Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-12 / 60. szám
1965. március 11, csütörtök S. oldal A képernyő előtt Három deci tisztán EZ A CÍME a televízió ma este bemutatásra kerülő riportfilmjének. A film színhelye egy község, ahol három deci bor ára könyv jut évente egy lakosra. A statisztika szerint évente 4 millió forintot költenek italra és 17 000 forintot könyvekre a felsőtárkányiak. — A riasztó statisztikai adat birtokában kíváncsian indultunk Felsőtárkányra — mondja a film rendezője, Bánki Iván. — Mikor elkezdtük a forgatást, még ez a szomorú szenzációlátszat volt a vezérmotívum. Ahogy megismertük a falut, az embereket, rájöttünk, hogy ebben az esetben más az adat és más a valóság — szerencsére. Ha italra ugyan lényegesen többet költenek is, mint könyvekre, a maga módján ki-ki kapcsolatban áll a betűkkel, a kultúrával. Erről szól tehát a film? — Igen. Bár a felvételek egy része a felsőtárkányi italboltban készült, igyekeztünk bemutatni, hogy az emberek és a könyvek közölt, ha kezdetleges formában, félénken is, de már kezd kialakulni valami megható vonzalom, Érdekes község Felsö- lárkány. Jó módra valló házakkal, 2700 lakossal és furcsa végletekkel. A filmben mindenki elmondja véleményét a könyvekről, a mészégetőtől kezdve a plénbánosig. De a legérdekesebb riportalany Rózsa néni. írni nem tud, cseléd korában bibliából tanulta meg az olvasást. Mikor ott jártunk Darvas József Törökverőjét olvasta. Legkedvesebb olvasmányát azonban Chambre Alfréd márki írta. Címe: Veronika, a fegyencbáró asszonya. 1200 diák - 7 tanterem A szakmunkásképzés fejlődő iparunkban ma elsőrendű fontosságú. Nagyra értékeli ezt államunk és sok pénzt is áldoz rá. Sajnos, ezt a szándékot nem mindenütt értik meg és nem mindenütt segítik. Erről beszélgettünk a MŰM Bajai Ipari tanuló-iskolájában Nyilas József igazgatóval és Tapodi Ferenc igazgatóhelyettessel, Kihaló szakmák —• népszerű szakmák Ez a bajai intézet nem kevés szakmunkást nevel: 1222 tanulója van jelenleg. Negyvenhét szakmára oktatják a tanulókat: a mezőgazdasági gépszerelőtől a kozmetikusig. — Sajnos, — mondja az igazgató — vannak iparágak, amelyeket úgyszólván kihalóban levőnek kell tekinteni, ha az utánpótlást nézzük. Ilyen a cipész, a cipőfelsőrész-készítő. Az építőiparban az ács és a vasbetonszerelő. Ezekből már nem is szervezünk keretet, mert úgy is betöltetlen maradna. A hegesztőszakmára is lasszóval kell fogni a jelentkezőket. Kádár- és bognártanulóról már évek óta nem tudunk. A magánkisiparosoktól 130 gyerek jár ide hozzánk, de ezek is csak a „divatos” iparokból. Az igazgatóhelyettes megjegyzi, hogy a hiba valahol az általános iskolai pályaválasztási tanácsadásnál is lehet. Szerinte a politechnikát vezető tanárok sokat segíthetnének itt, hiszen foglalkozás közben sok gyereknél kibukkan a szakmai érdeklődés, ezt kellene helyes irányba terelni. Diák vagy szakmunkás ? A MÜM-iskolában tanuló gyerekek ugyanis műszakkezdés szempontjából szakmunkások, hiszen ipari üzemekben dolgoznak. Bentlakó intézetben csak 60 gyereket tudnak elhelyezni, kizárólag Baranya és Tolna megyéből. A megyebeliek —, ha nem bejárók — albérletben laknak Baján. Ám, a járásból 650 tanuló vasúton és autóbuszon utazik naponta. A legújabb rendelkezés szerint ezeket a tanulókat csak az iskolabuszok vehetik fel, távolsági és egyéb felnőtt járatokra nem szállhatnak fel. A tanítás a MŰM-iskolában fél 8 órakor kezdődik. Az iskolabuszok és a vasút viszont legjobb esetben 8 órára szállítja be a gyerekeket