Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-13 / 111. szám
1965. május 13, csütörtök 5. oldat Minden évben többet Napköxben Bár a tavaszi munka a határba szólította a szövetkezeti parasztságot, a művelődési otthonokban még megtelnek a széksorok egy-egy színházi előadásra vagy filmvetítésre. Sok embert vonzanak a kulturális szemle bemutatói is. Ugyanezt elmondhatjuk a felszabadulás 20. évfordulójára nyílt falusi kiállításokról is — amelyeket több ezer szövetkezeti paraszt látogatott meg a kecskeméti járásban. A kultúra iránti igények felkeltésében — és kielégítésében is — mind nagyobb szerepet vállalnak magukra a kecskeméti járás szövetkezeti gazdaságai. Mind több párt- és gazdasági vezető ismeri fei, hogy az emberek műveltségi színvonalának emelésére fordított kiadások sokszorosan megtérülnek. Ezt a megállapítást olyan tények bizonyítják, mint a termelőszövetkezetek kulturális alapjának rendszeres növelése és a céloknak megfelelő felhasználása. Amíg 1963-ban a tsz-ek csak 408 ezer forintot fordítottak kulturális célokra, addig az elmúlt évben már 735 ezret. Az 1965-ös esztendőben ez az egészséges fejlődés tovább folytatódik, hiszen a szövetkezeti tervekben nem kevesebb mint egy- millióháromSzázezer forint a kulturális alap összege. Ezek az eredmények visszavezethetők a járási pártbizottság két év előtti határozatára, amely arról szólt, hogy az alapokat 50—50 százalékos megosztásban ke:í felhasználni szociális és kulturális célokra. Már vannak olyan termelőszövetke-, zetek, mint a városföldi Dózsa,/ ahol a kulturális alap összeg^ tavaly és az idén is elérte a CO százalékot. Megközelíti őket a kerekegyházi Előre és az izsó- ki Petőfi Tsz is. Nem jó viszont a lajosmizsei és’ a tiszakécskei szövetkezetekben az elosztás. Ezekben a szövetkezetekben alig érték el a 30 százalékos arányt. Pl. a Béke Tsz közel félmilliós alapjából csupán 75 ezer forintot fordított kulturális célokra. „Túltett” rajtuk a fülöpházi Petőfi, ahol nem adtak a kultúrára egyetlen fillért se, pedig az igény itt is megvan. De' amíg három évvel ezelőtt a kulturális alapok jelentős részét ünnepi ebédekre és vacsorákra fordították, addig ma már ilyet alig tapasztalni. Annál népszerűbb az utazás. Évente sok ezer szövetkezeti gazdát visznek országjáró kirándulásokra, tapasztalatcsere-látogatásokra. Több százan jártak már külföldön szövetkezeti hozzájárulással. A tiszakécskei Ti- szagyöngye Tsz az elmúlt évben 77 ezer forinttal járult hozzá tagjainak utazásához a Szovjetunióba. Az izsáki Sárfehér Tsz mintegy száz idős tagját vitte Hévízre, az orgoványi tszcs-k két nagy autóbusszal háromnapos országjáró körúton voltak. A reformországgyűlés meg az Egri csillagok A Kecskeméti Zománcipart Művek személyzeti előadójának szobája ünnepélyes külsőt öltött. Az előszobában öten álldogálnak, ünnepi ruhába öltözötten. Felnőtt emberek, de izgalmukban az ujjúkat harapdálják. Alig ejtenek egy-egy szót, ha igen, akkor is azt: — Vajon mit húzok? Azt találgatják, hogy milyen vizsgatételt kapnak ... Odabent, a személyzeti előadó szobájában a vizsgáztató bizottság: Krajcsovszky József elnök és Papp Istvánná magyartörténelem szakos tanár. A dolgozók általános iskolájának hallgatói magyarból és történelemből vizsgáznak. Nem kis dolog az, hogy egy felnőtt ember a fárasztó napi munka után nekiül az iskolakönyveknek és megpróbálja pótolni az elmulasztottakat. Akaraterő és szívós kitartás kell széken. Kezében a tételek: Az Egri csillagok. Történelemből pedig: A reformországgyűlés. Nem sokat töpreng, rövid pár mondattal ismerteti Gárdonyi életútját, és máris átcsap az Egri csillagok tartalmára. Látszik, hogy olvasta, nem is egyszer. ízesen, átélve meséli az egri vár ostromát, szinte dramatizálva adja elő, hogyan öntötték nyakon