Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-08 / 107. szám
1965. május S, szombat 5. oldal Foto: BAkONBÉLA A bennszülött kecskeméti, ha végignézte a Bányai Júlia Gimnázium dísztermében megrendezett várostörténeti kiállítást, valósággal újra felfedezte lakóhelye szépségeit. Sokan mondogatták : Lám, milyen szép Kecskemét, így „ünneplőben”! Ami megszokott, azt észre se veszi az ember. Joggal tették fel tehát sokan a kérdést: Ki az, aki ilyen szép képekkel, művészien fotózva tárja elénk az új Kecskemét ezerszínű arculatát. A kiállítás képeinek zömét — a színes fotókat — Bakonyi Béla készítette. A fotóművész régi ismerőse Kecskemétnek, a levelezőlapok sokaságát készítette már, amelyek szó szerint a világ minden tájára elviszik az alföldi város hírét. A kiállításon látható képeiről Bakonyi Béla a következőket vallja: — Ha szabad azt mondanom, én hitet tettem Kecskemét mellett. Hű akarok maradni hozzá. Minden változása öröm számomra és éppen ezeket az eredményes változásokat úgy szerettem volna megörökíteni a saját — kicsit pesties — szemszögömből, hogy azok alkotóiknak, maguknak a kecskemétieknek tetszenek legjobban. Bakonyi Béla a Képzőművészeti Alap fotoriportere. A városi tanács megbízásának csak szabad idejében tehetett eleget, s ezért az utóbbi hetekben, hónapokban igen sokat dolgozott. — Igaz, sok időbe és energiába került, míg elkészültem az anyaggal — felelte —, de nem sajnáltam, mert nagyon szép és számomra igazán izgalmas munka volt. Egy kicsit saját ünnepem* is ez a kiállítás, mert éppen húsz éve fa tózok. Különösen érdekesek, szépen komponáltak a montázsfelvétele. Elmondja, hogy sokat kísérletezett velük, mert ezek a képek nem utólagos összemá- solással készültek. Végül megkérdezem: melyek a legkedvesebb képei? — Erre nehéz válaszolni. Egy „apa” számára mindegyik gyereke egyformán kedves. — Legyen most az „apa” kicsit elfogult. — Hát talán a tanácsháza előtt levő Katona József emlékkőről készült kép, de mindjárt mellé tenném az Aranyhomok Szállóból felvett látképet is. Végül elmondta Bakonyi Béla, hogy Kecskeméttől ezután sem szakad el. Továbbra is kapcsolatban marad az Idegenforgalmi Hivatal megyei ki- réndeltségével. — Van egy dédelgetett tervem. Ezen a kiállításon a város volt a főszereplő. Szeretném azonban az embereket is megörökíteni. Portrékat készíteni azokról, akk a piacok városát modern várossá tették. Holman Péter Ssá&ados kincsek ifjú őrzője Az ősi pentatonika százszorszép csokra bomlik ki a fülünk hallatára a magnó monolton körforgásából: „A házamon nincsen födél, a gólya is rászállni fél, a nagy adó súlya alatt sárgerendám majd leszakad” — panaszolja az énekmondó az évszázados zsellérkeservet. Fehér Zoltánnál, a bátyai általános iskola tanáránál vagyunk látogatóban, aki szenvedélyes buzgalommal igyekszik menteni az utókor számára a község népi hagyományait; dalokat, meséket, rigmusokat, szokásokat, babonákat. Mióta, miért, hogyan? — kérdezzük a fiatal pedagógustól. — Már középiskolás koromban érdeklődtem a néprajz, a népdal iránt. A nemzeti önismeret vágya többé-kevésbé mindenkiben él. Ez az érdeklődés később tervszer ű tanulásA NÉZŐ kissé csalódottan áll fel, amikor megjelenik a vásznon a film végét jelző felirat. A két világhírű olasz alkotó — Cesare Zavattini és Vittorio de Sica Szemet szemért! című filmje kevéssé nyerte meg a magyar közönség tetszését, ami nagyjából érthető is, hiszen tartalmilag távol áll tőlünk. Giovannit nagy szerencse ér- nőt vett feleségül. Egy pénztelen fiatalembernek