Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-02 / 154. szám

Július 7-e az MNK nagy döntőjének a rajtja Vasárnap kezdődik a ífóyári Kupa A megyei, városi és járási selejtező mérkőzések után a Magyar Népköztársasági Kupa elérkezett a 256-os nagydön­tőig. Az idáig feljutott együtte­seket 16 csoportba osztották, mindegyikbe 16 csapat tartozik. Megyénk csapatai — a Kecs­keméti Dózsa kivételével — a VII. csoportban nyertek beosz­tást. A Kecskeméti Dózsa a VIII. csoportban szerepel, ahol az el­ső mérkőzését Hódmezővásár­helyen vívja az NB III-as ME- DOSZ-szal. Ebben a csoportban szerepel az NB I-es Csepel, az NB I/b-s Ganz-MÁVAG, az NB II-s Szegedi Vasutas és a Békéscsabai Előre, továbbá a már említett Hmv. MEDOSZ, a Szegedi Építők, a Makói Vasas, a Csongrádi Petőfi és az Oros­házi Kinizsi, valamint hat bé­kési és csongrádi megyei I. o. csapat. A Bács-Kiskun megyei ún. VII. csoportban az NB I-et a Szegedi EAC képviseli. Az NB I b-ből a BVSC, az NB II-ből Fővárosi Autóbusz szerepel. Az NB III-as egyesületek közül itt harcol a továbbjutásért a Bajai MTE, a Kiskunhalasi MEDOSZ, a Kalocsai Honvéd, a Kalocsai Kinizsi, a Kiskunfélegyházi Va­sas. a Szegedi Honvéd és az Üjszegedi TC. — A megyei I. o. csapa tőle száma négy: Kis­kőrösi MEDOSZ, Kecskeméti TE, Szegedi Kinizsi és a Sze­gedi AK — és az idáig eljutott kevés számú járási együttes kö­zül a Bajai Hajójavító és a Já­noshalma, Az MNK-mérkőzések nagy­döntőinek I. fordulójára július 7-én, szerdán du. fél 6 órakor kerül sor. Az egyes csoportok­ban adm^^tárf *á > k-ifedelem, amíg végül egy csapat marad állva. A csoportgyőzteseket új­ra sorsolják. Az egyes találko­Félegyházi sporthírek zók után a győztesek jutnak tovább, míg döntetlen esetén az alacsonyabb osztályú egyesület a továbbjutó. A megyénket érdeklő VIII. forduló sorsolása a következő: Bajai Hajóépítők—Bajai MTE, Jánoshalma—Kalocsai Honvéd, Kiskőrösi MEDOSZ—Fővárosi Autóbusz Kiskunhalasi ME­DOSZ—BVSC, Kalocsai Kinizsi —Szegedi EAC, Kecskeméti TE —Kiskunfélegyházi Vasas, Sze­gedi Kinizsi—Szegedi Honvéd, Szegedi AK—Üjszegedi TC. Itt említjük meg, hogy a KTE—F. Vasas mérkőzésnek a kiskunfélegyháziakra eső össze­gét (a mérkőzéseket közösen rendezik) a Kiskunfélegyházi Vasas felajánlotta az árvízká­rosultak javára. Kecskeméti Dózsa II.-KTE 3M (1:0) Kecskemét, 200 néző,' vezette: Mácsai. Megyei I. o. bajnoki. Már az első percben megsze­rezte a vezetést a Dózsa. Szög­let után Lantos a hálóba fe­jelt. 1:0! Ezután a KTE vette át a játék irányítását és ebben a félidőben többet és veszélye­sebben támadott, sokat is lőttek a csatárok, de rendszerint pon­tatlanul. A szünet után több­nyire a KTE térfelén folyt a játék. A 20. percben Szabó könnyelműen cselezgetett, maid röviden adott haza. Kiss I. el­csípte a labdát és az üres ka­puba helyezte. 2:0! A 30. perc­ben Kasza 18 méterről lapos lövést küldött a KTE kapujára. Vitkovics későn vetődött és alatta ment be a labda. 3:0! A Dózsa csatárok több nagy hely­zetet hagytak ki. A 37. percben egy kapufáról visszapattanó labdából Barta szépített. 