Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-07 / 56. szám

Hat ci sek millióból...

— Kilenc évyel ezelőtt kaptam életem legnagyobb feladatát, és talán legnagyobb megtiszteltetését is. A 18 tagú, hetedik magyar egészségügyi csoporttal egy évre Észak-Koreába küldtek, hogy segítsek az egészségügyi újjáépítés munkájában. Szárivon városában, háborús romok árnyékában kezdtük meg az egészségvédelmi gondozó hálózat kiépítését, a gondozó munka megszervezését. Ez alatt az egy év alatt átéltem az úttörő munka minden szépségét és nehézségét, s mint életem legszebb emlékére gondolok vissza erre az időre.

MA SEM kisebb a feladata, felelőssége. Kétszáz, megyénkben működő védőnő munkáját irányítja, s emellett tagja a megyei nőtanács, a vöröskereszt és szakszervezet vezetőségének, s ő látja el az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet megyei középkáder szakcsoportjának titkári teendőit.

méban élnek szülei, s három testvére — két tanító és egy anyakönyvvezetö —, tehát ő lesz a harmadik pedagógus a családban. Mert ha hazamegy, óvónőként szeretne dolgozni. Számára könnyűnek éppen nem mondható a jelkészülés. Bár

PETŐFI NEPB

, Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskur megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja, 'őszerkesztő: dr. Weither Dánlei. Kiadja

Bács megyei Lapkiadó Vállalat, ílelős kiadó: Mezei István Igazgató Szerkesztőség:

Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonkőzponti 26-19. 25-16.

Szerkesztő bizottság: 10-38. Vidéki lapok: 11-22. Kiadóhivatal:

Kecskemét, Szabadság tér l/a. Telelőn: 17-09.

Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető!

a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél.

Előfizetési dft i hónapra 13 forint

Bacs-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 11-85. Indes: 25 065,

á")reg kis ház Ba- ján, a Czirfusz Ferenc utcában. Lakói sem fiatal emberek. A ház asszonya, akihez látogatóba jöttem, Szeles Józsefné, éppen hatvan éves, nyugdíjas. Férje a kertben dolgozgat — s kettesben lépünk a parányi szobába. Az íróasztalon könyvek, Illyés Gyula legutóbb megjelent művei. A heverő feletti könyvespolcon Lenin-sorozat, sok apró csecsebecse, a nagy asztalon megkezdett kézimunka, s a napi és hetilapok között a Magyar Ifjúság legújabb száma. Mindenen fiatalos érdeklődés nyomai — a beszédében is, ahogy olykor szomorkásán, olykor tiszta hévvel az elmúlt húsz év eseményeit feleleveníti:

— Itt éltem, éppen ilyen egyszerű körülmények között a háború előtt is. Innen ment

melleit Védőnő

dulás után összehordott anyagból mi, munkások építettük fel az ebédlőt. Talán emlékszik: akkor még szegény volt az ország, nem tellett nagy beruházásokra. Most már beruházásból épül majd az új, minden igényt kielégítő ebédlő, öltöző.

— Milyen emlékezetes dolog történt még az elmúlt két évtized alatt?

— Az volt a bölcsőde létrehozása is, szintén a felszabadulás utáni években. Akkor nőfelelős voltam az üzemben —, s gyűjtést indítottunk a bölcsődére. Fizetéskor, ki-ki mennyit szánt, közös perselybe dobta a hozzájárulását. Kaptunk egy irodahelyiséget, abban rendeztük be az összegyűlt pénzből —, ha jól emlékszem a város üzemei közül elsőnek — a bölcsődét.

16 ezer csibe terven felül

Borsodi Benőné, az ordast Űttörő Tsz baromfigondozoja részére tavaly több mint 1200

az íróasztalnál

TALÁLKOZTAM már vele nőtanácsülésen, védőnői tanácskozáson, vöröskeresztes összejövetelen. Szinte mindenütt, ahol asszonyok gondjáról, gyermekek egészségéről szó esett. De íróasztala mellett most először nyílt alkalmam, hogy Barabás Jánosnéval, a megyei vezető védőnővel, életéről, hivatásáról részletesebben beszélgessek.

— Huszonnyolc évvel ezelőtt, iskoláim végeztével kerültem Tompára, védőnőnek — meséli, s hozzáteszi: Kevés hasonló hi- vatású ember volt még akkor az országban is, csak néhány száz- nyi lehetett a számuk.

A Tompán töltött tizenhárom év emlékeiről így szól:

— Gondozottjaim, illetve szüleik 98 százaléka nincstelen zsellér volt. Sok gondú emberek, akiknek igazán emberi életet a felszabadulás hozott. Ez tette lehetővé, hogy földhöz jussanak, utána tanultak, művelődtek, s gyerekeik közül — számomra ez különösen nagy öröm

— többen az egészségügyi pályát választották. Akad köztük egészségügyi középkáder, éppúgy, mint orvos.

— Védőnői munkám mellett

— hajdani iskolám megbízásából — fiatal védőnőket tanítottam, vezettem be a gyakorlati munkába. Összesen száznál több volt azoknak a száma, akiket ily módon segítettem hivatásuk megkezdésében.

— A TANÁCSOK megalakulásával kerültem Kecskemétre, megyei vezető védőnőnek. Eprévé ti énül telt el ez a tizenöt esztendő.

— Talán mégsem — vetem közbe, az elmúlt másfél évtized eredményeire célozva.

— Hát igen. 1950-ben 9,5, most pedig már „csak’’ 4,5 százalékos a csecsemőhalálozási arányszám. De ezért százak dolgoztak! — jegyzi meg, majd tovább mesél:

4 g

munkaegységet számoltak el. Munkája 300 ezer forinttal gyarapította a közös bevételét, s csupán terven felül nyolcezer naposcsibét nevelt fel, egészen az átadásig. Igaz, a férje is segített neki, de a munka oroszlánrésze csak őreá várt.

Az idén újra csak baromfigondozó lesz Borsodiné. Azzal a különbséggel, hogy ez évben már 16 ezer csibét szeretne terven felül felnevelni. Reméljük, óhaja teljesül.

Ismeretség — magnószalagról

GARÁN Csuvár nénit nem találtuk otthon. Valahová az ország másik felébe utazott rokonlátogatóba. Közvetett módon mégis ismeretséget kötöttünk .. . Bárkivel kezdtem ugyanis beszélgetést a nőtanácsról, a mozgalomban tevékenykedő asszonyokról, mindenki rögtön Csuvár nénire terelte a szót. Beszélt róla a falu fiatal párttitkára, egyre rá hivatkozott a községi nőtanács vezetőségének két tagja ...

Csuvár néni, ha jól emlékszem, éppen húsz év óta, a nő- mozgalom kezdetétől vezetője, tisztségviselője a garai nőtanácsnak. Én két éve ismertem meg. A nőel a férjem katonának, itt vártam, miután a város, az ország felszabadult, hogy visszajön — s együtt lépünk a pártba, együtt kezdjük az új életet.

— Nem tétlen várakozás volt ez. Panko- vitsné a város másik felében az első napközit szervezte. Róth Edit az újjáépítésre mozgósított. Ezt nem lehetett ölbe tett kézzel szemlélni. Minden emberre, asszonyra, fiatalra szükség volt.

’gy keddi na- 1 pon, 1945. április 17-én — úgy emlékszem — megalakítottuk az MNDSZ bajai szervezetét, a mai székház egy kis szobájában. Összeültünk, hogy megválasszuk a vezetőséget. (Szerényen elhallgatja, de én már tudom, hogy az alakuló nőszervezet őt váíasztóttá titkárává.) Nagyon sok munkát találtunk. Élelmet gyűjtöttünk a háborús romokon munkájukhoz kezdő bányászoknak. Azután levelet kaptunk Pestről, a Kos- suth-híd építőitől. Virág nevezetű, Bajáról származó munkatársuk számára kértek segítséget, aki szabadságra akart jönni, hogy a földjén ásott tankcsapdákat betemethesse, és elvesse a kenyérnek- valót. Kimentünk a földre, betemettük mi, asszonyok. Vigan ment a munka — örültünk, hogy tehetünk valamit mi is a híd felépítéséért.

A z emlékek között megelevenedik az első szabad május elseje. Még olyan virágos sohasem volt a város! Ebben is részük volt az asszonyoknak,

mert ők teremtették elő az ünnepi hangulatot árasztó sok-sok virágot. De ott voltak a hétköznapok küzdelmeiben is mindig, s mindenütt. Ha kellett, a tej csarnokot, az áruellátást ellenőrizték, csatlakoztak minden haladó megmozduláshoz. S közöttük mindig ott volt Szeles néni is. A felszabadulás előtt bolti eladó volt — a felszabadulás után a pártnyomdában dolgozott, később a közellátási hivatalban, a vöröskeresztnél, s 1950- től a tanácsnál. A nőmozgalomtól sohasem szakadt el. Asszonytársaitól hallottam, hogy minden szándékában, tettében az emberek szeretete, őszinte segítőszándék vezérelte. Illetve vezérli ma is, hiszen még mindig gyakori vendég az asz- szonyok összejövetelein.

tanács vezetőségének megerősítésére gyűlést hirdettek. A kultúrház- ba jöttek össze az asszonyok, s amikor szóba került a titkári funkció — mindenfelől Csuvár néni nevét hallottam. — Szívesen vállalnám továbbra is, de már idős vagyok ... — szabadkozott. A többiek titkos szavazást javasoltak. Az eredmény: hiábavaló volt a sza- badkozás, egyetlen ellenszavazattal a nőtanács titkárává választották... — meséli róla a járási nőtanács titkára.

És Csuvár Imréné — idős kora ellenére — azóta is fáradhatatlanul megy, intézkedik, szervezi az asszonyokat. Társaival háról házra járva szervezte a vízműtársulást 1963 késő őszén — se szervező munka nyomán ma már községszerte kiépített vízműhálózat szolgálja a garaiakat. . ..

— Évről évre megszervezik a díszítőművészeti tanfolyamot, amit szintén Csuvár néni vezet. Idén még szabás-varrás szakkört is indítottak. A januárban megrendezett tsz-akadémiára mintegy huszonöt asszonyt — a hallgatók 50 százaléka — toboroztak — meséli a garai művelődési otthon igazgatója, Takács László — s hozzáteszi: Mindebben nagyon nagy része van Csuvár néninek, a nyugdíjas földművesszövetkezeti bolti eladónak. Azután arra kér, hogy búcsúzóul hallgassunk meg egy magnófelvételt, az öregek napjának tavaly őszi ünnepségén készült.

Fiatalos, szapora hang csendül — szívhez szóló szavakban:

— ... Idősek bár, de a szívük, szeretetük a régi. Aranyat érő nagyszülők, akik már a második nemzedék felnevelésében segítenek. . . Az ő hangja. Csuvár nénié. S nemcsak méltat, megtisztel figyelmeztet is: Szomorú dolog, d még most is találkozunk elhagyó, öregekkel. Fáj ez, mint az is, he csak „lopva”, titokban segítik őket... A férj a feleség tudta nélkül, wagy fordítva ad néhány fillért, egy kis élelmet idős szülőjének ...

Harcosan, de szeretettel ébreszt- geti a lelkiismcretet. Szókimondó és segítőkész. Ilyennek ismertem meg őt — a magnószalagról, baiá- tai, társai elbeszéléseiből.

Irta: Eszik Éva Fényképezte: Pásztor Zoltán

Boldán M'ihályné, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat dolgozója harminchárom évvel ezelőtt, tizenkétéves korában került az üzembe. Most új, szovjet gyártmányú tojásosztályozó gép mellett dolgozik, s négy társával óránként 14 ezer tojást csomagol szállításra kész állapotba. Első szezon ez az új gépen, napról napra meg kell küzdeni a százszázalékos teljesítményért: Érthető hát, hogy még beszélgetés közben is dolgozik. S amit elmond e modem gép mellett, a munka közben csevegő vidám társak között, már szinte legendaként hat:

— A harmincas években, amikor ide kerültem, bizony nem sokat törődtek a dolgozók munka- és életkörülményeivel. Kiskorúak voltunk, de ugyanazt megkívánták tőlünk, mint a felnőttektől. Csak éppen a fizetséget mérték a korunkhoz. Öltözőről, védőruháról meg nem is álmodhattunk. — A felszabaAs első afrikai diák

Aquerebury Nelli az első afrikai diák, aki megyeszékhelyünkön készül fel hivatására. Másfél éve érkezett hazánkba, egy éven át Budapesten ismerkedett, azaz tanulta vasszorga- lommal nyelvünket, fél éve pedig az óvónőképző intézet elsőéves hallgatója. Sokat hallottam már e fél év alatt is róla, s kedves kötelességemnek tartottam őt a Nemzetközi Nőnap előtt felkeresni.

— A nőnapot én itt, Magyar- országon ismertem meg, itt ünnepeltem először, most egy éve.

Hazájáról, a fél magyaror- szágnyi Tógáról beszélgetünk. A tengerparti fővárosban, Lonagyon szépen beszéli már nyelvünket — a sok-sok új fogalmat tartalmazó előadásuk megértése, jegyzetelése még nagy erőfeszítést kíván. Hogy legyőzhesse a nehézségeket — mindig akad egy-egy szobatárs, jó barát, aki, ha kell, az egész előadást visszaolvassa jegyzetéből. E héten már az első gyakorlati foglalkozáson a kicsikkel is megismerkedett, összebarátkozott. Nagyon nagy feleliis- ségtudattal készült erre — s azt hiszem ez a legfőbb záloga, hogy a gyermekeknek élő, jó óvónővé váljék, amit őszinte szívvel kívánunk Kecskemét első tógái diákjának.

SIELES NÉNI