Olaszországban ez a biztos jövőt jelenti. Ám amire Giovanni nem gondolt: ezzel a házassággal egy életre szóló terhet vett a nyakába. A feleség — aki szüleinél megszokta a jómódot, a gond nélküli életet — a továbbiakban is megköveteli a társadalmi te, amikor szép, gazdag, fiatal helyzetéhez illő életmódot, a luxuslakást, az estélyeket, a drága ruhákat, a külföldi utazást, s így a fülig szerelmes férj eladósodik. GIOVANNI hamarosan fizetésképtelenné válik, váltóival megterheli felesége hozományát, a házat is. Jelentkeznek a hitelezők, kipattan a botrány. sál, önképzéssel kapott még inkább támasztékot. Egy-egy község a néprajzkutató szempontjából valóságos kincsesbánya, csak az értékek „kibontásának” módszereivel kell tisztában lenni. Itt, Bátyán eddig két és fél száz népi dallamot gyűjtöttem össze, a dunántúli penta- tonikánák a Duna—Tisza közére átszivárgóit motívumait. Kutatási területe nem szorítkozik faluja szűkebb határai közé. Mint elmondja: szakavatott segítőtársaival és patrónu- saival — Janó Ákos múzeumigazgatóval és dr. Henkey Gyula antropológussal — mentik a rohamosan iparosodó Szánk község paraszti múltjának emlékeit is, illetve feldolgozzák Fájsz néphit-anyagát. Munkásságában „forrásul” szolgálnak tanítványai is, akik szorgalmasan, szinte egymással Barátai, de még a felesége is cserbenhagyják. Hiába járja le a lábát kölcsönért. Akikkel néhány nappal azelőtt még egy társaságban mulatott, keresztülnéznek rajta, rosszabb esetben kidobják. S ekkor egy félszemű milliomos 75 millió lírát kínál fel az eladósodott férfinek — a fél szeméért. S ezzel az összeggel „visszahódítja” nejét, ismerőseit. Hátborzongató história. De elfogadhatóvá — sőt, hitelessé teszi Itália közismert politikai és gazdasági tényezőinek bemutatása, a filmben is gunyorosan említett „gazdasági csoda” valósága. A PÉNZ zsarnokságának kiszolgáltatott ember tehetetlen vergődése kitűnő téma. Sajnos, a feldolgozásból hiányzik a cselekménynek az a sodrása, amit Sica alkotásaiban megszokott, megszeretett a magyar közönség. A filmet Alberto Sordi tragédiát és komikumot ötvöző játéka teszi élvezhetővé. K. M. versengve mondják el neki az otthon hallott meséket, vagy közmondásokat. Népdalgyűjtő tevékenységének köszönhető —, hogy a község úttörői már évek óta egy-egy üde, friss bátyai „dalcsokorral” szerepelhetnek a járási kulturális seregszemléken. A laikus számára is érdekes a Fehér Zoltán által gyűjtött, s több vaskos dossziéra rúgó évszázados folklór-anyag tanulmányozása. A kimondott szó mágikus erejéből fakadó ráolvasások, a Holdhoz „címzett” mondókák, amely égitest időnkénti változásaitól a betegségekre remélt gyógyulást a nép. íme, mutatóba egy fajszi „holdimádság”: „Üj hold, új király — engem hívnak vendégül — vedd el az én nyavalyámat!” — A nadragulyától pedig óva intsek minden „jótét” férfit! — mondja nevetve a tanár-néprajzos. Kíváncsi pillantásomat látva, felüti feljegyzéseit, s rámutat az egyik gépelt oldalra: „Nem tanácsos a (nadragulya) gyükerit férfinek a zsebiben hordani, mert mindig az ember után járnak akkor, nincs maradása a nőtől. Mikor urasági kondás voltam, szedtem egy tarisznyával, de ki kellett dobálni mert még a lányok sem hagytak békémet, pedig fiatal házas voltam” — így emlékezik egy javakorú környékbeli. Gyűjtésének eredményeiről egyébként több tudományos, néprajzi és irodalmi társaságban beszámolt már Fehér Zoltán, akinek legközelebbi célkitűzése Bátya község népi monográfiájának az összeállítása. A kis szobában a falak