Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)

1965-04-04 / 80. szám

Dr. Molnár Erik akadémikus kecskeméti évei M‘ gárcius 15. — napfényes délelőtt a bu­dai várban. Az új­jávarázsolt, törté­nelmi múltú köz­épületeken, palotá­kon ünnepélyesen mozdulnak a vörös és nemzetiszínü zászlók egy-egy szel­lőfuvallatra. A Tóth Árpád sétányon csend van. Lentről — mintha láthatatlan tenger zúgna a hegyeken túl — remegve ha­tol fel a budai ut­cák moraja. Autók osonnak, dömper kecmereg egy emel­kedőn, sárga villa­mosok siklanak el egymás melletti sín­párokon, mint pre­cíz, mozgó műszerek egy bonyolult ve­zérlőasztalon. .. A komótos füst­lobogót lengető gyárkémények, a hegyek hullámaira kapaszko­dott háztömbök, a Délivasút já­tékdoboznyi kockája, — ez az egész nyüzsgő világ halvány, gyöngyházfényű köd mögül bon­takozik elő. Annál csillogóbban, minél feljebb száll a nap. Hirtelen friss lárma kél a sétány körbástyája felől. Gye­rekek rohamozzák meg a Had­történeti Múzeum ágyúit. Lova­golnak rajtuk, rendkívül komo­lyan fogdossák a holt szerkeze­teket. .. A mozsarak — mint megfagyott fekete-szürke ször­nyek — nyújtózkodnak alacsony támasztékukon. Füzér, levél, vi­rágmotívumok, arábeszkes dom- bordíszítések kerülik meg a fé­nyes-simára koptatott ágyúcsö­vek torkát, derekát... Groteszk hatás: művészet a halált osztó szerszámokon. Nézem a rideg vasba préselt írást az egyiken: „Ultima ratio regum” — magyarán: A kirá­lyok utolsó érve. A királyoké... Diktátorok utolsó érve volt az odébb lát­ható, második világháborűbeli légelhárító ágyú is. Most már nem „érv”. Utálatosan, nyomo­rultul mutogatja szétzúzott, alat­tomos részeit. A papírként fel­tépett acélcsövet, valamikor mohó, de már rozsdába fűlt fo­gaskerék-rendszereit. .. Béke van, nyugalom... A mo­zsárágyukba vésett feliratokra szerelmespárok telepednek... Ez az ő „érvük” a királyokkal, diktátorokkal szemben... H |USZ esztendeje van ná­lunk ez a csend, béke. A királyok, diktátorok ér­veire történelmi választ adott a Vörös Hadsereg, a proletárfor­radalom hadserege. Az élcsapat vezette munkásosztály áldozatos harca, forradalma, nemzetközi összefogása teremtette meg ezt a színes, lüktető tempójú jelent. A hosszú és veszélyes harc egyik részese volt — s munká­sa a békés építésnek ma is — Molnár Erik akadémikus, két­szeres Kossuth-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia Törté­nettudományi Intézetének igaz­gatója. Elméleti és gyakorlati forradalmi munkásságának igen jelentős része — a Horthy-kor- szakban — kecskeméti tevé­kenységének idejére esett. Kecs­keméten érte meg a felszaba­dulást is. A Történettudományi Intézet itt van. az előbb vázolt törté­nelmi környezetben. A századok hangulatát sugalló műemlékek közt tett séta után keresem fel csendes munkahelyén a marxis­ta történészt. Derűs barátsággal fogad, s perceken belül a „témáról” be­szélgetünk a vendégeknek szol­gáló kényelmes székeken ülve. A gazdag könyvespolcok, fris­sen felvágott új kiadványok, kéznél levő folyóiratok élénk színei megfiatalítják az öreg bútorokat is. K ecskeméti évtizedek, felszabadulás... Hallga­tom a történettudós halk szavait, s próbálom magam elé képzelni édesapját is, akinek harcos életútja egyik meghatá­rozója lett Molnár Erik és öcs- cse, René forradalmi útjának. A vármegyei hatalmasságokkal szembeszálló középiskolai tanár már az első világháború kitöré­se előtt eljutott a felismerésig: a társadalmi igazságtalanságok, az elnyomás, a kizsákmányolás megszüntetésének csak