Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-17 / 141. szám
Ferencváros a VVK döntőjében FTC—Manchester United 2:1 (ld)) Nagy iramú mérkőzést, igazi kupaküzdelmet vívott a két csapat. Az első félidőben a Manchester többet támadott és több helyzetük is volt az angol csatároknak, de Géczi két alkalommal is nagy bravúrral tisztázott. A Ferencváros támadásai többnyire a rossz átadásokon akadtak el. A 44. percben Karába egy csel után mintegy | 20 méterről hatalmas gólt lőtt a felső sarokba. 1:0! A szünet után a Ferencváros kezdeményezett többet. A 11. percben Karába ügyesen elment a védők mellett. Lövés helyett középre adott. Előbb Rákosi lőtt, majd a kipattanó labdát Fenyvesi biztosan helyezte a kapu közepébe. 2:0! A gól után továbbra is jól játszott a Ferencváros, csak az utolsó percekben könnyelműs- ködött a védelem és ez majdnem megbosszulta magát, mert a 42. percben Géczi egy nagy lövést csak kiütni tudott és a befutó Conelly a kapu közepébe gurított. 2:1! A Manchester nagyon igyekezett, de a végén a Ferencváros már okosan elől tartotta a labdát. A szünet utáni jobb játékával megérdemelten jutott tovább az FTC. A csapatból Géczi, Horváth, Novak, Orosz és Rákosi teljesítményét kell kiemelni. NB ll-s ökölvívó-bajnokság RKF EL EGYHÁZI HONVÉD— BÉKÉSCSABAI HONVÉD 17:3 Kiskunfélegyháza, 800 néző, vezette: Kohajda és Neumann. A Honvéd ezt az akadályt is biztosan vette, és a félegyházi ökölvívók ezzel csoportjukban megszerezték a tavaszi első helyet. A találkozó két kiemelkedő mérkőzése a Mincsik—Simon és a Nagy—Evelei párok küzdelme volt. Részletes eredmények (elöl- állók a félegyháziak): Légsúly: Sípos jó 3. menetével kiharcolta a döntetlent Oberczán ellen. 1:1. — Harmatsúly: Gál kétszer is földre küldte Arnóczkit, akit a 3. menetben döntő fölény miatt leléptettek. 3A. — Pehelysúly: Kovács mérkőzés nélkül győzött Groszmann ellen, aki átesett a súlyhatáron. 5:1. — Könnyűsúly: Berkes ellenfél nélkül győzött. 7:1. — Kisváltósúly: A nagy fölényben levő Vígh X. ellen a 3. menetben sorozatos szabálytalanságok miatt Baranyait leléptették. 9:1. — Váltósúly: Mincsik az óriási erejű Simont kiszurkálta és a 3. menetben lerohanta. Biztos pontozásos győzelem. 11:1. — Nagyváltósúly: Leiter szoros küzdelemben hősiesen állta Stark horogütéseit és pontozással vesztett. 11:3. — Középsúly: Kiss ellenfelét, Graczikot a 2. menetben fejelésért leléptették. 13:3. — Félnehézsúly: A nap mérkőzése! Nagy az 1. menetben leütötte Eveiéit, majd a 2. menetben Evelei sorozta meg Nagyot, a 3. menet azonban Nagyé volt, aki megérdemelten győzött pontozással. 15:3. — Nehézsúly: Szabó a 2. menetben földre küldte Horváthot, mire az feladta. 