3:1! A Dózsából Lantos, Kiss I. és Ézsi, a KTE-ből Fekete I. és Diószegi játszott jól. mérkőzéssorozat A Magyar Labdarúgó Szövet­ség és a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság rendezésében kü­lönböző csoportokban Nyári Kupa mérkőzéseket rendeznek. A Kecskeméti Dózsa a Tiszai csoportban vesz részt a Szolno­ki MTE, a Martfű, a Budai Spar­tacus, az Autóbusz és az Ika­rus NB II-s csapatokkal együtt. A sorsolás a következőképpen alakult: Július 4, vasárnap: Martfű—Kecskemét, Ikarusz— Szolnoki MTE, Budai Spartacus —Autóbusz. Július 11. vasárnap: Kecske­mét—Budai Spartacus, Martfű— Ikarusz, Autóbusz—Szolnoki MTE. Július 18, vasárnap: Kecske­mét—Ikarusz, Autóbusz—Mart­fű, Szolnoki MTE—Budai Spar­tacus. Július 25, vasárnap: Szolnoki MTE—Kecskemét, Ikarusz—Au­tóbusz, Martfű—Budai Sparta­cus. Július 28, szerda: Kecskemét —Autóbusz, Martfű—Szolnoki MTE, Budai Spartacus—Ikarusz. NB III. DÉLNYUGATI CSOPORT TAVASZI VÉGEREDMÉNYE 1. Siófok 15 10 2 3 27:14 22 2. Pécsi Él'Cb. 15 10 1 4 32:14 21 3. Nagyk. VTE 15 8 4 3 22:15 20 4. Nagyk. D. 15 8 2 5 25:15 18 5. Domb. VSE 15 8 1 6 28:22 17 6. Bajai MTE 15 8 1 6 22:21 17 7. PEAC 15 5 6 4 26:17 16 8. Nagyk. B. 15 6 4 5 29:21 16 9. Szekszárd 15 6 3 6 21:18 15 10. Mohács 15 6 3 6 15:14 Í5 11. Nagymányok 15 5 2 8 22:29 12 12. Sárbogárd 15 5 2 8 22:36 12 13) Lovászi 15 5 1 9 20:33 11 14. Kaposvár 15 4 2 9 16:26 10 15. Keszthely 15 4 2 9 20:33 10 16. Domb. Spart. 15 2 4 9 12:25 8 Az utolsó forduló eredményei: Dombóvári Spartacus—Lovászi Bá­nyász 3:4, Nagykanizsai Dózsa—Ka­posvári Vasas 2:0, Mohács—Pécsi Ércbányász 4:0!, Keszthelyi Hala­dás—PEAC 0:4. Szekszárdi Dózsa— Nagykanizsai VTE 3:1, Nagykanizsai Bányász—Nagymányoki Brikett 2:0, Sárbogárdi Petőfi—Dombóvári VSE 3:1. A félegyházi sportiskolában augusztus hónapban lesznek a felvételi vizsgák az ősszel be­induló tagozatokra. A VI. és VII. osztályos tanulók a követ­kező sportágakban jelentkezhet­nek felvételre: asztalitenisz, at- i létika, kézilabda, torna és ví- S vás. A sportiskola tanulói a nyári hónapokban hétfőn, szerdán és ; pénteken 5—7 óráig összevont edzéseken vesznek részt a Hon­véd-pályán. Az iskola vezető­sége kén a tanulókat, hogy az edzéseken feltétlenül jelenjenek meg. * Július 3-án szombaton dél­után 5 órakor a félegyházi já- • rási TS, a Honvéd SE és a Sportiskola közös atlétikai ver­senyt rendeznek a Honvéd-pá­lyán. A versenyen női és férfi, serdülő, ifjúsági és felnőtt ver­senyszámok lesznek. Nevezni a helyszínen lehet. A Pedagógus Szakszervezet testnevelési tagozata június 28 —29-én kétnapos továbbképzést tartott. Ezen a nyári sportfel­adatokat beszélték meg a test­nevelő tanárok. * ' A tömeg versenyeken legjob­ban szereplő iskolák számára kiírt vándordíját a városi isko­lák közül a Bajcsy-iskola nyer­te el. A tanyai iskolák közül a Selymesi Általános Iskola lett az első. Az általános iskolák atlétái számára a nyári szünet alatt is lesznek atlétikai edzé­sek. Az általános iskolás atlé­ták minden héten hétfőn, szer­dán és pénteken 5—7-ig tarta­nak atlétikai edzést a félegy­házi Honvéd-pályán. Ifjúsági labdarúgótorna Kiskunhalason A Kiskunhalasi MEDOSZ jú­lius 3-án és 4-én, szombaton és vasárnap labdarúgótornát ren­dez Kiskunhalason. A tornán Bács-Kiskun megye legjobb ifjúsági csapatai vesznek részt. A mérkőzések kezdete szomba­ton du. 4 és 6 óra, és vasár­nap du. 4 és 6 óra. A megrendezésre kerülő tor­nán a következő egyesületek ifjúsági csapatai szerepelnek: Kecskeméti Dózsa, Bajai Bács­ka Posztó. Kiskunhalasi MÁV és a rendező Kiskunhalasi ME­DOSZ. Az első helyezett serleg-, a második helyezett érem- és a harmadik helyezett oklevéldíja­zásban részesül. Apróhirdetések I 125-ÖS piros Danuvia eladó. Kecs- kémét., Bajcsy-Zs. u. 29/a. Du. 3 órától. ______________________4527 TÉKEVERSENYT rendezett a Kecs­keméti Vas-Műszaki NKV, Halasi út 12. sz. alatt, mely kezdődött VI. 26-án, tart VII. ll-ig. Köznapokon 16 órától, szombaton 13 órától 21 óráig, vasárnap 9 órától 21 óráig. _____________________4524 TA TRA 57. B. jó állapotban sür­gősen eladó. Megtekinthető szombat déltől hétfőn 17 óráig. Kecskemét, Homokbánya, II. ép. 30/a. 4497 KÜLÖN bejáratú hálófülkés bútoro­zott szoba igényesebb férfi részére kiadó. Kecskemét, Szélmalom u. 38. szám._________________ 4498 EL ADÓ mindenórás tehén. Felső- lászlófalva, borbási iskola mellett, Tóth Imrénél. _________ 4503 HE TÉNYEGYHAZI állomásnál, Vas­út u. 4. számnál szőlő eladó, be­költözhető lakással. Érdeklődni a helyszínen.____________________4511 FE KETE Pannónia príma állapotban eladó. Ugyanott jó állapotban le­vő Singer varrógépet veszek. Kecs­kemét, Árok u. 9._____________4512 EL ADÓ Kecskemét, Lenin tér 4. ép. A. lépcső, II. em. 11. ajtó szövet­kezeti lakás. Ugyanott új állapot­ban levő Kékes bútorgarnitúra el­adó.__________________________4513 ÖN ÁLLÓ férfi részére külön bejá­ratú üres bútorozott szobát kere­sek. Leveleket „Sürgős” jeligére a kiadóba kérek. 4515 FÜRDŐKÁLYHA és tartálynak át- alakított 200 literes vashordó eladó. Nyúl Pál, Kecskemét, Méhesfalu, Mártírok u. 12.________________4518 EL ADÓ kétszobás ház mellékhelyi­ségekkel. Beköltözhető. Kecskemét, Szeleifalu III. u. 7. sz. 4519 350-ES oldalkocsis IZS motor jó állapotban eladó. Megtekinthető Kecskemét, Szarvas u. 22. sz. alatt. ______________________________4520 IGÉNYESNEK eladó príma Danuvia pótalkatrészekkel, esetleg Pannóniá­ra cserélhető. Kecskemét, Mátyási u. 1, Nagy. Délelőtti órákban. 4521 HAROMSEBESSÉGES Moszkvics felújított motorral eladó. Soltvad­kert, Arany J. út 8. sz.________4523 ÉP ÜLETFAANYAG, sárdeszka el­adó. Kecskemét, Külső-Máriaváros 18. (Nyíri út.) Greksáéknál.____4526 EL ADÓ többrendbeli süldő. Kecske­mét, Ceglédi úton, kereszt irányá- ban. Szurok Jánosnál. 4525 ELADÓ Nyárlőrincen Szabó Péter- féle tanya, 800 négyszögöl terület­tel. Érdeklődni ugyanott, Báli Gá­bornál.________________ 4528 EL ADÓ leválasztott kis házrész. Kecskemét, Muszáj. Pásztor u. 15/a. Érdeklődni 17 óra után. 4529 ELCSERÉLEM kecskeméti, Rákóczi úti földszinti egyszobás, összkom­fortos lakásomat ugyanilyenre. Ajánlatokat „Csendesebb utcába” jeligére a kiadóba kérek. 4530 ELADÜK laposfogú gyümölcsszedő létrák. Kecskemét, Czollner tér 14. sz.____________________________4532 HA JLÍTOTT ajtajú kombinál tszek- rény eladó. Kecskemét, Klapka u. 26. Belső udvar. 4533 VAROSHOZ 10 km-re 2 hold fiatal jó gyümölcsös szőlő részfizetéssel is eladó. Kecskemét, Mária utca 12. Érdeklődni csak vasárnap, 10 óra után.______________________3476 JÓTEJELÖ üsző első borjúval el­adó. Kecskemét, Méntelek 78. Jenei János. _____________________3477 MA RIAHEGY 80. szám alatt l3/« hold szőlő eladó elfoglalható lakás­sal, két részben is. Kecskemét, Árok utca 14._________________3478 KÜ LÖNÁLLÓ lakrészben, belváros­ban, igényes lakótársnőket keresek. Érdeklődni: Kecskemét, Arany Já­nos utca 6. I. emelet, Vetőmag Vál­lalat, főkönyvelőnő.____________3480 FO DRÁSZBERENDEZÉS, nagy sza­bóasztal, vasalópárna és vasalódesz­ka eladó. Kecskemét, Holló utca 41. szám._________________________3481 KI ADÓ bútorozott szoba. Kecsice- mét, Kőrösihegy 79. Mátyás király körút, Valkaiék._______________3482 ÉP ÍTÉSRE alkalmas házhelyet ke­resek Kecskemét belterületén. „Házhely 114 843” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdetőbe._____3483 MO SZKVICS 407-es személykocsi príma állapotban eladó. Izsák, Adá­csi.___________________________3484 SZ OBA, konyhás lakást keresek költségmegtérítéssel. Kecskemét, Er­zsébetváros, új osztás, Karkasék. ______________________________3485 KÉT kis helyiségből álló lakást ke­resek költségmegtérítéssel. Kecske- mét, Vacsihegy 101. Nánási.____3489 KI S családi ház eladó. Érdeklődni vasárnap egész nap. Kecskemét, Vacsihegy 101. Nánási. 3490 PRIMA Luna tűzhely és kályha el­adó. Kecskemét, Kőrösihegy 105. Egresiék. 3492 FEKETE bécsi zongora eladó. Kecs- kemét, Vak-Bottyán utca 22. 3505 TÁSKAIRÓGÉPET veszek. Csorba, Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky utca 2/a.___________________________3506 KE CSKEMÉTI 3 szobást budapesti 2 szobásra cserélek. Csedő, Kecske- mét, Nagykőrösi utca 4._______3508 KÜ LÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó házaspár részére. Kecskemét, Cédulaház utca 50. 3509 ELADÓ nagy kertes családi ház. Két kis szoba, konyha, kamra, több melléképülettel, beköltözhetően, gaz­dálkodásra alkalmas. Kecskemét, Malom köz 18. Patayné. 3510 350-ES IZS motorkerékpár eladó. Kecskemét, Bethlenváros 27, KÖLTSÉGMEGTÉRITÉSSEL szoba; konyhás lakást keresek. Ajánlato­dat „Városban 114 862” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe. 3512 ELADÓ Danuvia motorkerékpár. Kecskemét, Dózsa György út 16. Er­deklődni délelőtt.______________3513 MO SZKVICS generálozott, dukkóz- va és kárpitozva eladó. Megtekint­hető: Bácsborsód, Kossuth u. 23. Maisztrovics. 3524 ÉRETTSÉGIZETT nő több éves gya­korlattal adminisztratív munkakör­ben állást változtatna. Lehet tsz Is. Ajánlatokat „Szorgalmas 114 864” jeligére a kecskeméti Magyar Hir­detőbe^ _____________________3526 SK ODA 1000-es kiutalást átveszek. Ajánlatokat levélben „Készpénz 114 866” jeligére a kecskeméti Ma- gyar Hirdetőbe kérek. 3528 KERESEK 1 szoba, konyha, előszo- bás lakást költségmegtérítéssel vagy cserével. Kecskemét, Kisfaludy ut­cai szabóság. 3529 KECSKEMÉTEN OTP-hitelre félig felépített két vagy 3 szobás családi házat átveszek. „Közművesített’* jeligére a kecskeméti Magyar Hir­dftőbe._____________ 3530 ME GBÍZHATÓ, lelkiismeretes nőt keresek azonnalra 3 éves gyermek mellé. Kecskemét, Bajcsy-Zsilinszky utca 14.______________ 3531 EL ADÓ jókarban levő NSU oldalko- csis motorkerékpár. Kecskemét, Bem utca 4. 3532 BÖTEJELÖ gyengefias tehén eladó. Kecskemét, Úrrét, Cseh Sándor. _______ 3533 SZ OBA, konyhás lakást keresek költségmegtérítéssel, esetleg kétszo­bást is. Kecskemét, Kupa utca 20. szám. ____________________3534 EL ADÓ ház. Kecskemét, II. kerület* Vágó utca 3. szám, fele része is. Klátikék.