Petőfi Népe, 1965. április (20. évfolyam, 77-101. szám)
1965-04-15 / 89. szám
í. oldal 1985. április 15, csütörtök Heves harcok Hue és Quaiig Tri közölt A vietnamiak nincsenek egyedül Ujatalj „arait válság“ fenyegeti Bonnit PARTRA szállt az az 1400 főnyi tengerészgyalogos-zászlóalj, amelyről a tegnapi hírügynökségi jelentések már adtak jelzést. A zászlóaljat az észak-vietnami határtól 50 kilométernyire levő Hue város repülőterére továbbítják. A partraszállási művelet amerikai részről még nem fejeződött be. Az AP-hírügynökség megjegyzése szerint a terv végrehajtása után nyolcezerfős lesz a Da Nang övezetében állomásozó tengerészgyalogosok száma. Hue és Quang Tri városok között heves harcok kezdődtek a dél-vietnami kormánycsapatok és a partizánok között. A szorongatott kormánycsapatok védelmére a légierőt is harcba vetették. A Vietnami Tájékoztató Iroda összefoglaló jelentése szerint a vietnami nép az év első három hónapjában 45 ezernél több katonát tett harcképtelenné a dél-vietnami bábhadsereg és az amerikai alakulatok létszámából. Lelőttek 111 ellenséges repülőgépet, több százat megrongáltak, elsüllyesztettek 26 hajót és 275 katonai járművet semmisítettek vagy rongáltak meg. A tájékoztató iroda nyilvánosságra hozta a VDK nemzetgyűlésének legutóbbi ülésszakán megfogalmazott üzenetét, amely felhívja a figyelmet arra a rendkívül komoly helyzetre, amelyet az amerikai imperialisták agressziója hozott létre. Az üzenet hangsúlyozza, hogy a vietnami népnek magának, külső beavatkozás nélkül, békés úton kell egyesítenie az országot, minthogy a népnek joga van a függetlenséghez. EZT HANGOZTATTA Tong Hiú Xoung, a Vietnami Demokratikus Köztársaság moszkvai ideiglenes ügyvivője a szovjet fővárosban tartott sajtóértekezletén. Hangoztatta, hogy az amerikai propaganda most a „visszacsapás” verziójáról áttért a „támadás megállapítására szolgáló csapások” elméletére. Az ideiglenes megbízott elmondta, hogy 52 országban 39 nemzetközi szervezet és 309 országos szervezet tiltakozik Amerika vietnami politikája ellen. A Pravda tegnapi száma New York-i cikket kommentál, amelynek szerzője Earret. Lelkes hangú „magyarázó” cikket írt a New York Herald Tribune című lapba a vietnami baktérium- és mérges gázháborúról. Megállapítja, hogy a vegyi háború olcsóbb az atomháborúnál, amellett az emberiség történetében nem először használt, és így minden szégyenbélyegtől mentes. Barret példáit a XVIIí. század gyarmatosítóinak gyakorlatából veszi, ami tekintve, hogy a XX. században élünk nem éppen időszerű. A Pravda szemleírója hangsúlyozza, amit a világ haladó és békeszerető népei más módon már többször kinyilvánítottak: A vietnamiak nincsenek egyedül, nem védtelenek harcukban, s itt az ideje, hogy ezt Amerikában is megértsék. A KORMÁNYPÁRTI Rheinische Post szerdán jelenti, hogy „Űjabb közel-keleti válság fenyeget”, és Bonn-nak a közelmúltban kifejtett diplomáciai erőfeszítések ellenére is fel kell készülni arra, hogy a legtöbb arab állam megszakítja vele majd a kapcsolatokat. Marokkó, Líbia és Tunisz részéről számíthat Bonn arra, hogy ezek az országok továbbra is fenntartják vele a diplomáciai kapcsolatot. Külön csalódást okozott a nyugatnémet fővárosban, hogy Husz- szein jordán király, akinek támogatására pedig ugyancsak számítottak, kijelentette Lahr külügyi államtitkárnak, kormánya nem fordulhat szembe az Arab Liga határozatával. Így Jordánia is megszakítja majd a diplomáciai kapcsolatokat Bonn-nal, mihelyt Nyugat-Németország és Izrael követet cserél egymással. A nyugatnémet gazdasági köröket élénken nyugtalanítja a közel-keleti válság újabb kiéleződésének veszélye. Több nyugatnémet nagyvállalatnak ugyanis az elmúlt hetekben a közel- keleti országokban jő néhány esetben tapasztalnia kellett, hogy előnyös szerződések megkötésétől estek el, és azokat nyugati versenytársaik kaparintották meg előlük. Ezenkívül arab bankok — a Bonn által korábban fenyegetően kilátásba helyezett gazdasági ellenrendszabályoktól tartva — visszavonták a nyugatnémet bankoknál elhelyezett letétjeiket. EGY NAP A KÜLPOLITIKÁBAN Nagy részvéttel temették el Kossá Istvánt, a párt és a munkásmozgalom régi harcosát Szerdán délután a Kerepesi temetőben nagy részvéttel kísérték utolsó útjára Kossá Istvánt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagját, nyugalmazott minisztert, a párt és a