Petőfi Népe, 1965. június (20. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-16 / 140. szám
1963. június 16, szerda 5. oldat 4 iánczcMckarok megifcí seregszemléje vn. Khan el Khalili, a baxárváros Az utóbbi években országszerte szédületes ütemben szaporodnak az amatőr tánczenekarok, természetesen elsősorban az ifjúság körében. Jelenleg a művészeti ágak közül ez az, amely minden külső biztosítás és felsőbb szervezés nélkül, spontán és ösztönösen él és virágzik, sok esetben persze satnya és csenevész virágokat hajtva, de feltűnő színeire nem lehet oda nem figyelni. Ezekben az együttesekben gyakran találszén a tea e vidék legfinomabb itala. Pillanatok alatt hozták az: Vásár az A1 Azhar mecset tövében. kozunk olyan fiatalokkal, akik éveken át komolyan és alaposan foglalkoztak valamelyik hangszer játékának elsajátításával, az így szerzett tudást pedig most a tánczenében gyümölcsöz- tetik. Nem is olyan rossz dolog ez, mint első látásra tűnik. Ugyanis nem szükségszerű, hogy ezek a fiatal muzsikusok ezzel a lépéssel végleg és teljesen elszakadjanak a „komoly” zenétől (többen közülük továbbra is játszanak zenekarokban és kamaraegyüttesekben), viszont az új tánczene színvonala feltétlenül emelkedik pusztán azzal a ténynyel, hogy zeneileg képzett fiatalok vesznek részt és vezetik j az együtteseket. (És ez a járha- j több út, nem pedig az, hogy a zenekarokat egy-egy idősebb j zenetanár „patronálja”, aki esetleg teljesen járatlan a mo- ! dem tánczenében.) Van ebben persze nagy adag divathóbort is és könnyű sikerek hajszolása, de néhány esetben ennél sokkal többről, értékesebbről van szó: valami belülről fakadó muzsikáló kedvről, zenélési igényről, mely — úgy lászik — pillanatnyilag főképpen a tánczene területén tudja kibontakoztatni önmagát. Éppen ezért volt jelentős, hogy a KISZ az idén tavasszal megrendezte a legjobb öntevékeny együttesek seregszemléjét, előbb megyei szinten, majd a megyei elsők országos fesztiválon mutatkoznak be, e hónap folyamán, Szombathelyen. Erre megyénkből a Kalocsai Fegyveres Erők Klubjának tánczenekara kapott meghívást, eddigi — többek között a „Ki mit tud?” kamerái előtt látott — jó szereplései alapján. Nálunk a megyei bemutatóra kissé késve került sor, a felszabadulási kulturális seregszemle befejező eseményeként, vasárnap délután, Kecskeméten. A hangversenyen, mely a fiatal közönség nagy érdeklődése mellett zajlott le, hét együttes lépett fel. Nem meglepő, hogy valamennyien a „legmodernebb” luxemburgi gitárzenét művelték. A divatról és irányzatokról leKairó világhíres bazámegye- dóbe inkább csak napnyugta után, este érdemes elmenni. Napközben kibírhatatlan a forróság, s a bazámegyed, népszerű nevén a Musziki, nappal jórészt alszik. Kipiheni az éjszaka fáradalmait, türelmesen várja a tikkasztó hőség végét. Talán az egész arab világról elmondható, de itt a Muszkiban való igaz, hogy az utca nemcsak a közlekedés céljait szolgálja, hanem a szó szoros értelmében az emberek állandó tartózkodási helye, mondhatni otthona is, hiszen jóformán minden az utcán történik. Az utcákon, tereken senki sem siet. Tucatnyi ember guggol, üldögél, bóbiskol órákon át, vagy alszik, mintha a legpuhább ágyon, legnagyobb csendben és kényelemben otthon lenne. A Muszki, a bazámegyed, távoli évszázadokból ittfelejtett színes, izgalamas ékszer. Szellemes, játékos, millió színben pompázó mesevilág. Az igazi arab, teljen bár a legelegánsabb luxus szórakozóhelyre is, az igazi jó estét itt, a Khan el Khalili bazárban fejezi be. Az itteni kávéházak bejáratán üveggyöngyfüggöny helyettesíti az ajtót, a pincér a belépő elé azonnal vízdpipát helyez, kávéért indul, s míg a vendég elégedetten bugyborékoltatja az előtte álló üvegedénybe a vizet, két-három cipőtisztító