17:3. KECSKEMÉTIT FÉMMUNKÁS —BORSODI BÁNYÁSZ 10:10 Sajószentpéter, 400 néző, vezette: Habony és Takács. A kecskeméti csapat győzelmet érdemelt volna, de a játékvezetők hazabíráskodása miatt meg kell elégedniük a döntetlennel. Részletes eredmények (elöl- állók a kecskemétiek): Légsúly: Orbán ellenfelét, Mészárost, a 2. menetben sorozatos szabálytalanságokért leléptették. 2:0. — Harmatsúly: Pásztor kézsérülése miatt nem bírt Orbánnal. 2:2. — Pehelysúly: Kozma nagy akarással harcolt és értékes pontot szerzett Sándor ellen. 3:3. — Könnyűsúly: Horváth technikai fölényét csillogtatva győzte le a hazaiak kedvencét, Sípost. 9(3. — Kisváltósúly: Bakó ellenfelének, Bartóknak az orvosi igazolása lejárt, így mérkőzés nélkül győzött. 7:3. — Váltósúly: Hajagos régi formájában végig vezetett Szabó ellen Ennek ellenére döntetlent hirdettek ki. 8:4. — Nagyvál- to-mly: Kuruczot szabálytalan ökJözés miatt leléptették Majkó ellen. 8:6. — Középsúly: Csőke ellenfelét, Fűrészt a 3. menetben erős vérzés miatt leléptették. 10:6. — Félnehézsúly: Fe- rencz nem tudta hozni súlyát, ezért Csikó ellenfél nélkül győzött. — Nehézsúly: Szabó csak egy menetet bírt a keményen öklöző Erdei ellen és feladta. 10:10. BP. BELOIANNISZ— KKHALASI MEDOSZ 13:1 Kiskunhalas, 300 néző, vezette: Hajdú és Tóth. Hosszú szünet után ismét színvonalas mérkőzéseket láthattak a halasi ökölvívó-szurkolók. A győzelem megérdemelt volt. Részletes eredmények (elpl- állók a halasiak): Légsúly: Mack és Budács küzdelme döntetlenül végződött. 1:1. — Hárma tsúly: Deák és Futó találkozása is döntetlent hozott. 2:2. — Pehelysúly: Viszmeg végig jobb volt ellenfelénél, Podsz- kocsnál, mégis azt hozták ki győztesként. 2:4. — Könnyű- súly; A Halász—Somlai találkozón „egyenlítettek” a pontozók. A végig jobb Somlait hozták ki vesztesnek. 4:4. — Kisváltó- súly: László szemhéja a 2. menetben felrepedt és feladta Szépvölgyi ellen. 4:6. — Váltósúly: Szűcs múltheti sérülése miatt Obendorf volt kénytelen indulni ebben a súlycsoportban és döntetlent harcolt ki Juhász ellen. 5:7. — Nagyváltósúly: Juhász a 2. menetben feladta Pa- dor ellen. 5:9. — Középsúly: Lestyán az 1. menetben feladta Kovács ellen. 5:11. — Félnehézsúly: Molnár ellen Sint szoroza- tos szabálytalanságokért a 3. menetben leléptették. 7:11. — Nehézsúlyban a halasiak nem indítottak versenyzőt Gulyás ellen. 