munkás- mozgalom régi harcosát. A vörös lepellel fedett koporsót a munkásmozgalom nagy halottainak emlékművénél felállított ravatalon helyezték el, amelyet elborítottak a gyász és a kegyelet koszorúi. A koporsó előtt díszpárnákon helyezték el az elhunyt kitüntetéseit. A családtagokon és rokonokon kívül részt vett a gyász- szertartáson és a ravatal mellett díszőrséget állt az MSZMP Politikai Bizottságának több tagja, a Politikai Bizottság póttagjai, az Elnöki Tanács tagjai, miniszterek, továbbá a Központi Bizottság több tagja és a közélet számos más vezetője. Díszőrséget álltak Kossá István régi harcostársai és munkatársai is. A munkás-gyászinduló hangjai után Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Központi Bizottsága, az országgyűlés, a forradalmi munkás—paraszt kormány é3 az egész dolgozó nép nevében búcsúzott Kossá Istvántól. A búcsúbeszédek elhangzása után munkásőrök sorfala között vitték a koporsót a sírhoz, majd az Internacionálé hangjai mellett hántolták el. A sírt elborították a gyász és a kegyelet virágai. (MTI) Kádár János fogadta a csehszlovák külügyminisztert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Minisztertanács elnöke szerdán fogadta a hazánkban tartózkodó Václav David csehszlovák külügyminisztert, akivel szívélyes megbeszélést folytatott. A látogatásnál jelen volt O. Klicka csehszlovák külügyminiszter-helyettes és Frantisek Pisek budapesti csehszlovák nagykövet, valamint Péter János külügyminiszter és Cséby Lajos, hazánk prágai nagykövete. Százezer tanácstag Évenie iizmiilió ügy a tanácsok előtt Minsskbe érkezett a mongol párt- és kormányküldöttség A Cedenbal vezette móngol párt- és kormányküldöttség, amely jelenleg a Szovjetunióban tartózkodik, Moszkvából a belorusz fővárosba, Minszkbe érkezett. A küldöttséget útjára elkísérte Alekszandr Selepin, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára. Wilson Amerikában Harold Wilson angol miniszterelnök szerdán reggel repülőgépen New Yorkba érkezett. Kétnapos hivatalos amerikai látogatása alatt megbeszéléseket folytat majd Johnson elnökkel, és nagyobb beszédre készül Anglia gazdasági helyzetéről. Wilson szerdán megkezdte tárgyalásait U Thant ENSZ-fő- titkárral. A miniszterelnök csütörtökön Washingtonban Johnson elnökkel tanácskozik. Az előzetes tervek szerint Wilson Rusk külügyminiszterrel is találkozik. Nem könnyű az agressziót megfogalmazni Az agresszió fogalmának meghatározásával foglalkozó 33-as ENSZ-bizottság befejezte az általános vitát. Plimpton amerikai küldött a vita során elutasította a Szovjetuniónak azt a határozattervezetét, hogy az ENSZ-közgyűlés következő ülésszakának napirendjére vegyék fel az agresszió kérdését. Elvetette továbbá a ghanai küldött módosító javaslatát is, amelynek értelmében ezzel a problémakörrel az ENSZ-közgyűlés 1967-ben sorra kerülő 22. ülésszakán foglalkoznának. Plimpton nem támogatta a többi javaslatot sem, hogy a bizottságot kivezessék a zsákutcából. Plimpton egész magatartása azt bizonyította, hogy az Egyesült Államok nem kívánja az agresszió fogalmának meghatározását. Zénón Rosszidesz ciprusi megbízott szorgalmazta, hogy mindenekelőtt a nyílt fegyveres agresszió fogalmát tisztázzák, és későbbi időpontra halasszák a közvetett agresszió kérdésének megvitatását. Morozov, a Szovjetunió küldötte felszólította a bizottságot, hogy gyorsítsa meg munkáját és fogadjon él olyan ajánlatokat, amelyek elmozdíthatnák a holtpontról az agresszió meghatározásának kérdését. 50 haladó személyiséget tartóztattak le Venezuelában CARACAS. (MTI) A venezuelai kormány egész rendőri apparátusának mozgósításával folytatja a hajszát az ország haladó személyiségei ellen. A caracasi hatóságok ugyanis — mint már beszámoltunk róla — április 10-én azzal álltak elő, hogy „a törvényes államrend megdöntésére irányuló összeesküvést lepleztek le, amelyben a Venezuelai Kommunista Párt és az Olasz Kommunista Párt tagjai vettek részt”. A legújabb jelentések szerint eddig 50 prominens ellenzéki személyiséget tartóztattak le, közöttük Angel Caprilest, több baloldali újság kiadóját. Vádat emeltek Reeb gyilkosai ellen Az Alabama állambeli Dallas- járás esküdtszéke kedden vádat emelt James Reeb bostoni unitárius lelkész három gyilkosa ellen. Reeb részt vett az egyik selmái polgárjogi tüntetésen a négerek oldalán és a fehér fajvédők meggyilkolták. A selmái