mentén húzódó zsúfolt könyvespolcok társaságában lapozgatunk a táltos-hit írásba foglalt emlékei között; ismerkedünk garabonciásokkal, boszorkányokkal, meg a „leiével” — ezzel a mókás, de láthatatlan népi tündérrel ... A tárt ablakon át a májusi napfényben tobzódó széles bátyai utcára röppen a dal, amit a szerelmes legény talán félezer éve is már így ducikéit kékszemű kedvesének: „Azt gondolod, víg kedvem van, pedig a szívem zárva van; esztendeje, hogy bezárták, — talán soha ki nem nyitják...” Jóba Tibor Szemet szemért! lapíthattunk, hogy július húszadika után öreg, beteg ember hatását keltette. Már nem volt olyan állapotban, hogy a rádióban egyenes adásban szólaljon meg. Az említett időpont után elmondott két-három beszédét hanglemezről közvetítették. Ez abból is kitűnt, hogy a korábbiakkal ellentétben monoton hangon, minden hangsúlyozás nélkül beszélt. Ügy vélem, közel állt a lelki összeomláshoz. Göbbels nem szerkesztette meg Hitler beszédeit, bár mindig elküldte neki ezeket; Göbbels legfeljebb apróbb korrekciókra szorítkozott. Tudom, hogy Hitler legutolsó beszédeinek több megállapítása értetlenséget váltott ki a propaganda minisztérium vezető munkatársainál, magánál Göbbelsnél is. így például a történelmi párhuzamok. Nem volt okos dolog például Nagy Frigyesről és a hétéves háborúról szólni, amikor az oroszok Berlin előtt álltak. Göbbels egyébként valóban elhitte, hogy fronthelyzetük az Oderánál megszilárdult. A tábornokok azonban hazudtak, mert ha nem ezt teszik, kegy- vesztetté válnak. Midőn az oroszok már behatoltak Berlinbe, Göbbels, mint Berlin védelmi biztosa, minden rendelkezésre álló eszközzel terjesztette a „Berlint az utolsó emberig védeni kell” jelmondatot. Legközelebbi munkatársai ezzel nem értettek egyet, s elhatározták, hogy beszélnek vele arról, mennyire értelmetlen a város hárommillió lakosát a háború rémségeinek kitenni, ö azonban csak hajtogatta: „Berlint a végsőkig kell védenem, hogy végigvigyem történelmi küldetésemet!” E végtelen önteltség miatt kellett Berlinnek, sok kulturális értéknek, több ezer katonának, asszonyoknak, gyerekeknek, öregeknek elpusztulni. így természetesen senki sem szánta rá magát, még környezetéből sem, a Göbbelssel való vitára. Hogyan Ürítették ki Berlint és ki maradt a vezető nácik közül a városban a kapituláció után? — Április 15-én vagy 16-án kezdődött meg a város kiürítése. Arra a hírre, hogy a Vörös Hadsereg Berlin előtt áll, óriási pánik tört ki. A vezetők közül, aki csak tudott, menekült. Miniszterek és más magas rangú vezető emberek semmibe se vették Hitler parancsát, mely szerint engedélye nélkül senki sem hagyhatja el a helyét. Oly gyorsan hagyták el hivatalukat, hogy még a bizalmas, titkos okmányokat is otthagyták. A legtöbben Hamburg irányába menekültek, részben azért, mert a déli irányba vezető utakat kettévágták, részben, mert azt remélték, hogy angol fogságba kerülhetnek. Göring április 15-én utazott el a városból, de még kétszer visszatért. Himmler Lübeck körzetében saját vo- natján tartózkodott. Tehát a vezető hármasból csak Göbbels és Bormann maradt Berlinben. A legutolsó napok egyikén Bormann Munke csoportjával ki akart törni Spandau felé. Ez nem sikerült, s úgy gondolom, Bormann Berlinben rekedt. Rib- bentrop ugyancsak a fővárosban maradt. Utoljára április 30-án láttam a birodalmi kancellária épületében. Görnyedten kuporodott össze egy karosszékben, senki sem törődött vele. A rendőrség több vezetője is a városban maradt. Ley és Rosenberg sorsáról sem tudok