Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)

1965-03-07 / 56. szám

4. oldal 1965. március 7. vasárnap Ünnepségek a parlamentben Kitüntetések a Nemzetközi Nőnap alkalmából l_N NAPTÁR 1965. március 7. vasárnap. Névnap: Tamás. Napkelte: 6 óra 14 perc. Napnyugta: 17 óra 37 perc. 1 — ÜGYELETES OR­VOS: Március 7-ón, va­sárnap dr. Nemes Sán­dor orvos és dr. Szent­endrei László gyer­mekorvos látja el az ügyeletet egész nap a Kecskeméti SZTK- székházban. A szolgá­lati idő /alatt, délelőtt 8—10-ig a járóbetegek és injekciós kezelésben részesülő betegek ellá­tását az SZTK-székház orvosi rendelőjében végzik. — AZ ELMÜLT HE­TEN huszonöt érettsé­gire készülő középis­kolás diáklány érkezett — Rácz János pedagó­gus kíséretében — a fóti gyermekvárosból a kecskeméti óvónő­képzőbe. Megtekintet­ték a gyakorlóóvódát, tanulmányozták a hall­gatók képzését, s ma­guk is bemutatták tu­dásukat. A látottak alapján többen elmon­dották, hogy érettségi után szeretnék a kecs­keméti óvónőképzőben folytatni tanulmányai­kat. — JÓL ZÁRTÁK a gazdasági évet a garai termelőszövet kezetek: A Partizán Tsz 37, a Vörös Csillag Tsz 32, és a Kossuth Tsz 30 forintot osztott mun­kaegységenként. (ffíniatűr Idomított delfin A hawaii oceanologiai Intézetben régóta akvá­riumban tartott defineket idomítanak tudományos műszerek szállítására. Ennél is csodálatosabb teljesítményre képes a Keiki nevű delfin, amely tizheti képzés után a nyílt tengerből sípszóra kiúszik a partra, és so­hasem távolodik el 150 méternél messzebbre a tudósok mérőműszerek­kel teli hajójától. Kötelezzék a férjet Angliában Chloe Pearce asszony, a Liberális As/* szonyok bizottságának elnöknője, kampányt in­dított, hogy a parlament a törvény erejével kény- szeritsen minden férjet fizetése egy részének ha­zaadására. Napóleon kedvencei Londonban megjelent egy szórakoztató gyűjte­mény „Eelesleges anek­doták” címmel. Az egyik­ből kiderül, hogy Na­poleon kedvenc táborno­kai kivétel nélkül nagy orrú emberek voltak. — DIÁKSZÓ címen havonta megjelenő házi újságot indított a Kecskeméti Bányai Jú­lia Gimnázium KISZ- szervezete. — Kalocsa világhírű fűszerpaprika vidékén, bár már megkezdődtek az előkészületek az idei termesztésre, még min­dig tart a paprika szer­ződéskötése. Eddig már 6700 hold fűszernövény termesztésére kötöttek megállapodást a kör­nyező tsz-gazdaságok- kal — most pedig a háztáji gazdaságokkal folynak a szerződéskö­tések a világhírű nö­vény termesztésére. — MA, VASÁRNAP délután öt órakor ren­dezik meg a kulturális szemle utolsó kecske­méti körzeti bemutató­ját az ipari vállalatok ' és a felsőoktatási in­tézmények műkedvelő csoportjai részvételé­vel a kecskeméti Üt- törőházban. Hétfőn és kedden Békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár március 3-án és 9-én Budapesten Nádor utca 15. szám alatti kul­turális termében rendezi az I., az V. és a VI. Békekölcsön 1965. első félévi sorsolását. Az I. Békekölcsön hétfőn délután 1 órakor kezdődő húzásán 77 700 kötvényre 22 287 600 fo­rintot sorsolnak ki nyereménnyel és törlesztés­sel. A sorsolás második napján, kedden délelőtt 10 órai kezdettel, előbb 272 800 V. Békekölcsön­kötvényre 41 272 800 forintot, majd 404 800 VI. Békekölcsön-kötvényre 61 347 800 forintot sorsol­nak ki. A békekölcsönkötvény-tulajdonosok tehát, a kétnapos húzás után 755 300 kötvényre 124 908 200 forintot kapnak vissza államunktól. (MTI) 140 éve, 1825. március 7-én született Miczislaw Woronieczky, a magyar szabadságharc lengyel vértanúja. Az elszegénye­dett hercegi család utol­só sarja, az osztrák csá­szári hadsereg főhadna­gya volt. A szabadság- harc hírére Pestre jött, hogy kardját a forradal­mi kormánynak felajánl­ja. Eleinte a Bánságban harcolt. Bátorsága gyors előrelépést biztosított szá­mára. Rövidesen a hon­védség kötelékében szol­gáló lengyel dzsidás-légió ezredeseként a tiszti se­reghez került. 