egy útja van: a proletárforradalom. Be­lép a szociáldemokrata pártba, melynek fiumei szervezete 1919- ben az ő vezetése alatt csatlako­zik a III. Intemacionáléhoz... Mint kommunistát utasították ki innen, és bilincsbe verve to- loncolták Magyarországra. A Család Kecskemétre került. A szülői hagyo­mány, a Tanácsköztársa­ság élményed a Molnár-fivérek­ben megérlelték a meggyőző­dést: a nemzetközi proletárfor­radalom útját, harcait kell vál- lalniok, ha a fennálló társadal­mi viszonyokat meg akarják változtatni. Ezt választják, pe­dig tehetségük révén a polgári érvényesülés sima, kecsegtető útja is nyitva állna előttük. René — az illegális Kommu­nisták Magyarországi Pártjá­nak tagja, mint ügyvéd — vé­dője a perbefogott kommunista forradalmároknak... Sallai Im­rének is, akinek kivégzése előtt sikerül a négyszemközti beszél­getés utolsó perceit arra kihasz­nálnia, hogy tőle utasításokat vegyen át. Azokat továbbította az elvtársakhoz; az illegális munka nem szakadt meg. A rendőrhatóságok rájönnek, ez kinek köszönhető. Molnár Re­né a Szovjetunióba szökik a le­tartóztatás elöl. A gyakorlati forradalmi munkát tudományos tevékenység váltja fel... 1942- ben — a személyi kultusz tör­vénytelenségeinek egyik már­tírjaként — lágerban hal meg... Molnár Erik Kecskeméten gyakorló ügyvéd. — Első, önálló tanülmányszámba menő írásai­val a Társadalmi Lexikonnál je­lentkezik. A párt illegális mun­kájába Madzsar József, a Tár­sadalmi Lexikon szerkesztője vonja be a kiváló felkészültsé­gű, fiatal marxista teoretikust... • itt „szegények ügyvéd­jét” tiszteli Kecskeméten a közvélemény. Ma is szeretettel emlegetik őt egykori illegális kommunisták, munká­sok, szegényparasztok, akiknek önzetlenül intézte ügyeit, szíve­sen adott tanácsokat... Kik tudták a városban, hogy a 100%-ban a kolozsvári Ko- runk-ban, a Társadalmi Szem­lében, — majd a Gondolatban — a párt legális sajtójában — Jeszenszky Erik, Pálfai István vagy Szentmiklósy Lajos álné­If ven Molnár Erik propagálja cikkeiben, tanulmányaiban, po­lemizáló írásaiban a marxiz­mus—leninizmus eszméit? A baloldali munkásság —ám ugyanakkor a központi hatósá­gok — figyelmét azzal a védő­beszédél hívja fel magára, me­lyet öccse védelmében mond el — az ellene távollétében indí­tott perben. Molnár René távo­zása után ő vette át a folyamat­ban levő kommunista perekben a védő szerepét. A politikai tevékenység kiszé­lesítése érdekében vállal Kecs­keméten közéleti szerepet. Be­lép, s titkára a Szociáldemokra­ta Pártnak, majd törvényhatósá­gi bizottsági tag is lesz. Mikor azonban a 100!l/o kecske­méti terjesztésével kapcsolatban — egy illegális kommunista if­júsági csoport lebukása során a szálak hozzá vezettek —, mint szociáldemokrata városatya meg­szűnt működni. Álneve is de- komspirálódik ennek folytán, s ezután a saját nevén publikálja tudományos munkáit a Társa­dalmi Szemlében... G yanús, ellenőrzött sze­mély a helyi hatóságok előtt... — Még a . gépírókisasszonyo­mat is megkörnyékezték a de­tektívek: adjon rólam időnként információkat — emlékezik visz- sza halvány derűvel Molnár elv­társ. — De azért például a zász­lósi rangomhoz nem nyúltak. Azt viszont egy vételetlen epi­zód alkalmával sikerült leolvas­nom a „káderlapomról” — az­alatt, míg a parancsnokságon egyik tiszt felkérésére tőle át­vittem a másik asztalnál ülő­höz —, hogy: „Mgbh.” — meg­bízhatatlan. Mikor a németek bejöttek, mint gyanús elemet kihallgatás­ra állíttatott elő a rendőrség... Szerencsére a helyi rendőrség nem tudta