Petőfi Népe, 1965. május (20. évfolyam, 102-126. szám)
1965-05-21 / 118. szám
1965. május 21, péntek 5. oldal TOMIK A MOLT Sertéstor és pásztori tevékenység Vasárnap reggel Lőrincze Lajost hallgattuk végig ángyommal. Elmaradhatatlan program ez, minden ottlétemkor. A szakmái tolvajnyelvről, a bürokrácia nyakatekert stílusáról volt szó ezúttal. De miután a bemondó „lekonferálta” a sajnálatosan szűkre szabott előadást, mi tovább szőttük — „az életből ellesett” példával. — Haladunk a korral falun is, fiam — zsörtölődött ángyom. — Egy kis cikornyáért már nem kell „magasabb szintű” értekezletekre látogatni. Hallgasd meg például a héten mit kürtőit szét a „pléh-kisbíró”! Mifelénk a híreket közlő hangosanbeszélőnek az elnevezése ez. Ángyom ideérve a mondókában, előszedett egy darab papírt, s föltéve az okulárét, si- labizálni kezdte. — Föl is írtam, hogy ször- nyűlködhess te is: „A sertések kihajtása pénteken megtörténik. Mindazok, akik pásztori tevékenységet óhajtanak folytatni, jelentkezzenek a tanács vezetőségénél.” Hát nem gyönyörű? Pápaszemét az asztalra helyezve, akárcsak egy korosabb, nőnemű Lőrincze, érvelni kezdett: — Sertés, sertés ... Hallottad te már, hogy teszem azt, Kárász sógor „sertéstorba” invitált volna? Tudni éppen, tudják, hogy mi az, csak éppen senki se mondja! Meg hát hogy „megtörténik” ... Ami megtörténik, az már idestova kész, arra keresztet vethetünk. Márpedig a kihajtás még csak pénteken kezdődik, és nemcsak egy napig tart! Pásztori tevékenység?! Nem megyéspüspököt keresünk, gyerekem, hanem kanászt. Az meg, ugye, nemigen „óhajto- zik”... — Hát bizony, ángyom, rövidebben, meg érthetőbben is mondhatta volna a pléh-atyafi. De hát akik hivatalos „tevékenységet folytatnak”, azokka1 sok minden „megtörténik, a stílusból kifolyólag...” Valóságos kerekasztal-konfe rencia. öten ülünk az asztal körül a szerényen berendezett tanácselnöki szobában: Pallagi János párttitkár, Pafkovics János tanácstitkár, Palatínus János művelődésiotthon-igazgató és Szijjártó Imre iskolaigazgató. A táj csendes, egy-két motorkerékpár pöfög az úton, az iskolában gyereksereg zsibong. PETŐPISZÁLLÁS. Különös ez a község. Az ember nem tudja hirtelenében: tanya ez még vagy már nem tanya, de még nem is község? Aránylag sűrűn vannak az apró tanyák, valahogy úgy, mintha már közelebb igyekeznének egymáshoz. Valami vonzerő húzza a házakat és bennük az embereket. A mag, az már megvan, iskola. tanácsháza, művelődési otthon, orvos, bolt, posta. Ida kérdése a többi is. Ez a szétszórtság nagy erőpró ba elé állítja az embereket. A tanya, a tanyasi élet magányosságot jelent. A magányosság pedig — ha nem is mindig — bizonyos elzárkózást. Sokszor a magányosságtól való menekülés helytelen utakat diktál. Errefelé évszázadok óta csalogat a csodatevő „szentkút” üdére Hogy élnek, mint élnek 'erretájt az emberek? Erről beszélgetünk. Párttitkár: Irdatlan nagy itt a tanyavilág. Kiskunfélegyháza, Jászszentlászló, Gátér közé vagyunk beékelve. 3270 lakos közül csak 70 lakik bent a községben, a többi a 12 ezer holdas tanyavilágban szétszórva. Nagyon nehéz az emberekkel így találkozni, szót érteni. Nálunk ;e piac, se vásár, a tanácsházára csak akkor jönnek be, há hivatalos ügyük akad. Tanácstitkár: Csak egy példát. Az újságolvasás volna az egyik kedvelt művelődési forma a ml tanyavilágunkban. Ám a postás csak 3—4 naponta viszi ki az újságokat. Három postakézbesítő járja a nagy határt, területüknek csupán 20 százaléka járható kerékpáron, a többi gyalog. Ide minden újság úgy jön el, hogy már elszürkültek benne az írások. Ezért nem is nagyon kapósak. Körülbelül kétszáz újság fogy