Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-23 / 146. szám
*. oldal 1965. Június 23, szerda Oévadi híradás evőinek Kinyújtja segítő kesét a forintok ‘ 59 a 10.200 csekkszámlán a megye lakossága Hatalmas küzdelem folyik a gátakon, Ausztriától a jugoszláv határig tíz- és tízezrek harcolnak a megáradt Dunával. A megye lakossága is aggodalommal, mély együttérzéssel tekint ezekben a napokban a Duna partjaira, nem utolsósorban Baja, valamint Mohács-sziget felé. Sok családnak kellett már elhagyni otthonát, a megduzzadt folyók máris jelentős károkat okoztak. Ám ezekben a napokban nyilvánul meg igazán, hogy a gátakon küzdők, a veszélyeztetett körzetek lakossága nincs egyedül. A bajban mögöttük áll az egész ország. Amint megjelent a Szakszervezetek Országos Tanácsának felhívása az árvízkárosultak megsegítésére és megnyitották a 10 200-as csekkszámlát, megmozdultak a megye üzemeinek, szövetkezeteinek, hivatalainak dolgozói, hogy kinyújtsák segítő kezüket a bajbajutottak felé. Újabb felajánlások a ZIM-ben A dávodi Augusztus 20 Tsz földjeit is szinte állandó esőzés áztatja. Kapásnövényeink művelését csak nagy erőfeszítések árán végezhetjük. Ezenkívül községünk lakói, termelőszövetkezeteink dolgozói éjjel-nappal a félelmetesen megáradt Duna gátjain őrködnek a segítségünkre jött honvédalakulatokkal együtt. Mindent elkövetnek, hogy a szántóterületeket és a gyönyörű 180 holdas gyümölcsösünket megvédjék az árvíz veszélyétől. Szomorú a mi vidékünk most. Talán nem is kell mondanom, mennyire együttérzünk a Mohács-szigetről és a Püspök-pusztáról idemenekült családokkal. Ezernél is többen vannak az idősekkel és a gyerekekkel együtt. S még mindig érkeznek a teherautókon a kis vagyonkájukkal. Minisztériumi és tanácsi szerveink, s nem utolsósorban a párt és tsz aktivistái, mindent elkövetnek a menekültek érdekében. Segítjük őket tőlünk telhetőén erőnkhöz mérten, hogy legalább enyhítsük nagy szívfájdalmukat. Szekeres Kálmánná A Zománcipari Művek Kecskeméti Gyáregységében futótűzként terjedt el az első felajánlások híre, s műszakváltáskor egymás után zajlottak le a röpgyülések, amelyen segíteni- akarásról, áldozatvállalásról tettek tanúbizonyságot az üzem dolgozói. Kedden már minden műhely csatlakozott a vállaláshoz, miszerint egy műszak termelését az árvízkárok helyre- állítására ajánlják fel. Ezenkívül több műhelyben mozgalom indult a zománcozóüzem brigádjainak kezdeményezéséhez való csatlakozásra, hogy a műszak teljes munkabérét befizetik a 10 200-as csekkszámlára. Győztesek vállalása A Kéziszerszámgyár Kecskeméti Reszelőgyárában a TMK- műhely második helyezést ér el a műhelyek között folyó tisztasági versenyben. A verseny díját, a 600 forintot felajánlotta az árvízkárosultak javára, és amennyiben helyezést ér el ebben a hónapban, az ezért járó összeget is odaadja. Az edzőműhely, a múlt havi első helyezett csatlakozott a felajánláshoz és az 1200 forint díjat be is fizette a 10 200-as csekkszámlára. Az árvízkárosultak megsegítésére indult mozgalom közben kiterjedt az egész gyárra. Minden műhely dolgozói egy vasárnapi műszakot vállaltak, amelynek munkabérét a bajbajutottaknak adják. Még a felhívás előtt Az Országos Baromfifeldolgozó Vállalat Kecskeméti Gyáregységében indult talán legkorábban mozgalom az árvízkárosultak megsegítésére. Ennek egyik oka. hogy a vállalat sárvári üzemének dolgozói közül soknak elöntötte otthonát az áradat, fgy történt, hogy a barneváliak már a SZOT-fel- hívás előtt felajánlották anyagi segítségüket, az április havi fizetésüknek megfelelő összeg egy százalékát. Ez a kecskeméti gyáregységben 11200 forintot tett ki, amit már be is fizettek segélyalapba. Többszörös segítség Szamócaszüref összesen tíz holdon termesztik a kecskeméti Aranykalász Tsz-ben a szamócát. A sorközöket fekete fóliával borították be, ami kedvezőbb körülményeket teremtett az ízes gyümölcs érésének. Képünkön asszonyok és leányok szedik a