1849 au­gusztusában, a szeren­csétlen végű szőregi üt­közet lovasrohamában lezuhant. Elfogták, le­fegyverezték. Verték és megkötözve hurcolták a pesti üjépületbe. Moso­lyogva fogadta a halálos ítéletet. Október 20-án az Üjépületen kívül álló bi­tófán végezte fiatal éle­tét, az egykori Fatéren, a mai Ságvári téren, ott, ahol a Földművelésügyi Minisztérium épületének falán márványtábla em­lékeztet vértanúságára. Még nem volt 24 éves, amikor Haynau felakasz­tatta. — TIZENÖTEZER FÉRŐHELYES előne- velőt építenek a kecs­keméti tsz-közi ba­romfinevelő-társulás telepén, amely a leen­dő törzsállománynak ad szállást majd a pe- csenyecsábe-neveléshez. 1945. március 7-én Ba­járól elindult az első élcl- miszerszállitmány az éhe­ző Budapestre. Március 8-án a Magyar Nemzeti Bank megkezdte műkö­dését. — Nyolcs-záz forint pénzbüntetésre ítélte a dunavecsei járásbíró­ság Bujdosó János kunadacsi tsz-könyve- lőt, mert súlyosan megrágalmazta kolle­gáját. A megyei bíró­ság Bujdosót kötelezte a perköltségek megté­rítésére is. _ LEBONTJÁK a strass- furti „ferde tornyot”, amelynek dőlése már el­érte a 4,4 métert, és tíz centiméterrel meghalad­ja a pisai ferde toro­nyét. Az 1469-ben épült strassfurti torony egyéb­ként magasságban is túl­szárnyalja világhírű olasz testvérét, még hozzá több mint öt méterrel. A le­bontásra azért van szük­ség, mert a torony alatti régi tárnákba betört a víz és a talaj nem bizo­nyult eléggé stabilnak. A torony alapjait azonban megtartják és hangver­senytermet építenek rá­juk. — Fényképkiállítást rendez az MHS dusno- ki szervezete a község fejlődéséről, felszaba­dulásunk 20. évforduló­jának tiszteletére. — A MEZEI POCOK irtásának megszervezé­séről tanácskoztak szombaton délelőtt Kecske­méten az ügyben érdekéit szervek, intézmények és vállalatok vezetői. A megbeszélésen jelen volt dr. Tompa Béla, a megyei tanács vb. el­nökhelyettese, dr. Sándor Ferenc, a Földműve­lésügyi Minisztérium növényvédelmi főelőadója, Matos László, a megyei pártbizottság mezőgaz­dasági osztályvezetője és Bank Gyula, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályvezetője. Megállapodtak, hogy a társadalmi védekezés­ben 16 éves kortól kezdődően a lakosság zöme részt vesz. A homoki területeken néhány nap múlva, a megye más részein legkésőbb április első napjaiban megkezdik a munkát. Kezes Biztos, ami biztos... ezt tartják Baján. Ami helyénvaló is esetenként, de (/dán nem éppen a kölcsönző boltban. Aki táskarádiót, vagy más egyebet kölcsönözni akar, nem elég, ha személyi igazolvánnyal, munkahellyel, havi fiksz fizetés­sel, lakással rendelkezik — két kezest is vinnie kell, ha hozzá akar jutni a kívánt holmihoz. A bolt — magyarázzák — így védekez X a cikkek eltulajdonítása ellen. A bajaiak tai ' iák attól, hogv túlzásba viszik a készlet védelmét, megne­hezítik a kölcsönzést, mert ki szereti az effele felesleges tortúrát? Vajon nem félnek, hogy így majd csökken a forgalmuk? S mi lesz nyáron, amikor sereglenek Bajára a vendégek?... kér­dezi, és joggal a város érdekelt lakossága. (T-~-1.) — EGY JOHANNES­BURGI orvos megálla­pította, hogy Miche­langelo világhírű Dá- vid-szobrán, a gyönyö­rű testű ifjú köldöke felett mintegy 5 centi­méterrel, egy kis kitü- remlés látszik a hasiz­mokon, ami arra mu­tat, hogy a modellnek ezen a helyen jelenték­telen sérve lehetett. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájé­koztatása alapján a ti­zedik játékhéten nem végleges megállapítá­sok szerint öttalálatos lottószelvény nem ér­kezett. Négy találatot 56 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 90 493 forint. Hármas találatot 4216 fogadó ért el, nyereményük egyenként 601 forint. A kéttalálatos szelvények száma 119 411, ezekre egyenként 21,20 forin­tot fizetnek. Az e heti nyerőszámok: 4, 26, 62, 73, 86. 119 Arányi napsütés Az íffen enyhe, nap­fényben szegény és csa­padékos januárt hiű£g, igen derült és száraz feb­ruár követte. A havi kö­zéphőmérséklet 2,2 fok­kal volt alacsonyabb az átlagnál (mínusz 2,2 Cel- sius-fok). A legmelegebb a hónap első napja volt, a hőmérséklet ekkor el­érte a 10,4 fokot. A hó­nap folyamán összesen 119 órán át — az átlag­nál 37 órával többet — élvezhettük a napsütést, s különösen az első és utolsó tíz nap volt derült. Csapadék mindössze 4 mm hullott, 26 mm-rel kevesebb az átlagnál.-----­- -V.. Vá rható időjárás vasárnap estig: túlnyo­móan felhős idő, né­hány helyen esővel, fő­ként északon havas­esővel, havazással. Mérsékelt északkeleti, északi szél. A hőmér­séklet kissé csökken. Várható legmagasabb nappali hőroérsó 1 északnyugaton 0—plusz 4, délkeleten plusz 4- 7 fok között. A Nemzetközi Nőnap alkal­mából szombaton ünnepséget rendeztek a Parlament Munká- csy-termébsn, ahol a nőmozga­lomban kifejtett eredményes munkásságuk elismeréséül 40 nődolgozót tüntettek ki. Az ün­nepségen megjelent Kállai Gyu­la, a Minisztertanács elnökhe­lyettese, Szirmai István, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkára, Somogyi Miklós, a Szakszervezetek Országos Ta­nácsának elnöke, a Politikai Bi­zottság tagjai, dr. Orbán László, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a Mágyar Nők Orszá­gos Tanácsának elnöke, Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkár- helyettese, Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Tanácsá­nak titkára. Jelen volt a ha­zánkba érkezett szovjet nőkül- dóttség vezetője, Lidia Roma­novna,K Kudrina, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a szovjet nőbizottság külügyi bizottságá­nak elnöke, és a delegáció több tagja. Dobi István, az Elnöki Ta­nács elnöke az Elnöki Tanács és a kormány nevében köszön­tötte a magyar nőmozgalom leg­jobbjait. Majd átnyújtotta a kitüntetéseket. A Munka Ér­demrend aranyfokozatát hárman kapták meg. Huszonnyolcán a Munka Érdemrend ezüst foko­zatát kapták, közöttük Rusz Mi- hályné, a kiskunfélegyházi hely­őrség kommendáns hivatala al­kalmazottjának, a nőtanács kis­kunfélegyházi városi-járási szer­vezetet tagjának, Száraz József- nének, a vaskúti Petőfi Tsz tagi­jának, a tsz-nőbizottság társa­dalmi vezetőjének. A Munka Érdemrend bronz fokozatát ki­lencen nyerték el. A kitüntettek nevében Boros Gáborné, a nőtanács Békés me­gyéi szervezetének titkára mon­dott köszönetét. Az ünnepség után az Elnöki Tanács fogadást adott a résztvevők tiszteletére. HATMILLIÓ FORINT! Rohamosan emelkedik a kerekegyházi takarékszövetkezet betétállománya A Kerekegyháza és Vidéke Takarékszövetkezet 1957 végén alakult 50 taggal, 250 forintos részjegyekkel. A kezdetbeli bi­zalmatlanság lassan feloldódott és az első két évben a betétál­lomány már 400 ezer forintra emelkedett. Jelenleg 857 tagja van a takarékszövetkezetnek 215 ezer forint értékű részjegy- gyei. Amint azt Várhegyi Im­re ügyvezető igazgató elmon­dotta, a község