Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-28 / 176. szám
Sport és egészség *■— IV *ncs messze az idő. amikor a testgyakorlás éppen úgy hozzá fog tartozni a kultúrember napi programjához, mint a tisztálkodás és a szájápolás. Ebben a rövid mondatban szeretném tömören összefoglalni annak az értekezletnek az anyagát, amelyet a fenti címen tartottak a közelmúltban Budapesten. Az alapgondolata az előadásoknak az volt, hogy nem csodálni kell a sportot és nemcsak tapsolni kell a sikerekhez, hanem részt kell venni benne, mert mindenkinek szüksége van rá. Néhány gyors képet szeretnék adni az előadások alapján arról, hogy mit is nyújt a rendszeres testgyakorlás annak. aki műveli. z átlagember testsúlyának kb. 33 százalékát az izomzat teszi ki. tehát egyhar- mad rész az, ami a kétharmad testsúlyt cipeli, hurcolja. Bizony nem könnyű feladat, ha ilyen aránytalanul nagy mozNéhány szót a vízilabdáról A múlt nyáron sokszor szerepelt lapunk sportrovatában a vízilabdasport. A megyei úszószakszövetség végre foglalkozott is a kérdéssel. Eljutattunk odáig, hogy a négy város úszóversenyei alkalmával kétfordulós bajnoki rendszerben egy-egy vízilabda-mérkőzést is beiktattak a műsorba. Ha döcögött is, de bajnokság volt, és a közönség általában nagy érdeklődéssel figyelte a mérkőzéseket. Nem számít, hogy a kezdeti stádiumban milyen színvonalon mozgott, a lényeg, hogy egy sportág megyénkben ismét életre kelt. Tudjuk, hogy minden kezdet nehéz, de ha még kísérletet sem teszünk, úgy nem tudjuk felmérni a jövő lehetőségeit. Az idei évben vártuk a vízilabda-bajnokság folytatását. Egyik úszóverseny a másikat követte, de vízilabdáról semmit sem hallottunk. Lassan a szezon végéhez közeledünk és sajnos, semmi jelét sem látjuk annak, hogy a még hátralevő időben meg akarják ezt a kérdést oldani. Az úszósportnak szoros velejárója a vízilabda. Az ország egyik legnagyobb megyéje vagyunk. Több helyen — mint a versenysorozatok is bizonyítják — fejlődő úszóélet folyik. A vízilabdasportnak hazánkban és megyénkben is hagyományai vannak. Szeretnénk, ha a megyei úszószövetség ezen szép és nemes hagyományainkat ápolná. Fazekas István dulatlan terhet kell az embernek vinnie. A rendszeres test- gyakorlással 40 százalékra, sőt sporttal 50 százalékra is fel lehet emelni ezt az arányt. Ilyenkor tehát egy erős izomzat nagyjából ugyanolyan súlyú terhet cipel. Milyen köny- nyed az ilyen ember mozdulata, járása. Szinte lábujjhegyen jár. Érthető, hiszen több az. ami felfelé tartja, mint az. ami lefelé húzza. jS zinte naponta játszódik le a szemünk előtt az az érdekes jelenség, ahogyan a gyermek első nap a labdával játszik. Sok ember látja, de csak kevesen szűrik le belőle a tanulságot. Hogy is néz ki ez a játék? Erőltetett mozdulatok, sok felesleges mozgással, s a labda mégsem úgy. s nem oda megy, ahová kellene. Hosszú hetek, sőt hónapok gyakorlása után csiszolódnak ki a mozdulatok annyira, hogy a labda pontosan a célba ér. olyan erővel és