7:13. HOGYAN TIPPELJÜNK A totó 24. hetében sok volt az 1-es, ennek ellenére is jól fizettek a nyerőosztályok. Egy darab 13-as találat akadt, de a szelvénytulajdonosnak olyan „balszerencséje” volt, hogy a plusz egyet nem találta el, s így a 161 277 Ft jutalomalapot a 25. hétre vitték át. Az egy darab 13 találatos szelvény nyereménye 435 448 Ft. A 73 db 12 találatos szelvényre 3976 forintot fizetnek. Az 1170 db 11 találatos szelvényre 247,50 Ft jut, míg a 10 927 db tíztalálatos szelvény mindegyikére 40 Ft jár. E heti tippjeinkt 1. Ferencváros—MTK 1, x 2. Tatabánya—Ü. Dózsa 1, x, 2 3. Ózd—Szeged 1, x 4. Győr—Komló 1 5. Debrecen—Egyetértés 1 6« Nyíregyháza—MÁV DAC 1 7. Ganz-MAVAG—Miskolc 1, x 8. Szombathely—Sz.fehérvár 1 9. Jászberény—Dúnaújváros x 10. Szegedi VSE—Szóin. MTK 1, x 11. Bp. Spartacus—Pénzügyőr 1, x 12. Zalaeg. TE—Kaposvári H. x, 2 13. Esztergom—Kaposvári K. 1 Pótmérkőzések; 1,1,1 Országos vidéki kön nyű ijas-bajnokság SXKtK Bajai Spartacus—Pécsi Honvéd 8 : 4 Osztályozó az NB II-be jutásért Az NB n-be jutásért játszott osztályozó mérkőzések harmadik fordulójában a Bajai Spartacus csapata otthon mérkőzött és szép győzelmet arattak a Pécsi Honvéd ellen. E győzelem után a bajaiak bejutása már szinte biztosra vehető. A Spartacus győzelmeit Gocsál. Rockenstein, Illés, Kovács, Koltai és Fekete szerezték. Döntetlenül mérkőzött Borsodi, dr. Sásdi, Révfy, Nagy-Szabó. A csapatból csak dr. I R. Kiss és Kormányos szenvedett vereséget. MADARASI ÜTTÖRÖK AZ ORSZÁGOS DÖNTŐBEN Az úttörők megyei sakk-csapatbajnokságát a madaras! fiúcsapat nyerte meg és ezzel bejutottak a Csillebércen sorra kerülő országos döntőbe., A csapat tagjai Ácsai János, I Pilcsuk Sándor és Stefánovics Jó- I zsef. Vasárnap fél 4<kor játszik a Dózsa A Kecskeméti Dózsa labdarú- ! gó-szakosztálya megegyezett a Nagybátonyi Bányász Sportkörrel, hogy a vasárnap sorra kerülő mérkőzést a tv-közvetítés miatt du. fél 4 órai kezdettel játsszák le. Ez az időpont akkor is marad, ha az FTC műsorában változás állna be. • A Kecskeméti Dózsa Sportkör kedden, június 22-én délután g órai kezdettel tartja közgyűlését a Dózsa-klubban. A labdarúgó Nyári Kupáért I Kézilabda INB II. Halasi MÁV—Bp. Elektromos 8:7 (4:2) ! NB II. női. Kiskunhalas, 200 i néző. V.: Kovács. H. MÁV: Békési — Horváth, J Paczolainé, Lazarovics — Gye- ; nizse. Modok, Csontos. Csere: Szilágyi, Papp, Csamangóné, [ Tarnóczi. Edző: Mészáros Ti- | bor. A halasi lányok a múlt va- J sárnapi gyengébb játék után | váratlan győzelemmel bizonyították be, hogy tudnak küzdeni és jól játszani is. A mérkőzés magas színvonalú volt és bár nagyon szoros volt az eredmény, a halasi csapat győzelme nagyobb arányú is lehetett volna, de sok jó helyzet kihasználatlanul maradt. A győzelemben nagy része van Szilágyi cserekapusnak, aki két 7 m-est kiCsupán száz lépés... Kecskeméten 1 Viharos erejű szélben került ' megrendezésre Kecskeméten a Széktói Stadionban az országos vidéki könnyűíjas bajnokság nyíregyházi, lakiteleki, és kecskeméti versenyzők részvételével. Eredmények: Könnyűíjas férfi: 1. Basa András (Viscosa) 304, 2. Gaál László (Kecskeméti Petőfi) 271, 3. Nagy János (Viscosa) 261. Könnyűíjas női: 1. L. Tóth Anna (Lakitelek) 172, 2. Jóljárt Sára (Lakitelek) 157, 3. Kiéber Irén (Lakitelek) 121. Ritkán adódik versenyjátszmában, hogy az egyik fél tizenöt-húsz lépésben a maga javára dönti el a küzdelmet. A megnyitás elméletének széles körű Ismerete ezeket a „rövidzárlatokat” megszüntette, és a játszmák átlagos lépésszámát a negyvenedik és az ötvenedik lépés közé tolta el. Sőt, mind gyakoribbak lesznek az úgynevezett „tengeri kígyók”, amelyek 80—100 lépésig is eltartanak. Az alábbi játszmánk is egy ilyen hosszúra nyúlt küzdelem. A kölcsönös hibákkal tarkított középjáték után elméleti értékű végjáték alakult ki. A két huszárnak gyalog elleni harca ritkán fordul elő versenyjátszmában! ALJECHIN VÉDELEM Kapengut Mikenász Pamu, 1964. i 1. e4, HfS 2. e5, HdS 3. d4, d6 4. i Hf3, Fg4 5. c4, Hb6 6. ed:, ed: 7. i h3, Fh5 8. Vb3 (Pontosabb volt Fe2, b3, 0—0, Hc3, Fe2, Vd2, Bel felál- i lás.) 8. —, Hc6 9. d5, Ff3: (Erősebb volt sötétnek 9. —. Ve7f 10. Fe3, Ff3: 11. gf:, Hd4 12. Vdl, Hf5.) 10. ] Vf3:, He5 11. Ve3, Fe7 12. f4! (12. b3 sötétnek lenne előnyös 0—0 13. Í4, Ff6 14. Fb2, Be8! miatt. A tett lépésre nem lehet gyalogot nyerni, mert 12. —. Hec4:-re 13. Vb3, Ha5 14. Vb5f következik tisztnyeréssel.) 12. —, Hed7 13. Fd3, 0—0 14. 0—0, Bfe8 15. Hc3, Hc5 16. Fd2, Fh4 17. Vf3, Vf6 18. Hb5, a6 19. FC3, Ve7 zat szép. de nem meggyőző, mert 33. —, Kg7 megdönti. Világos mégis nyerhet 33. Vh6, VÍ7 34. Bg4j, Kh8 35. Bg7! lépésekkel.) 32. —, hS 33. vg5t, Vg7 (Hiba lett volna 33. —, KÍ7 34. Vg6f!, Ke7: 35. f6f, Kd7 36. Bel miatt.) 34. Vh4? (Még nyerni lehetett volna 34. f6!, Vgő: 35. f7j és f8V vagy 35. —, Hg5 :-re 36. fg: lépésekkel.) 34. —, VeS 35. Vg5t, Vg7 36. Vh4, Ve5 37. Be3, Be8 38. f6, KÍ7 39. Bel, Bg8 40. Kh2?7, Bg5? (Az utolsó lépésekre rányomta bélyegét az időzavar. Világos döntő hibát követett el, de sötétnek nincs ideje felismerni, hogy 40. —, Hf3j! 41. gf:, Vb2f 42. Khl, Vg2 mattot be lehet adni.) 41. e8Vf?, Ke8: 42. f7j, Kf8 43. Khl, Bf5 44. Vd8f, Kf7: 45. Vd7f, Kg6 46. Bf5:, VÍ5: 47. Vb7:, Ve5 48. Vb6f, Kf5 49. g4f! (A döntetlenre törekvés jegyében.) 49. —, hg: 50. hg:t, Kg4: 51. Vg6f, Kfl 52. VhSf, Vg5 53. Vg5:t, Kg5: 54. Bglt, Kf4 55. Bg6, d4? (Nyert volna 53. —, HÍ3Í. mert nem megy - 56. Ba6:, Kg3 57. Bg6t, Kf2 58. Bg2t, Kfl miatt.) 56. Ba6:, Hc4 57. Bc6, Hed6 58. BC5, Ke4 59. Bg3, He3 60. b5, Hdc4 61. Bh5, d3 62. Bh2, Hf5 63. b6? (Hiba. A döntetlent csak úgy lehet elérni, hogy a gyalogokat fel- ládozzuk és végül a d gyalogért a bástyát adjuk. Ezért következetesebb volt 63. a4 a gyalogok előnyomulásával.) 