az egri asszonyok égő szurokkal a várfalra felmerészkedő törököket... Az ember szíve derül, ahogy a feleleteket hallgatja. Tudnak, és a vizsgabiztos is, meg a szaktanárnő is örömmel állapítják meg, hogy nagyon sok köztük a jó előmenetelő és szorgalmas „diák”. Madarász György például 4,8 átlaggal végzett, Tóbi István pedig 4,5-del fejezte be a hetedik általánost. Balogh József Már a múlt évben, de most is megszerveztünk 42 szövetkezeti gazdából álló csoportot. Tíz na- . pon keresztül tanulmányozzák a bolgár szőlő- és zöldségtermelést. Jelentős összegeket fordítanak a szövetkezetek a gazdák továbbtanulására. Az idén mintegy 150 ezer forintot fizetnek ki ösztöndíjakra. Példaként érdemes megemlíteni a tiszakécskei Szabadság Tsz-t, ahol nem kevesebb, mint 30 ezer forinttal segítik a technikumokban és egyetemeken tanuló diákjaikat. A lászlófalvi Üj Tavasz vezetősége 4800 forintot fordított a traktorosok kiképzésére. Követésre méltó a kerekegyházi Dózsa Tsz kezdeményezése is. őszre külön csoportot szerveznek azokból, akik az általános iskola utolsó két évét akarják elvégezni. A pedagógus óradíját a kulturális alapból fedezik. Egyre több termelőszövetkezet támogatja a művelődési otthonok működését, vagy vásárol kulturális berendezéseket. A tiszakécskei Tiszagyöngye Tsz például közel tízezer forintot adott ilyen célra. A ladánybe- nei szövetkezetek pedig megvásárolták az ifjúsági klub felszerelését. Mivel nagy a tanyákon lakó szövetkezeti gazdák száma, ezért a járás szövetkezetei kulturális kiadásaik jó részét ennek megfelelően használják fel. A lászlófalvi Alkotmány Tsz keskenyfilmvetítő gépet és aggregátort vásárolt, a kerekegyházi Előre Tsz televíziót. A városföldi Dózsa és a tiszakécskei Új Élet Tsz klubot alakít és a legszükségesebb berendezésekkel is felszereli. Változatlanul sok pénzt adnak a szövetkezetekben a könyvtárak fejlesztésére, a legújabb könyvek megvásárlására. A városföldi Petőfi 19, a tiszakécskei Szabadság 8, a lászlófalvi Alkotmány 5 ezer forintot fordított erre. Hosszan lehetne még sorolni a példákat. A járási pártbizottság határozata helyesen jelölte ki az utat. A vezetők többsége megértette és megszívlelte. De szükség van rá, hogy a termelőszövetkezetek továbbra is növeljék a kulturális célokra fordított alapokat. Hiszen ezzel segítik a szövetkezeti parasztság szocialista gondolkodásának fejlődését, ami feltétele a gazdasági erősödésnek is. Horváth Ignác Felelősség a főve lit hatja, amikor az apu vtgy aa. u Az utóbbi öt évben csaknem tízezerre növekedett azoknak a gyermekeknek a száma, akiket ki kellett emelni rossz családi környezetükből és a szülői felügyelet jogát az állam vállalta magára — hangzott el nemrégiben a Művelődésügyi Minisztérium egyik illetékesének nyilatkozata. Nincs szándékunkban túlságosan megviselni az olvasó érzelmeit, de kérdezzük: mivé lesz azoknak önfeledt, boldog gyermekkora, akiket a társadalom kénytelen elvonni a felelőtlen, embertelen szülőktől? A szere- tetre vágyó emberpalántáknak senki sem pótolhatja teljesen a családi élet melegét, gondoskodását. Az apukával megtett hosszú sétákat, anyuka kedves kis meséit, az emlékezetes családi kirándulást, a nagymama finom süteményeit. Több iskolában közvéleménykutatást rendeztek a gyermekek között. Az egyik kérdés így hangzott: — Kit választottál példaképednek? A tanulók háromnegyed része — fiúk és lányok egyaránt — válaszukban édesapjukat vagy édesanyjukat nevezték meg, akikhez hasonlítani szeretnének a legfontosabb emberi tulajdonságaiban. Amilyen felemelő és megnyugtató volt ez az össze- zengés a jelen és a jövő szempontjából, olyan fájó és nyugtalanító volt azoknak a gyermekeknek a számára, akik alapos okok miatt nem szüleiket választották mintaképüknek. Mennyivel emberibb, teljesebb azoknák az apáknak és anyáknak is az élete, akiket munkából hazatérve nem az üres, rideg lakás, hanem az örömtől nyakukba kapaszkodó gyermek vár, aki lelkendezve meséli a nap „nagyon fontos” eseményeit az óvó néni vagy a tanító néni dicséreteitől kezdve a szomszéd kisfiú komiszkodásáig, s boldog, ha kitáguló szemekkel hallgatis elmondja napi örömeit, go: d- jait. A családi életnek ez a harmóniája, amely oly sok üröm forrása lehet, akkor válik pótolhatatlan értékké, amikor "Ivcszí- tik. A baj kialakulásában többnyire hosszú, fájdalmas folyamat. A gyermek „kiemelése” már csak tünet, amely pontot tesz a kialakult tragédia végére. A gyógyításnál is ezt kell figyelembe venni. Ha egy családban odáig fajul a helyzet, hogy a gyermek érdeke követeli a társadalom beavatkozását, akkor már szinte alig lehet segíteni. Ilyenkor leggyakrabban egy dolog marad: menteni ami menthető — a gyermeket. Az állam, a társadalom sokat tesz értük. Gondoskodásával hozzásegíti őket, hogy derék, hazát és munkát szerető emberekké váljanak. De a szülők szeretetét — sajnos — csak részben pótolhatja a nevelők embersége, törődése. Minden elismerés azoké a szocialista brigádoké, akiknek tagjai szeretetük- ből olykor-olykor azoknak is juttatnak, akik ezt családjuktól nem kaphatják meg. Ez emberileg szép, de a gyermek természetes igényéhez mérten kevés. Igazi, nagy eredményt csak a megelőzés hozhat, ami bonyolult, sokrétű, igaz emberséget és végtelen türelmet kívánó feladat. Egy bizonyos: akkor lehet hatásos, ha társadalmi méretekben, társadalmi eszközökkel foglalkozunk megoldásával. Beletartozik ebbe az alkoholizmus elleni küzdelemtől kezdve a meggondolatlanul kötött házasságokig, a házastársak kölcsönös megbecsülésének és tiszteletének hangsúlyozásáig sok minden. S ami a legfontosabb: a felelősségérzet felszítása és állandósítása a gyr — T'--óiéért, boldogságáért, az egyes emberekben csakúgy mint a társadalom , arra hivatott tézmé- nyeiben. Gy Z. Üdülés az óhazában A Magyarok Világszövetsége a múlt év őszén pályázatdt hirdetett külföldi honfitársaink számára: hogyan lehetne még szorosabbá tenni a szülőföld és a külföldi magyarok közötti kapcsolatokat. A pályázatra 18 európai és tengerentúli országból több mint 300 pályamunka érkezett. Az első díjat — két személyre szóló kéthetes magyarországi meghívást és vendéglátást — Tasnády T. Álmos belgiumi honfitársunk nyerte. A második díjat — kéthetes magyarországi látogatás egy személynek — angliai, az öt harmadik díjat — egyhetes magyarországi látogatás egy személynek — két amerikai, egy- egy nyugat-németországi, brazíliai és ausztráliai magyar nyerte. ahhoz, hogy valaki ebben a korban beüljön az iskolapadba és diák legyen újra. Kecskeméten — mint azt dr. Búzás János igazgató elmondotta — 150 külterületi dolgozó, legnagyobbrészt a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban, valamint 600 belterületi lakos, legnagyobb részben üzemi munkás tanult az idén a (Dolgozók Iskolájában. Most folynak a vizsgáztatások. Itt, a ZIM-esek vizsgáján éppen Hegedűs Béla ül a „vallatószéken”. Remeg egy kicsit kezében a vékony papírcsík, rajta a tétel címe: Fölszállott a páva... Némi akadozás után megered a szava, és beszél Adyról, a feudális rendszerről, a páva szimbolikus jelentőségéről, meg arról, hogy „másképpen lesz holnap”. Két percig sem beszál, máris megállapítható, hogy tudja az anyagot, tisztában van a kérdéssel. Aztán előkerül a történelmi tétel: a Szovjetunió megalakulása. Itt is csak a kezdet nehéz. Pappné, a tanárnő egy- egy szót eligazít a beszédében, aztán egyenesbe lendül és mondja folyamatosan. Látszik, hogy lelkiismeretesen foglalkozott a tanagyaggal. A következő jelölt, Kovács Imre ott szorong a fal melletti őnyi sógor több szempontból érdekes