Bajára. Emiatt állandósult a tömeges késés, felborult az iskolai rend. A MÁV-on és a MÁVAUT-on a sor, hogy ezt a valóban fontos kérdést mielőbb rendezze, adja meg az ipari tanulóknak azt a lehetőséget, hogy egyrészt a MÁVAUT „felnőtt” járataira is felszállhassanak igazolványukkal, másrészt pedig a vasút annyit tegyen meg, hogy a Baja környéki helyi vonatok menetrendjét reggel legalább egynegyed órával előbbre igazítja. Ennyi — a közlekedéssel kapcsolatban — a bajai ipari tanulók kérése. Az intézet vezetői is ugyanezt kérik, hiszen a 650 gyerek állandó késése teljesen felborítja az iskola rendjét. Összesen hét tanterem! Az ember azt hinné, hogy ennek a rengeteg gyereknek legalább 20 tanterem áll rendelkezésére. Sajnos, mindössze hét. Ezért aztán reggel fél nyolctól estig két műszakban állandóan folyik a tanítás, megfeszített erővel, úgyszólván futószalagon. — Nincs kilátás a helyzet megjavítására? Az igazgató keserűen mosolyog: — Kínálkozott már itt egy megoldás. 1960-ban a minisztérium Baján akart felépíteni egy modern iparitanuló-intézetet. De a kijelölt telek nem volt köz- művesítve. Erre az intézetet Kaposvárott építették fel. Lett volna más megoldás is, amint azt az igazgató elmondotta. Az volt a terv, hogy az iparitanuló-iskolát a Bajai Tanítóképző gyakorlóiskolájába telepítik. Ez az épület közel van az állomáshoz. Bejáró gyerekeknek igen jó helyen. Helyette a MŰM épített volna a tanítóképző területén gyakorlóiskolát. A terv azon bukott meg, hogy a gyakorlóiskola meglevő épületeit 7 millióra becsülték, az új építkezés viszont csak 5 millióba került volna. És most? 1966-ra terveznek egy új iparitanuló-intézetet, 20 tanteremmel és hozzá kétszáz diák számára kollégiumot. A Munkaügyi Minisztériumban kész a terv, de itt Baján még nem határoztak. Mint a városi tanácsnál megtudtam, hamarosan döntés születik ebben az ügyben. Balogh József A FILM riportere Varga Sándor, a Szövetkezeti Könyvterjesztő Vállalat igazgatója. Operatőr: Mohai János, szerkesztő: Varga Zsuzsa. V. Zs. A bajai iskolában tanuló 1222 ipari tanulónak igen sok gond- ja-baja van. Gyerekek vagy szakmunkások-e ők, ezt kellene hamarosan eldöntenie — a MÁ- VAUT-nak. 35 ország jelentkezett az idei BNV-re Május 21-től május 31-ig tartja nyitva kapuit az idei Budapesti Nemzetközi Vásár. Magyarországgal együtt az eddigi jelentkezések szerint 35 ország mutatja be termékeit. Előzetes értesülések szerint mind az európai, mind a tengeren túli országok a legértékesebb produktumaikat hozzák el, úgyhogy az idei vásáron ismét lehetőség nyílik a nagyarányú tapasztalatcserére. A városligeti vásárvárosban már nagy erőkkel dolgoznak a kiállítási csarnokok, pavilonok felújításán, korszerűsítésén. Már most több mint háromszáz munkás szorgoskodik a vásárvárosban. Készülődés Kerekegyházán a felszabadulás ünnepére A kerekegyházi felszabadulási emlékbizottság szorgalmasan készül az április 4-e tiszteletére rendezendő kiállításra. Az egész lakosságot mozgósították azoknak a dokumentumoknak az összegyűjtésére, amelyek a község 20 éves fejlődését ismertetik. Az összegyűjtött fényképanyagot tablókon mutatják be a községháza tanácstermében rendezendő kiállításon. Fő helyet kapnak a kiállításon a mezőgazdaság fejlődését bemutató dokumentumok. A község két termelőszövetkezete és két termelőszövetkezeti csoportja komoly részt kér a fejlődés bemutatásából. A felszabadulási emlékkiállítással együtt kiállítást rendez a művelődési házban a helybeli iskola fafaragó szakköre a szakköri tagok