Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-27 / 73. szám
I 1965. március 27. szombat I. oldal Darvast István: fl kommunisták és a magyar újjászületés A KOMMUNISTÁK és a párt érdemeit mostanában ritkán méltatjuk, mert győzött az a helyes álláspont, hogy az elismerésnek azoktól kell jönnie, akiket a párt szolgál, a dolgozóktól, a néptől. Nem tennénk ma sem, ha a felszabadulás huszadik évfordulója nem indokolná. Ezúttal sem annyira az érdemekről kívánnánk szólni, mint inkább arról, hogyan, s miért lesz valaki kommunista és milyen szerepük van a kommunistáknak és pártjuknak a népek, a mi esetünkben a magyar nép életében. Hogyan, miért és mitől lesz valaki kommunista? Van, akit a nyomor, és — illetőleg; vagy — az osztály gyűlölet terel az osztályharc útjára, van, aki ösztönösen megérzi a társadalmi igazságtalanságokat és keresni kezdi az igazságot, Így lesz kommunista rendszerint a proletárokból, az elnyomottakból. Van, aki tudományos felismerés útján ismerkedik meg a társadalmi fejlődés törvényszerűségeivel és így válik marxistává. De az osztálygyűlölet még éppúgy nem tesz valakit marxistává, ahogyan a tudományos felismerés sem tesz okvetlenül kommunistává. A társadalmi igazságtalanságok és az elnyomatás miatt felháborodott proletár maradhat ösztönös, vagy társtalan harcos és a tudományosan képzett marxista is maradhat magányos gondolkodó. Ahhoz, hogy valaki kommunista legyen, még más is kell. A gondolkodó, hideg fejnek érzelemmel és emberszeretettel kell párosulnia, a forradalmi szenvedélynek és a hűvös észnek mindig összhangban kell lennie. Kell, hogy a forradalmi szenvedély is arrafelé vigyen, amerre az értelem fénye világít. t’S MÉG ez sem elég. Kommunista akkor lesz valaki, ha vállalja a harcot, a vele járó áldozatokat, de mindenekelőtt és legelsősorban vállalja a harccal járó, a harc által követelt fegyelmet; a pártfegyelmet. Mert a marxistákat, a kommunistákat, a társadalmi fejlődés, az osztályharc törvény- szerűségeinek ismerőit az teszi erőssé, hogy olyan pártba szerveződnek, amelyben egységes az akarat és a cselekvés. A kommunisták földi lények, emberek, éppen olyanok, mint a többi ember. Vannak erényeik és gyarlóságaik, kiváló, vagy átlagos képességeik, egyiküknek jobb, másikuknak talán gyengébb az egészsége, családosak, vagy egyedül élnek. De akármilyenek is, kommunisták, öntudatos emberek, akik vállalják mindazt, ami ezzel jár. Vállalják a forradalmi munkát akkor is, ha a munka nem élet- veszélyes, de áldozatos, sok és nehéz. Vállalják akkor is, ha fegyvert kell fogniok és akkor is, ha felvilágosító szóra, példa- mutatásra van szükség. Vállalják, mert kommunisták, mert életcéljuk a nép, a társadalmi igazság szolgálata. Ebben különböznek másoktól. P’ÍIDEMERRŐL tehát volfaképpen nem is ildomos beszélni. Mert, ha egyszer valaki kommunistává vált, ha felismerte a kapitalista társadalom igazságtalanságát, ha már tudja, hogyan lehet azon változtatni, akkor kötelessége harcolni, különben nem kommunista. A mi társadalmunkban, amely már messzire előre jutott a szocialista építés útján, úgyszólván minden közügy, pontosabban: a közügy nálunk valóban a közösség ügye. Közügy az ipari és a mezőgazdasági termelés, a közlekedés, a kereskedelem, az iskola, a színház, a film. az irodalom, a gyermek- nevelés, az egészségügy, hisz