rólam, amit a bel­ügyminisztérium tudott. Érezték is: a háború nem úgy fejező­dik be, ahogyan ők szeretnék, ezért — jövőjükre is gondolva — óvatosabbak voltak. Talán a későbbi jóindulatot igyekeztek biztosítani. Nem tartóztattak le, csak felügyelet alá helyeztek. Ez azt jelentette, hogy tárgya­lásokra — Budapestre, más vá­rosba csak engedéllyel mehet­tem. Közeledtek a szovjet csapatok. A tábori csendőrség — több elv­társsal, gyanúsnak tartott kecs­kemétivel letartóztatott. Német­országba szándékoztak hurcolni bennünket. Akkor a helybeli polgárság küldöttségileg kérte, engedjenek szabadon... Arra gondoltak, hogy ha az oroszok bejönnék, mégiscsak jobb lesz ilyen ember a város egyik ve­zetőjének. .. Elengedtek. A ztán a nyilasok elren­delték a kiürítést. Tóth László segítségével sike­rült meghúzódnom, míg felsza­badult a város... Néptelen ne­gyedek; sokan széledtek szét a tanyákra. A mi utcánkban egye­dül én laktam. Nemsokára polgármesterhe­lyettes lettem. Kikre is emlék­szem, mint városi vezetőkre? Révész László, Tóth Dezső... A lakosság — akkoriban 800 lelket mutatott egy felmérés, amit a közellátás megszervezé­séhez végeztünk — kezdett visz- szaszivárogni... Hozzáláttunk az iskolák helyreállításához... Bá­tortalanul megindult a piac. Volt nehézség bőven: semmi­ből új életet teremteni. Nagy szó volt, mikor ismét kigyúlt a villanyfény... Egy novemberi napon — kom­munisták. szociáldemokraták — megalakítottuk a „Szocialista- Kommunista Párt”-ot a Nagy­kőrösi utcában... Aztán alakult meg a Magyar Kommunista Párt. December első napjai egyi­kén üzentek a szovjet várospa­rancsnokságról, hogy másnap korán reggelre készüljek fel. megyünk — valahová. Jött is Felszabadulá­sunk huszadik évfordulója tá­ján a szokásos­nál is többet kutatunk a múlt­ban, keressük az emlékeket, a: embereket, akikkel húsz évve ezelőtt, vagy még régebben ta­lálkoztunk. Mi lett velük, ho gyan alakult pályafutásuk? A legutóbbi országgyűlései dr. Tímár Mátyás pénzügymi­niszter mondta el expozéját, lát tam és hallottam öt a tv kép ernyőjén. Régi emlékeket éb­resztett bennem. Ekkor hatá­roztam el, hogy felkeresem hi vaialában, hiszen régi ismerő som. Baján, 1941. nyarán talál koztunk először, akkor még bőr gyári munkás volt. Nem hittem hogy valaha mint pénzügymi­nisztert látom viszont. Közvetlenül, formaságoktó 1 miniszter mert azt tfkm ta, hogy jó szak- ember váljék belőlem. — A Baján eltöltött évekről még annyit, hogy egy albérleti szobában laktam. Barátaimmal itt lehettünk zavartalanul együtt. Bruck Istvánnal, Badacsonyi Györggyel, Komor Istvánnal és másokkal fél éjszakán át fal­tuk a könyveket és vitáztunk az értéktöbbletről, a család- állam-magántulajdon eredetéről, József Attila költészetéről. — A munka, a tanulás és az ismeretek gyűjtésének időszaka volt a Baján eltöltött év. Jó ér­zésekkel gondolok vissza erre a városra, ahova ritkán ugyan, de időnként visszatérek. Ilyen­kor Váradi Kálmán barátomat látogatom meg és elbeszélgetünk a régi emlékekről, meg a mai dolgokról is. mentesen, ba­rátként foga­dott. Hosszan elbeszélgettünk az elmúlt év­tizedekről. Be­szélgetésünk nyomán egy­másután eleve­nedtek meg a régi emlékek, élő és már el­hunyt barátok, ismerősök. Megkértem, mondja el a Petőfi Népe ol­vasói számára bajai emlékeit. Vállalkozott rá. — 1941-ben, tizennyolcéves ■coromban ke­rültem Bajára. A Sziebert bőr­gyár inasnak szerződtetett. Elképzelhető, Azután a ké­sőbbi évektől beszélgettünk. — Amikor 1942. őszén le­telt a tanonc- időm, Szieber- ték