Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-05 / 54. szám
1965. március 5, péntek 5. oldal Dzsessz-hangversen y Kecskeméten Zeneiskolai gondok, [ örömök Dunapatajon ¥7 gyike volt az elsőknek az a~i országban a dunapataji ének—zenei általános iskola. Azóta igen sokan kerültek ki innét, akik magasabb zenei intézményekben folytatták tanulmányaikat. Tikász Mihály zenetanár a zeneiskolai tagozat motorja, lelke. Pedig komoly bajokkal kell megküzdeniük. Minden bajnak gyökere a helyhiány. Gimnázium indult, de nem volt épület. Az iskolától vettek el két tantermet. Életveszélyesé vált az óvoda, megszüntették és az ötven kis apróságot betelepítették az iskolába. Űjabb két osztály- lyal kevesebb! A 750 gyerek szorong tovább. V A húsz év alatt épült V A zeneiskolában 100 gyerek tanul hangszert. Nagy szükség volna arra, hogy a tanulók hangversenyt látogassanak. Az új kultúrházat úgy tervezték, hogy hangversenyek tartására is alkalmas legyen. Elképzelhető, mennyire várják már az átadást. A hangszeréllátással kapcsolatban elmondotta Tikász Mihály, hogy a községi tanács szívén viseli az iskolai zeneoktatást, a KÖFÁ-ból 20 hegedűt, 5 csellót, 1 nagybőgőt és 6 zongorát vásárolt az iskola részére. Az iskola ének- és zenekara egyébként gyakori vendége a rádiónak. A rádió is több ízben járt lenn felvételt készíteni. B. J. Egész hónapos program A Bajai Frankel Leó Gimnázium a felszabadulás huszadik évfordulóját megelőző hónap folyamán több ízben szerepelteti kultúrcsoportjait különféle ünnepségeken. Az énekkar a Nemzetközi Nőnapon rendezett műsoron kórusművekkel lép fel. Március 20-án egész napos felszabadulási kultúrműsort rendeznek az iskolában, kibővítve sportversenyekkel, valamint az orosz és a német szakkör szereplésével. Ezenkívül készségesen vállalják az iskola kultúrcsoportjai valamennyi városi ünnepségen való részvételt is. S. P. Több mint két és fél millió forintba került a kerékegyházi új művelődési ház, de azóta rendszeresen tart előadásokat a községben a Kecskeméti Katona József Színház, mozielőadást pedig heti négy napon láthatnak a helybeliek. A művelődési házban szép helye van a mind népszerűbb könyvtárnak is. Várják a tanulni vágyókat NEMRÉG Vargha Andrással, a Kiskunfélegyházi Mezőgazda- sági Technikum levelező tagozatának vezetőjével arról beszélgettünk: milyen érdeklődés nyilvánul meg a mezőgazdasági oktatásnak e formája iránt. — Technikumunk általános mezőgazdászokat képez, szemben a kecskemétivel, amely kertészeti jellegű — mondotta. — Jelenleg több tsz-vezető vesz részt levelező oktatásban. Érdekes és igen biztató tünet az is, hogy egyre több az olyan, korábban mezőgazdaságban dolgozó ipari munkás, aki elvégzi a technikumot, azzal a szándékkal, hogy ismét szövetkezeti gazdaságban, képzett szakemberként hasznosítsa tudását. Megemlítette ezután Vargha elvtárs, hogy a párt- és a tanácsi szervektől, nemkülönben a Hazafias Népfronttól hathatós támogatást kapnak. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az utóbbi időben az érdeklődés inkább a szakmunkásképzés felé fordul, az oktatás magasabb szintű, technikumi formája iránt pedig mintha kissé lanyhulna. Tagadhatatlanul fontos feladat a mezőgazdasági szakmunkásképzés is. A végzett szakmunkások és a kétéves mező- gazdasági szakiskolát elvégzettek egyébként a különbözeti vizsga letétele után egyenesen a második technikumi osztályba iratkozhatnak, így tehát egy évet megtakarítanak. JÖVÖ évi oktatási terveinket nagyrészt arra alapoztuk — folytatta a tagozat vezetője —, hogy a levelező oktatás iránt növekedni fog az érdeklődés. A mintegy 40—50 főnyi központi osztály mellett, ha kellő számban lesz jelentkező, míg két másik, egyébként 35 hallgató oktatására alkalmas kihelyezett osztály létrehozására is lehetőség nyílik. Elképzeléseink szerint Kunszálláson és Gátéren működnének ilyen kihelyezett osztályok, s e községekben — a pedagógusok és a tanácsi dolgozók közreműködésével — már jó úton halad a szervezés. BÁR a kiskunfélegyházi járás naigyrészt homokos talajú, nem kis jelentősége van az általános — növénytermesztési, atlaj- tani, üzemszervezési stb. ismeretekkel bíró — mezőgazdászok képzésének. A technikum vezetői, pedagógusai nem csupán a már említett mezőgazdasági illetve a kétéves szakiskolai ismeretekkel rendelkezők jelentkezésére számítanak, hanem rajtuk kívül különösen várják a rátermett, kipróbált, de mindeddig szakképzetlen tsz-gazdá- kat is, akik a középfokú szaktudás birtokában akár mint állattenyésztők, akár pedig mint üzemegység- vagy brigádvezetők még jobban szolgálhatják majd a közösség javát. J. T. M iskolcon ismerős vagyok, könnyebben szerzek állást. — Zsupánná kipillant az ablakon, el síkaltja magát: meglátja férjét. Rohan eléje. Zsupán szótlanul magához öleli. Ellágyul egy pillanatra. Nem alkalmas a hely az érzelmek szabad megnyilatkozására. Tele van az udvar rendelésre váró betegekkel és dr. Jász is leesett állal bámul a visszatért kollegára a rendelő ajtajából. Zsupán végighalad az örömmel rácsodálkozó emberek között, Jászhoz siet, kiveszi kezéből a rendelő kulcsát. — Ha megengeded.:. Jász erre felocsúdik, tiltakozni kezd, ingatag meggyőződéssel. .— De kérlek, nem gátolhatsz a munkában. Engem a Megyei Tanács nevezett ki helyettesítőnek. — Jó. Egyelőre helyettesítem magamat. Ugyanis csak a jogosítványomat vették él. A diplomámat nem. A kollega megsértődik, készül valamit mondani, de gőgösen odébbáll. Lázas munka kezdődik a rendelőben. Zsupánné segédkezik, de a figyelme alig van a munkán, ideges kíváncsiság gyötri, hogy mi történt, miért engedték haza a férjét. Az orvos gépiesen nyugodt, gyorsasága határozott. Üj kötést rak az egyik parasztasszony kezére. — Három nap múlva tessék jönni. Szíveskedjék beküldeni a következőt. — Itthon marad, doktor úr? — kockáztatja meg a kérdést félénken, reménykedve a parasztasszony. A választ a feleség is ideges feszültséggel várja. — Egyelőre. Kérem a következőt. Hajlott hátú, öreg parasztember panaszkodik. — Fáj a hátam. Izzadok. — Köhög is? — Hetek óta. Amióta őszre fordult az idő. — Holnap reggel jelentkezzen ezzel a papírral a városi tüdőgondozóban! — Szárazbetegségre gondol, doktor úr?... — Bízzuk a röntgenre, Kálmán bácsi. Meggyógyítjuk. — Ne hagyjon itt bennünket, doktor úr... Zsupánt zavarba ejti a kérés, nem is tud rá mit válaszolni. Szomorú, beszédes mosollyal a feleségére néz, majd az ajtó felé kíséri az öreget. — Ha megjön a városból, hozza el nekem a leletet, Kálmán bácsi. — Talán csak nincsen szárazbetegségem. .. szóljak az utánam levőnek? — Majd én behívom ... — Hát akkor... őrizze meg közöttünk az isten, doktor úr. — Minden jót, Kálmán