munkáiból, valamint a községi kézimunkaszakkör is. Az általános iskola politechnikai szakköre ugyancsak kiállításon mutatkozik be április 4-ére. *S — renko főhadnagy elvtárssal.:. Igaz, hogy már elmenőben vannak. .. De elkérjük tőle a tehergépkocsit. ; . — Helyes!... Menjünk azonnal!. .. Hol az öreg Rubinyák, a tolmács? Az is épp ilyenkor nincs itt, mikor kéne... Az ágyból rántották ki. Fájt a dereka, korán lefeküdt. A bor hallatára azonban azonnal felépült. Egy, kettő, három, négy, öt. Az öt párt, öt embert delegált Kolorenko főhadnagyhoz deputációba. A főhadnagy éppen az íróasztal fiókjait ürítgette. Iratokat csomagolt. Az ajtóban rászóltak az öreg Rubinyákra: — De ne dadogjon kend, azt fordítsa, amit mondunk. Vettük már többször észre, hogy egészen mást mond, mint amit kéne... Az öreg Rubinyák sokat nyel- dekelve, torkot köszörülve, for- dítgatta, amit kellett. — öt nap múlva lesz április 4. Az ünnepségre szükséges terveket már elkészítettük ... Egy nagy baj van, éspedig az, hogy nincs bor a községben... A díszebédhez, valamint a színjátszók esti előadása utáni tánc- mulatságra is kellene egy kis itóka ... Bor ... — Na, és honnan teremtsek én elő bort? — Majd mi teremtünk, de ebhez a főhadnagy elvtárs adjon egy katonai tehergépkocsit. — Katonai tehergépkocsit? ... Katonai járművel bort nem szállíthatok... Igyanak vodkát! ... Minden háznál főzik... A deputáció megnémult. Következésképpen az öreg Rubinyák torkába is beleszáradt a szó. A többiek hol a mennyezetet, hol a padlót nézték. Akkor az öreg tolmács önkényesen felnyitotta a csendet: — De főhadnagy elvtárs! Ott egye meg a fene azt a pálinkát a tövibe!... Moslék az, nem pá- jinka, amit mink főzünk!... Erre az ünnepségre meg kiváltképpen bor kell, lássa be az elvtárs ... A főhadnagy sokáig gondolkozott. — Mondják! — szólalt meg. — Mit akarnak tulajdonképpen, ünnepelni, vagy bort inni? Rubinyák tolmácsolta. A fejek lekókadtak, a szemek a cipők és csizmák orrára szege- ződtek. — Mind a kettőt, főhadnagy elvtárs! — vágta ki Rubinyák a szót. — Ünnepelni akarunk, ezzel kapcsolatosan bort is akarunk inni... — Mit mondott kend? ... Mit beszélt? — repültek feléje a kérdések. Megsmételte magyarul. — Ügy van. úgy van! — kiáltozták. — Ez az igazság! Ha ez az igazság, legyen, ezt az igazságot azonban Kolorenko főhadnagy a saját szemszögén keresztül szűrte le, éspedig úgy eresztette át a szűrőn, hogy mégse szállíthat bort az állami kincstári kocsin. Ugyan volt már rá példa, hogy komoly esetekben — a nehézszüléses Fáb- jánnét, egy vakbélgyulladásos kisfiút berepített a legközelebbi városba, de az ilyesmi merőben más cselekedet, mint bort fuvarozni. — Van ló, szekér! Fogjanak be, hozzák szekérrel a bort! — Az több mint kétnapos út, főhadnagy elvtárs! — így Rubinyák. — Nincsen gépkocsi — mondta Kolorenko olyan mozdulattal, mellyel közérthetővé tette, hogy ez az ügy le van tárgyalva. * Van az azonban sokszor úgy, hogy a tegnapi igazságot ma hátba szúrja az ember. Ami tegnap fekete volt, ma vakító fehérnek tűnik fel. Másképpen éri a fény. A mosoly is másképpen fest reggel, mint alkotnyatkor. Mégis mosoly mind a kettő. Az igazságot többször mérlegre kell tenni, hogy végre örök maradjon. Kolorenko főhadnagy is méricskélte másnap reggel a tegnapi igazságot. Ünnepel a község és az ünnepséghez bort akar inni. Kérték, szállítsa el nekik a bort. Megtagadta. Ez most, így reggel, a rideg józanságban, féligazságnak tűnik. Az ablakban állt. Töprengett. Egyszer csak látja, hogy nyolc szekér húz el előtte, hordókkal telerakva. Az első kocsin ül Rubinyák, a tolmács. (Az este kint az utcán folytatódott a pártközi értekezlet. Ha két, ha három napba telik szekérrel, de bort hoznak még a föld alól is.) Rubinyák, a kalapja szélét peceentve, szalutált a főhadnagynak. A főhadnagy kivágta az ablakot: — Jöjjön csak be! — kiáltott. Térképet terített az asztalára. Mutassa meg neki, hova mennek azért a nedűért. Rubinyák bácsi sokáig húzogatta bütykös ujját a térképen, míg megtalálta a borral áldott helység nevét. Pinceszállás. A főhadnagy méricskélt, számolt. Nyolcórai út odavissza. Rubinyák, mintha szárnya nőtt volna, repült ki a kapun: — Vissza! — kiáltotta. — A hordókat azonban rakjuk le sorjában ide a járdára! Gépkocsit kapunk. A főhadnagy elvtárs is velünk jön.. • Az ünnepi borral visszajövet Kolorenko dalolt oroszul, Rubinyák bácsi magyarul. Szép Volga menti dalokat, Rubinyák bácsi szép Duna táji nótákat. Egyszerre, vigyázva, érzéssel. Nyolc évtized A millennium idején már szót- értő emberke. A századforduló után a kecskeméti munkásszervezkedés egyik alapítója. 1913. decemberében Gőzkalapács címmel közreadja verseskötetét. Az első világháborúban katona, és a frontról küldött cikkeiben szenvedélyesen szól a békéről. Az őszirózsás forradalomtól a proletárdiktatúra bukásáig a Magyar Alföld főszerkesztője. Utána börtönbe hurcolják és a csodával határos módon menekül meg a Héjjasok bitójától. Negyedszázadon át a rendőri felügyelet alatt állók sorsában osztozik. 1944. őszén letartóztatják, de néhány hónap múlva újra az újság hasábjai alatt látjuk a nevét: Hajnal József. Amiért ma írunk róla és kollégáiként tisztelgünk előtte, annak oka egy anyakönyvi adat: született 1885. március 11-én. Hajnal József ma nyolcvan esztendős. Bár az emberi életkor egyre nagyobb magaslatokat ostromol, mégis kevesen érik meg a nyolcvan esztendőt, különösen olyan életkedvvel, optimizmussal telítve és még most is terveket szövögetve, mint Hajnal József. Pedig egész életében a kényelem volt a mostohája. Egyik versében mondja: „Engemet az Élet nevelt, dajkált, Ha szenvedtem, nem volt, aki sajnált.” Mekkora időfolyamot ível át nyolcvan esztendő? Átélte és még frissen idézi — amit nekünk még elképzelni is nehéz — a félve szervezett május elsejéket, a sztrájkra szervezkedést, a forradalmak gyújtotta lobogó lelkesedést. Az egykori műlakatos jó barátja volt Vágó Bélának, szavaló esteken szerepelt Várnai Zsenivel és Peterdi Andorral, és olyan munkásgyűlést nyitott meg, amelyen a küzdősorból fiatalon kidőlt lánglelkű munkásvezető, Horváth Ambrus szónokolt. S Hajnal József, bár több mint hatévtizedes küzdelmes munkásélet van mögötte, nem fáradt. Mintha valaki számon tartaná, olyan pontosan foglalja el helyét minden reggel a kecskeméti levéltár íróasztalánál, hogy felderítse és közreadja a helyi munkásmozgalom múltját. De ha délután megtér csendes, egyszerű otthonába — önmagával mindig elégedetlenül — ceruzát ragad és fáradhatatlanul rója a sorokat: életregényét írja. Több mint háromszáz oldal már készen várja a betekintőt. Nyolcvan esztendő dús történelme zúgott el Hajnal József most már megfehéredett feje fölött, de kifogyhatatlan alkotó kedve minderről nem vesz tudomást: tovább dolgozik a század elején megkezdett művön. Boldog és elégedett, hogy testet öltöttek a valaha csak álmodott szocialista ideálok. S mi, késői kortársak is boldogok vagyunk, hogy megérhette az ügy győzelmét és törhetetlen hittel, fiatalos energiával segíti életünk minden lépését.
