Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-22 / 171. szám
1965. július 22, csütörtök 3. oldal Egy hónapig küzdöttek az árral Újra termel a Bajai Cementipari Vállalat A börsenapok tanulságaiból Néhány nappal ezelőtt a rakpart nagy részét még a víz uralta. Ma már csak lassan fogyó „hátvédjei”, a mélyedésekben meglapuló nyálkás tócsák és a védőgát maradványai emlékeztetnek erre. Bútorok a tetőn Tinusz Kálmánnal, a Bács- Kiskun megyei Cementipari Vállalat igazgatójával követjük a szakadozott töltést. — Innen, a gabonatárháztól az üzem túlsó végéig védtük a partot, vagy 250 méteres szakaszon — mutat körül egy széles mozdulattal, aztán szerényen utána teszi: — Sikerült. Egy hónapig küzdöttek a drága gépieket, nyersanyagokat fenyegető árral a Cementipari Vállalat dolgozói. Június 11-én szólította fel a vezetőséget a városi tanács arra, hogy — elsősorban a saját erőre támaszkodva — haladéktalanul szervezzék meg az üzem védelmét. Néhány órával később megalakultak az árvizes brigádok és a következő napon hozzáláttak a töltés építéséhez. Látva, hogy a Duna szintje az előre jelzettnél gyorsabban emelkedik és a rögtönzött gáton belül itt is, ott is feltör a talajvíz, 15-én úgy határozott a vezetőség, hogy biztos helyre kell szállítani a gépi felszerelést, az irodák bútorzatát és a raktáron levő nyersanyagot. Két nap alatt hajtotta végre a feladatot a gyár 218 dolgozóSzőlő, mindenfelé csak szőlő. Amerre a szem ellát. Meg gyümölcsösök. Alacsony törzsű, lehajló ágú almafák ezrei. Zárt rendben sorakoznak a hevülő ég alatt, az átforrósodott homokon. Hosszú hajtásokat, kacsokat eresztett a szőlő. Terjeszkedik, bomlik széjjel a növény, amerre utat talál magának. Az ültetvény több száz holdas. Három évvel ezelőtt telepítették. Jövőre már terem. De még addig is mennyi munkát igényel! Ezen a táblán több mint ötven lány dolgozik. Szétszórtan, aszerint, ki hogy halad. Derekuk kötözőhánccsal van körülkötve. — Milyennek képzelték a tájat, mielőtt elindultak hazulról? — Nagyjából ilyennek. Csak több van mindenből, amit gondoltunk. A szőlőből a gyümölcsfákból és a homokból is. Soha nem gondoltam volna, hogy ekkora területű homok legyen az országban. Igaz, tanultuk a földrajzból, de más az, ha az ember közvetlenül tapasztalja... A szőke, sárospataki lány először jár a Duna-Tisza közén. Mint a többiek is. Egy alacsony, kissé szeplős lány így válaszol: — Nem is képzeltük, hogy Izsák ilyen nagy község. Szép cukrászda meg strandfürdő ... A „Kállai Éva“ Önkéntes ifjúsági építőtábor sátrai felett barackágak sokaságán érik a kajszi. Az Izsáki Állami Gazdaság gyümölcsöse szinte „álcázza” a tábort. Lakói — szám szerint kétszáznégy diáklány — pokolmeleg vasárnap délutánján érkeztek ide. A községi dzsessz-zenekar játszott az állomáson, mikor letódultak a vonatról. Sárospatakról, Mezőkövesdről, Özdról és Tokajról jöttek. Két napig esett az eső. Nem tudtak dolgozni. A következő vasárnap viszont jó idő volt. Éppúgy kimentek a földekre mint hétköznap. — Árja. Ma már maguk sem tudják megmagyarázni hogyan sikerült leszerelni és kocsira rakva elszállítani a több tonnás esztergapadokat, vasvágókat, hogyan tornázták fel az épületek lapos tetejére a bútorokat, kisebb berendezési tárgyakat — ennyi idő alatt. Mindössze ezt válaszolják kérdésemre: „Pihenésre bizony kevés idő jutott.” A gát állta as ostromot Az elővigyázatosság nem volt felesleges. Ä következő napokban az üzem területének egy- harmadát elöntötte a mindenfelől támadó talajvíz. A gát azonban állta az ostromot. Nehéz kiszámítani, hogy mekkora kárt okozhatott volna az ár, ha nem fékezik meg. De a legszerényebb becslés szerint is körülbelül 3 millió forint értékű anyag és termelési eszköz veszett volna el, a termelés- kiesés pedig elérte volna a 7 millió forintot. A veszteség természetesen, így sem lebecsülendő. Kétszáz- tizenötezer forint munkabér mögött nincs termelés és a vízhálózat ideiglenes helyreállítása, a felszerelés szállítása, a talajvíz-szivattyúzás is százezreket emésztett. A termelési tervhez viszonyítva pedig 2,5 millió forintos lemaradás mutatkozik. „Mindent beleadunk“ Július 8-án indult újra a termelőmunka. És hogy milyen vízi műszakot teljesítettünk — így mondják. Az ócska, kivénhedt .katonai sátrak több helyütt beáztak. A csurgások elől elhuzigálták az ágyakat. A munkaidő hat óra. Ha jó az idő, már ötkor elindulnak a határba. Egyik brigád a szőlőt kötözi, a másik barackot szed, a harmadik kukoricát kapál. Azt csinálják, amire éppen szükség van a gazdaságban. Az egyik brigádot húsz kilométerre hordják a teherautók, a jakabszállá- si üzemegységbe. Öt pataki lány dolgozik egy csoportban. Nevük: Pecsenye Borbála, Cselényi Erzsiké, Kökény Erika, Kiss Borbála és Omáscsik Ágnes. Most végezték a harmadik osztályt. Jövőre érettségiznek. Élmény? Bőven van. Alig győzik mondani. — Felégtünk a napon. De a koszt bőséges és nagyon jó. — Tegnap este vihar volt. Azt hittük, mindjárt elviszi a sátort a fejünk felől. Dörgött, villám- lőtt. Kicsit féltünk. — A szabad időben sokat pin- pongozunk, labdázunk, sportolunk. A gazdaság gondoskodott a felszerelésről. És olvasunk is. Háromszáz könyvet kölcsönöztek ki a tábor lakói. — Tegnap mi voltunk az elsők a táborban. Negyvenhárom forintot teljesítettünk személyenként. Ez száznyolcvan százalékos. Még beszélgetés közben sem állnak meg. Fürgén jár a kezük, mintha a szőlőkötözést nem tíz napja, de legalább tíz éve csinálnák. A tábor átlaga az első nap 12 forint volt. Egy hét múlva ennek több mint a kétszerese. Ha a lányok között dolgoznának, nem is gondolnánk róluk, hogy ők a parancsnokok: Rozgonyi Tiborné és helyettese, lendülettel, azt a következő adat jól szemlélteti: az egy napra eső termelési érték már 11-én elérte az árvíz előtti 87 ezer forintot. Pedig néhány üzemrészből még mindig nem sikerült tökéletesen, kiszivaty- tyúzni a talajvizet és itt a munkások hihetetlenül nehéz körülmények között dolgoznak. — Amennyit tudunk, pótolunk a lemaradásból. Elhatároztuk, hogy félórával korábban kezdjük a munkát — mondja Gulya Gergely, a járdalapkészítő brigád vezetője. Gulyáék évek óta a legjobbak közé tartoznak. De az árvíz óta — művezetőjük szavaival élve — „úgy dolgoznak mint a megszállottak”. Gabányi Sándorné ezt kiáltja felénk az ezer fűrészként harsogó csiszolókorong mellől: — Mindent beleadunk. Rajtunk nem múlik... Simics István művezető még hozzáfűzi ehhez, hogy a csiszolóműhely dolgozói elhatározták: a következő vasárnapon árvizes műszakot tartanak. Sorolhatnám a neveket, mun- kaverseny-vállalásokait tovább. Ehelyett azonban idézem az üzem egyik idős kommunistájának a szavait: „Dolgozóink ugyanolyan lelkesedéssel láttak munkához, amilyennel az üzem értékeit mentették az árvíz idején.” Békés Dezső Gőri Árpádné. Mindkettőjük Miskolcon tanárnő, matematikafizika, illetve kémia-fizika szakon tanítanak. És mindketten első ízben vezetnek tábort. — El kell kezdeni, s aztán megy az — véli Gőriné, magabiztos mosollyal. — Az élmények kárpótolnak a felelősségért és fáradtságért — mondja Rozgonyiné. A mostanin kívül még három turnust várnak a nyáron. Szintén az ország északi részéből. A gazdaság hogy vélekedik a táborról? Hidasi Margit, kertészmérnök: — Szorgalmuk felülmúlja a várakozást. Ezek a lányok, úgy látszik, nemcsak tvisztelni tudnak ... Engem egyébként Margó néninek szólítanak és nagyon kedvesek hozzám. Borsodi Miklós igazgató: — Aki tudja, hogy ilyenkor van az aratás, a gyümölcsszüret, a kukoricakapálás meg a szőlőmunka, az értékeli igazán a segítségüket. Nem is tudom, hogy boldogulnánk a tábor nélkül... Ma már senki nem vitatja, hogy az ifjúsági építőtáborok intézménye hasznos és életrevaló. Hatvani Dániel Zománcipari konferencia Kecskeméten A Zománcipari Művek és a Gépipari Tudományos Egyesület zománcipari konferenciát rendez Kecskeméten augusztus 11-étől 14-ig. Eddig 11 országból nyolcvan külföldi szakember jelezte, hogy részt kíván venni a tanácskozáson, amelyen a zománcipar időszerű szakmai kérdéseivel foglalkoznak majd. A konferenciával egy időben zománctörténeti kiállítás nyílik a Katona József Múzeumban, VAGY 15 esztendeje, hogy egy nyári délutánon beszabadultam házunk padlására, vasgyűjtő úttörőként, hivatalosan, a házmester engedélyével. Micsoda délután volt — kincskeresés!. .. Ügy érzem, valahogy ugyanilyen lelkesedéssel, lázzal kutatnak manapság a gyárak raktárosai „kincsek” után, saját portájukon, melyik kell, melyik nem, melyikből mennyi elég. Magam néhány forinto* láttam abból a bizonyos régi nyári délutáni szorgalomból, most körülbelül egymilliárd várható — a szakemberek tájékoztatása alapján, — a gyárak raktárainak feltérképezésétől. NEGYEDIK hónapja tart a „kincskeresés”. Február 23-án adta ki a Pénzügyminisztérium és az OTH a vállalati készletek felülvizsgálatáról és értékesítéséről szóló közös rendeletét. A december 31-ig feltárt felesleges készleteikre nem kell büntetőkamatot fizetniük, piacra vihetik azokat, s ha csak árengedménnyel szabadulhatnak portékáiktól, a különbözetet megtérítik nekik. A rendelet megjelenését követően pár hétig óvatoskodás volt tapasztalható: kevés vállalat jelentkezett — kis tételekkel. Érthető ez, hiszen mégis kellemetlen lehet, ha a pontosan megtervezett anyaggazdálkodás mellett feleslegek keletkeznek a vállalatoknál. Miután azonban látták, hogy senki sem firtatja visszamenőleg a felhalmozódás okát — fellendült a kínálat. Pedig ha a börzéken belelapoz az ember az ajánlati jegyzékbe, meghökkentő tételeket talál. A Csőszerelőipari Vállalat például a MIGÉRT börzéjén 4500 hő- és feszmérőt kívánt eladni. A Vegyipari Gépgyár pedig egy permetező berendezéshez szükséges benzinmotortí!). No, de amnesztia van az elfekvő anyagokra, tehát a szóba került vállalatok is tekintsék úgy: csak hirdetési szándékkal említettük portékáikat. A KÍNÁLATBAN ma már nincs óvatoskodás, most inkább a kereslet tartózkodó. Ez csak helyeselhető: jó ha a vállalatok alaposan megnézik, mit vesznek még. Nem lenne értelme annak, ha az elfekvő anyagoknak csak a tárolási címe változnék, de a közös kasszát, a népgazdasági mérleget továbbra is terhelné a fel nem használt anyagok értéke. A börzéken eddig felaiánlott anyagoknak kb. a fele talált új gazdára; majd félmilliárdot nyert ezzel a népgazdaság. Ezek a cikkek visszakerültek a termelésbe. Számottevő hasznot hozott a népgazdaságnak az is. hogy sok helyen, miután felülvizsgálták készleteiket, megállapíthatták, hogy tavaly vagy az év elején Magyar művelődési tanfolyam külföldiednek Kedden Debrecenben, a' Kossuth Lajos Tudományegyetemen magyar művelődési tanfolyam nyílt külföldiek részére. Az augusztus 10-ig tartó tanfolyam segítséget kíván nyújtani a külföldön magyar nyelvet oktató lektorok, a magyar filológia művelésével foglalkozó kutatók, valamint a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődők egyetemi szintű továbbképzéséhez és a magyar kultúrával való kapcsolatuk megteremtéséhez. A tanfolyam minden hallgatója, aki még nem beszél jól magyarul, napi háromórás nyelvgyakorlaton vehet részt. feleslegesen adtak fel megrendeléseket. Ezeket a megrendeléseket visszavonták. A rendelet erre lehetőséget ad, kötbért sem kell fizetnök. A raktári készletek felülvizsgálata alapján stornirozott megrendelések értéke éppen kétharmada az eddig feltárt felesleges készletek értékének. Ez százszázalékos haszon, hiszen sikerült kideríteni, hogy felesleges, még mielőtt időt, pénzt és fáradtságot pocsékoltunk volna rá. HETENTE három-négy börzenapot is rendeznek a különböző iparágakban a készletező vállalatok. A börzék haszna azonnal elkönyvelhető, ám a felesleges anyagok adás-vétele közben értékes „szellemi portékára” is szert tehetnek a szakemberek. Nézzünk néhány példát ezekből. Egyik híradástechnikai gyárunk sürgős exportmunkát kapott. Alkatrészt rendelt belföldön — de a szállítást csak év végére vállalták. Megrendelte külföldön. Mire a szállítmány megérkezett devizáért, a honi vállalat is meggondolta magát és szállított. Ott állt a gyár dupla mennyiségű alkatrésszel — a felére most vevőt keres. EZ CSAK AZÉRT történhetett meg, mert több gyárunk ma még sajnos, mindig nem tudott szakítani a termelés szakaszos szemléletével. Három határidőt ismernek: negyedév, félév és év vége. Egy vállalat fejlődését számba venni az év végén, az ésszerű — ez összehasonlítási alapot ad, biztos bázist a tervezéshez stb. December 31, vagy június 30-a döntő terminus a könyvelőnek, a statisztikusnak és a tervezőnek, de ne legyen az. a főmérnöknek, az üzemvezetőnek, az esztergályosnak és a kooperátornak. A termelés és a termelés ellenőrzése, számbavéteie két különböző dolog. — Ott alá lehet húzni egy rubrikát, de a gépek közé ezt a rubrikát csak oda képzelhetjük. Kevesebb börzenapra lenne most szükség, ha a gyárak műszaki gárdája ebben a tekintetben már elszakadt volna számviteli kollégáitól. NEM SZABAD összekeverni a termelési és a számviteli határidőket, sőt ez utóbbit az előbbi fölé emelni. A készletnyilvántartás nem azonos a készletgazdálkodással. A nyilvántartás — tehát a számvitel — csak eszköz a jó gazdálkodás megteremtéséhez. A könyveléstechnika gyöngye lehet az a karton, amely a felesleges elfekvő anyagot mutatja, ám nem lehet a vállalatok gyöngye az a gyár, ahol ennek a szépen vezetett kartonnak a végösszege csillagászati szám. A rendeletek természetesen ösztönöznek a jó gazdálkodásra. De, hogy miként kell jól gazdálkodni, azt már a vállalatnak kell eldöntenie. Ilyen jellegű probléma csak azzal a gyárral fordulhat elő, amelyik nem ismeri a piacot, amelyik „bezárkózik”, s a kereskedelemre bízza egyes-egye- dül az összeköttetést közte és a fogyasztó között. Pedig a szükségletek pontos felmérése, az igények megismerése nemcsak a kereskedelmi vállalatok, meg az OTH dolga. Kiváltkén nem ami a különleges igénvek megismerését illeti. A műszaki fejlesztés irányát sem lehet megszabni anélkül, hogy pontosan ne rögzítenék saját profilunkban az igényeket. S ebben = tekintetben a gyárak műszak4 gazdasági irányítóitól várhat hu- joggai a legtöbb cselekedetet és a leggyorsabban. ÉRDEMES LENNE a tanulságokból „börzenapokat” rendezni, a gyárak vezetőinek v» lamennyi vállalatunknál, nehogy az értékes tapasztalatok is „elfekvő készletté” váljanak G. F. Tábor a barack fák alatt