minden a társadalom kezében van, mindent az állam és a társadalom intéz, kezel, vagy old meg. Közéleti érdeklődés, a közösség iránti felelősség azonban még a mi társadalmunkban sem mindenkiben van. A kommunistában azonban mindig és feltétlenül van. Ö mindig a közérdekből indul ki és mindig a közösség kategóriáiban gondolkodik. Ma, a szocialista építőmunka békésebb, könnyebb, kevesebb áldozattal járó szolgálat. A KÖZ szolgálata valamikor a hatalommal való szembeszállást követelte, azt parancsolta a kommunistáknak, hogy harcoljanak az elnyomatás, a terror, a fasizmus, a nyomor ellen. Vállalták — hányán vállalták és hányán áldozták életüket —, pedig sokan nem értették meg őket. Nemcsak a bíróság ítélkezett felettük, hanem értetlenségből elmarasztalta őket a nagyrészt félrevezetett közvélemény is. És mégis vállalták. A felszabadulás után harcba indultak a társadalmi átalakulásért, a földosztásért, az államosításokért, a proletárdiktatúráért, harcoltak az infláció, a tehetetlen belenyugvás, a visz- szalopakodó reakció ellen. Szolgálták a közösséget magukban és szövetségeseikkel. Amikor sokan állásokra, pozíciókra vadásztak, üzleteltek, vagy éppen befelé fordultak, és csak maguknak akartak élni, ők újjáépítési, országépítő programot dolgoztak ki, szervező és felvilágosító munkát végeztek, pedig ez áldozattal járt, éhezni, gyalogolni, éjszakázni kellett. De ma büszkék rá, hogy mindezt vállalták, mert a mai eredményekben mindegyikük munkája benne van. Ebben a húsz esztendőben voltak nehéz évek is. És a keserűségek még keserűbbek voltak a tiszta szándékú, becsületes kommunisták számára. Számukra volt elsősorban nehéz, amikor úgy érezték, hogy szavaik nem lehetnek elég meggyőzőek, mert bizonyos tények ellentmondanak. Bízni akartak és akarták, hogy mások is bízzanak. AZONBAN mind nehezebb volt — és elsősorban nekik volt nehéz. Nem hitték és nem is hihették, hogy hibák lehetnek, még kevésbé, hogy bűnök is előfordulhatnak. A sok százezer egyszerű párttagnak nem volt könnyű eligazodnia ezekben az években. És még nehezebb, százszorosán nehezebb volt a meghurcolt, bebörtönzött kommunistáknak, akik a börtönben is kommunisták maradtak. A kommunisták azonban tudták: ha egyes vezetők hibáztak is, az eszme igazságán ez nem változtat. Érhet egyeseket személyes sérelem, tragédia, de az emberiség történelmi útja nem változik meg. Tudták ezt akkor is, amikor az ellenforradalmi demagógia oly sokak hitét ingatta meg. A kommunisták százezreire nem tapad mocsok. Ha hibáztak, ha tévedtek is, tisztábbak ők, tetteik maradandóbbak, mint azoké, akik mindig csak fintorogni, fanyalogni, kétkedni, kezet mosni és vállat vonni tudtak, amikor a kommunisták a nép millióival együtt dolgoztak, építettek és városokat, gyárakat, iskolákat, kórházakat, la- kórházakat teremtettek a semmiből. Mert ennek a népnek az elpusztított, kifosztott országon, saját erején és szocialista testvérei támogatásán kívül semmije sem volt. A fanyalgók is azokban a házakban laknak, amelyeket a nép épített, annak a villamos- áramnak fényénél vetik papírra pesszimizmusukat és kétkedésüket, amelyet a nép fejleszt nekik, abban az irodalmi kávéházban és abban az alkotóházban elmélkednek, vitatkoznak és babusgatják rossz közérzetüket, amelyet ez a nép, ez a társadalmi rendszer épített és tart