varázsolja tűkörfényessé a cipőjét. A cipőtisztítás az arab földrészen szakma, melynek űzői magasan kvalifikált szakemberek, s nem is keresnek rosszul. A tiszta cipő — népszokás. Egy igazi arab napjában négyszer- ötször is kitisztíttatja cipőjét — ha fehér inge esetleg nem is, de lábbelije mindig ragyog. Maga a bazámegyed felbecsülhetetlen kincsek, óriási értékek, nagy titkok, s kiismerhetetlen szakmai fogások kicsit zajos, de biztos őrzője. Amint elindultam az első bazársoron —, ahol egy-egy ajtó-, vagy ablakmélyedésben ülve, guggolva, vagy elnyújtózva két-három kézműves, mesterember is dolgozik egymás feje felett, parányi kuckókban, — gabijjás (földig érő ingszerű népviselet) idősebb ember lépett hozzám. — Angol? Francia? Svéd? Német? — kérdezte az illető országok nyelvein. Az utolsónál maradva, meghívott üzletébe. Az „üzlet” egy két méter széles sikátorban volt, 2X3 méteres', szőnyegekkel vastagon tapétázott, két kényelmes pamlaggal és egy sokfiókos, néhány százéves szekrénnyel berendezett szoba. Leültünk, s a tulajdonos távoli családom, szüleim, testvéreim hogylétéről érdeklődve, azoknak minden jót, erőt, egészséget, hosszú életet kívánva, néhányszor összeverte a tenyerét. Tapsolt. S ez a rituális, éles, messzehangzó, parancsoló taps valamire emlékeztetett. Arra gondoltam, ilyen szigorú és kifejező tapssal rendelhették szolgáikat magukhoz, évezredekkel ezelőtt a fáraók, a Napdsten földjén élt hatalmasságok. A tapsra ezúttal kedvesen alázatos tekintetű, hollófekete hajú fiú jelent meg —, feltételezésem szerint — a kereskedő szolgája. A főnök szeme a gyerekre villant, az udvariasan, mélyen meghajolva köszöntött. — Teát, kávét, juicet, coléit) — kérdezte vendéglátóm. — Teát — bóliatottam. hi' het persze vitatkozni (illetve vitatkoznak azok maguk is egymással), a döntő azonban az, bogy a választott irányzatot milyen színvonalon, mennyi egyéni ötlettel és ízléssel követik. Ezek alapján a verseny zsűrije három együttest talált aranyéremre érdemesnek. A kecskeméti Kon-Tiki-együt- tes vihart kavaró első bemutatkozása óta sokat fejlődött: kitűnő összjáték, egységes hangszín, helyes mértéktartás jellemezi*, produkcióját. A kiskunhalasi Syrius-tánczenekar ritmikailag feszült, változatos, fantáziadús előadásban játszotta számait. A bajai Bockola-együttes sodró lendületű, extatikusan reszült játéka fergeteges sikert aravotw A kecskeméti ■ Delta-egyubra ezüstérmet kapott, főleg az első gitáros ötletes, improvizatív játékmódja érdemelt elismerést. Bronzérmes lett Vass Imre kecskeméti táncdaJénekes belülről fakadó, átlelkesített produkciójáért. Végül csak annyit, hogy az eddig elért eredmények csak akkor lesznek valóban értékesek, ha az együttesek és tagjaik nem megérkezésnek, hanem kiindulásnak tekintik. Körber Tivadar Khan el Khalili, a híres kairói bazárnegyed. Figyelmetlenség J ó napot kívánok, Zsiga bátyám! — emeltem meg a kalapomat. Az öreg kolléga megtorpant, rámnézett a szemüvege fölött, aztán parolára nyújtotta a kezét: — Hogy vagy fiam ebben a csúnya időben? — Köszönöm szépen. Megint vége egy évnek. A gyerekek már letették a gondját, én meg most jövök a pedagogusnap- ról — mutattam a csokrot a kezemben. — Hát igen, pedagógusnap! — sóhajtotta Zsiga bácsi. — Lassan tíz éve, hogy nyugdíjba mentem; eleinte még bekuk- kantgattam az iskolába, de sokszor úgy éreztem magam, mintha felesleges volnék ott. Gondoltam, majd meghívnak a pedagógusnapra. Elfelejtették. Én meg nem tolakszom. Hideg permetet sodort az arcunkba a szél a Sugovica-part- ról. Megborzongtam. Ha egyszer majd nyugdíjba megyek, én se számítok többé pedagó- gógusnak? — Zsiga bátyám! Fogadja el tőlem ezt a csokrot! — kaptam el a kezét. — Kedves tőled, fiam — szabadkozott —. de elég lesz nekem egy szál is. — Nem, nem Zsiga bácsi! — biztattam szaporán. — Kérem, fogadja el. Ne haragudjon ránk. Az ember rohan, tervez, terveket valósít meg. Ezerfelé aprózzuk magunkat, csoda-e, ha figyelmetlenek vagyunk? Pedig tudjuk, hogy nem szabadna és ilyenkor szégyelljük magunkat. Szegény öreg! Könnybe lábadt a szeme, kis híján elsírta magát. Nincs szomorúbb látvány a férfikönnyeknél. Zsiga bácsi egészen egyedül maradt öregségére. A felesége meghalt, a gyerekei szerteszóródva az országban. Csak most értettem meg igazán, mit jelentett volna neki, ha meghívják a régi iskolájába, vagy ha ilyenkor, pedagógusnapon összehívnák a város valamennyi nyugdíjasát, a tanítókat, tanárokat, óvónőket. Néztem, ahogy magához szo- i yította a virágcsokrot. Szaporán 'lépkedett, magasra tartotta az esernyőt. | Többé ne érezzék úgy, hogy feleslegesek már, hogy min1 lenki megfeledkezett róluk! Sch. P. olajsűrűségű, feketésbama, jó ízű italt. Kortyólgatás közben aztán elkezdődött az áru kínálata. Ekkor tudtam meg, milyen üzletben is vagyok. Üvegek, fiolák, tégelyek kerültek élő. Porok, folyadékok, kenőcsök, par- főmök, olajok, s ki tudja micsodáik. Illatok terjengenék nehéz, mély illatok, egykoron ezeket használhatták a földrész nagyasszonyai, Nefretete, Cleopatra és a többiek. Előkerült árnyalatú arc-, szem-, szempdlla-, haj- és körömfesték, kölni éjjelre, nappalra, vendégségben, imához, illó és tartós virágóLajak, melyekből egy gyűszű évekre elég. Teázva, alkudozva beszélgettünk, vitatkozva, összeveszve, majd kibékülve. Végre is üzletet kötöttünk. Az arab árusokra egyébként a végtelen alku a jellemző. Előfordul, hogy itt a bazáme- gyedben 3 fontra tartja áruját a kereskedő. Jön az első külföldi turista, megtetszik neki az áru, s szó nélkül megadja érte a 3 fontot. A kereskedő ezt látva rosszkedvűen bezárja a boltot, mondván: rossz napom van. De ha ugyanezt az árut a vevő megnézi, s csupán fontot érőnek tekinti, a kereskedő es- küdözni kezd, hogy olyan boldogsága legyen a hetedik meny- országban, hogy az áru nem 3 fontot, de hatot ér, s 6 csak azért adja el, mert éppen megszorult. Azután átkozódva elrohan, veri a fejét a falba, hogy ő milyen szerencsétlen, éppen ilyen vevővel találkozott. Ha a vevő is ezt teszi, akkor végül másfél-két fontért megkapja a portékát, bár kicsit így is becsapva érezheti magát. A kereskedő colát, vagy más üdítő italt hozat, s nagy barátságban megisszák az áldomást. Kétórás volt a vita, a második vevő sikeresen alkudott, jóval kevesebb a kereskedő haszna, ezúttal mégis boldog. Szélesen mosolyog, s Allah áldását kéri a kedves vevőre. A Khan el Kahlili bazár szűk sikátoraiban esetenként népi énekesek, zenészek és táncosok csoportjai szórakoztatják az ácsorgó embereket. Az utcán húsféle és sok más keleti csemege sül, orrcsiklandó illatok, nehéz fűszerszagok terjengenek, tiszteletre méltó sejkek hosszan idézik kívSlről a Koránt a kö réjük sereglett igazhitűeknek Mások a távoli vidékekről ér kezeit mesemondókat veszik kö rül, akik régen esett nagy dől gokról, férfias cselekedetekről, bátor tettekről szövögetik a mese szálait. A mecsetek tövén, s az utcaszögletekben kávé-, tea- és báblevesfőzők, a legkülönfélébb rágcsálható magok árusai kínálják portékájukat, minden talpalatnyi helyet kihasználva. Majomtáncoltatók, erőművészek, bűvészek fitogtatják hozzáértésüket. Kereskedők ezrei fennhangon kínálják áruikat, kapható itt arany, ezüst, népművészeti tárgy, élelmiszer, szőrme, ltí- győbőr, zsebrádió, tevenyereg, ruhanemű, gyöngy, tea, könyv, parfüm, s a szembetegséget gyógyító répaféleség. Egy-egy „szakma” egész utcasort elfoglal. A sejtelmes, hangos trópusi éjszakában nap, mint nap életre kel a mesés, vidám, játékos Kelet, ezernyi színével, hangjával, pompájával. (Folytatjuk.)