termést, amelyből holdanként 40 mázsányi mennyiségre számítanak. Elutazott Moszkvába a állami Operaház balettegyüttese Nádasdy Kálmán Kossuthdíjas igazgató vezetésével, kedden elutazott Moszkvába az Állami Operaház balettegyüttese. A Magyar Állami Operaház 120 tagú együttese június 25-től július 4-ig nyolc előadást tart a szovjet fővárosban. (MTI) Négyszázharmsnc gép végzi a növényvédelmi munkákat „ Váltott“ permetezés — tartósabb hatás A kalászosok termésének a betakarításával kapcsolatos felkészüléssel párhuzamosan a növényvédelem időszerű tennivalóiról sem feledkeznek meg szövetkezeti gazdaságainkban. E munkához 430 nagy teljesítményű növényvédő gép áll rendelkezésükre. A nagyüzemi gépek mellett a felázott, süppe- dős talajokon szép számban igénybe vették a háti permetezőgépeket is. Az utóbbi hetek csapadékos, párás időjárása következtében főként almásainkra jelent veszélyt — ahol pedig a védekezés nem volt megfelelő, néhol már fel is lépett — a va- rasodást okozó, fuzikládium nevű gombabetegség. Garázdálkodékat tartóztattak le Az állandó italozás nemcsak a szervezetet, de az illető emberi magatartását is megmérgezi. így járt Kovács Gáspár 29 éves Kecskemét, Puskán utca 31. szám alatti lakos is a Bács-Kiskun megyei Iparcikk- kiskereskedelmi Vállalat dolgozója. Annak ellenére, hogy már volt alkohol elvonókúrán, az utóbbi időben egyre többet ivott. Esténként illuminált állapotban ment haza és otthon emiatt napirenden volt a veszekedés. Nemegyszer tettlegesen bántalmazta feleségét is, sőt az ital mámorában összetörte lakásának berendezését. Állandóan zavarta a ház lakóinak nyugalmát Garázdaság é$ könnyű testi sértés miatt eljárás indult ellene. Az egyik éjszaka értesítették a Kecskeméti Járási-Városi Rendőrkapitányságot, hogy a Hírős Étteremben verekedés van. ' A helyszínre kiérkező rendőrök előállították Pásztor Sándor, Kecskemét, Gubányi utca 5. szám alatti lakost. Pásztor a vendéglőben ittas állapotban verekedést kezdeményezett sőt, a rendőrökkel is szembe- 1 szállt. A Kéziszerszámgyár Kecskeméti Gyáregységének állandóan italozó munkását hatósági közeg elleni erőszak miatt tartóztatták le és indítottak ellene büntetőeljárást. G, G, A megye több mint 100 ezer holdas szőlőterületén közvetlenül a befejezés előtt áll a második permetezés, sőt, az ültetvények egyharmadán már a harmadik védekezésre is sor került. így a tiszakécskei Béke Tsz gazdái UE—28-as erőgépre szerelt konzolos növényvédőgépek segítségével bordói lével végzik a harmadik, majd Zi- nebbel a küszöbön álló negyedik permetezést. Jó előre számítva a szőlőmoly fellépésére, közös gazdaságaink többsége a peronoszpóra elleni szerek hatását Femit, vagy Hungária DL—40 hozzáadásával sokszorozza. Ami a szántóföldi növényvédelmet illeti, a gazosodó kukorica első kapálását ajánlatos Dikonirt alkalmazásával pótolni. Ez annál inkább megoldható, mivel az esőzés a kalászosok vegyszeres gyomirtását sok helyütt megakadályozta, s így Dikonirtból még jelentős mennyiségű készlettel rendelkeznek a tsz-ek. Ugyancsak a soron levő feladatok közé tartozik a burgonyának DDT-tartalmú szerekkel történő permetezése, porozása is. A burgonyabogár kártételét a zömmel már megkezdett második vegyszeres védekezés van hivatva meggátolni. A megye 25 ezer hold körüli burgonya-vetésterületének a megóvása állandó készenlétet, és gyors, hatékony intézkedést követel meg. J. T. A Ganz Villamossági Művek Bajai Készülékek Gyára dolgozói termelési tanácskozást tartottak, amelyen vállalták, hogy az árvízkárosultak közvetlen megsegítésére 4 óra túlmunkát végeznek és az ezért járó keresetüket felajánlják az árvíz- károsultak megsegítésére. A szocialista brigádok elhatározták, hogy az árvízkárt szenvedett vállalati dolgozókat a helyreállítási munkákban személyesen segítik. Az üzem dolgozói az árvízvédelmi munkákban közvetlenül részt vettek és jelenleg is részt vesznek. Emiatt körülbelül hatnyolcezer munkaóra kiesésével számolnak. Elhatározták, hogy ennek ellenére teljesítik az első féléves tervet, különös tekintettel az exportra. Lemondtak a kirándulásról A kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet gazdái a pártszervezet kezdeményezésére lemondtak Gyulára tervezett közös kirándulásukról és az erre szánt összeget, 10 ezer forintot, befizetik az árvíz által sújtottak támogatására. Egynapi keresetüket ajánlották tel A bajai Vörös Fény Termelő- szövetkezet pártvezetősége hétfőn kibővített ülést tartott, amelyen megtárgyalták, hogy milyen segítséget tudnak adni az árvízkárosultak támogatására. A közös gazdaság abban a szerencsés helyzetben van, hogy földjei távol esnek a veszélyeztetetett területektől. A pártszervezet kezdeményezésére valamennyi termelőszövetkezeti gazda egynapi jövedelmét ajánlotta fel. Ez körülbelül 10 ezer forintot jelent. NAPTAR 1965. június 23, szerda. Névnap: Zoltán. Napkelte: 3 óra 47 perc. Napnyugta: 19 óra 45 perc. — Jól halad a növényápolás a bajai járás termelőszövetkezeteiben. A családtagok bevonásával szombatig mindenütt befejezik a kukorica első kapálását, a sorközi műveléseket pedig a legtöbb közös gazdaságban már másodszorra végzik a gépek. — MA ESTE fél nyolc órai kezdettel kerül sor Simonka György párizsi képzőművészeti élménybeszámolójára Kecskeméten, a Rákóczi út 3. szám alatti művészklubban. A klub egyébként július 1—augusztus 15-ig nyári szünet miatt zárva lesz. — A repce aratásához a hét végén kezdenek hozzá megyénk közös gazdaságaiban, összesen mintegy hatvan holdon. A rep- cések, melyeknek aratását fűkaszával végzik majd, kilenctíz mázsa holdankénti átlagtermést ígérnek. — KI KÖVET EL bűncselekményt? címmel tart ma este hét órakor szabadtéri ismeretterjesztő előadást dr. Szabó András járásbíró Kiskunhalason, a Berzsenyi utca 4. szám alatt. — Július 2-án Kecskeméten, a városi tanács dísztermében rendezik meg az Állattenyésztési Kutató Intézet tudományos munkatársai a megye állattenyésztési szakembereinek találkozóját. Az ankéton négy szakelőadás hangzik majd el a ta- karmánytermesztés, az állattenyésztés időszerű kérdéseiről. Bevezető előadást dr. Tangl Harald, az Állattenyésztési Kutató Intézet igazgatója tart. — A megye juhászataiban „teljes gőzzel” folyik a birkák nyírása. A törzstenyésztésre kijelölt tsz-ekben a továbbte- nyésztésre kijelölt kosok gyapjúhozamát egyedenként vizsgálják a szakemberek. A vizsgálatok eredményeitől függően azok a juhok kerülnek további tenyésztésre, amelyekről a legjobb minőségű, legnagyobb mennyiségű gyapjút fejtik le. — A Szőlészeti Kutató Intézet lakiteleki telepén a szokásosnál két héttel korábban virágzott el a szőlő a fóliával védett területeken. A nemrég még műanyag sátorral védett tőkéken szépen fejlődnek a bogyók. Motorkerékpár és lovaskocsi karambolja Sebők Imre Izsáki lakos az ED 30—37 rendszámú motorkerékpárjával az Izsák határában vezető úton indokolatlanul áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ezért összeütközött a vele szemben haladó, C. Tóth Sándor által hajtott kétfogatú lovaskocsival. A motorkerékpár vezetője és pótutasa könnyebb sérülést szenvedett. Sebők Imre ellen eljárást indítottak. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: Június 21-én a középhőmérséklet 22,1 (az ötvenéves átlag 20,1), a legmagasabb nappali hőmérséklet 27,7 Celsius-fok volt. Napsütéses órák száma: 11,4. csapadék 10,3 milliméter. Június 22-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 18,3, a délután 2 órakor mért hőmérséklet 25,8, a legalacsonyabb nappali hőmérséklet 17,8 Celsius-fok volt. Várható időjárás szerda estig: változó mennyiségű felhőzet, újabb záporokkal, zivatarokkal. Mérsékelt délnyugati, nyugati, majd északnyugatira forduló és megerősödő szél. A nappali fel- melegecfés nyugaton kissé mérséklődik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 22—26 fok között, keleten egy-két fokkal 26 fok felett.