fenn számukra. A kommunisták optimizmusát azonban semmiféle fanyalgás, semmilyen kétkedés nem töri meg. Nem törte meg akkor sem, amikor sokkal nehezebb volt, és csak nagyon-nagyon messziről pislákolt a jövő reménysugara. Miért ne lennének optimisták most, húsz év eredményei láttán. A kommunisták optimizmusa nem egyszerűen oktalan lelkesedésből, hanem materialista, tudományos meggyőződésükből és az azt igazoló tényekből táplálkozik. Abból a meggyőződésükből fakad, hogy az emberek minden társadalmi eredetű baja megoldható. Abból, hogy az emberi alkotó erő kimeríthetetlen és legyőzhetetlen. Hány, népet féltő költő, író, szociológus, tudós foglalkozott valaha a magyarság sorskérdéseivel! Hányán ostorozták a nagybirtokot, a kiváltságosakat, a tőkét, mennyit írtak és küzdöttek a társadalmi bajok, a reakció, az elmaradottság, a sötétség ellen. Közülük azok, akik valóban a népet akarták szolgálni, a kommunisták mellé álltak, mert felismerték a marxizmus, a párt, a kommunisták igazát. Tudják, belátták: A kommunisták pártja magyar és nemzeti párt, mert a magyar nép nemzeti és társadalmi problémáira adott a marxizmus— leninizmus segítségével megoldást. Ma, a magyar nép szabadon él, független hazájában és a haladás, a béke, a nemzeti függetlenség nemzetközi erőire támaszkodik. | E ÜSZ ESZTENDŐ van mögöttünk. Bár, voltak nehéz évek, e két évtized esztendőinek többsége a néphatalomért vívott eredményes harc és a sikerekben gazdag építőmunka éve volt. Az elmúlt nyolc és fél esztendőben kikovácsoló- dótt az a politika, amelyet minden kommunista tiszta szívvel képviselhet és képvisel is abban a tudatban, hogy megfelel a nép érdekeinek és találkozik a nép egyetértésével. Minden kommunista érzi ma a szavak és a tettek összhangját. Végül is mi nálunk a kommunisták, a párt történelmi érdeme? Hogy meglátták, megtalálták az egyedül járható történelmi utat, és rávezették arra a magyar dolgozó népet. Hogy a párt kimondta Debrecenben 1944 végén, amikor az ideiglenes nemzetgyűlés megalakult: Lesz magyar újjászületés, és úgy lett: Magyarország, a magyar nép újjászületett. Amit a kommunisták tettek, kötelességük volt, de annak érdemét, hogy ők voltak, akik az utat megtalálták és ők vezették rá a népet, nem vitathatja el tőlük, a párttól senki. És a kommunistáknak, főleg azoknak, akik már az illegalitás időszakában harcoltak a fasizmus ellen — ez a legfőbb történelmi elégtétel. Talapzatára emelték as új Lenin-szobrot A fővárosi Dózsa György úti dísztéren már korábban elkészült a Lenin-emlékmű 17 méter magas felfelé nyúlva keske- nyedő, tardosi márvánnyal burkolt pilonja. Pénteken pedig talapzatára emelték Lenin négy méter magas, bronzba öntött szobrát, amelyet Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész mintázott, s amelyet a képző- művészeti kivitelező és ipar- vállalat öntőműhelyében öntöttek. A talapzatra emelés nagy körültekintést igénylő munkáját az alkotó szobrászművész, az emlékmű tervezője és az öntöde vezetői irányították. (MTI) A megyei Finommechanikai Vállalat Új cikkei ■ Csernofon. Ü tranzisztoros orgona, j| telefonadapter Múlt év végén hírt adtunk arról, hogy a Bács-Kisíkun megyei Finom- mechanikai Vállalat kecskeméti üzemének szakemberei egy érdekes elektromos hangszer gyártását készítik elő. A Csernofon feltalálása Cser Károly budapesti kisiparos nevéhez fűződik, de a tömeggyártásra alkalmas típust itt az üzemben alakították ki. 