abban az időben, ahogyan az szükséges. — Az izomműködés összerendezettségének, s az izomerő célszerű felhasználásának, egyszóval az ügyesség fejlesztésének igen jó eszköze a labdajáték. Az ember fizikai és szellemi fejlődését nagymértékben segíti a labdajáték. Az élet néha egészen éles vonalakkal rajzolja meg. milyen jó hatással van a sport teljesítőképességünkre. ¥ ássunk egyet ezek kö- zül. A legtöbb ember csak a második, harmadik emeletig tud felgyalogolni egyfolytában, s ott is már jó nagyokat sóhajtozik, anélkül hogy valami különösebb szervi elváltozást lehetne megállapítani nála. Vannak viszont, akik a harmadik emeletre szinte futva felszaladnak, s ott ezek után még nehézség nélkül elmondják mondanivalójukat. Ez is egészséges lehet szervileg, a másik is. Mégis mi a különbség? Ha jól utánanézünk a dolgoknak, megállapíthatjuk, hogy nem különleges képesség, nem veleszületett adottság, hanem az. a körülmény segítette az erősebbet, hogy ő nagyobb feladatok elvégzésére szoktatta magát testgyakorlással, sporttal. ¥ ó lenne, ha továbbgyű- rűzne ez a mozgalom, s minél több embert — egyszer talán mindenkit — megnyerne ügyünknek, a mindennapi testgyakorlás gondolatának. Dr. Somogyi Lajos sportfőorvos Nem vagyunk szerénytelenek Ismerjük jól a sportfejlesztés jövő terveit és az ezzel kapcsolatos összegek nagyságát. Nem akarunk tehát előreszaladni az eseményekkel. Talán mikor ez az írásunk megjelenik, már a város lakossága boldogan vette használatba azt a gyönyörű tisztaságú fürdőt, amit a bajai sportpálya egyik részéből építettek. Tudjuk a 2—3 évre betervezett több millió forintos összeg rendeltetését, amely mind a jövő sportlétesítmények megépítését szolgálja. Erre az évre a sportpálya felújítására több mint félmillió forint áll rendelkezésre. Nem kis összeg, sokat lehet belőle építeni. De sürget az idő, nő a sportolók száma és kevés a hely. Az év második felébe léptünk. Még egy hónap és az iskolaidény is elkezdődik. Szeretnénk, ha az illetékesek a rendelkezésükre álló összeget mielőbb felhasználnák. És végül még egy kérdés. Nem nagy dolog és már több ígéret is történt ebben az irányban. A bajai sportpálya egy tekintélyes része, elég régen már az építési anyagok tárolóhelye. Sem a bajaiaknak, de még kevésbé az ide érkező idegeneknek nem kellemes látvány. Ha az építési anyagok mielőbb elkerülnének, a sportpálya környéke megszépülne, de ezen túlmenően nagy területet nyernének a pálya szűkében levő sportkörök az edzésekre is. Pillanatnyilag talán ez lenne a legfontosabb feladat. Tekézőink győzelme a békésiek felett Vasárnap délelőtt Kecskeméten rendezték meg a Horog utcai pályán Bács-Kiskún megye és Békés megye felnőtt tekézői- nek taállkozását, míg az ifjúságiak mérkőzésére a Barnevál- pályán került sor. A felnőttek mérkőzése megyénk tekézőinek fölényében folyt le. Valamennyi tekézőnk túldobta békési társát és végeredményben 2549—2459 arányban győzött megyei válogatottunk. Megyei versenyzőink eredményei: Gyura 461!, Dudás M. 425, Tanai 421. Kovács F. 418, Nagy S. 413, Kun 411. A Békés megyeiek legjobb dobója, Juhász 422 fát dobott. — Az ifjúságiak már jóval gyengébben szerepeltek. Hivatalosan a békésiek győztek 2262—2240 arányban, de ebből le kell vonni a felDz úflörőolwa szerdai mííssra Az úttörőolimpia szerdai tv- közvetítésében fél 6 órakor a fiúk tornaversenyét láthatjuk a Sportcsarnokból. Ebben megyénkből senki sem szerepel. Délután 6 órakor ismét kosárlabda mérkőzést közvetítenek. A Kecskeméti Dózsa leánycsapata a Szolnoki Sportiskolával játszik. Ennek a talákozónak már a kecskeméti lányok az esélyesei. A kosárlabda mérkőzés után kispályás labdarúgó találkozó lesz Szombathely és Budapest csapatai között. nőttek közé számító Vogel 428 fás eredményét, s így a valós eredmény 2240—2144 Bács-Kis- kun megye javára. Tekézőink közül V. Nagy kitűnő eredményt ért el 431 fás dobásával. Rajta kívül még Kuczik 391 fás dobása dicsérendő. A békésiek legjobb dobója László 404 fát dobott. A Zombori Radnicski szombaton és vasárnap Kiskunhalason és Kiskunfélegyházán vendégszerepeit. A zomboriak mindkét helyen vereséget szenvedtek, bár lelkesen küzdöttek. A vendég ökölvívókat ünnepélyesen és Kiskunhalas, szombat, 500 néző, vezette: Gábor és Óvári. Eredmények: (elől a halasiak): Mach—Kovács p. győz., Deák— Mehmed p. győz. Sági—Doroski p. győz. Halász—Golubovics, G. 1. menetben feladta. Szigeti— Benedek, 1. menetben leléptetKiskunfélegyháza, vasárnap, 1300 néző, vezette: Kohajda és Tarapcsik. Eredmények: (elől a félegyháziak): Kuburczik—Kovács p. győz., Gaál—Mehmed p. győz., Kovács—Doroski, D-t a 3. menetben leléptették. Berkes—Go- luvovics p. győz. Fordított ponM \ K-mérkőzés Baján Ma, szerdán du. fél 6 órakor a legjobb 16 közé való bejutásért MNK-mérkőzést játszik Baján a Szegedi EAC a Bajai MTE-vel. Íz m III. Délkeleti csoport labdarúgó-mérkőzéseinek őszi sorsolását lapunk holnapi számában közöljük. tozói ítélet. Mincsik—Benedek, B-t a 3. menetben sérülés miatt leléptették. Vigh—Szalai p. győz. Hazuha—Juca p. veszt. Nagy I. —Skority p. gy. Szabó a 2. menetben kiütötte Csukot. A nehézsúlyban a félegyháziak nem állítottak ellenfelet Szadikovics ellen. Zombori ökölvívók megyénkben DÉL-BÁCS-KISKUN MEGYE—ZOMBORI RADNICSKI 14:6 KISKUNFÉLEGYHÁZI HONVÉD—ZOMBORI RADNICSKI 16:4 nagy szeretettel fogadták. A számszerű eredmény nem fejezi ki hűen a látottakat, mert Halason is, és Félegyházán is a mérkőzések legtöbbje színvonalas és szoros küzdelmet hozott. ték B-t. Obendorf—Szalai, O-t a 2. menetben sorozatos szabálytalanságok miatt leléptették. Szűcs—Machsics, M-t a 2. menetben leléptették. Leiter—Skority p. veszt. Molnár—Csuk p. veszt., Surján—Szadikovics p. győz. A kecskeméti úszók legyőzték a kaposváriakat / Vasárnap a széktói uszoda 50 méteres medencéjében bonyolították le a Kecskemét— Kaposvár városok közötti úszóversenyt. A versenyen tíz kecskeméti és négy kaposvári győzelem született. A pontverseny végső állása: Kecskemét—Kaposvár 99:73. Halász 3:24,1, 3. Szabados (K) 3:35,6, 4. Papp (K) 3:45,6. 