el, ennek is fele Szabad Föld, vagyis hetilap. A napilap elöregszik, mire ideér... Párttitkár: Próbáltuk, próbáljuk úgy megszervezni, hogy a szülő előfizetné és a postás íz iskolában letenné az újságot. A gyerek pedig naponta hazavinné. Dehát az iskolában is vannak szünnapok, a gyerek mulaszt, satöbbi. Meg az érdeklődés is csak most ébredezik. De azért már vannak jó jeleK. Csakhát nekünk is jobban kézbe kellene venni a dolgokat... Iskolaigazgató: Tanyai iskoláinkban, különösen télen, sok a hiányzás. Egyelőre nem tudunk rajta segíteni. El kell fogadni az okokat. A rossz utakon, ha nagy a sár, vagy hó, nem képes a kisgyerek az iskoláig elvergődni. így aztán érthető, hogy a sorozás alkalmával találkozunk nem is egy olyan fiatallal, aki nem végezte el a nyolc általánost. Nálunk a körzetesítés akadálya a sok földút, ahol nem tudunk a gyerekek számára autóbuszt közlekedtetni. Éneikül pedig nem megy ... — Mit csinál a fiatalság, ha elvégzi a 8 általánost? Iskolaigazgató: Nézzük az idei állapotot. 48 nyolcadikosból 39 tanul tovább gimnáziumban, technikumban, vagy pedig ipari tanuló lesz. Egy mezőgazdasági tanulónk van. Nemigen vonzó a mezőgazdaság. Ez a termelőszövetkezetek hibája, nem aktivizálják a szülőket, hogy itt- maradásra bírják rá gyermekeiket. Pedig olvasnak ám itt szépen a mezőgazdaságról, sajnos, csak az öregebbek. A könyvtárunk szépen dolgozik. — A könyvtár? Ki jár ide be könyvért? Művelődésiotthon-igazgató: Járogatnak már. Igaz, lassan, megindult az érdeklődés. Könyvtárunkban, a letéti könyvtárakkal együtt, 2800 kötet könyvünk van, 427 beiratkozott olvasóval. A lakosság 14 százaléka. Kevés? Kevés bizony, de itt még ez is elfogadható, kezdetnek. Tavaly hatezer könyvet vettek kézbe a tanyavilágban, ahol még nem ad fényt a villany. Kiss Jenőné, a könyvtárosunk igazán mindent megtesz, hogy felébressze az embereket. A művelődési otthonba megyünk át. Még ott vannak a fel- szabadulási kiállítás tablói, amelyek a község 20 év alatt megtett útját mutatják be. Művelődésiotthon-igazgató: Tessék a tablókat megnézni. A számok mind igazak. Utat építettünk 1 millió 200 ezer forintért. Orvosi lakásra 150 ezer jutott. Községrendezési tervünkben négytantermes iskola szerea <3 a I pel. Művelődési otthonunk évi költségvetése 93 ezer forint. Másfél millióba került egyébként. Szerényen működik, de érezhető, hogy egyre jobban. 1951-ben 8 rádió volt a községben, ma 400. Három évvel ezelőtt 2 televízió, ma 10. Gépkocsi 3 évvel ezelőtt 2, ma 10. A KÖFÁ-ból az idei évtől kezdve évi 10 ezer forintot kapunk könyvekre. Csak a nagy távolságok ... Tanácstitkár: Felvettük a harcot a távolságokkal is. Községrendezési tervünkben már 160 új telek szerepel. 200—450 négyszögöles telkek. Huszonötén már azonnal építenének is. Húzódnak az emberek befelé a tanyákról. Igen, itt az ideje, hiszen új szellő lengi át a süopedt tanyákat, kicsi ugyan és még csak szellőcske, de tisztító szél lesz belőle. Vannak jelek, vannak bizonyítékok. Már mérik a parcellákat az új házakhoz. Tűnik a múlt, nehezen, de tűnik ... Balogh József Öt év: 2000 százalék öt esztendővel ezelőtt 148 kötet könyve és 73 olvasója volt a szalkszentmártoni községi könyvtárnak. Ijesztően kevés ez könyvben és olvasóban egyaránt. öt év alatt 2000 százalék a könyvgyarapodás: ma 3000 kötet könyvet gondoznak és 322 beirakozott olvasót szolgálnak ki ugyanebben a könyvtárban. Sajnos, „ugyanebben”, mert a helyiség ma is a régi; a kultúr- otthonnak használt rogyadozó öreg épületben van egy aprócska szoba, amely méltatlan arra, hogy könyvtárnak nevezzék. Csősz Istvánná könyvtáros mindent elkövet, hogy óvja- védje