Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-14 / 112. szám
1965. május 14. péntek 5. oldal A tanulók túlterhelése A Kecskeméti Berkes Ferenc SZÖVOSZ-kollégiuinban tágas politechnikai terem áll a diákok rendelkezésére, bőségesen felszerelve szerszámokkal és gépekkel. Képünkön: Vértesaljai Pál tanár vezetésével asztalosmunkákat végeznek a hallgatók. A könyvesbolt—és munkatársai Időről időre visszatérő gondja közoktatásunknak a tanulók túlterhelése, s valószínű, a jövőben sem lesz könnyű a megoldása. Itt van például egy lényeges ellentmondás: a tanulásra fordítandó idő és a felnőttek munkaidejének ellenkező irányú mozgása. Egyrészt a tudományok gyors előrehaladásával mind nehezebb és bonyolultabb lesz a tananyag, s így több időt kell tanulásra fordítaniok a gyerekeknek. Másfelől a felnőttek munkaidejének csökkentését szolgáló erőfeszítések sorozatát találjuk. A túlterhelésen változtatni tehát nem csupán szubjektív szándék kérdése. Gondoljunk csak arra: nem is olyan régen az egyszerű fizikai munkához elegendő volt, ha valaki írni-olvasni tudott és ismerte a számtani alapműveleteket, kézügyességgel rendelkezett. Most pedig a modern termelés, a korszerű gyáripar — még inkább pedig a jövő automata gépei — megfellebbezhetetlenül igénylik a szakmunkástól is, hogy lássa a munka, a termelés mélyebb összefüggéseit, vagyis még tudatosabban dolgozzék. A túlterhelés másik, a felnőttek kulturális—technikai—anyagi színvonalának emelkedéséből fakadó forrása: a család mind nagyobb igénye a gyerek műveltségének elmélyítésére. Amíg a szülők különböző okok miatt nem művelhették magukat kellően, addig a gyerektől ugyancsak kevesebbet kívántak. Ám, már faluhelyen is megszűnt a látástól-vakulásig tartó robot, a szülőknek több idejük, s anyagi lehetőségük van könyvet vásárolni, televíziót nézni, moziba és színházba járni, továbbtanulni. Belekóstoltak a tudásba, s most már kínálják gyermekeiknek is, mégpedig — s éppen ez baj! — gyakran túlságosan nagy adagokban. S mi a következmény? A túlterhelés. A gyerekek — életkoruktól függőeh — heti 20— 34 órát töltenek az iskolában. Azután következik a napi 1—5 órás otthoni tanulás, a karének, a kötelező olvasmányok, az úttörő-, vagy KISZ-elfoglaltságok sorozata, a különböző versenyekre, vetélkedőkre készülés. Es még hol van a szülők igéAz utcán sem vitatkoznak, csak a fákkal és kerítésekkel van baj. — Pogány sötét van, pajtikám! — igazítja Karikás a kalapját. Leverte egy növendék akác ága. — Nem ott ég a villany, te, ahol kellene!... Tanakodnak. Miért az úttest fölött lógnak a lámpák? Az autóknak reflektoruk is van ... Kioldalaznak középre. Szelíden ragyognak a csillagok. Ez ösztönözheti Kerekest. Csendesen eldalolja, hogy végigment az órmódi temetőn. — Te mért hallgatsz? — támad utána Karikásra. — Mert nem vagyok pesszimista! — mondja az dacosan. — Mi... micsoda nem vagy? — Pesszimista, érted? Én csak optimistán tudok ... csak optimistán vagyok hajlandó, pajtikám! Csak optimistán! — és rázendít „A Csap utcán”-ra. A környékbeli kutyák kórusban kísérik. Kerekes nem maradhat alul. Olyan optimista ő is tud lenni, mint cimborája. Kiereszti hát a hangját... A nagy versengéstől nem is veszik észre a melléjük faroló motoros rendőri árőrt. — Nincs jobb dolguk, mint az út közepén kurjongatni? — Op ... optimisták vagyunk nye: az idegen nyelvek tanulása, a különtorna, a különrajz, a szolfézs, a hangszeres zene, a