ember. Lássuk csak. Először is: nincs olyan ember a város peremén, aki ne ismerné őt. Igen kiterjedt a rokonsága is, így olyan sokan szólítják ót sógornak, hogy a nem rokonoknak is — sógor. Másodszor: hatvanon túl van már, de a haja bogárfekete. Harmadszor: jó régen nincsenek fogai, de azért vígan megrágja az olyan kemény húst is, amire azt szoktuk mondani: „No, ez aztán vén marha lehetett.” Negyedszer: magas, szikár ember, inas, szívós, de mégsem ezért kapta az „Erőleves” másodnevet. Egyébként itt a külvárosban minden tisztességes embert jobban ismernek a hecc-nevén, mint a hivataloson. Ha említik „Sutyor- gó”-t, mindenki tudja, kiről van szó, de ha hirtelen meg kellene mondani az igazi nevét, előbb a homlokukat ráncolnák: „Várjunk csak, hogy is? Persze, Sz. 1.-nek hívják.” Így van ez „Elefánt”-tál, „Dolfus”- szal, „Recseg”-gel vagy „Makk ász”-szal is. Vannak, akikre úgy rátapad a ragadványnév, hogy a valódit nem is tudják még a szomszédaik sem. De maradjunk csak Hőnyi sógornál. Ö onnan kapta az „Erőleves” kitüntető nevet, mert valamikor, a nagy munkanélküliség idején ipari munkás létére sokszor napszámoskodott nagygazdáknál, s a kosztat nemcsak hogy kikövetelte, de kikötötte, hogy abból nem hiányozhat a jó „erőleves”. Magunk közt vagyunk, ezért ötödször elárulhatjuk, hogy nagyon szereti az „a”-beSÓGOR, AZ ANALFABÉTA tűs szeszes italokat, tehát a sört, a bort, a pálinkát. De azt is meg kell mondani, olyankor is nagyon kedves, aranyos ember, ha spicces. Arról lehet ezt leginkább megtudni, hogy akkor sűrűn belekeveri a beszédbe a katonaságnál tanult német szavakat. „Mert ide figyelj! — szokta kezdeni. — Ha én odaszólok az én drága feleségemnek, rexum-linxum, ne duruzsolj, mert lófhinósz meg fájerósz, akkor abbahagyja. Egyem meg a lelkit, nincs olyan asszony másik...” A bornál csak egyet szeret jobban Hőnyi sógor. A gyereket. Talán azért van olyan népes családja; vagy azért, mert sok volt a gyerek. Ha bánatos hangulatba esik, annak oka éppen az, hogy mind kirepült, férjhez ment, megnősült már. Igaz, szinte mind ott lakik a közelben, de azért mégis. Rossz már, hogy nincs lárma, hancúrozás a pici udvaron. /t z is igaz, hogy legalább egy unoka mindig ott van mamáéknál-tatáék- nál. Ott alszanak, onnan járnak iskolába egy darabig, aztán következik a váltás. Jön a másik unoka. Mit meg nem tesz, hogy a kedvükbe járjon. „Jól ülsz, kis bogaram? Na, hogy a fene ezt a büdös hokedlit, nem ér le róla a lábod. Szállj csak le, majd mindjárt elbánok én vele. Hozom a fűrészt, levágok ebből a pocsék hosszú lábából...” Megy aztán a tréfa, bolondozás, séta, rumlizás. Csak a negyedik unoka bánik már ki vele akaratlanul is az utóbbi években. Elsős, másodikos korában valahogy mindegyiknél sor került ilyen kérésre: „Olvass már nekem egy mesét, nagytata!” — Hőnyi sógor hatodik nevezetessége azonban éppen az, hogy utál minden írott szöveget. Tud olvasni, de nem akar. Ezért aztán így mentegetőzik az unokánál. — Látod, ezt nem tudja neked megtenni tatád. Analfabéta vagyok én, kis morzsám. Ládd, ezt a könyvet is fejjel lefelé nézem. Az unokáknak elég volt ennyi magyarázat, de a sógor szabadkozásának „lényege” valahogy megmaradt a fejükben. Aztán mikor az iskolában évente felteszik a kérdést a gyerekeknek, van-e a családban analfabéta, a sógor unokái mindig bediktálják a nagyapjuk nevét, címét. J/” alamelyik nap is hazajön a negyedikes Vera. Átnyújt egy hivatalos írást a tatájának. Az kibontja a fűzőkapoccsal összefogott papírt, olvassa a hivatalos értesítést, és már a második sornál a fejéhez kap. — Hinnye, fikomadta, kutyaházi! Te vagy a negyedik, aki megidéztetsz az analfabétizmust felszámoló bizottsághoz. Ezt csinálta velem Lackó, öcsi, Kati ... Most meg te. Hát ezt érdemiem én tőletek?! Tóth Istváo
