Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-27 / 175. szám

1965. Július 27. kedd 5. oldal A tanyavilág könyvtárosa meket, a mikrobusz magával visz egy áramfejlesztőt. Ha an­nak berregő kis motorja meg­szólal, már vetíthetik is a fil­met az iskolaterem fehér falára. A bugaci iskolaigazgató fia A megyei könyvtár vezetői elmondják, hogy amikor Rigó Rezső elvállalta ezt az úttörő munkát — addig ugyanis ilyen elfoglaltság nem volt a könyv­tárban — nem sok reményt fűz­tek a vállalkozásához. Fiatalem­ber létére minden estéjét erre áldozná? Majd megunja úgyis, hamar. És most, ahogy az eltelt hat év munkáját értékelik, azt mondják, hogy Rigó Rezső pá­ratlan szorgalommal és lelkiis­meretességgel látja el feladatát. — Édesapám Bugacon volt is­kolaigazgató, — vallja önmagá­ról. — Tőle tanultam a szorgal­mas, kitartó munkát. De mást is hozott magával a bugaci tanító fia. Édesapja szer­teágazó ismeretsége és nagy népszerűsége eredményeképpen a tanyavilág pedagógusai min­den segítséget megadnak Rigó Rezsőnek. A könyvtári munka és a filmvetítés csaknem min­denütt az iskolában bonyolódik le. Sokkal könnyebb a munka, ha a pedagógusok is segítenek. És neki segítenek. Ha forr a bor... Valahogy azt is lehetne mon­dani, hogy a fehér foltokat ra­dírozza megyénk térképén. — Most ősszel lesz két éve, az egyik szőlőtermő tanyavidéken kezdtünk neki a vetítésnek. Egy nagydarab fiatalember a murcitól jól beszeszelve szőlő­karóval jött be a moziteremmé átalakított iskolába. Szépszeré­vel nem akart kimenni, hát többen tessékelték az ajtó felé. Aztán hirtelen felemelte a sző­lőkarót és az arcomba vágott. Kis híján a szememet ütötte ki. A mentők elvittek, sokáig ápol­tak kórházban akkor. — Máskor is előfordult ilyes­mi? — Különösen ősz végén és té­len, mikor már új bort önthet­nek a pohárba. Akadtak garáz­da legények, akik meg is támad­ták a művelődési autót De ezek csak kivételek. Azt mondhatom, hogy akármerre megyünk, min­denfelé szeretnek bennünket és szívesen is fogadnak. Négy já­rásba: a kecskeméti, kiskunfél­egyházi, kiskőrösi és dunave- csei járásba visszük a könyve­ket és a filmeket. Huszonnyolc kölcsönzőhelyünk van, ahol egyúttal vetítést is végzünk. Át­lag havonta egyszer meglátoga­tunk minden kölcsönzöhelyet. Tűnőben a fehér foltok — Hány kötet könyvet kezel? — A megyei könyvtár kere­tében a művelődési autónak külön könyvállománya van: 7000 kötetből válogatom ki azt a 250—300 kötetet, amit a kocsi magával visz. Jelenleg 2100 be­iratkozott olvasóm van a 28 he­lyen. Vegyesen öregek és fiata­lok. Mindenféle könyv kapós. — Mennyi átlagban az évi forgalma7 — Körülbelül 25 ezer kötet. Ennek negyven százaléka szép- irodalmi, fele pedig gyermek- és ifjúsági könyv. Tíz százalék az ismeretterjesztő munka. Ez egy­re népszerűbb. A gépek és a technika, meg a földrajz mind jobban érdekli a tanyasi fiatal­ságot. Meg a mezőgazdasági szakkönyvek. A statisztika alakulását állan­dóan figyeli és a kívánságnak megfelelő könyvállományt állít­ja össze, ha kimegy egy-egy ta­nyai iskolához. Ott már mesz- sziről lesik a kis szögletes au­tóbuszt Várják a tanyavilág könyvtárosát. Balogh József •• •• ELRONTOTT OROM Az első napon történt az épí­tőtáborban. A lányok kivonul­tak munkára. Beállították őket egy tábla végére, nekiláttak ka­pálni. Jókedvűen ment a mun­ka, szorgalmasan dolgoztak. Mígnem megérkezett a bri­gádvezető. Végignézett a meg­kezdett