semmit. Koch Pilauban van egy cirkáló fedélzetén, nyilván Svédországba igyekszik... Hogyan értékeli a Berlint védő erőket és politikai, erkölcsi helyzetüket? — A szovjet csapatok villámgyors előretörésére a berlini védelmi terv úgy omlott össze, akár a kártyavár. Tudom, hogy Berlin védelmére komoly tar- talékeiőket vontaik össze, de erősen érződött már a hadianyagok és fegyverek hiánya; Páncélökölből még elegendő mennyiség állt rendelkezésre. Ami a politikai, erkölcsi helyzetet illeti, a volkssturmisták. néhány megrögzött náci kivételével, nem akartak már harcolni, ugyanígy az Oderánál szétvert egységek maradványai sem. Munke SS-legényei, mi-: után nem maradt más választásuk, elkeseredett ellenállást fejtettek ki. Az az elképzelés, mely szerint csak az SS-ek lőtték agyon vagy akasztották fel a visszavonulókat és a katonaszökevényeket, nem áll helyt. így cselekedtek a hadsereg minden egységének hitlerjugendjei és nácijai is. Két ilyen akasztott embert közvetlenül a kapituláció megtörténte előtt magam szintén láttam a Friedrichstrassén, egyet pedig az Unter den Lindenen. Kissé javult a hangulat, amikor a Reichstag épületénél tengerész légi egységet vetettek be, majd mikor elterjedt a hír, hogy az Elbától, miután az angol—amerikai csapatok nem kelnek át rajta, elvonhatnak katonákat Berlin megsegítésére. Ehhez járult az a hír is, mely szerint Dönitz a tengerészeivel elindult Hamburgból Berlinbe. A hírek keltette remények azonban gyorsan elpárologtak. Tudja-e, hogy a hitlerista propagandát világszerte a leghazugabb propagandának tartják? Mi az ön véleménye a hitlerista propagandáról? — A náci propaganda ilye- ténvaló értékelése előttem és a minisztérium többi vezető munkatársa előtt, hogy úgy mondjam, hivatalból ismeretes. Többen közülünk elismertük: ez az értékelés megfelel az igazságnak, azonban ahhoz nem volt erőnk, hogy változtassunk rajta. Mindenekelőtt a Führer-elv akadályozott ebben, Göbbels abszolút diktátora volt a propagan- daügyéknek. Senkivel sem tanácskozta meg a dolgokat, nem tartotta szükségesnek, hogy mások véleményét meghallgassa. Jómagam soha nem gondoltam arra, hogy a náci propaganda hazug voltának a náci eszme a forrása, az a „nagy hazugság”, amit Hitler a Mein Kampf-ban fejtett ki. A propaganda minisztériumban működött egy iroda, melynek feladata a propaganda hatásának vizsgálata volt. A lakosság hangulatáról szóló jelentéseket azonban annyira megszűrték és megszépítették, hogy mire eljutottak Göbbels íróasztaláig, teljesen megegyeztek Göbbels kívánalmaival és vágyaival. A hazugságokra jellemző a csodafegyverrel kapcsolatos kampány. 1943 nyarán Göbbels a főparancsnoksághoz fordult olyan információért, amellyel javíthatta volna a hadsereg erősen leromlott hangulatát. Speer fegyverkezésügyi miniszter közölte vele, hogy kidolgoztak egy új „csodafegyvert”, amely megfordíthatja majd a háború kimenetelét. A „csodafegyvert” már gyártják, de nem mondhat többet, nehogy a titok részletei kiszivárogjanak. Göbbels ekkor hangos propaganda-hadjáratot kezdett a „csodafegyver” dicsőítésére. Ilyen fegyver azonban nem került elő. Végül is kiderült: Speer „csodafegyvere” éppolyan blöff, mint amilyent nem egyet megeresztett már a náci miniszteri kar. Ekkor Göbbels összehívta a legközelebbi munkatársait és kijelentette: „Uraim, tévedtünk, de nem vonulhatunk vissza. Tovább kell szőni a fonalat!” A „csodafegy- ver”-kampány rövidesen odáig vezetett, hogy „a legjobb csodafegyver a győzelembe vetett hit”. (Pető Miklós fordítása)
