferenc vezette, eldöntetlenül végződött kuruc—labanc csatát azóta a homokkal vívott küzdelem váltotta fel, és ez a harc ma már teljes diadalt hozott, az ember javára, a község széles határában. Igaz, a mai kor szele ezt a határt sem hagyta meg változatlanságában. Egyre csökken a tanyasi gazdák száma. Betelepülnek, házat emelnek a községben, de igen sokszor önmaguknak csupán, mert: — Elég nagy az elvándorlás, sok fiatal az iparban helyezkedik el vagy tovább tanul, és aztán másutt próbál szerencsét és ereszt gyökeret... Mindezt Góczen Ferenc, a községi tanács vb elnöke mondta, s mielőtt tovább idéznénk szavait, róla is illik elmondani egyet-mást. Ö az az ember, aki — a közmondástól eltérően — „próféta” lett saját hazájában. Az egykori szabósegiéd, majd fmsz-dolgozó itt született, itt élte le fiatalabb éveit. Ismerőse, barátja, szomszédja, rokona szinte az egész, több mint nyolcezer lélekszámú községnek. — Jó is, rossz is ez — vallja. — íme egy példa. A múltkor egyik komám disznótorra invitált, mint utólag kiderült, némi protekciókérés hátsó gondolatával. Mondtam neki, ha neked engedek, más is jön hozzám. Hogy megértette-e, vagy sem a visszautasítás okát, nem tudom. De tény, azóta sem hívott disznótorra... S most nézzük, milyen is kö-' zelebbről a mai Soltvadkert? Hiszen, ahelyett hogy elkalandoznánk a múltba, a jövőbe, mégiscsak ez a legizgalmasabb. Rézgálicügyben szerettem volna beszélni a község egyik legtekintélyesebb szőlősgazdájával, aki máskülönben levelező hallgató a kertészeti-szőlészeti főiskolán. Ezekben a napokban a rézgálic a legaktuálisabb, legfontosabb dolog Vadkertén. A nagy esőzések miatt szükség van ugyanis még egy permetezésre. Nincsen azonban rézgálic. Hasonló hatóerejű anyag Utolsó kapálás szüret előtt a Jóreménység Szakszövetkezet szőlőjében, A tanácselnök, aki próféta lett saját hazájában... azonban akad elegendő az AG- ROKER-nél, de ezt nem akarják alkalmazni a gazdák, akik ragaszkodnak a régihez. így aztán amíg nincs rézgálic, inkább nem permeteznek a határ gyönyörű szőlőtábláin, ahol a József Attila Tsz-en kívül három szakszövetkezet és egyéni gazdák szőlőjei, gyümölcsösei terülnek él. Érdekes kérdést a szőlő, a gyümölcs mit fizetett az utóbbi időben a fáradságért? Ebben az évben több mint hatvan két- három szóba összkomfortos ház épült, az elmúlt években, az úgynevezett Krémer-telepen cirka ugyanennyi házzal új falu- rész nőtt ki a földből, akárcsak az újfálusi részen. A Lenin és a Kossuth Lajos utca között újabb 129 telkes lakóteleppel bővül a község egy-két év múlva, és a telekvásárlók egy része a község határában levő ezer tanya gazdája közül kerül ki. Tavaly 123 építési engedélyt adott ki a tanács. „Foghíj” alig van a községben és az új villasorok, az első félévi, csaknem 30 milliós takarékbetét minden kommentárnál jobban bizonyítanak az itt élők anyagi boldogulásáról. A közeli Büdös-tó mellett nemrég 50 telket értékesítettek, többek között, a község lakóinak. Es a többi eladásra váró telek gazdája között is sok vadkerti lesz bizonyára. Vadkerten 102 a gépkocsitu- lajdomosok száma, a tv-vel rendelkezők viszont alig érik el a kétszázhuszat. Ennél az adatnál érdemes kissé elidőzni. Több esetben hallottam a megjegyzést: itt a gépkocsi nerri luxus, hanem munkaeszköz. Ezt el is hittem, amikor megtudtam; legalább ölvén olyan autótulajdonos van itt, aki még nem volt például országjáráson, külföldön kocsijával. Csak a piacra jár ... Mindebből nyilvánvalóan kitűnik: egyesekben a szorgalom, a munkakészség mellett nem fejlődött még ki kellő mértékben a műveltség, a kulturáló- dás iránti' igény. Legalábbis annyira, amennyire a lehetőségei megengednék... A művelődési otthon igazgaŰj témára vált: — Egyébként új szakkörit két, művészeti csoportokat szervezünk, azután KISZ- és értelmiségi klubot. Sokat várunk ettől... Járjuk