rendőrség négy embert vádolt a bűnténnyel, az esküdtszék közülük három ellen tartotta fenn a vádat. Mindhármukat ismét letartóztatták. Befejeződtek az izraeli — nyugatnémet tárgyalások Hivatalosan nem jelentették be a nyugatnémet—izraeli diplomáciai kapcsolatok létrehozásával kapcsolatos tárgyalások eredményét. Jövő hétre várható a közös közlemény, miután a német szövetségi és az izraeli kormány véglegesen jóváhagyta a tárgyalásokon kötött egyezményeket. A nyugatnémet küldöttség utolsó tárgyalásáról nem tájékoztatták a sajtót és a tárgyalások színhelyére a fotóriportereket sem engedték be. összegezték a tanácsok elmúlt két esztendei munkájának tapasztalatait. A legutóbbi választások óta eltelt időszak mérlegéről és a soron következő feladatokról dr. Dallos Ferenc, a Minisztertanács Tanácsszervek Osztályának vezetője nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársának. Elmondhatjuk: jó eredményeket hozott az elmúlt két esztendő. A választások megerősítették testületeinket. Tanácstagjaink több mint százezres tábora hozzáértően, eredményesen foglalkozik szűkebb hazájának dolgaival, mint korábban. Új kezdeményezéssel is találkozhatunk munkájukban. Ezek közé tartozik, hogy az ipari jellegű településeken felkeresik az üzemeket és a munkások összejövetelein is számot adnak tevékenységükről. — Javult, eredményesebbé vált tanácsaink gazdálkodása is. A múlt évben például csaknem 22 milliárd forintos bevételt értek el. Vállalati nyereség és forgalmi adók címén az előirányzottnál nagyobb összeget, 3,5 milliárd forintot fizettek be az állampénztárba. Túlteljesítették ipari termelési tervüket is. Csupán beruházási-építési jellegű előirányzataik egy részével maradtak adósak, azonban az építőipar általános elmaradásával »coopoooooooooooa Egyetlen vonat sem indul Olaszország fő pályaudvarairól RÓMA. (MTI) Kedden éjféltől kezdve Olaszországban teljesen leállt a vasúti forgalom és ennek következtében az ország gazdasági élete szinte teljesen megbénult. Valamennyi szakszervezet együttesen hirdette meg a 210 000 vasutas 24 órás általános sztrájkját. A római és a milánói pályaudvarról a sztrájk első 10 órájában — a közlekedésügyi minisztérium minden sztrájktörő erőfeszítése ellenére — egyetlen vonat sem indult el. Hasonló a helyzet Olaszország valamennyi főbb városában. Mint ismeretes, a sztrájk egyik oka a közlekedésügyi minisztérium határozata, amelynek értelmében 250 ezer líra fejenkénti prémiumban részesítettek mintegy kétezer vasúti tisztviselőt, míg az egyszerű vasutas dolgozók nagy tömegeinek béremelési követelését hosszú hónapok óta megtagadják.' függött össze. Jelentős volt a mezőgazdaság területén kifejtett tevékenységük. Ugyanakkor a kelleténél kevesebb gondot fordítottak a tsz-demokrácia' fejlesztésére, a közös gazdaságok alapszabályszerű működésének erősítésére. — Az elmúlt két esztendő tapasztalatai egyértelműen arról tanúskodnak, hogy általában törvényesség jellemzi tanácsaink hatósági munkáját, az állampolgárok ügyes-bajos dolgainak intézését. Évente körülbelül 10 millió üggyel foglalkoznak, az ügyek 94 százaléka azonban már első fokon lezárul. Mindössze az esetek 6 százalékában nyújtanak be fellebbezést, s csupán 3 százaléknál — a fellebbezések felénél — kell az eredeti döntést megváltoztatni. A kép kedvező ugyan, de korántsem vagyunk elégedettek az eredménnyel. , — Nagyszabású gazdasági, kulturális és egyéb feladatok hárulnak az idén is a tanácsokra. A felügyeletük, irányításuk alá tartozó vállalatok, üzemek és más részlegek a tervek szerint ebben az esztendőben mintegy 18 milliárd forintos termelési értékkel járulnak hozzá a lakosság ellátásához, gazdasági feladataink megoldásához. A tanácsi beruházási és felújítási program 1965-ben jóval meghaladja a tízmilliárd forintot. — A csaknem két milliárdos községfejlesztési alap, valamint az állami költségvetésből biztosított eszközök — és az ezeket nagyszerűen kiegészítő társadalmi összefogás — gyümölcsöző felhasználása megköveteli, hogy minden területi szerv kidolgozza előrelátó, gondos távlati tervét. A további haladás kulcsa: a belső munkastílus javításával növeljük közigazgatási tevékenységünk eredményességét Ugyanakkor pedig többet és többször forduljunk az emberekhez, nyerjük meg őket a jobb jövőt jelentő terveink, céljaink számára — fejezte be nyilatkozatát dr. Dallos Ferenc. (MTI)