Petőfi Népe, 1965. július (20. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-17 / 167. szám
sima PASADENA (MTI) Mint az MTI washingtoni tudósítója jelenti, a Mariner—4 amerikai Mars-rakéta sikerrel teljesítette feladatát: televíziós kameráival első ízben sikerült fényképeket készítenie Földünk bolygószomszédjáról. Az űrállomás napelemekkel működő adó- berendezése csütörtökön nyolc és fél óra alatt továbbította a képmagnón rögzített első felvételt. A rendkívül gyenge rádiójeleket nagy erejű földi antennák segítségével felerősítették és bonyolult elektronikus gépek segítségével alakították vissza képjelekké. A pasadenai kozmikus laboratóriumban amerikai idő szerint csütörtökön éjfélkor mutatták be a sajtónak a Földtől 224 millió kilométer távolságban készült, szenzációs technikai sikert jelentő felvételt — amely azonban nem mutatott semmiféle látványos szenzációt, Mars-csatornát vagy más, az élet jelenlétére utaló tárgyat. Az ingujjas, a napok óta tartó készenléttől álmatlan tekintetű tudósok részletesen elmagyarázták az újságíróknak a felvételt, amely a Marstól 14 400 kilométer távolságban készült és egy 200 négyzetmérföldes területet ábrázol. A képen lehet látni a rejtélyes bolygó peremét, valamint egy nagyobb sík területet, amely a felvételen világosabb színű. A kép másik felében a sötét égbolt látható. Az eredeti program szerint a felvételnek a Mars-térképeken Elysium-sivatag névvel jelölt területet kellett volna ábrázolnia, azonban dr. Leighton, a felvételt bemutató tudós közölte, hogy a jelek szerint a kamera egy kissé elfordult és ennek következtében a felvételen látható terület valószínűleg az úgynevezett Phlegra sivatag. A kamera elcsúszása következtében előreláthatólag az elkövetkező tíz nap során továbbításra kerülő többi felvételek is mást ábrázolnak majd a Mars felszínéről, mint amit az eredeti program megszabott. A felvételen több fehér csík is látható — ezt a tudósok közvetítési hibának tartják, bizonyos helyeken fátyolos a kép: ez a szakértők szerint a felvevőkamera működésének bizonyos zavarára utal. Ennek következtében a kép nem eléggé kontrasztos, de a tudósok különleges eljárásokkal igyekszenek javítani a 224 millió kilométer távolságból érkezett felvétel minőségén. Közzétettek egy nagyítást is az eredeti felvételről, s ezen egy háromszögalakú képződmény látszik. A képen meg lehet állapítani, hogy a Mars felszíne meglehetősen síma, a perem éles vonala azt mutatja, hogy nincsenek a fényképezett területen magasabb hegyek. Pasadenában bejelentették, hogy előreláthatólag a következő két-három képet is közzéteszik, de a további anyagot csupán hosszabb tanulmányozás után hozzák nyilvánosságra. Újabb részleteket közöltek a Mariner—4 más irányú megfigyeléseiről is. A vékony légkörrel rendelkező Mars felületét állandóan bombázzák a világűrből érkező radioaktív sugarak — ám a Mariner—4 mérései szerint n radioaktivitás a bolygón nem éri el azt a fokot, amely veszélyeztetné a jövendő űrhajósok biztonságát, illetve az űrhajó felszerelésének működését. Érdekes megemlíteni, hogy esetleg a tudósok még egyszer leforgatják az űrrakéta képrögzítő magnetofonszalagját. 1967 szeptemberében, miután megkerülte a Napot, a Mariner—4 48 millió kilométerre lesz a Földtől. Ekkor lehetőség nyílik arra, hogy ismét lejátsszák a felvételeket és esetleg jobb minőségű képeket kapjanak. Pénteken Budapesten a Ferencvárosi Malom vörös és nemzetiszínű zászlókkal díszített kapuján begördültek a négy megye — Bács-Kiskun, Csong- rád, Pest és Szolnok — idei búzatermésének első tételeit hozó vontatók. Tíz órakor vette kezdetét az ünnepség, amelynek során az új kenyér első zsengéjét a nagyüzemi gazdaságok képviselői a malom dolgozóinak átadták. Jelen volt többek között Der~ gács Ferenc, az élelmezésügyi miniszter helyettese, Izinger Pál, a Földművelésügyi Minisztérium Növénytermesztési Főigazgatóságának vezetője, Boór Károly, az Országos Tervhivatal főosztályvezetője. Megyénket az ünnepélyes átadáson Sarok Antal, a Bács-Kiskun megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat igazgatója képviselte. Elsőként Németh Imre, a Bajai Állami Gazdaság igazgatója adta át a Bács-Kiskun megyében termett első idei búzát. Beszédében köszönetét mondott a pártnak és a kormánynak a dunai árvíz elhárítása érdekében tett intézkedésekért, amelyek elősegítették a megye déli részén is a jónak ígérkező termés betakarítását. A többi megye képviselőinek üdvözlő szavai után Ignácz Fló~ rián, a Budapesti Malomipari Vállalat igazgatója vette át az új kenyérgabonát. Dergács Ferenc miniszterhelyettes beszédében kitért arra, hogy az idei betakarítást különlegesen nehéz körülmények között, az árvíz okozta nehézségekkel dacolva, kellett megoldani. Izinger Pál elvtárs üdvözlő beszédében ugyancsak elismerését fejezte ki munkájukért a mezőgazdaság dolgozóinak, s egyúttal tolmácsolta a minisztérium köszönetét. Lapunk munkatársának az ünnepséget követően alkalma nyílt nyilatkozatot kérni Dergács Ferenc élelmezési miniszterhelyettes elvtárstól, az idei gabonatermést, illetve a további feladatokat illetően. — Terméseredményeink örvendetesen szépek, a várakozáson felüliek — hangzott a nyilatkozat. — Ha a termés betakarítását jól oldjuk meg, az idei előirányzatot, az elemi csapások ellenére is, túlteljesíthetjük. Ezt a kedvező helyzetet a legmesszebbmenőkig ki is kell használnunk. Alapvető kérdés, hogy a lakosság ellátását hazai kenyérgabonából tegyük lehetővé. Nagyüzemi gazdaságaink az idén is kövessenek el mindent, hogy a megtermelt gabona- mennyiség egy részét az állami készletek növelésére fordítsák. A továbbiakban meg kell szüntetni a gabonaátadások során az üresjáratokat, minden percet hasznosítani kell. A helyenként magas nedvességtartalom ellen- súlyozására szükség van a gabonaszárítás tökéletes megszervezésére, ami a raktárkapacitással való gazdálkodásnak az egyik fő tényezője — fejezte be nyilatkozatát a miniszterhelyettes. Jóba Tibor pályára bocsátottak öt mesterséges holdat: a Kozmosz—71-et, a Kozmosz—72-t, a Kozmosz— 73-at, a Kozmosz—74-et, és a Kozmosz—7 5-öt. A mesterséges holdakon tudományos berendezést helyeztek el, hogy a TASZSZ által 1962. március 16-án bejelentett programnak megfelelően folytassák a kozmikus térség kutatását. Az öt mesterséges hold csaknem kör alakú pályán halad. Pályájuk főbb adatai a következők: keringési idő 95,5 perc, a Föld felszínétől való távolság 550 kilométer, pályájuknak az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 56.1 fok. A tudományos berendezéseken kívül a szputnyikon Majak rádióadókat helyeztek el, amelyek a 20 084; és a 90 373 megahertz, valamint a 19,8 és a 89.1 megahertz frekvencián működnek. Ülésezik az árvízvédelmi területi bizottság Az árvízvédelmi területi bi-. zottság ma, július 17-én, délelőtt 10 órakor ülést tart Bajám a Vízügyi Igazgatóságon. Valószínűleg ez lesz utolsó ülésezése, amelyen kimondja az árvíz- védelmi készültség megszüntetését, valamint elrendeli a keletkezett károk felmérését és a helyreállítási munkák megkezdését. Ez az első felvétel, amelyet az amerikai Pasadena megfigyelőállomás felfogott a Mariner—\ által készített Mars-foto sorozatból. Laikus szemmel ugyan keveset látni — de a felvétel mégis történelmi jelentőségű. Megérkezett a fővárosba az idei első újbúza-szállítmány Átadási ünnepségek a Ferencvárosi Malomban Világ proletárjai, egyesüljetek! ICSlCiSÍl* «JáfIOS Iü&€l€|3tSÍfiÜ Nógrád megyében XX. ÉVFOLYAM. 167. SZÁM Ara 60 fillér 1965. JÚLIUS 17. SZOMBAT Képek224 millió kilométerről A Mars feíSKlSÍ© 2 év múlva ismét lejátszhatók a Mariner—4 felvételei Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Háry Bélának, a Központi Bizottság osztályvezetőhelyettesének társaságában háromnapos látogatást tett Nógrád megyében. Találkozott szocialista brigádvezetőkkel, bányászokkal, ipari munkásokkal, termelőszövetkezeti parasztokkal, értelmiségiekkel, megyei, városi és járási pártvezetőkkel. A meglátogatott ipari és mező- gazdasági üzemekben és a találkozók során tájékozódott a megye helyzetéről, fejlődéséről, megoldásra váró problémáiról. A látogatásra elkísérték Nógrád megye párt- és állami vezetői: Jakab Sándor, az MSZMP KB póttagja, a Nógrád megyei pártbizottság első titkára, Pót' hornyik József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Nógrádi Szénbányászati Tröszt igazgatója és Hankó János, a megyei tanács vb elnöke. Szerdán este Salgótarjánban a megyei pártbizottság székházában Kádár János találkozott a végrehajtó bizottság tagjaival, valamint az MSZMP városi és. járási titkáraival. Egy rakétával öt szputnyikot bocsátottak fel a Szovjetunióban MOSZKVA (TASZSZ) A Szovjetunióban egyetlen hordozórakétával Föld körüli