Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-11 / 109. szám
1985. májas 11, kedd 5. oldal Gazdasági alapfogalmak A vállalat j ö vedel mezősége Beszélgetés Koncz Gáborral A vállalatok az általuk előállított termékekért értékesítik. Ha a tennék további ipari fel- használásra kerül (mint pl.: öntöttvas, lemezek, csövek vagy szerszámgépek) akkor a vevő egy másik termelővállalat, ha viszont fogyasztási cikk (mint pl.: cukor, kenyér, készruha, háztartási gép stb.), akkor kereskedelmi vállalatok vásárolják meg. A gyártó vállalat azonban mindegyik esetben megkapja termékeiért a központilag megállapított árat. (Az állami vállalatok persze, nem készpénzzel fizetnek, hanem a Nemzeti Banknál minden vállalat számára külön vezetett számlákon írják át a megfelelő összegeket.) Ha összeszámoljuk egy vállalat egy év alatt megtermelt termékeiért kapott ösz- szegeket, ez az évi árbevétel. A vállalatnak természetesen, kiadásai is voltak a termelés során (nyersanyagok, energia, bérköltségek stb.) ezeket le kell vonni a bevételekből. Ami marad, az a társadalom tiszta jövedelme — hiszen a vállalat társadalmi tulajdonban van. Az állam ennek a társadalmi tiszta jövedelemnek egy részét a vállalatnál hagyja, másik részét elvonja. Ez a rész az állami költségvetés bevételeinek egyik forrása. A tiszta jövedelem nagyobbik felének elvonása a gyakorlatban kétféle módszer segítségével történik. A vállalatok mindenekelőtt kötelesek befizetni forgalmi adót az államnak. Ami a tiszta jövedelemből ezután marad, azt nevezzük tulajdonképpen vállalati nyereségnek. Ha kiszámítjuk, hogy ez a nyereség hány százaléka a vállalat önköltségének, megkapjuk a nyereséghányadot —, amely fontos mutatója a vállalat jövedelmezőségének, másképpen rentabilitásának. A vállalat annál jövedelmezőbb, minél kevesebb befektetéssel, ráfordítással éri el az előírt termelési eredményt, ha a rendelkezésre álló termelési eszközöket a korábbinál termelékenyebben, nagyobb eredményt produkálva használja fel. A nyereség egy részét a vállalat köteles az államnak befizetni, de másik része felett maga rendelkezik. Ha a vállalat jól dolgozik, takarékoskodik, csökkenti az önköltséget, nagyobb lesz a nyereség és természetesen, a vállalatnál maradó rész is. Mivel a nyereségnek ebből a részéből fizetik pl.: a nyereségrészesedést, és az anyagi ösztönzésre szolgáló más ösz- szegeket, a vállalat dolgozói anyagilag is érdekeltek az önköltség csökkentésében, a takarékosabb gazdálkodásban, a munka termelékenységének javulásában. E. Gy. Táblás ház a József Attila színházban. A titkári irodában közelharcot vívnak egy állóhelyért. Fiatal lengyel lány próbálja megmagyarázni, hogy még a csilláron is végigüli az előadást, csak engedjék be, mert másnap hazautazik. A Becketre bejutni Pesten — fogalom. Február óta játsszák Budapesten Anouilh drámáját — töretlen sikerrel. És játsszák még — a jelek szerint — évekig... A Becketről mindent megírtak már. A dicsérő és elismerő kritikáktól függetlenül is meg kell állapítani, hogy lélekzetál- lító darab, szellemi izgalmat ébresztő előadás. Megérdemelten arat sikert, szűnni nem akaró tapsokat. A néző úgy emlékszik majd vissza a Becketre, mint élete egyik nagy színházi élményére. A királyt alakító Koncz Gábor pedig úgy, mint — ha nem is az első, de — legszámottevőbb színházi bemutatkozására a fővárosi közönség előtt. A bemutatkozás — ha lehet ezt annak nevezni — várakozáson felül sikerült. Koncz Gábor nevét megtanulták Pesten, Kecskeméten, az egész országban. Ismerik, szeretik, sokat várnak tőle. A közönség bizalma és elismerése azonban kötelez is. — Tudom — bólint a színpadról érkező fiatal