63. —, Hb6: 64. Bd2? (Még mindig jobb 64. a4) 64. —, Ha4! 65. Kg2, Ke3 66. Bd3:t, Kd3: (A többi már csak technikai feladat, amit sötét kitünően old meg.) Lévai Tóth Anna, a női verseny győztese. f6-ra 22. Fc2 előnyös. 21. —, g6 szintén rossz 22. Vh4:, Hd3: 23. VÍ6, Kf8 24. Vg7f Ke7 25. Ff6t, Kd7 26. Vf7:f, Kc8 27. Ve8:f miatt.) 22. Ff5:, Vf7 (22. —, Ve7-re 23. Vh5, g6 24. Fg6:, Bf8 25. Bael, Fel: 26. Bel:, Vd7 27. Fh7:f!, Vh7: 28. Vg5t. KÍ7 ! 29. Be7 matt. Szintén rossz 22. —, I gS 23. Fg6:, hg: 24. Vg6:t, KÍ6 25. Vh6t, Ke7 26. Vh4:t, Kd7 27. | Vg4t, Kd8 28. Ff6t miatt.) 23. b4!, i He4 24. Fe6, Be6: 25. de:, Ve7 26. I Fg7:, Vg7: 27. Vh4:, Hc4: 28. f5, Vd4f 29. Khl, Ve5 30. Bael, Hcd2 31. Bf4, ds 32. e7? (Világos 32. Í6! lépéssel nyerhetett volna. 32. —, ve6: 33. 17f. Kf8 34. Vh7:, Hg3+ 35. Kh2, Vei: 36. Vg8f, Ke7 37. f8Vf, Bí8: 38. Vf8:f és nyer. Ez a válto67. Kf3, He3 68. Kf4, Kd4 69. a3, Hc4 70. Kf5, Ke3 71. Ke6, Ke4 72. KÍ6, He3 73. Ke6, Hf5 74. Kf6, Hd4 75. Kg5, Kf3 76. Kg6, Kg4 77. Kf6, Kf4 78. Kg6, Hf3 79. Kf6, Hg5 80. Kg6, He4 81. Kf7, Ke5 82. Ke7, Hf6 83. Kg7, Hd5 84. Kg6, Kf4 85. Kg7, KgS 86. Kf7, Kf5 87. Kg7. Hf4 88. Kf7, Hg6 89. Kg7, He5 90. Kh6, Kg4 91. Kh7, Kh5 92. Kg7, Kg5 93. Kll7, Hf7 94. Kg7, Hd6 95. Kh7, Hf5 96. Kg8, Kf6 97. Kf8, Hg7 98. Kg8, He6 99. Kh7, Kg5 100. Kh8, Kg6 VUágos feladta, mert 101. Kg8, Hc3 102. a4. Hd5 103. a5, Hifif 104. Kh8, HgS 105. —, Hf4 mattot nem tudja megakadályozni. Czár János A Kecskeméti Dózsa labdarúgó-csapata az NB II. tavaszi fordulójának befejezése után nem tér pihenőre hanem a csapat az Idén is részt vesz a Nyári Kupa küzdelmeiben. Ahogyan azt Titkos Pál edző elmondta, a kupamérkőzéseket elsősorban a fiatal játékosok ..beépítésére” akarják felhasználni. A kecskeméti csapat a Nyári Kupa „Tiszai” csoportjában kapott beosztást a Budai Spartacus, Ikarus, Martfű, Szolnoki MTE és az F. Autóbusz társaságában. A Dózsa sorsolása a következő: Július 4: Martfű—Kecskeméti Dózsa. Július 11: Kecskeméti Dózsa—Budai Spartacus. Július 18: Kecskeméti Dózsa— Ikarus. Július 25: Szolnoki MTE—Kecskeméti Dózsa. Július 28. Kecskeméti Dózsa—F. Autóbusz. I védett. Góldobók: Horváth 4, | Paczolainé 2. Lazarovics 2. Jók: Békési, Szilágyi, Paczolainé, Gyenizse. Megyei kézilabda-bajnokság Férfiak: Csávoly—Bajai VÍ7(%28:16, Gara—Bajai ITSK 17:14, Na*y- baracska—Dávod 20:19, Bácsalmás— Bajai Honvéd 17:19. Nők: Gara—Bajai ITSK 12:5, Nagybaracska—Dávod io:i, Bácsalmás—Bajai Bácska Posztó 9:1. A kecskeméti Gaál László, a férfiak mezőnyében a második helyen végzett.