bácsi. Az öreg elmegy. Zsupán pedig hosszan a kétségektől elcsigázott asszonyra pillant. — Azt hittem, már nem foglak itt találni. A feleség összeroppan. Sírógörcs rohanja *neg, a vizsgáló asztalra omlik. Zsupán megijed, mellette terem, vigasztaló szavakkal élesztgeti. — Szabad vagyok... haza engedett az ügyész a másodfokú tárgyalásig. Nincs annál fontosabb, hogy itt találtalak. — Én juttatalak börtönbe. .. — zokogja az asszony. — Ne bántsd magad, mert akkor engem bántasz... amíg odaleszek, anyámhoz jössz a gyerekekkel. Nem engedlek Miskolcra Látni akarlak, amikor csak lehet. Maradj velem... — Szégyellem magam... El akartam menekülni innen. Nem vagy bűnös!... — Megint csak türelmet kérek Magyarországon nincsenek a dzsessznek nagy hagyományai. Hosszú időn át azt sem tudtuk pontosan, mit je- I lent ez a szó. A fogalom tisztázása néhány évvel ezelőtt kez- | dődött eO, szakemberek és a nagyközönség széles körű érdeklődése mellett. Úttörő jelentőségű volt Pernye András jeles fiatal zeneesztétának rádióelőadássorozata, cikkei és nemrég megjelent könyve, amelyben megjelölte a dzsessz helyét századunk zeneművészetében, történetileg vizsgálva jelentőségét és valóságos értőkéit. Fejtegetéseiben abból indult ki, hogy a dzsessz — művészet, művészetként kell tehát tekinteni és foglalkozni vele. Ennek az elvi megállapításnak legfőbb bizonyítéka az elmúlt fél évszázad és a jelenkor sok kiváló muzsikusának működése és eredményei, akik ezt a zenét kifejlesztették és magas színvonalra emelték. Számos külföldi felvétel győzött meg erről bennünket s az utóbbi években kiderült, hogy a dzsessznek jelentős képviselői élnek hazánkban is. A problémák elméleti és gyakorlati tisztázásának érdekében és a helyes álláspont bizonyítékaként a dzsessz hívei Pesten és vidéken klubokat szerveztek, a rádió külön dzsessz-műsorokat sugároz (elválasztva teljesen a tánc- és más könnyűzenétől, melyekkel eddig „egy kalap alatt” kezelték) és nyilvános dzsessz-hangversenyeket rendeznek szerte az országban. Vannak, akik nem jó szemmel nézik ezt a folyamatot, komolytalan dolognak, a divat előtti behódolásnak tartják. Úgy vélik, hogy csupán szórakoztat és esetenként felold, de mélyebb élményt nem képes nyújtani, végső soron felszínességre nevel. Tehát inkább káros és veszélyes, melytől ifjúságunkat jobb lenne megóvni, mint hivatalosan is propagálni. Az igazság az, hogy a dzsessz mind a komoly, mind a könnyűzenéhez ezer szállal kapcsolódik ugyan, mégis önálló életet élő zenei irányzat. Akik ma rajonganak érte, holnapra nem jutnak el szükségszerűen a komoly zenéhez, de mégiscsak művészetet kapnak, mely le nem becsülhető erényekkel rendelkezik. Először is a dzsessz népi eredetű. Dallam- és ritmusvilágában őrzi az ősi hagyományokat, technikájában és formai tőled, drágám. Engem két évi börtönre, téged meg két évi türelemre ítéltek. Csak úgy tudjuk elviselni, ha segítünk egymásnak. Mint eddig. Aztán újra kezdjük. Ez a büntetés lesz az utolsó címke, amit az élet az utazóbőröndömre ragasztott. Elég az átszállásokból. Nézd. Várnak az emberek. Kinéz az ablakon, s meglátja hogy a várakozók két fiával barátkoznak az udvaron. Feleségére mosolyog. — Hozd be a gyerekeket... Az asszony már nem sír, de annyira lenyűgözik az összetartozás keserűen szép pillanatai, hogy egy ideig nem képes