______________________3535 KE CSKEMÉT, Rendőrfalu, Bakonyi Antal utca 7. számú, OTP-vel épült új családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni: helyszínen, délután. ______________________________3536 FOGATOST azonnali belépéssel fel­vesz az Aranykalász mg. Tsz, Kecs­kemét, Szarvas-tanya. Ugyanott keményfa sárléc és nyárfaléc kap­ható.__________________________3537 ELADÓ kertes családi ház. Érdek­lődni: Kecskemét, Műkert után első ház. Németék. ____ 3539 TE RMÉSKŐ, alapba való, eladó. Kecskemét, Alsószéktó, ni. utca 14. sz._______ 3540 ELADÓ Kecskemét város belterüle­tén, Szolnokihegy 5. szám, 700 négyszögöl zöldségesnek való föld csőkúttal, 700 négyszögöl gyümöl- csös, 1400 négyszögöl szőlő. 3542 ELADÓ háromajtós szekrény, háló­szobabútor, konyhabútor, ágyak. Kecskemét, Zsinór utca 50. 3543 ÜJ Moszkvics eladó. Ajánlatokat „Sürgős 403, 114 882” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdetőbe. _____3544 EL ADÓ Kecskemét, Zöldfa utca 98/b. számú házrész olcsón. Ugyan­ott férfi varrógép, kombinált szek­rény, akasztósszekrény, gyermek­ágy. Érdeklődni: délután 4 órától. ______________________________3546 ELADÓ beköltözhető leválasztott házrész. Kecskemét, Holló utca 19. szám._________________________3548 4 ÉVES kanca szamár el*dó. Hel­vécia, tanács mögött, Fehértói-dűlő 1/2. Baranyi Pál.____________3549 HU NNIA 30-as varrógép új állapot­ban eladó. Kecskemét, Repülőtér, 6-os épület, II. 12. 3550 TRABANT-kiutalást átveszek. So- modi. Kecskemét, Berkes Ferenc utca.________________________3551 FÜ RDŐKÁLYHA réztartállyal el­adó. Kecskemét, Hűtőház, Szabó Béla. _______________ 3552 KÜ LÖN bejáratú bútorozott szoba komoly férfi részére kiadó. Ugyan­ott ágy kiadó. Kecskemét, Csongrá­di út 120. 3553 ELADÓK kedvezményesen szép há­lóbútorok, konyhák, kétszemélyes rekamié, sezlon, hármasszekrény* garnitúra. Kecskemét, Vak-Bottyán utca 9. (Rákóczi út végénél.) 3555 ELADÓ házi szivattyú teljes felsze­reléssel. Lázár Sándor órás, Kalo­csa, Hunyadi János u. 40. 3498 KÉT szoba, konyhás, kamrás lakást keresek. Ajánlatokat „Költségmegté- rítéssel”- jeligére a kiadóba kérek. _________ 4447 10 40 NÉGYSZÖGÖL szőlő eladó ter- méssel, kúttal és kunyhóval. Fel- sőszéktóban. Értekezni: Kecskemét, II. kér., Czigány János u. 42 . 4494 AZONNALI belépéssel felveszünk kőműveseket és építőipari segéd­munkásokat. Felvételre jelentkezni lehet személyesen vagy levélben. Felvétel esetén útiköltséget megté­rítjük. Munkásszállást és étkezést biztosítunk. Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari V. Kecske­mét, Tatár sor 1/a. sz. 1451 ELADÓ 8 éves paripa és 10 mázsáig bíró széleskocsi. Kecskemét, Czoll­ner közön, Kőrösihegy 84. sz. Sza­bóék. 4488 KÉT szoba, összkomfort, kertes csa­ládi ház OTP-hitel átadásával el­adó, azonnal beköltözhető. Kecske­mét, Rendőrfalu, Csókás J. u. 31. szám. 4485 ELADÓ Kecskemét, Erzsébet krt. 52. sz. ház, azonnal elfoglalható. Ér­deklődni du. 12 órától ugyanott. 4490 ELADÓ fizetési kedvezménnyel Kecskemét, Eszperantó utca 4. szá­mú ház emeleti része. Ugyanott 3547 cserépléc és sárléc. ! A szombaton és vasárnap Kecskeméten rendezett négy város ' serdülő tornáján szép eredményt ért el a Kecskeméti Dózsa ko- ! sárlabdacsapata. Képen balról jobbra: (álló sor) Magyar M„ Sze­lei A., Szabó edző, Kövesi É„ Győrfi E„ Bállá Gy., (ülő sor): 1 Csulyok S., Szabó É„ Bán M„ Bódis K„ Bürüs E.

Next

/
Thumbnails
Contents