sport, s ki tudná felsorolni még milyen különelfoglaltság. A végső összeadásnál így nem ritkán kiderül, a gyerek napi 10—12 órát „dolgozik”, míg a szülő 8, vflgy esetleg 6 órát. Pedig a 6—18 éves fiatal szervezet fejlődésben van, s alig akad szomorúbb látvány az álmatlanságban, magas vérnyomásban, ideg-, vagy szívbetegségben szenvedő gyermeknél. Van-e kiút ebből a helyzetből, meg lehet-e végérvényesen szüntetni a gyerekek túlterhelését? Emlékszünk még rá: 1954- ben kezdtük el az első nagyobb küzdelmet a tananyag csökkentése, a túlterhelés mérséklése érdekében. Akkor bizonyos változtatások, könnyítések születtek, de 1957-ben már ismét napirendre került a kérdés. Ennek jegyében szüntették meg például az általános iskola 8. osztályában az osztályvizsgát. Aztán az 50-es évek végétől a túlterhelés megszüntesse ismét az egyik legfontosabb érv volt a változtatásokra. S íme, még most is gond a maximalizmus. És ebben még mindig élenjár az iskola. Sajnos, nem értünk el megnyugtató előrehaladást a gyerekek túlzott megterhelésének csökkentésében. Sőt: Itt van például az általános iskola felső tagozatának heti óraszáma: 1950 óta ugyanannyi órájuk van az ötödik és a hatodik osztályosoknak, sőt a hetedik és a nyolcadik osztályban eggyel több. A gimnáziumokban 1950-ben 30—30 óra volt az első és második osztályban, s 31—31 a harmadikban és a negyedikben. Most pedig mind a négy osztályban heti 34 óra. Arra sem lehet meggyőzően hivatkozni, hogy a mostani 34 órából 5 óra a gyakorlati foglalkozásoké, hiszen egyrészt még rosszabb átlag jön ki, ha a megmaradt 29 ói;át 5 napra osztjuk el, tnásrészt pedig régebben — főleg a felszabadulás előtt — kevesebb volt a „nehéz” tárgyak óraszáma, s több a „könnyebbeké”. A nehéz, elmélyült tanulást igénylő tantárgyakra fordított idő nemhogy a régi elemi iskolához, de a gimnáziumokhoz mérten is je— dadogják megszeppenten. — Helyes. Akkor fejenként csak egy tízes!... jjü em vitatkoznak, de még könyörögni sem mernek. Jogos a bírság. Az egyik rendőr a nyugtát írja, a másik meg ugyancsak cifrázza, milyennek kell lenni az igazi munkásem- bernek... — Hát... hát ezt szépen megúsztuk — sóhajt Kerekes a járdán, amikor a rendőrök elberregnek. — Hatósági gyomoröblögetéssel is végződhetett volna... — Ha nem kurjongatsz, pajtikám, ez sincs! — mondja Karikás szemrehányóan. — Nanana! Csak a szabálytalan közlekedésért fizettünk! — igyekszik pontos lenni Kerekes. — Ha nem kurjongatsz, nem tálálnak ránk. Hang után jöttek! — Az órmódi temetőt nem hallották! Csak a Csap utcát! Esküszöm! — Hiába beszélsz, pajtikám, te kezdted! Ne kend rám! — indulatoskodik Karikás. — Keni rád az atyaisten, nem én! — fotyant föl Kerekes, és hirtelen mérgében lök egyet a másikon. ■ — Még te taszigálsz? Még neked áll följebb, pajtikám? — ordít Karikás. És visszaadja a lentősen növekedett, míg a tanulást nem kívánó testnevelés például felére csökkent. Kell-e bizonygatni, hogy ez is hozzájárul a túlterheléshez. A mai gimnázium is jóval nagyobb terheket ró a fiatalokra, mint a régi gimnázium 5— 8 osztálya. A természettudományos tárgyak óraszámának emelkedését szükségesnek és helyesnek tekintjük. Az azonban mégiscsak feltűnik, hogy a humán tárgyak túltengése miatt oly sokszor és jogosan elmarasztalt régi gimnáziumok alsó tagozatában csak 13,6 százalékkal részesedett a magyar nyelv és irodalom, míg mai megfelelőjében, az általános iskolák felső tagozatában 