könyveit, de a vizes falak okozta penész ellen nem lehet védekezni. A KÖFA-ból évente 6000 forintot adnak könyvtárfejlesztésre. A MÉSZÖV is körülbelül ennyivel járul hozzá a könyvtár anyagának gyarapításához. Ezek után már csak az kellene, hogy méltóbb hajlékot adjanak a sokasodó könyvtárnak. Megérdemli, mert tervszámainak teljesítésében vetekszik a járási könyvtárral. Bács-Kiskun megyeiek az Erkel Diáknapokon Csütörtökön délelőtt kezdődtek el Gyulán az Erkel Diáknapok mintegy 3000 diák részvételével. A megnyitó ünnepséget a szabadtéri színpadon tartották, ahol ünnepi beszédet mondott Szabó János, a KISZ Központi Bizottságának titkára. A Bács-Kiskun megyei diákokat 420-an képviselik a fesztiválon. Eddig még csak egy, megyénkből való diák kapott díjat: a fotopályázat bronzérmét Kolláth Mária, a Bajai Türr István Közgazdasági Technikum tanulója nyerte két fotójával. A képzőművészeti díjak kiosztása után vers- és prózamondással megkezdődtek a művészeti bemutatók. Kilenc Bács- Kiskun megyei, ezek között öt kecskeméti diák vett részt ezekben a versenyekben. Délután került sor a szólóének és a népi táncbemutatóra. Ez utóbbin két kecskeméti csoport szerepelt. Vilma néni cimbalmosak Nem tréfa: 'Vilma néni het- venhárom éves korában is odaül a cimbalom mellé, kinyitja a kottát és visszarévül az esztendők sokaságába. Cimbalmo- zik és nem is akárhogyan. De ezt ma már kevesen tudják róla. Egyedül, úgyszólván elhagyottan él a László Károly utcai kis lakásban, Kecskeméten. Hajában még nincsen fehéredé szál, a szemüveget sem ismeri, arca bőre sima, mint azon a fotográfián, ami úgy ötven esztendővel ezelőtt készült a gyóni főjegyző kúriájában. Akkor még eladó lány volt. Szép lány. Vilma néni, teljes nevén özvegy Komma Sándorné nagy elit agyatottságban él. Pedig érdemes dolog volna, hogy sokan eljöjjenek ide életbölcsességet, életvidámságot tanulni. És — hitet az életben. Hittel teli akaraterőt. Mert ez a magáraha- gyott asszony annak ellenére, hogy egyéves kora óta béna lábbal sántikál, hiszen jobblábát gépben hordja — soha egy zokszót nem ejt ki nyomorúsága ellen, hanem ha már nagyon nehéz neki a magány, vagy nagyon fáj neki valami, leül a cimbalom mellé, kottáihoz folyamodik, kottáihoz, amiből van neki vagy több száz. Nem is akármilyen kották. Aztán meg a könyveihez. Mert ebből is töméntelen van. Szekrényekben, ágy alatt, polcokon könyvek és kották. Meg az emlékek tömkelegé. — Zongorázni is szoktam, de zongorám nincsen. A cimbalom, az megvan. És énekeltem is. Még ma is énekelek, ha alkalom jön rá. Egymagámban nem. Olvasgatni szoktam — mondja. És előszedeget Olyan könyveket, amelyek ma már antikváriumok polcain is elvétve lelhetők fel. Mutatja az egyiket: „örvendetes és gyönyörködtető történetek. A magyar nemzet kedvéért öszveszedte NERO- DOLI JÁNOS. Találtatik Pesten Eggenberger József könyvtárosnál.” Aztán: „Orvosi Fii- vészkönyv, Pest, 1813.” A 600 oldalas könyvből megtudhatjuk, hogy abban az időben mennyi mindenféle természetes gyógymódja volt a betegségeknek. Aztán: „Házi szekretárius, 1793.” Tanácsok találtának ebben a könyvben az élet mindenféle bajaira, levélminták szerelmi ügyekben, tanácsadó ezerféle problémában. Aztán: száz-kétszáz éves naptárak, verseskönyvek, számtalan híres könyvünknek első kiadása még a múlt század elején, vagy közepén. Előkerül egy naptár 1849-ből, benne az akkori Magyarország egész közigazgatási névsora, tiszti cím- és névtára, a miniszterelnök adataitól az utolsó falusi jegyzőig. Ödön dolgok, de sokszor rendkívüli becset jelentő ritkaságok. Előkerülnek a Gyóni Géza- relikviák. Levelek, fényképek. Személyes ismerőse