színész. A távolból idehallatszó taps úgy morajlik, mint a tenger. Fején sápadtan csillog a korona. A szeme csupa tűz. — Néha úgy érzem, álmodom. Diákkoromban de sokszor gondoltam arra: ha egy igazi színházban, egy epizódszerepet eljátszhatnék!... Mikor ez is teljesült, tovább álmodoztam: ha egyszer megláthatnám magamat filmen is! Akkor azt hittem, hogy majd mindig a moziban ülök. Most, hogy minden merésznek tűnő elképzelés valóra vált, egyet tartok fontosnak. Tartani a mércét, fokozni. Ádám Ottó mondta: „amit a színészetünkből feleslegeset ki tudunk hagyni, mind kincset ér”. Erre törekszem. Eszköztelen egyszerűségre. Nem játszani —, élni a szerepet, a szituációt... Igen, de Koncz Gábor a leg- elfoglaltabb színészek egyike. Játszik Kecskeméten, a fővárosban — egy hónapban 32 előadáson lép fel — filmekhez, tv-hez hívják, most éppen az Irodalmi Színpad kérte fel egy önálló est megtartására. Ilyen zsúfolt program nem megy vajon a lelkiismeretes színészi felkészülés rovására? — Akkor vagyok igazán tökéletesen boldog, ha dolgozhatok. Akik ismernek, tudják: a legkisebb feladatra is leli '^méretesen, nagy ambícióval készülök. Szinészi pályám mellett minden másodlagos, még a magánéletem is. Ez a kulcsa annak, hogy az iram nem fáraszt, sőt mindig hajt felfelé. Persze fizikailag nehéz összeegyeztetni a dolgokat. Van olyan nap, amikor kétszer járom meg Pestet. Fárasztó lenne, ha nem élnék-hal- nék a hivatásomért. Így izgalmas, nagyszerű. Ezért is Zuboly- ként, mindent vállalok... Mostanában Sok filmben láthattuk. A Germinal felejthetetlen Szuvarinja. — Ezért az alakításáért tavaly a Magyar Filmkritikusok Díjával jutalmazták. — Milyen filmekben forgat most? És melyikhez vonzódik jobban, a filmhez, vagy a színházhoz? — Jelenleg a Jegenyék című filmet forgatjuk. Érdekes film, a Rákosi-időkben játszódik, én játszom egyik főszerepét. Most készült el a Háry János című film — Kodály Zoltán daljátéka alapján — ebben a furfangos diák vagyok. A jelek szerint nyáron sem pihenek, 2—3 filmben játszom. A filmet pedig legalább annyira szeretem, mint a színházat. Valahol szeretném szinkronba hozni mind a kettőt. Mindenesetre, a film sokat segített az eszköztelen játékstílus kialakításában. A kávéfőzőből sisteregve csap ki a gőz. A színészbüfében fellazulnak a szereplők keményre sminkelt vonásai. Egy intrikus ábrázatú udvaronc bárányszelíden feleségének telefonál. Egy szerzetes csokoládét rágcsál. Becket — Darvas Iván — a Fradiról, Henrik király pedig saját helyzetéről elmélkedik. — Jövő évadra már a József Attila Színház szerződtet, örülök neki, hiszen jó színházhoz kerülök, tehetséges, kedves kollégák közé és a rendezőnek — Kazán Pistának, már eddig is sokat köszönhetek. Mégis sajnálom Kecskemétet. Őszintén mondom, bár a főiskola után oda szerződtem volna. Megszerettem a színházat, a közönséget, úgy érzem, ők is engem. Olyan nagyszerű szerepeket bíztak rám, mint például most a Salemi boszorkányok Procto- ra. Izgalmas feladat, amit XX. századi ésszel és gondolatvilággal lehet játszani. Láttam a filmet is, Yves Montand-al. Nagyon tetszett, és felfogásban szeretném az ő alakítását megközelíteni. Hogyan készül fel a szerepeire és kit tart szinészi példaképének? — Először mindig azokat az érzéseket idézem fel magamban, amelyek jellemzők az általam megformált figurára. Ösztönös átéléssel közelítem meg a szerepet, és ha megfogott, akkor kezdem tudatosan felépíteni. Furcsa folyamat ez. Beülök az öltözőbe, még mint saját magam. Aztán rám jön a smink, a szakáll, megszólal a gong és körülöttem elmosódnak a valóság vonalai. Csak színpad van, szédítő mélysége gondolatoknak és érzelmeknek. Azonosulás olyan hőfokon, amikor minden más, egyéni gond, öröm, jellemvonás meg kell semmisüljön. Nem én vagyok ' a fontos, hanem a szerep. Nem az a lényeg, hogy én mit érzek, hanem milyen hatással vagyok a nézőkre. Ebben rejlik a színészi munka felelőssége, de a szépsége is. Akiket tisztelek és csodálok, éppen azért nagyok, mert nem voltak példaképeik, önmagukból adtak, alkottak valami egészen egyénit. Színészet csak egyéniséggel lehetséges. Ahogy az ember az arcát ismeri, tudja hol, milyen ránc van, úgy kell tudnunk, hogy mire vagyunk képesek. Saját erőnkből, tehetségünkből, másoktól ellesett szavak, hangsúlyok, mozdulatok nélkül. Koncz Gábort színpadra szólítják. Már csak az előadás végén látom ismét. Civilben, korona nélkül, Angyalföld alvó házaival a háta mögött. Aki most útra készülődik, már nem Henrik király. Azután felhorkan a motor. A lámpák fénye belefúródik az éjszakába. Proctor elindul Kecskemétre. Vadas Zsuzsa Pablo Neruda és felesége Magyarországon Pablo Neruda, a világhírű chilei költő és felesége a Kulturális Kapcsolatok Intézetének, s a Magyar Írók Szövetségének vendégeként hétfőn Budapestre érkezett. Pablo Neruda egyhetes magyarországi tartózkodása során a magyar irodalmi élettel ismerkedik. (MTI) Az udvariasság nem minden — Holnap Tassra kell utaznom. Mikor indul busz? — kérdeztem pénteken a MÁV AUT kecskeméti kirendeltségét. — Soltig lehet busszal, onnan vonattal tovább — szólt a telefonba egy férfihang. Nem hittem, hiszen Pest felé annyi a járat! — Kis türelem, mindjárt megnézem — mondta a hang szokatlanul készségesen. Két perc múlva aztán közölte, hogy van közvetlen járat is. 16.40-kor indul, 7 eíőíí érkezik. — Köszönöm, az éppen jó lesz! Másnap fél 5-kor odaállok a pénztárhoz jegyet váltani. — Elkésett — sajnálkozik a kisasszony —, szombaton két órával előbb indul. Ma már nincs is több! Puff! Lemaradtam egy hivatalos útról. Nem kértem a panaszkönyvet, rajtam már úgyse segít. (Persze nem tudom, ha mátkámhoz igyekvő férjjelölt vagyok, nem követeltem volna-e tüstént a hanyag informátor fejét.) De azon hosszan eltűnődtem, hogy ki lehetett az a férfi a felvilágosítóban. Afféle helyettes, aki „beugrott”, amíg az igazi kiment a dolgára? Vagy talán kezdő? Biztosan kezdő! Hiszen olyan udvarias volt. M. L. brigádban, hogy új embernek nem borulnak rögtön a nyakába, néhány nap múlva mégis föltűnt a többieknek: nem úgy beszélsz vele, mint szokásod volt. — Haragszol rá valamiért? — kérdezték. Mintha nem is hallottad volna. — Igyekvő a pacák, te Tarlós! — figyelmeztetett a másik. — Még nem kellett noszogatni, hogy mozogjon jobban — toldotta a harmadik. — De hamar szentté avatjátok! Még két hete sincs köztünk — jegyezted meg bosszúsan. Erre már méltatlankodtak: — De hát mi bajod van vele? Talán annak örülnél, ha kezét csókolommal köszönne? — Ide hallgass. Tarlós szaki! Én már nemegyszer láttam izzadni is! Az pedig nem rossz bizonyítvány, igaz-e? — Jól jártunk vele, te! Tanulékony és ügyes. Még semmit sem kellett neki kétszer magyarázni. .. Igazuk volt. Nem túlzott senki. Magad is meggyőződtél róla, hogy szorgalmasan dolgozik, s csak ha kérdezik, akkor beszél, De ezt alázkodásnak és gyávaságnak vetted. így akarja feledtetni a múltat; így akar hozzád bevágódni... Hát nem, de nem ám! Mert te nem felejted el, hogy negyvenhétben Simonies igazságtalanul tartóztatott le, mert te sosem agitáltál a kommunisták ellen, még ha a másik munkáspártban voltál is. Még igazságtalanabb volt negyvenkilencben! Osztályárulónak, renegátnak tartott és azért ordítozott veled és vágott kétszer pofon, amikor önérzetesen tiltakoztál, mert már negyvenhétben is „dolga akadt” veled ..........Hát most a ma rkunkban maradsz, te vén csibész!” — és úgy taszított az őrök közé, majdnem elestél. Joggal lehetett dühös, hisz mindent tagadtál, amivel vádolt. Tagadtad, mert nem volt igaz... Ezért nem feledted el az arcát, fenyegető gesztusait. S hitted: egyszer még összekerülsz vele, és számon kérheted embert megalázó önkényét, durva módszereit. .. . Elmondhattad volna mindezt a brigádnak? Magyarázkodásul, hogy miért vagy szófukar és miért idegenkedsz tőle? Amilyen gyúlékony némelyik, talán ki is kergették volna a gyárból. Egyszer a ..pofátlanságán” megingerlődtél, hogy van bátorsága a közeledben maradni, s nem bújik szégyenében a föld alá. Másszor meg az dühített, hogy „gyávaságból” dolgozik iz- zadásig. Még arra is gondoltál, tán bosszantani akar, azért tart ki. Bebizonyítani, ő is van olyan kemény legény, mint voltál akkor. .. Néha úgy vetted észre, mintha beszélni akarna veled. De a brigád valamelyik tagja mindig odakerült ilyenkor. Talán féltették Simonicsot? Hátha go; rombáskodnál vele? Magadnak se tagadtad, te is kerülted. Gyűlölted vagy sajnáltad? Utáltad vagy lenézted? Nem tudtad még tisztázni, melyiket vállalnád, ha kérdeztek volna. Amikor Simonies az első fizetését fölvette, minden előzmény nélkül, a többiek fülehal- latára, váratlanul tudtodra adta: — Én még tartozom magának, Tarlós elvtárs! — mondta nyíltan, de talán csak te érezted ki szavaiból az elszántságot. Nem számítottál erre a fordulatra. És zavart a többiek kíváncsisága is. Várakozóan hallgattál. — Nem akarom egy bocsánatkéréssel megbántani, mert... mert azt én kevésnek tartom. És biztosan megérti, mit jelenthetett nekem ez a két hét, maga mellett dolgozni... Nem volt könnyű. .. Elhiszem, hogy Tarlós elvtársnak se ... Ítéljen fölöttem! Oka van rá. És joga is!... A brigád tagjai karéjban; feszülten bámultak és hallgattak. Nem értették, mi dúlhat közietek? — Maga mit tenne az én helyemben? — kérdezted csöndesen és olyan fürkészve nézted, mint ahogy ő hajdan téged, amikor eléje vezettek. — Mit? Én... én visszaadnék mindent. Kamatostól! — mondta, ami kiáltásnak hatott volna, ha állnak a gépek és csönd van. Elfogott az indulat és szánalom. — Maga szerencsétlen! —szaladt ki a szádon. — Még mindig itt tart? Nem tanult többet a múltból?... Szégyelje magát! — Kérem. Tarlós elvtárs — fehéredett el Simonies, és pillanatok alatt úgy megroggyant, mintha váratlan terhet raktak volna a hátára. — Igen, szégyelje magát! Meggondolta, mire biztat?... Hát azt nem! De mennyire nem, Simonies szaktárs! Nagyon egyszerű lenne! Olyan egyszerű, mint akkor hitték.. . Nem. én nem teszem! Nem tehetem, érti! Nem te-he-tem! — ismételted szenvedélyesen. — Miért nem? — kérdezte suta bizonytalansággal, de nyomban lehajtotta a fejét zavarában. — Mert én nem kételkedem annyira, hogy azért ne bíznék magaban. S azután, nem nekem tartozik, érti?! Nem, nem! Vegye végre tudomásul, hogy maga mindnyájunknak tartozik!... — Igen, > Tarlós elvtárs, értem. .. Értem és épp azért köszönöm. .. — Mit akar köszönni? — néztél rá már ingerülten, hogy hagyja abba, mert sohasem bírtad az alázatoskodó embereket. — Hogy nem zavart el mindjárt. Hogy módot adott... — Hát te csakugyan szerencsétlen figura vagy Simi! — vágta hátba valaki a brigádból. — Egy gilisztában több a gerinc, mint benned. — Nyugodj meg, mi majd embert pofozunk belőled! Jó helyre kerültél! — fenyegette meg tréfásan egy másik brigádtag. — Nem lehettél te rossz gyerek, csak nagyon buta voltál. Igaz-e, Tarlós szaki? Nem feleltél. De elfogadtad Simonies tétován nyújtott kezét, és nyugtatóan m^szorítőttad. Földeák János KÉT SZEREP KÖZÖTT