mozdulást parancsolni magának. Csüng a férjén, akiről nyugalom, biztonságérzet árad. Ügy indul, hogy szívesebben maradna bent. Az udvaron közrefogják Zsu- pámiét a várakozók, kérdésekkel marasztalják, majd a kisebbik fiút fölsegítik a karjára. Zsupán mindezt a rendelő ablakából nézi, körülötte az ismerős tárgyak és nagy-nagy csend. Várja a gyerekeket. Keményen belemarkol az ablakdeszkába, arca megvonaglik. Sír. Vége^ elemeiben a műzene legjobb hagyományaira épít. A dzsessz a spontán muzsikáló kedvnek, az előadói fantáziának és az improvizációnak óriási teret ad, ledöntve ezzel a szerző és előadó közötti merev válaszfalakat. (A XVIII. sz. vége óta a zeneszerzők az előadókat csupán reprodukáló szerepre szorították vissza, holott korábban a szabad fantázdálás, az adott szólamok egyéni ízlés szerinti kidíszítése elengedhetetlen része volt az interpretálásnak.) Ez és sajátos, gazdagon árnyalt ritmusvilága biztosítja a dzsessznek azt a vitalitást, mely hallatlan népszerűségének is legfőbb alapja. A ritmuskultúra és az improvizációs készség — ez az a két tulaj donság, melyeket haszonnal fel lehetne és kellene használni a zenei nevelésben is. Hogy nem csupán , divathóbortról van szó, annak igazolására csak annyit szeretnék még megjegyezni, hogy századunk nagy zeneszerzőinek legtöbbje — így pl. Sztravinszkij, Bartók, Honegger, Hindemith, Milhaud, Szosztákovics stb. — szerették és érdeklődtek a dzsessz iránt, s ennek nyomai műveikben is fellelhetők. Kecskeméten az elmúlt héten hirdettek a plakátok első ízben dzsessz-hangversenyt. Nagy érdeklődéssel vártuk a magyar dzsessz egyik külföldön is elismert nagyságának: Pege Aladárnak és kvartettjének vendégszerepléséit. (A közönség érdeklődése a várható szint alatt maradt, ami annál meglepőbb, hiszen tánczenei rendezvényeken mindig zsúfolásig megtelik a színház nézőtere. Ez a tény önmagában is bizonyíték lehetne a tánczene és a dzsessz sokat hangoztatott különböző voltára !) Pege káprázatos, lehetetlent nem ismerő bőgő-virtuozitása közismert. Tökéletes hangszer- tudása mögött gazdag zenei invenció és alkotó készség áll. A hangversenyen emellett kvartettjének kiváló vezetőjeként, sőt zeneszerzőként is megismertük: „Ősz” c. modern hangvételű szerzeményének jól felépített, ötletdús előadása az est legmaradandóbb élményét jelentette. Hasonlóan jókat mondhatunk az együttes többi tagjának (Lakatos Dezső — szakszofon, Balogh Jenő — zongora, Kőszegi Imre — dob) egyéni és összjátékáról is. Viszont kevésbé lehettünk megelégedve a hangverseny egészének műsorával. A kvartett tagjainak — hibájukon kívül — olyan énekes szólistákkal kellett együttműködniök, akiknek produkciója — színvonalánál, jellegénél vagy műfajánál fogva — „kilógott” ebből a zenei környezetből. (Erika Tauber, Ben- cze Márta, Jósé Arzamendia.) így — várakozásunkkal ellentétben — vegyes, műsort kaptunk, melyben a Valódi dzsessz könnyű- és tánczenével keveredett. Közönségünk értő és igényes része a Pege-együttes produkcióit megkülönböztetett, lel- kes_ tapssal honorálta. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy megtettük az első lépést Kecskeméten is a művészi dzsessz-muzsika megismerésének útján. Reméljük, hogy a továbbiakban a mostanival egységesebb műsorú, egyenletesen színvonalas hangversenyekről számolhatunk majd be. Körber Tivadar