a község utcáit, a villasorokat, a tanácsháza környékét. Rendezett, tiszta a falu képe, szépek a parkok is. Ám, nem egy helyen láttunk lucernával bevetett területet a házak előtt... — Ezt a területet is kihasználják az emberek, pedig nem lennének rászorulva — jegyzi meg kísérőm. — Igaza van. A tanácsházánál balra kanyarodunk, a Költői Anna utcába, ami melegben poros, esőben sáros. özvegy Haskó János né, aki 15 éve tanácstag a községiben^ szívesen invitál bennünket házába. Most járási tanácstag, a A soltvadkertiek és még sok hazai, külföldi vendég nyaraló-, fürdőhelye, a környék „Balatonja”, a kedvelt gyógyvizű Büdös-tó. - , tóját a járástól hívták haza. Hivatásáért élő, szinte „megszállott” ember. Ég, lobog, verekszik. Szereti ezt a népet, örül a sikereknek, elkeseredik az eredménytelenségen, a közömbösségen, hogy a következő percben újult erővel dolgozzék. Magyaráz: — Látta a művelődési otthont? Lehet, hogy szakmai sovinisztának tart, de mégis azt mondom, elégedetlen vagyok. Igaz, villamosítottuk az egész falut. Tény, hogy 1627 rádió van a községben, megoldottuk a vízellátást, nyolcszáz olvasója van a könyvtárnak, a parasztembernek természetes a házában a fürdőszoba. Az is igaz, hogy nyolcszáz Szabad Föld, 260 Petőfi Népe, 90 Magyar Ifjúság, 60 Élet és Tudomány, 35 Film, Színház, Muzsika, 260 Nők Lapja, 24 Népszava, 30 Magyar Nemzet, 390 Népszabadság jár a házakhoz... és hatszázan főznek odahaza gázzal. — De: Egy-két irodalmi lap jár csak a községbe, művészeti, tudományos folyóirat egy sem. Az értelmiség sem olvassa ezeket. Nem vagyok, nem lehetek megelégedve azzal sem, hogy csak a könnyű műfaj, az operett, zenés vígjáték, a „sláger” a színházi előadásokon, de ha Keres Emil, Kocsis Albert, Bende Zsolt, Jancsó Adrienne jön le — „becsapva” érzi magát a közönség többsége. Vagy: a Kecskeméti Kertészeti—Szőlészeti Technikum kihelyezett helyi tagozatára a 35 beiratkozott közül tíz tett vizsgát, a többi lemorzsolódott. — Tovább megyek: A fiatalok közül sokan továbbtanulnak, az ittmaradtak viszont nem találják meg a szórakozásukat. Nincs a községben zenés hely, csak a kultúrotthonban van időnként tánc. A KISZ- titkámak nincs elég ideje az ifjúsággal törődni, mert q is más faluban dolgozik. „J, 64 éves „Mamika”, ahogy járás- szerte becézik, ismerik őt. Hét gyermeket nevelt fel, a község legrégibb tanácstagja és most már nemcsak unokája, hanem dédunokája is van. Büszkén mutatja az 1957-ben kapott Munka Érdemérmet, a kitüntetés átadásakor a parlamentben készült felvételt. — Igaz, járási tanácstag vagyok — magyarázza — de ez nem azt jelenti, hogy csak „járási szinten” gondolkozom. Én megmaradtam vadkertinek. — Rengetegen jönnek hozzám. A minap egy asszonyka volt itt. Sikerült újra összeboronálni őket. A férje is megfogadta, nem iszik többé. Nem lesz tehát szétköltözés. .. — És a Költői Anna utcával mi' lesz? — Évek óta verekszem miatta. Egy biztos, míg ki nem kövezik, addig nem vonulok „nyugdíjba”... Soltvadkert alakuló, forrongó arculatáról sok mindent lehetne, kellene még mondani. Például a helyi, a hazai, sőt még a külföldi kirándulók által is mindinkább kedvelt, kiépülő Büdös-tóról, a földgáz és olajkutatókról, akik hosszabb idő óta keresik a homok mélyén a kincset. Arról is lehetne szólni, hogy ha sikerül olajat, gázt találni, ez újabb munkalehetőséget, ipari foglalkozást jelent majd az ittenieknek, hiszen az ipar nagy „hiánycikk” ma még errefelé. Mégis, úgy véljük, talán sikerült ennyivel is érzékeltetni egy község vajúdó, alakuló fejlődő világát, azt az életformát, ami ha zökkenőkkel, időnkénti ellentmondásokkal is, de mégis csak előre halad. Arrafelé, ahová minden falu. város lakói ebben az országban: a tudatban, a gondolkodásban is mindinkább szocialista közösségi élet kialakulása felé. írta: Bubor Gyula Fényképezte: Pásztor Zoltán