volt a költőnek. Irodalomtörténeti kutatók nyugodtan felkereshethék, nem volna gyümölcstelen a beszélgetés. Havi 132 forintos kivételes ellátást kap a MÁV-tói özvegyi jogon. A többit? Ingeket foltoz, öreg inghez, új nyakat készít, kézimunkázik, ha van kinek. De kevesen keresik fel, ritkán nyitják rá az ajtót. És ez fáj neki. Nem a szegénység. Ha nem letisztult, kidolgozott állapotban is, de összességében egy nagy adag kultúrtörténeti anyag kallódik itt, ahol Vilma néni ma már csak kottáinak és könyveinek él. Nem lehetne ezekből az emlékekből átmenteni a jelen és a jövő számára minél többet? —gh —f —a —r „Meg aztán ...” más egyéb is rejtezett már. Nyilván értette a fiatal mezőgazdász, mert hetyke harciassággal tudakolta. — Mi lenne az a „meg aztán” — Feri bátyám? — Hát, hogy majd elkámpiesorodik a kis feleséged, ha túl virágos állapotban érsz haza. — Mit gondol, annyira papucs alatt lehetne engem tartani? A kalapot azért még én viselem ... Látja? Azért is! Az ifjú férj kihívó lendülettel billentette újból szájára az üveg vastag peremét. Míg ivott, két vékony patakocska az állára is csordogált két felől. A fogatos hátra szólt. — No, azért nem hiszem, hogy nem volt egy kis néoünnepély nálatok a múltkor is... Mikor úgy vittek haza az állomásról. — Nem... Igazán nem szoktunk ilyesmin összekoccanni — ingatta fejét a fiatalember. — Hanem, hallják-e. még úgy sose jártam. Arra emlékszem, hogy N.-ben a vonatra felszálltam, de mi mód kerültem haza, ennyit se tudok. Illetve, később hallottam, hogy Csukás Andris vitt be szekéren a vasúttól. — De nekem ne mondd, hogy akkor magasztalt érte a feleséged. Az agronómus hun- cutúl somolygott egy darabig. Majd legé- nyes nekihevüléssel adta elő. — Meg azt is tudom, hogy másnap minden tagom fájt, mikor felkeltem. — Biztosan elnyomott a rossz fekvés — a vonaton, szekéren? A mezőgazdász gyorsan felemelte a lába mellől a demizsont, kihúzta a dugót, megtö- rölte kabátujjával az üveg száját, s míg odanyújtotta az elnöknek, nekivigyorodva bevallotta. — Fenét a rossz fekvés ... Az asszony jóval később felvilágosított. hogy akkor egyszer nagyon mérges volt rám. Büdösül megvert, hnllják-e?! Tóth István Úgy szép az Élet, la zajlik — Igyunk, Mihály bátyám! — Ezen ne múljon, István öcsém. — Nem marad a de- mizsonban, Pista... Meg aztán ... Az utolsó hozzászóló a fogatos brigádvezető volt, al >' a tsz- elnököt meg a fiatal agronómust fuvarozta haza a járási értekezletről. A két utóbbit megviselte a több mint félnapos tanácskozás. Ezért is adódott úgy, hogy nemigen voll kedvük beszélgetni míg a kocsi meg nem állt velük a mezőgazdász sógoránál. Csak annyi időre, míg a2 öt literes demizson! teli nem pumpálták s lopóval. Ezután más lett i hangulat. A gyíkzűny: pohár kóstoló direk követelte, hogy a nag5 készletből is húzzanal igy-egy hosszú szuszra valót. Így mindiárt nen volt olyan hideg a hi deg. Játékosabban hor kantoitak a lovak ii mikor nagyokat sasz- szézva kocogtak a jeges úton. Muzsikaszónak hallatszott a tengely vagy a lőcs vasalásainak nyikorgása. Kellemes ri- - ásnak érződött a zötyögés is. Persze, ekkor már vízszintesnél feljebb kellett egyensúlyozni az ötliteres alkalmatosság fenekét, ha kortyolgatni támadt kedvük. Az agronómus pajzán versikéket kezdett ihleni, hogy például: Esik a hó meg a dara. Kerek a menyasszony fara. Természetesen figyelmeztették, hogy a verssor nem egészen eredeti, de ő csak legyintett, szüntelenül bazsalygott és egyre jobban csillogott a szeme. Szóval volt már abban egy kis atyai óvás, mikor a fogatos brigádvezető a demizson bor erős csappanására célzott. Abban a két utolsó szóban, hogy