felmondtak nekem. Ekkor egy ideig Mo­hácson dolgoz­tam, majd 1943- ban felkerül­tem főváro­sunkba. Egy újpesti bőr­gyárban he­lyezkedtem el, mint faragó. Sok szervezett munkása volt ennek a gyár­nak, s köztük számos kom­munista. Itt let­tem tagja a szakszervezet­Öt új szélesvásznú mozit avattak A Bács-Kiskun megyei Mozi­üzemi Vállalat műszaki dolgo­zói hazánk felszabadulása 20. évfordulójának tiszteletére tett felajánlásukat teljesítették: a solti, fajszi, miskei és tassi nor­málfilmes mozikat szélesvásznú vetítésére alakították át, a szanki keskenyfilmes moziban pedig az ívlámpás szélesvásznú vetítést vezették be. Az említett mozik átalakítá­sával kapcsolatos valamennyi szerelési munkát házilag végez­ték, ezzel 100 ezer forintot ta­karítottak meg a vállalatnak. Ebből az összegből még ebben az évben szélesvásznúvá alakít­ják át a bácsalmási, bácsbokodi és esávolyi filmszínházat. értem a dzsip. Kutya hideg volt benne. Robogtunk keletnek. A mellettem ülő szovjet kapitány titokzatosan hallgatott. Este felé megérkeztünk Debrecenbe. A Z Ideiglenes Nemzet- gyűlés megalakulását előkészítő bizottság­ba hívtak meg. Akkor be­széltük meg a választásokat... Kecskeméten Faraghó Gáborral, a későbbi közellátási miniszter­rel ketten szerveztük meg a fel- szabadulás utáni első választást. Schmidt József, Básthy Ágos­ton, Faraghó Gábor, Révész László, Kovács Jenő, Bállá Dö­mötör és jómagam kerültünk a listára, a lakosság minket dele­gált az Ideiglenes Nemzetgyűlés alakuló ülésére... Nemsokára elkerültem Kecs­kemétről. .. Vissza-visszatér- tem, beszédeket, előadásokat tartottam... Aztán. .. nem volt rá alkalom... ... Tudjuk, a neheze ezután következett Molnár elvtárs szá­mára. Mint az Ideiglenes Nem­zeti Kormány népjóléti minisz­terének, munkatársaival egy szétzilált ország tönkretett egészségügyi szervezetét kellett helyreóllítaniok. Az özvegyek, árvák, szétszórt családok, fájó gondjait, a lakáshiányt igyekez­tek enyhíteni — nagyon korlá­tozott anyagi eszközök birtoká­ban. .. Egykori városa ma is szere­tettel kíséri munkásságát. Tóth István nek es vettem reszt a kommu­nista párt vezette munkásmoz­galomban. 1945-től kezdve évekig a De­mokratikus Ifjúsági Szövetség­ben tevékenykedtem, közben beiratkoztam a jogi egyetemre, melyet 1949-ben fejeztem be. 1947. őszétől a pártközpontban a közgazdasági ügyekkel foglal­kozó osztályon dolgoztam. A Pénzügyminisztériumba 1949. elején helyeztek. A jogi egyete­men a pénzügyi jogot tanítot­tam, majd tanszékvezető tanára voltam a Marx Károly Közgaz­daságtudományi Egyetemnek. Egy ember emlékeit és egy időszak szűk, de mégis esemény­dús történetét írtam le. Az utób­bi évtizedekben ezer és ezer ilyen történet íródott, bizonyí­tékául az új, szocialista rend felemelő erejének. Mezei István hogy egy kapitalista üzemben mit jelent ez. Nagyon nehéz jdőszaka volt életemnek, de mégis hasznos volt. Megismer­tem, s a saját bőrömön éreztem a kizsákmányolást. Sziebert, a bajai Baross Szövetség elnöke volt ebben az időben, a gyár tulajdonosa. — Itt találkoztam életemben először közvetlenül és szemtől szembe kommunista munkások­kal. Életem további menetében a velük való együttlét kitöröl­hetetlen nyomokat hagyott. So­kat köszönhetek Váradi Kál­mánnak. Ö mondta ki elsőnek az üzemben a munkások kö­zött: A német fasizmus a hábo­rúban vereséget szenved, s a Szovjetunió Vörös Hadserege győzedelmeskedik, ö foglalko­zott velem szakmailag is,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents