Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-02 / 128. szám
1965. június 2, szerda 5. oldal Séta a táncparkett körül... Ötforintos „beugró” ellenében, bambi-fröccs mellett vigadhat, szórakozhat, táncolhat ma már szombat és vasárnap délutánonként a kecskeméti diákfiatalság. A városi művelődési ház nagytermében négytől nyolc óráig „húzza” a talp- alávalót szombaton a Mercuri, vasárnap a Kon-Tiki zenekar társadalmi munkában. Anélkül, hogy az egy hónapja működő táncos ifjúsági szórakozóhely „évadkezdéséről”, az itt- ott mutatkozó indulási nehézségekből túl korai, vagy túlságosan messzemenő következtetéseket vonnánk le, már most megállapítható: nagy szükség volt a KISZ és a városi művelődési ház életrevaló kezdeményezésére, aminek célja a „táncéhség” kielégítése mellett az ízléses zenére, táncra, viselkedésre való nevelés. S hogy minderre nagy az igény, a rendezvények eddigi látogatottsága is mulatja: két-háromszáz, vagy még ennél is több diák fordul meg egy-egy táncdélutánan. De nézzünk be a díszes nagyterembe, ahol ezúttal a Kon-Tiki zenekar tagjait hallhatjuk. Minden produkciójukat ováció, taps követi, a parketten azonban mindössze négy-öt pár táncol. A többiek? Nézik a táncotokat és áhítattal hallgatják a zenét, egy-két órán keresztül, szinte mozdulatlanul. Ott ülnek sorban a falak mentén, csupán néhány láb veri a földön a taktust. « Most Újabb everibody következik, majd egy madison, s végül hangulatos hully-gully szám. Remegtek a falak, a meny- nyezet sokszoros erővel verte vissza az akkordokat. Szünet. A Kon-Tiki fiúk izzadt homlokukat törlik. „Mi csak játszunk, s úgy tűnik, sikerrel — mondja az együttes vezetője. — Hogy mikor kezdődik a tánc? Záróra előtt egy-másfél órával.” Igazuk volt. Fél hét tájban kiderült, mégsem halt ki a táncszenvedély és -tudás Kecskeméten. Ellenkezőleg. A dinamikus ritmus hatására csillogó szemek, a kitüzesedett arcok, a belelendült táncosok bizonyították, hogy nemcsak a zenehallgatást szeretik és élvezik ezek a lányok és fiúk. És amikorra a jó hangulat a tetőfokra hágott, egyszerre Gyávák bandája IZGALMAS, akár egy kalandfilm. 1943 őszén valahol Olaszországban a két front között csapdába esik egy alkalmilag összeverődött menekülő csoport. Szeretnének átjutni felszabadított területre. Tucatnyi ember, Ahányan, annyifélék. Hogyan viselkednek a váratlan kutyaszorítóban, amikor már-már elérhető közelségben van a menekülés reménye? Az életbenmaradásnak egyetlen feltétele: fel kellene áldozniuk egy társukat, egy kis munkáslányt. A Gyávák bandája című francia—olasz filmben Felice Pa- ciotti rendező érdekes jellemrajzokat ad ezekről az emberekről. A két üzletember, Tassom és Rossi úr eél ja: éí> bőrrel megúszni a háborút, bármi áron. Ők, akik jól éltek a fasiszta Olaszországban is, ott is lefölözték a hasznot, sőt sejthetően támogatták a fasiszta uralmat, most, amikor világosan látják, hogy Németország elvesztette a háborút, már arra készülnek, hogy a háború utáni új rendben is közéleti szerephez jussanak, és főleg még nagyobb hasznot ígérő üzletekhez. A kisemberek — a két sofőr — semmit sem tud és semmit nem gondol, csupán szeretnék átvészelni az egészet, s egy kis pénzecskéhez jutni még, ha lehet, CSAK az ellenálló, akit a Gestapo tönkrevert — lát tisztán és hajlandó feláldozni magát minden gyakorlati cél nélkül, kizárólag a tisztesség nevében. S vele a fiatal szökött katona, akit azonban nemcsak a becsületérzés és a németgyűlölet hajt, hanem az áldozatul szánt lány iránti szerelme is. A kelepcét annak a német járőrnek a parancsnoka állítja, aki rátalál a menekülő csoportra. Talán megtetszik neki Judit, a fiatal lány, talán csak meg akarja alázni, s vele együtt az egész társaságot — vagy mindkét szándék keveredik, amikor kijelenti, hogy csak azzal a feltétellel engedi őket szabadon, ha vele tölti Judit az éjszakát. A megrémült emberek között felszínre kerül minden ellentét, megmutatkozik igazi jellemük. Egyesek féktelen önzése, mások önfeláldozó bátorsága. A bizonytalanság és a rettegés óráiban leválik róluk minden máz. S a gyávák bandája lelkifurdalás nélkül feláldozza Juditot. A bűnt elkövetik, s nem rajtuk múlik, hanem Judit kétségbeesett hősiességén, hogy a kaland az őrmester halálával végződik. De ez nem gátolja meg a többit abban, hogy amikor megérkeznek az amerikaiak, magukat tüntessék fel ellenállóknak. Látszólag a film „jól végződik”, hiszen Judit és szerelmese egymásra találnak. A néző mégis keserű szájízzel látja, hogy a gaztett megtorlatlanul marad, a gyávák bandája a felszabadulás után ott folytathatja, ahol a fasiszta rendszerben abbahagyta. A FESZÜLT cselekmény ű filmben néhány kitűnő színészi alakítást láthatunk. A Judit alakját életre keltő Pascalé Petit mértéktartóan, átéléssel alakítja a hőssé magasztosult fiatal lányt. Rokonszenves most is az Angyal-sorozatból jól ismert Roger Moore, a szökött katona szerepében. Remekül formálja meg a cinikus, értelmes, de kegyetlen, a nácizmus minden hibáját megtestesítő német őrmester sokarcú alakját Carl Schell. K. M. csak a zárórát jelentő tust húzta a zenekar... Vajon kielégíti-e az ifjúsági szórakozóhely az igényeket, be- tölti-e majd a szórakoztatás meLlett a nevelő, ízlésformáló funkciót is a kecskeméti diákok körében — vetődik fel a kérdés. Korai lenne még erre választ adni. Annál is inkább, mert a fiatalok igényei egyelőre ismeretlenek. Névvel, név nélkül, szóban, írásban lehet újabb ötleteket, elképzeléseket, igényeket javasolni a következő műsorokra, programokra, rendezvényekre vonatkozóan. Ez a felhívás ez idáig szinte minden alkalommal elhangzott, viszont még egyetlen javaslat sem született a fiatalok részéről. Pedig a művelődési ház vezetői szívesen segítenek. Szeptembertől indul terv szerint az érdekes találkozások klubja, dzsessztörténeti előadássorozatot is tartanak Pege Aladár és más művészek közreműködésével, továbbá filmbemutatókat. Ilyen és hasonló ötleteken gondolkodnak jelenleg. Vasárnap a művelődési ház modem táncklubjának tagjai mutatják be tudásukat a jelenlevők előtt. S hogy necsak a tervekről essék szó, megemlítjük a nemrégiben lezajlott, nagy sikerű zenés fejtörőt is. Egy bizonyos, már most kellemesen tölthetik el a szombat, vasárnap délutáni szabad idejüket a művelődési házban a kecskeméti középiskolások és ipari tanulók. De elsősorban rajtuk múlik, hogy ez az időtöltés a jövőben még hasznosabbá, tartalmasabbá váljon. Célszerű lenne, ha az eddiginél jobban élnének ezzel a nagyszerű lehetőséggel. B. Gy. Könyvhéti pillanatképek a legjobbak a VIT-kiildöttségben összeállították a XX. Világifjúsági Találkozón részt vevő 400 tagú magyar küldöttséget. A delegátusok között helyet kaptak az ifjúság úgyszólván minden rétegének képviselői, az ipar és a mezőgazdaság kétkezi munkásai csakúgy mint a diákok vagy az ifjú mérnökök és technikusok, illetve az egyéb hivatások művelői. A küldöttség tagjai valamennyien az alkotó munkában elért eredményeikkel, az ifjúsági szervezetekben végzett tevékenységükkel szolgáltak rá a megtiszteltetésre. Százan művészeti életünk, 35-en pedig a magyar sport követeiként utaznak Algírba. Részt vesz majd a seregszemlén a KISZ Központi Művész- együttesének Rajkó-zenekara, népi tánccsoportja és énekkara, valamint a Bergendi-tánczene- kan Helyet kapnak a delegációban az idei Ki mit tud? fődíjának nyertesei is. A Világifjúsági Találkozón részt vevő magyar küldöttek, akiknek egyharmada lény és fiatalasszony, július 22-én találkoznak Budapesten. (MTI) A közvélemény erejével Mikor a Ki mit tud? — tv-műsor kis köz játékaként a zsűri döntéseivel kapcsolatos hozzászólások, levelek számáról értesülünk, mindig kellemesebben lep meg bennünket a „rekord”. Az tudniillik, hogy szinte hétről hétre feltűnően emelkedik azoknak az érdeklődőknek a száma, akik nem sajnálják a fáradságot, s tollat, gépet ragadnak, mert úgy érzik, nem hallgathatják el véleményüket. Többségében nem azért hallatják szavukat az önkéntes bírálók, mert úgy nem értenek egyet a szakértők igazságtevésével, mintha az szakmailag nem volna helytálló. A tv-nézők hatalmas tábora, a közvélemény egy „másik” igazságot szeretne érvényesíteni. Nem tud abba belenyugodni, hogy több, átlagon felül tehetséges fiatal vetélkedéséből csak egy jusson feljebb a döntő felé, mikor egy-egy, kétségtelenül hasonló képességű fiú vagy lány ugyanúgy megérdemli a továbbjutást. A Ki mit tud? versenyeknek ez az élénkülő felbuzdulást kiváltó vonzóereje mindennél jobban cáfolja néhány bíráló vaskalapos nézetét, akik szerint ezek a versenyek „hátráltatják a népművelő munkát”. Mondjon ez a pár megrekedt kultúrmunkás másik olyan népművelési rendezvényt, akciót, mozgalmat hirtelen, amely ennyi embert serkent ■— nemcsak az adott kulturális produkció élvezetére, befogadására, ha* nem arra is, hogy afelett alkotó módon elgondolkozzék, érlelje magában a látottakat, hallottakat — mint a Ki mit tud? Odáig, hogy belső szükségét érezze a saját gondolata, kritikája írásba foglalásának? A zsűriző közvélemény általános egyetértéssel találkozó „harci tette” volt az igen tehetséges veszprémi szavaló, Borbély László másodszori toVábbjuttatása, — most már a döntőbe. S ez nemcsak azért örvendetes, mert a mind értőbb szemű, hallóbb fülű közönség kritikai érettségét igazolja. Volt a versmondásnál színesebb, látványosabb kategória Is, tánc, zene, akrobatika, s egyéb — és azoknak is jó képességű művelői. A több tízezernyi „szavazat” többsége azonban az irodalom, a költészet, a szép gondolat, az igaz szó meggyőző erejű tolmácsolójára esett. Az pedig megint egy új vonása a tv-nézők bírálatának, hogy legutóbb az egyik ügyes vei'- senyző kislány vagányos, rikító viselkedését is szóvá tette. A Ki mit tud? műsorok hatása, a lehetőség ennek érzékelhető felmérésére — a fiatalok jellemformálásának is kitűnő eszköze. Volna egy felvetésünk a Magyar Televízió szerkesztő bizottságához. Nem lehetne-e egyéb, általános érdeklődést keltő műsorszámöknál — említsük elsősorban a Kerekasztal beszélgetéseket — a Ki mit tud? versenyek visszhangjához hasonlóan közvéleménykutatást rendszeresíteni. Közérdekű kérdések, nehéz, kényes problémák megoldásához bizonyára igen sok okos, használható ötletet adna az ország tv-néző lakossága. —tli —a Cikkünk nyomán Határozott választ vártunk Oktalan bizalmatlanság című, április 27-én megjelent cikkünkre válaszolt az Állami Könyvterjesztő Vállalat. A levél hivatkozik arra, hogy a vállalat országosan több mint négyezer bizományossal dolgozik. Ezért az ellenőrzésre a társadalmi tulajdon védelme érdekében szükség van. Szabályozták tehát az üzemi bizományosok készletnormáját, s eszerint legfeljebb a négyhavi átlagforgalomnak megfelelő készlettel rendelkezhetnek. Az ÁKV helyi üzletének évente két alkalommal ellenőrző rovancsolást kell végeznie, egy ízben pedig végelszámolást tartani. „Közöljük — hangzik befejezésül a levél —, hogy nem új rendelkezések bevezetéséről van szó, csupán irányító szerveink korábban kiadott utasításának végrehajtását ellenőrizzük boltjainkban. Mivel a rendelkezések betartása minden vállalatra kőtelező, azokon változtatni nem tudunk. A könyvbizományosainknak egyébként jogukban áll az évek óta bevált módszerek szerint foglalkozni könyvterjesztéssel.” Eddig a válasz. Szükségesnek tartjuk azonban megjegyezni, hogy az említett cikkben tni nem azt firtattuk: van-e ilyen korlátozó rendelkezés, hanem azt, hogy a rendelkezés helyes-e nem kellene-e megváltoztatni. Ha persze a levél utolsó bekezdését ügy érthetjük, hogy a régi és megbízható bizományosok esetében a szabályt nem alkalmazzák mereven, s hajlandó a vállalat a forgalom növekedése érdekében a nagyobb készlet felett is szemet hunyni — akkor a panaszunk semmis, egy szót se szóltunk. VIT-karnevál Baján Színpompás fáklyás VIT-kar- neválon vett részt szombaton este a bajai iskolák, üzemek, Valamint az egyéb intézmények mintegy háromezer fiatalja. A Béke térdn néphadseregünk ifjú tisztjei káprázatosán szép tűzijátékkal üdvözölték a széles sorokban hömpölygő vidám, tarka menetet, amelynek élén az MHS motorosai vitték a világ szinte valamennyi nemzetének lobogóit CP. FJ ta át magát a szavak gyönyörűségének. Csak éppen nem tapsolt sohasem. Hanem amikor elhangzottak a vendég egyik novellájának utolsó szavai, látható megilletődöttséggel emelte meg a kalapját és hosszan lengette. Az író odanézett, s úgy láttam, jobban örült ennek a köszöntésnek, mint a tapsviharnak. Kis idő múltán a könyvárusitó asztalnál találkoztam a kalaplengető bácsival. A Tatárvágást vette meg, és úgy szorította magához, mint aki régen várt már erre a pillanatra. Mint aki végre hozzájutott jogos jussához. * /ű könyvsátornál Garai Gá- bor új kötetét kéri egy férfi. Többször láttam már irodalmi esteken. — Amióta személyesen megismertem a költőt, minden kötetét megveszem — mondja, így kerül valósággal személyes ismeretségbe a találkozókon az olvasó az íróval. Németh Jánostól, a Kecskeméti Katona József Könyvesbolt vezetőjétől hallottam: — Az új Garai-kötetből húszat adtunk el eddig. Ez hétfőn délelőtt volt. A könyvhét szombaton kezdődött. Harminc esztendeje néhol összesen is alig fogyott több könyv a könyvnapon. H. N. f 'sak úgy záporoznak a kérdések: — Miért mutatta be a kecskeméti színház Reményik Saroküzletét? — Igaz-e, hogy filmet készítenek1 Németh László Iszony című regényéből? — Miért nem adták elő nálunk Dürrenmatt Fizikusok című színművét? — Miért nem nagyobb a verseskötetek példányszáma? Sebesen jár Diószegi András tolla, alig győz jegyezni. Telnek az oldalak a térdére fektetett jegyzettömbben. Vele szemben fiatalok: a kecskeméti közgazdasági technikum önképzőkörének tagjai. Szemmel láthatóan izgatottak. Készületlenül érte őket a találkozás. Két diáktársuk hívta meg az önképzőkör ülésére a jeles irodalomtörténészt, a Kritika felelős szerkesztőjét. A talpraesett, szerteágazó kérdések azt bizonyítják, hogy a fiatalok érdeklődnek a mai magyar irodalom, a színház és a filmművészet iránt. — Nekem jól kezdődik a könyvhét — így foglalta össze véleményét Diószegi András. — Felüdített ez a beszélgetés. * ^ zabó Pál tavalyi látogatá- sa alkalmával igencsak szűknek bizonyult a szarkási iskola tanterme. Az idén tágas szabadtéri színpaddal várták a neves vendégüket a szarkási tanyák lakói. Még sátortetőt is eszkábáltak a színpad fölé. Ilyen sokan talán még sohasem gyűltek össze itt, mint most vasárnap, összehordtak nemcsak az iskolából, hanem még a környékbeli házakból is minden fellelhető lócát, széket, s így is álldogáltak vagy százan. De figyelt mindenki rendületlenül. Pisszenés se hallatszott, amikor Szabó Pál lépeít az emelvényre. A második sorban egy üreg bácsi ült. Csillogó szemmel gd-