sorokon és éktelen kia­bálásba fogott. Lehordta a lá­nyokat mindennek. Még olyan jelzőt is aggatott rájuk, aminek semmi köze ahhoz, hogy tud- nak-e kapálni, vagy se. Mert a lányok bizony ki-kivagdaltak egy-egy értékes növényt és jócs­kán meghagyták ezzel szemben a gyomot. Jogos volt tehát a kifogás — de nem volt jogos a harag és még kevésbé a minősíthetetlen hang. Ezek a városi fiatalok nem értettek a mezőgazdasági munkához. Alighanem meg se tudták különböztetni a gyomot a hasznos növénytől. Itt mutat­ták meg nekik kutyafuttában, aztán nekiállították őket a munkának. Anélkül, hogy leg­alább egy ideig ellenőrizték volna. A brigádvezető pedig csak akkor jött, amikor meg­történt a hiba. Amit a szitkozódással még tetézett. Mert bármennyire is „hasznos” volt a kioktatás a KISZ-eseknek, mindenesetre alaposan elvette a kedvüket a továbbiaktól, önként jöttek ide, örömmel, mert segíteni akar­tak. Feláldozták a vakációjuk egy részét, mert középiskolás létükre, leendő tanár, orvos, mérnök létükre nem idegen­kedtek a fizikai munkától. Sze­rették volna bebizonyítani, hogy tudnak hasznos munkát is végezni, tudnak dolgozni is, nemcsak tanulni. Ma már igazán nem „kény­szer” az építőtábor, nem azért jönnek ide, mert „illik” jelent­kezni és ezzel „jó pontokat sze­rezni” az egyetemi felvételhez. Mégis több a jelentkező, mint ahányra szükség van. Becsület­ből, a táborélet szépségei miatt is, de nem utolsósorban a munka öröméért jelei tkeznek a fiúk és lányok az építőtá­borokba. Olyan varázslatos ér­zés, és az embernek szüksége van rá, hogy hasznosnak tud­ja magát!... Az a hang tehát, amit a bri­gádvezető használt, kétszeresen is sértette a lányokat. Sértette az illetlensége, és az önérze­tükben is megbántva érezték magukat. Hiszen olyasmiért kaptak szidást, amiért nem is ők a hibásak. Nem rossz szán­dékból okoztak kárt, hanem mert nem voltak kellően kiok­tatva. Most tekintsünk el attól, hogy ezt a bánásmódot még a fizetett munkások sem tűrnék. Szerencsére esetünkben akadt olyan, aki tiltakozott a lányok nevében és a meghunyászko­dott brigádvezetőnek megma­gyarázta, hogy éppen ő köve­tett el hibát, mert későn érke­zett, s hogy ezek a fiatalok megérdemlik a megbecsülést. A tapasztalatok szerint az építőtáborokban jól helytállnak a fiatalok. Ahol baj van a munkájukkal, ott a felnőtteké a felelősség érte. Vagy a bá­násmód, vagy a szervezés hibái okozzák a bajt. S ennek nem­csak az az eredménye, hogy ke­vesebbet, vagy rosszul dolgoz­nak a fiatalok. Sokszorosan na­gyobb a kár azzal, hogy elve­szik a kedvüket, megfosztják őket attól az örömtől, amit a jól végzett munka jelent. Pedig az építőtáboroknak ép­pen az az elsőrendű célja, hogy élessze, erősítse a hitüket a munkában. M. L. Hat év óta megszakítás nélkül mindennap ezt csinálja. Dél­után berakja a mikrobusz re­keszeibe a gondosan kiváloga­tott könyveket, öt óra tájban elindul a tanyavilágba és igen­csak elmúlik éjfél, mire haza­vetődik. Rigó Rezső huszonhárom éves korában lett a megyei könyvtár művelődési autójának könyvtá­rosa. Most huszonkilenc éves. Hat éve csaknem minden estéje foglalt, nem is akármilyen mun­kával, mert könyvtáros, mozi­pénztáros és rendező egy sze­mélyben. Számos olyan tanyaterület van a megyében, amelybe még nem jutott el a villany. Ott még petróleum mellett olvasnak és az iskolában sem gyullad más fény. De már ott is vetítenek fil­Erfurt a XVIII. század óta az