lakosainak a takarékosságát mutatja, hogy ma a betétemelkedés havonta eléri az első két esztendő 400 ezer forintos betétállományát is. Jelenleg 6 millió 200 ezer forint betétállománya van a szövetkezetnek. A tagság részére folyósított kölcsön összege a szövetkezet fennállása óta hét és fél millió forint. Ebből az összegből 1964- re 2 millió 200 ezer forint esik. A takarékszövetkezet, amely Ladánybene és Kunbaracs te­rületén is működik, Hetényegy- házán pedig kirendeltséget tart fenn, Kerekegyházán most iro­daházat építtet és jelenlegi he­lyét a községi könyvtárnak ad­ja át. Megkezdődön az idei építési kölcsönakció Az Országos Takarékpé íztár az elmúlt évben csaknem 1,4 milliárd forint - építési hiteit adott ki, s kölcsön segíts igé­vel épült új lakásokba több mint 24 000 család költözött be. Ebben az évben a tavalyi­hoz hasonló összeg áll rendel­kezésre a lakosság társasnáz- és családiház-építkezéseinek a támogatására. Az idei építési hitelakció, a kölcsönök engedé­lyezése már megkezdődött. Az OTP felhívja a figyelmet ar­ra, hogy az idén építkezni aka­rók kölcsönkérelmüket leh *tő- leg még az építési idény kez­dete előtt juttassák el a taka­rékpénztári fiókokhoz, mert a kérelmeket a beérkezés soi- rendjében intézik. (MTI) Súlyos kimenetelű közlekedési balesetek A hét végén a megye közút­jain több súlyos kimenetelű köz­úti baleset történt. A szerencsét­lenségek okozói, most is az it­tasság, a figyelmetlenség vol­tak. Figyelmetlen gyalogos Kecskemét belterületén, az újonnan épülő kenyérgyár bejá­ratánál súlyos kimenetelű közle­kedési baleset történt. Putyora János kecskeméti lakos az út­testre szándékozott felmenni, de nem nézett körül és így nem vette észre a feléje közeledő YB 06—96 rendszámú tehergép­kocsit. A gépkocsi vezetője, Szakonyi István már nem tudta megállítani járművét, s a gyalo­gost elütötte. Putyora János sú­lyos fejsérülést szenvedett, s a mentők szméletlen állapotban vitték a kórházba. Ittas vezetés I , Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanú­ja miatt eljárást indítottak Rá­kóczi József keceli lakos ellen. Rákóczi a tulajdonát képező Berva Moped segédmotoros ke­rékpárral, erősen ittas állapot­ban, a község belterületén balra, kis ívben, irányjelzés nélkül akart elkanyarodni. Vele szem­ben érkezett Morvái Imre ke­celi lakos, az ET 25—19 rend­számú motorkerékpárral. Az ütközés következtében Rákóczi József súlyos sérüléseket szen­vedett. A mentő a kalocsai kór­házba szállította, ittasságánál fogva eszméletlen állapotban. A motorkerékpáros életét a bukó­sisak mentette meg. Kisebb szabálysértés, lábtöréssel Kecskeméten motorozott Bar- ta Gergely kecskeméti lakos, aki pótutasként maga mögé ültette Karácsonyi József kertészeti szakmunkást. A Széchenyi kör­út és a Nyíri út kereszteződésé­ben hirtelen egy kerékpáros vá­gódott a motoros elé, aki el­vesztette uralmát járműve fe­lett és áttért az út baloldalára. A pótutas ijedtségében letette lábát az úttestre, amely a láb- tartó és a kövezet közé szorult. Karácsonyi Józsefet lábtöréssel szállították a megyei kórházba. G. G. — A madridi mun­kaügyi minisztérium hivatalos adatai sze­rint 1958 és 1962 kö­zött 447 136 spanyol munkás vándorolt ki Franciaországba, Nyu- gat-Németországba, Svájcba, Belgiumba, és Hollandiába, munkát keresni. Jelenleg 600 ezer spanyol munkás dolgozik külföldön. A Franco-hatóságok or­szágos kivándorlási in­tézetet állítottak fel, amely szervezett mó­don köt szerződéseket külföldi vállalatokkal, és a munkaerő-kiaján­lásért devizát kap.

Next

/
Thumbnails
Contents