'Külsőre leginkább egy miniatűr zongorához hasonlíthatjuk a hangszert, amely — akár egy közönséges rádióba kapcsolva — igen érdekes, színgazdag hangot ad. Nemrégiben ismét felkerestük a vállalat kísérleti műhelyét és megérdeklődtük: hogyan halad az új cikk gyártása, van-e már megrendelés? Hoffmann György igazgató közölte, hogy az elmúlt hónapokban tíz Csernofont állítottak elő. Ezek közül hármat rövidesen bemutatnak a Belkereskedelmi Minisztérium új cikk bizottságának. Ha jól vizsgáznak a mintapéldányok — s a kísérletek szerint ez bizonyosra vehető — akkor megkezdik a sorozat gyártását. Év végéig körülbelül 400—500-at adnak át a Sport—Hangszer Nagykereskedelmi Vállalatnak. A Csernofon után egy másik elektromos hangszer, a tranzisztoros orgona tervét is kidolgozták az üzem találékony szakemberei, sőt felkészültek a gyártására is. Hasonló, de nem azonos felépítési hangszert — az igazgató tudomása szerint — csak egy nyugatnémet cég készít jelenleg elég borsos áron. A kecskeméti üzem lényegesen olcsóbban tudja majd előállítani az utazó táska nagyságú orgonát. És ezzel még mindig nem értünk az új cikkek listájának a végére. A Belkereskedelmi Minisztérium illetékesei tetszéssel fogadták a vállalat új formájú elektromos hősugárzóit is. A gyártmány falra akasztható, illetve asztalra állítható változatának nullszériáját most készítik. Ezzel párhuzamosan kialakítják a földre helyezhető típust is. Az idén 10 ezer darabot rendelt a kereskedelem a modern vonalú bősugárzókból. Az üzem új gyártmányai közül talán a legérdekesebb a „telefonadapter”. A mindössze tenyérnyi méretű készülék segítségével magnetofonszalagra rögzíthetők a fontos telefonbeszélgetések. Ez az árucikk a Budapesti Rádiótechnikai Gyár meg- rendelésésre készül. B. D. Hollandiágyak a mezőgazdaságnak Ez évre eddig 1300 hollandiágyat rendelt az Agrotröszt az ÉM Fémmunkás Épületlakatosipari Vállalat Kiskunhalasi Gyáregységéből. Képünk az üzem szerelőműhelyében készült a hollandiágyak vasszerkezetének ösz- szehegesztéséről. (Pásztor Zoltán felvétele.) Tízmillió ruha, tízmillió ing Ez évben a Könnyűipari Minisztériumhoz tartozó gyárak tízmillió felsőruházati cikket, többek között másfél millió kabátot, egymillió férfiöltönyt készítenek. A fehérneműk száma meghaladja a 15 milliót, s ebből 10 millió a férfi- és fiúing. A konfekciógyárakban a technológiák fejlődésére jellemző, hogy míg 1960-ban egy neva- ing elkészítése 38,7 percet, egy márkás öltöny varrása 383 percet, egy gyapjú felöltő gyártása 339 percet vett igénybe, most ehhez mindössze 30, 280, illetve 293 perc szükséges. A magyar ruházati cikkek külföldön is piacra találnak és jó exportcikknek bizonyulnak. Indiai gyár magyar tervek szerint A világszerte jó hírű magyar alumíniumipar pár évvel ezelőtt kapott felhívást, vegyen részt az Indiában Madhya Pradesh államban telepítendő bauxitbánya és timföldgyár megtervezésében. Az ajánlatot az egyik első állami bauxitbánya és timföldgyár terveire kérték. A tárgyalások eredményeként a Chemokomplex szerződést kötött, melynek értelmében a magyar alumíniumipar szakértőket bocsát az indiai kormány rendelkezésére a bauxitbánya megtervezésére és elkészíti a timföldgyár műszaki terveit