17,2 százalékkal. És hasonló a helyzet a mai gimnáziumokban, hiszen a gyakorlati foglalkozások beszámításával is 11,8 százalékát fordítják a tanóráknak magyar nyelvre és irodalomra, míg a régi típusú gimnázium 5—8 osztályában csak 9,5 százalék volt ez az arány. A tények tehát azt mutatják, hogy az új ismeret- anyag térhódításával nem tartott lépést a régi, a nélkülözhető anyag szelektálása. összefoglalva: nem kevesebb, hanem több órájuk, nehezebb tananyaguk van ma a diákoknak, mint régen, ráadásul a szülők is mind többet kívánnak. Mindennek a következménye, hogy a sok-sok elfoglaltsággal megbirkózni nem tudó gyerekek egy része eleve „félgőzzel” tanul — tehát a legjobb szándék, a több tudás nyújtására törekvés átcsap önmaga ellentétébe, s akarva-akaratla- nul felületes munkavégzésre készteti a gyerekéket. így a túlterhelés1, amely az első pillanatban csupán oktatási és egészségügyi kérdésnek tűnt, nevelési problémává is válik. Ezért egy okkal több, hogy továbbra is napirenden tartsuk a túlterhelés elleni küzdelmet, s arra törekedjünk, hogy reális mértékben követeljen mind az iskola, mind a szülői ház. Gondoljuk meg, gyermekeink tudásának tartósságáról, munkamoráljáról, sőt egészségéről van szó. T. L. lökést. Kerekes nekitántorodik egy üzlet vasredőnyének. Az úgy feldübörög, mintha fomba robbant volna. pillanatok múlva már ösz- “ szeakaszkodnak és hemperegnek. Gyomrozzák, szorongatják egymást. Virtusból, és nem gyűlöletből. Régen volt, hogy így próbálták utoljára az erejüket. Kit hol ér az ütés vagy rúgás, attól ordít és káromkodik. Más már a csontjuk, hasuk, izmuk, mint harminc évvel ezelőtt. Ijesztően más ... A dübörgésre, dulakodásra egy nő rohan ki a házból. Rémült visítozásba csap. mintha őt vernék: — Segítség! Rendőr!... Se- gítsé-é-ég! Néhány férfi is előkerül a szomszédos házakból. Nagy nehezen szétválasztják a két ma- kacskodót. Nem történik klast- romi csöndben ... A helyszínre érkező rendőrnek csak a puszta előállítás feladata jut. Mire beérnek a kapitányságra, a verekedés virtusától és izgalmától kijózanodnak. Szégyenkezve, szótlanul méregetik egymást. S még jobban, amikor parancsot kapnak, hogy ki a cipőfűzőt, le a nyakkendőt, elő a zsebkést, cigarettát gyufát! Reggelig nincs rá szükségük a különszobában. PiA kiskunfélegyházi járási könyvesboltban egy csendesebb órában — ritkán van ilyen! — érdeklődtünk Görög Lajos boltvezetőtől a forgalom- ról. Szívderítő dolgokat mondott arról, hogy a járásban milyen kapós cikk lett a könyv és hogy milyen szívesen foglalkoznak. a terjesztéssel a munkatársak. — A mi boltunk — mondja Görög Lajos — legnagyobb részben a bizományosokra épül, Tizenegy községünk van, ezeknek üzemeiben, hivatalaiban, iskoláiban> termelőszövetkezeteiben 80 megbízottunk árusítja, terjeszti a könyvet. Elém tesz egy kimutatást. — Tessék: az év első negyedében 343 ezer forint forgalmat bonyolítottunk le. Ebből 218 ezret a bizományosok. Ez 64 százalék! Nagyon szép eredmény. A kiskunfélegyházi járásban tavaly igen érdekes és egyedülálló mozgalom indult. A járás földművesszövetkezeteiben dolgozó szocialista brigádok vállalták, hogy brigádonként évente 3000 forint értékű, zömében mezőgazdasági jellegű könyvet adnak el. Szép vállalkozás, amit nem lehet eléggé dicsérni. Mutatja, hogy a szocialista brigádmozgalom sokoldalúan vállal részt az új társadalom s az új ember kialakításában. Am a többiek, a bizományosok is nagyon szép munkát végeznek. Nincsen a járásnak olyan zuga, ahová a könyv nem jut el. Erről gondoskodik Alpáhenjék ki magukat, míg jelyző- könyvbe mondhatják az éjszakai pankrációt és hangversenyt... Kerekesből buggyan ki először a bűnbánat: — Lesül a pofámról a bőr, te ... Karikás barátian rábólint: — Az enyémről is, pajtikám... Ekkor tér vissza körútjáról a rendőrjárőr. Megismeri őket. — Hát magukkal mi történt? — csodálkoznak a tépázotta- kon. A tényállás summázásánál már mindenki nevet. És szemük és szívük is van a rendőröknek. — Van pénzük taxira? — kérdezi az ügyeletes. — Hogyne lenne! Nem vagyunk mi vagányok! — Olyan önérzettel mutatják az erszényüket. hogy azon kacagni kell. — Csak külön-külön mehetnek, haza... Elsőnek Kerekes indul: *“ — Hát szervusz, Karikás! — fátyolosodik meg a hangja és bújik a taxiba. — Viszontlátásra, pajtikám! — facsarodik a másik szíve is. Öt perc múlva Karikás is indulhat. Most már tudják, miért berregte föl két taxi az éjszaka csöndjét. Földeák János ron például Tóth Mátyás, Kis- kunmajsán Dóczi Sándorné, Mastó József né a kiskunfélegyházi postán, vagy Csontos Károly a Vegyipari Gépgyárban. Róla tudni kell, hogy mint üzemi bizományosi havonta több mint 6000 forint értékű könyvet ad el a dolgozóknak. A bolt egyik legértékesebb külső munkatársa azonban kétségtelenül Kovács József petőfi- szállási baromfifelvásárló, aki vállalta azt> hogy 1965-ben tízezer forint értékű mezőgazda- sági szakkönyvet ad el a község dolgozó parasztjainak. Vállalásából az első negyedévben már 4000 forintot teljesített. — Ilyen munkatársakkal aztán könnyű dolgozni! — Hát valóban nem nehéz, — mondja Görög Lajos boltvezető. — Itt a boltban tulajdonképpen csak ketten dolgozunk, a belső forgalmat azért győzzük. Pedig van ám az is bőven. Ez látszik is. Fejes Éva, az ügyes kezű eladó soha sincs munka nélkül. Most is — piacos nap van éppen — egy csizmás bácsi jön be és kéri Stend- haltól a Vörös és fehér-t. — Sajnos, csak „olcsóban” van meg! — mondja Évike. A bácsi latolgatja a könyvet. Aztán indul kifelé. Neki a sorozatba való kellene, mert „a többi már megvan” odahaza. — Gyakori eset. Igényesség a könyvvel , szemben is: a szép könyvespolcra csak szép könyvet akarnak már a legtöbben tenni. Nemcsak a tartalomra, hanem a külsőre is néznek már sokan. Ennek nagyon örülünk, mert annak a jele, hogy megszerették a könyvet a legeldugottabb zugokban is. Jellemző esetet említ meg a boltvezető a könyvesbolt belső forgalmáról. A napokban reggel nyitáskor három külföldi érkezett a boltba. Valahogy „nemzetközi nyelven” megmagyarázták, hogy ők burmaiak és térképet, meg hanglemezt szeretnének venni. Ám egyetlen forintjuk sem volt. Csak valuta. Mit lehetett tenni: elkalauzolták őket a Nemzeti Bank fiókjába, ahol valutájukat beváltották. Aztán a boltban — aznap első vevőként — 500 forint értékű hanglemezt és térképet vásároltak meg. — Turistaforgalmunk egyre jelentősebb, különösen a térképet és hanglemezt keresik. Az első negyedévben 14 ezer forint értékű hanglemezt adtunk el főként turistáknak. Nagy hiányosság, hogy térképből nem látnak el kellően bennünket. As Összkép, ami ebben a szépen berendezett kiskunfélegyházi könyvesboltban kialakult, kellemes és fölöttébb biztató. Nagyon sokszor hiánycikké válik a jó könyv. Igaz, hogy ilyen kiterjedt munkatárs-gárdával lehet is széles körben érdeklődést kelteni a könyv iránt. Balogh József