4x50 m gyorsváltó: 1—2 Kaposvár 2:35, 1—2 Kecskemét 2:35, 4x50 m vegyesváltó: 1. Kecskemét 2:49,8, Rajtol a 106 m férfi hátúszás mezőnye. Első ízben látogattak el Kecskemétre Csík Ferenc olimpiai bajnok szülővárosának úszói. A kellemes idő és a jó víz hozzájárult néhány jobb időeredmény eléréséhez. Egy megyei csúcs is született — a 200 méteres női vegyesúszásban. A kecskeméti Páhán Éva a 200 m-es női mellúszásban megszorítás nélkül úszott három és fél percen belül. A 100 m-es férfi gyorson a meghívott Rádi- nak még mindig nem sikerült az 1:06-os ifi csúcson belül úszni. A 200 m-es férfi mellen Ivá- nyosi Szabó szép versenyben győzte le a kaposvári Kisst. A 200 m-es férfi háton jó időt úszva lett első a kaposvári De- csy József. A kiegészítő számokban is fejlődtek az eredmények, különösen Bosznai, Lovász, Nagy- solymosi, Donáth, Végh, és Bi- bó úszott jól. Részletes eredmények: NŐK: (A kaposvári úszókat K-betűvel jeleztük.) 100 m gyors: 1. Mácsai, 1:15,8, 2. Halász 1:20,4, 3. Papp (K) 1:26,2, 4. Varga (K) 1:29,2. 200 m mell: 1, Páhán 3:29, 2. Berényi 3:45,8, 3. Varga (K) 3:46,0. 100 m pillangó: 1. Szabados (K) 1:35,0, 2. Apró 1:45,2, 3. Jezemiczky (K) 1:51,6, 4. Vécsy 1:58,3. 100 m hát: 1. Mácsai, 1:35,8, 2. Jezerniczky (K) 1:40,8, 3. Gyöngy (K) 1:40,9, 4. Berényi 1:51,8. 200 m vegyesúszás: 1. Mácsai 3:16,4, (Bács-Kiskun megyi csúcs), 2. 2. Kaposvár 2:53,3. FÉRFIAK: 100 m gyors: 1. Rádi 1:06,8. 2. Gundy (K) 1:09,2, 3. Dánffy 1:12,3, 4. Homyák (K) 1:15,2. 200 m mell: 1. Iványosi Szabó 3:04,3, 2. Kiss I. (K) 3:08,6, 3. Sohajda 3:17,3, 4. Ve- csey (K) 3:26,9. 100 m pillangó: 1. Rádi 1:25,1, 2. Sohajda 1:33,2, 3. Horváth (K) 1:44,9. 200 m hát: 1. Decsi (K) 2:55,5, 2. Bics- key (K) 3:00,0, 3. Iványosi Szabj 3:18,8, 4. Dánffy 3:21,4. 200 m vegyesúszás: 1. Iványosi Szabó 3:01,8, 2. Decsy (K) 3:04,2, 3. Horváth (K) 3:06,0, 4. Sohajda 3:20,9. 4 x50 m vegyesváltó: 1. Kecskemét 2:05,0, 2. Kaposvár 2:08,8. 4x50 m vegyesváltó: 1. Kaposvár 2:20,5, 2. Kecskemét 2:26,2. KIEGÉSZÍTŐ SZÁMOK: III. 0. 100 m férfi gyors: 1. Sohajda 1:16,1, 2. Hirzó (K) 1:17,0, 3. Horváth (K) 1:23,7. III. o. 200 m férfi mell: 1. Piros (K) 3:35. — Üjancszámok: Lányok: 50 m mell: 1. Bosznai 47,5, 2. Bibó 53,4, 3. Nyilas 60,0. 50 m hát: 1. Bibó 54, 2. Nyilas 73,0. Fiúk: 50 m gyors: 1. Nagysolymosi 36.2, 2. Cséplő (K) 37,0, 3. Bárdos (K) 39,5, 50 m hát: 1. Nagysolymosi 45,2, 2. Donáth 46,9, 3. Kocsis 50,0. 50 m mell: 1. Nagysolymosi 47,2, 2. Mészáros (K) 47.3, 3. Pálffy (K) 49,2. 50 m pillangó: 1. Nagysolymosi 45,9, 2. Donáth 50,8, 3. Cséplő (K) 51.6. — Gyermekszámok: lányok: 50 mell: 1. Lovász 58,7, 2. Gulyás 63,7, 3. Kecskés (K) 70.6. 50 m hát: 1. Lovász 1:15,8, 2. Gulyás 1:31,2. Fiúk: 50 m gyors: 1. Kocsis (K) 43,0, 2. Végh 43,8, 3. Varga (K) 44,8. 50 m mell: 1. Végh 48,5, 2. Csáky 54.7. 3. Pálffy (K) 55,6. 50 m hát: 1. Bibó 53,7, 2. Váczi 56,5, 3. Végh 59,