európai virágkertészet, virág­termelés központja. Ezért ne­vezik a virágok városának. Megnéztük a virágkiállítást. Csodálatos színek pompáztak előttünk. Nem lehetett betelni vele. A kertmúzeumban tett lá­togatásunk meggyőztek ben­nünket arról, hogy Erfurt már a középkorban is híres volt virágkultuszáról. VI. A virágok városa Blumenstadt — így ismerik a szép türingiad kereskedővá­rost, Erfurtot. Az óváros bá­mulatba ejti a turistát. Ha az ember végigmegy az 1325-ben készült Krámerbrückén, amely­nek két oldalát emeletes keres­kedőházakkal építették be és amely összekötője volt a Han- za-városok nyugat-keleti útjai­nak, szinte maga előtt látja a középkor kereskedelmi forga­tagát. Nem véletlen hívják ezt a városrészt Velencének. A Ge­ra folyó és mellékágai, a raj­tuk átívelő hidak, a fölöttük épült házak, amelyek erkélyei­ről, lépcsőiről egyenesen a víz­be léphetsz, úgy festenek, mint a velencei utcák. A nagyáruházban körülöttünk nagyrészt magyarul beszéltek, és egy pillanatra el is felejtet­tük, hogy nem otthon vagyunk. Ezt a nagy magyar turista- forgalmat respektálják is az erfurtiak. íme egy példa. Az egyik cipőbolt fiatal, szőke ve­zetője, nagy örömmel újságol­ta, hogy magyar—német szó­tárt készített a vásárlás meg­könnyítésére, amelyben a cipő­vel kapcsolatos legfontosabb ki­fejezések szerepeltek. Meg is mutatta „művét” hogy bírál­jam el helyesírási szempontból megfelel-e? Meg kell adni, hi­bátlan volt. Meg is kérdeztem, hogy hol tanult meg magya­rul? — Egy éve tanít egy tanár­nő — válaszolta. Elmondta azt is, hogy volt már Magyarországon, de rend­szeresen szeretne ellátogatni hazánkba. Ezért is tanulja nyelvünket. Ezzel búcsúzott: — Szeretnék minél több ma­gyar vevőt, de főként minél több magyar barátot szerezni. Ez bizonyára sikerülni is fog. (Folytatjuk.) Kereskedő Sándor Ezt a türingiai nagyvárost a műemlékek városának is nevezik. A reneszánsz patriciusházak. a dóm, a barokk építészet egyik legszebb alkotása: a helytartói palota, mind-mind idegenfor­galmi látványosság, hogy csak néhányat említsünk a sok kö­zül. Azonban a mai Erfurt ipa­ráról is nevezetes. A gépgyár­tás, az elektrotechnikai ipar, az élelmiszerfeldolgozás sok ezer embernek ad kenyeret. Meglátogattuk az Optima Gyárat, amelynek vendégei voltunk. Már előzőleg volt al­kalmunk beszélgetni Heinz Műdével, a gyár igazgatójával, és Paul Liedloffal, az üzem párttitkárával. Elmondták, hogy a gyárnak ötezer dolgozója van, ebből ezer a Német Szocialis­ta Egységpárt tagja. Nyolcvan­két országba exportálnak — köztük hazánkba is — irodagé­peket. A gyár dolgozóinak 42 százaléka nő. Az erfurti városháza. Bejártuk a neonfényes, tisz­ta műhelyeket, ahol összeszo­kott munkásgárdát találtunk. Elismeréssel adóztunk a gépek készítőinek. Érdemes megemlí­teni, hogy az üzemben főként fiatalok dolgoznak. Az átlag­életkor nem éri el a 40 évet. Ezeknek a gépek gyártása rend­kívüli fizikai és szellemi kon­centrációt kíván. Egy-egy könyvelőgépet órákon át kell sokoldalúan ellenőrizni, hogy megfelelően működik-e. Erfurtot, ezt a 270 ezer la­kosú ipari, mezőgazdasági vá­rost élénk élet jellemzi. Ma­gyarokkal természetesen itt is, mint mindenütt a világon, bő­ven találkozhatunk. Nem hiába neveznek bennünket utazó, világ­járó nemzetnek. Kintlétünkkor is számos magyar turistacso­port tartózkodott a városban. A múzeum bejárata.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents