Petőfi Népe, 1965. március (20. évfolyam, 51-76. szám)
1965-03-25 / 71. szám
1965. márdus 35. csütörtök 5. oldal AZ ÖREG HARANG MESÉJE SOK VIHART megért. Amikor 1743-ban, Mária Terézia uralkodásának harmadik évében a templomot emelték, egy nyolcmázsás nagy harang is került a toronyba a két kisebb mellé. Azóta is ott függ a helyén, cseng-bong, «nesszi Szárnyal a hangja a dunavecsei határ felett, sőt túl a hömpölygő nagy folyón. A szabadságharc idején német hajók húztak felfelé a Dunán, s lőtték a templomot. A falak megrongálódtak, a harangnak azonban semmi baja sem esett. Szerencsésen vészelte át az első, majd a második világháborút is, amikor szintén csak a véletlenen múlott a pusztulástól való megmenekülése. SZOMORÚ, vészterhes időszak volt ez. Itt dübörögtek el a hitleri hadigépezet utolsó egységei, melyek még a Dunántúlról is át-átcsaptak, pusztítottak, mint a vadászok gyűrűjébe szorított ordasok. Már felszabadult a község, de a lakosság még mindig nem érezhette biztonságban magát ágyútűztől, aknaszilánktól. November 19- én volt a legnagyobb pergőtűz a Duna túlsó oldaláról. Szörnyű még elgondolni is. Sok ember, családi otthon, középület esett áldozatul. Találat érte a templomot is. A toronyban három szovjet katona tartózkodott, megfigyelőállásban. Kettő közülük azonnal meghalt, a harmadikat — a legnagyobb ak- natűzben — egy vöröskeresztes ápolónő hozta le, s részesítette elsősegélyben. A parókia pincéjében — ahol sokan tartózkodtak akkor, hogy mentsék életüket az oktalan pusztulástól — ápolták, aztán átvitték a községházán levő alkalmi tábori kórházba. Másnapra meghalt. Ott temették el mind a hármójukat a közeli parkban. Később Kalocsára vitték, s közös sírban hántolták el őket. MEGSEMMISÜLT a toronyban levő két kisebb harang is, de azokat pótolni lehetett később, nem úgy, mint az elveszett emberéleteket. Molnár Lajos református lelkész, aki már harminc éve él Dunavecsén, s hivatásánál fogva is sok örömet és bánatot látott, csendes elgondolkozással lapozza fel a halotti anyakönyvet. Más felekezet papja nem maradt itt abban az időben, ő vállalta tehát valamennyi elhunyt honfitársa temetését, végtisztességének megadását. Zöld Károly, Martin Tamás, Keleti Gábor, Miklós István, Farkas Mária, László Ferenc, Zimányi Anna, Faragó Lajos, Katona Antalné és Bajun Gábor neve szerepel a németek által elpusztított védtelen polgári áldozatok között, akiket Vita a szocialista realizmusról A Társadalmi Szemle februári számában fontos dokumentum jelent meg a szocialista realizmusról. A rendkívül időszerű közlemény széles körű érdeklődést váltott ki. A kecskeméti párt- és művelődési szervek kezdeményezésére a helyi művészek, kutatók nyilvános vitaülésen tisztázzák a dokumentummal kapcsolatos nézeteiket. A ma délután 5 órakor, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat klubjában tartandó ankéton Tóth Dezső elvtárs, az MSZMP Központi Bizottsága tudományos és kulturális osztályának alosztályvezetője is részt vesz. A belépés díjtalan. A rendezőség érdeklődőket szívesen lát. Bizonyára ez az eszmecsere is hozzájárul ahhoz, hogy a megyeszékhely irodalmi élete tovább fejlődjék. otthonukban vagy az utcán ért a dühödt ágyútűz. KARÁCSONY másnapján még csak tetéződött mindez. Készült egy pontonhíd a közelben, Du- navecse és Szalkszentmárton közötti részen, amelyen sokan szerettek volna átjutni a már felszabadult dunántúli területre rokonaikhoz, ismerő., kikhez. Német repülőgépek azonban bombázták, szétlőtték a hidat. Negyvenegy apostagi ember lelte halálát a támadásnál. — Oda is engem hívtak — emlékezik a dunavecsei parókia őszülő lelkésze. — Kocsin vittek át, de visszafelé már gyalog jöttem. Az egész temetés alatt bombázók röpdöstek odafönt. S előttem negyvenegy ember, kiterítve. Nehéz ezt még leírni is. — KÉSŐBB a rádióból hallottuk a következőket: „Duna- vecse népe gyáván megadta magát a bevonuló oroszoknak, akik a református papot és bírót felkoncolták.” A falu lakossága persze tudta, hogy mindez hazugság. Márciusban már valamennyien kivonultunk a vasútépítéshez, hogy segítsünk megindítani a forgalmat. Amikor a Nemzeti Segély megalakult — pár hónapig az elnöke is voltam — élelmet, babot, lisztet, zsírt, krumplit gyűjtöttünk a főváros népének. Az idő tájt már jöttek haza, akik elmenekültek. Megindult az élet... Neveket idéz, az újjáépítés élharcosait, majd elgondolkozik, mit is mondhatna még. Kissé felkavarták az emlékek, a visz- szaemlékezés percei. Őszinte mély sóhajként mondja: — SOHA TÖBBÉ háborút! — s becsukja, helyére teszi az elhunytak neveit őrző könyvecskét. Kedvem volna megkérni rá mutassa meg a tornyot belülről is, s az öreg harangot, amely túlélte évszázadok viharait, s immáron 222 esztendeje csengbong a Duna menti táj felett — és húsz éve igazi békességben. De várják, s én megelégszem egy képpel, amely a lombos fák mögül előbukkanó tornyot ábrázolja és a park füvén lépdelő két kis óvodást, akik talán ebédelni indultak hazafelé. S mit sem tudnak az öreg harang meséjéről. F. Tóth Pál VERDI: REQUIEM EGYIK korabeli méltató ja szellemesen, de némi rosszmájúsággal „Verdi legjobb operájának nevezte a Requiemet. Annak idején sokan meg is bot- ránkoztak a mű „világiasságán’, azon, hogy a zeneszerző ugyanolyan kézzel nyúl az ősi, szent szöveghez, mint színpadi alkotásainak librettójához. Az eredmény az lett, hogy hagyományosan liturgikus gyászmise helyett — emberi drámát írt, mely a lét végső kérdését: élet és halál konfliktusát izzó szenvedély- lyel, drámai feszültséggel jeleníti meg. Ez a mű rendkívüli népszerűségének is az alapja — és az a kiapadhatatlan dallamosság (igazi „olasz módra” a zenei közlés legfontosabb eszköze a melódia), melyet gazdag harmóniai fantázia és hangszerelési invenció mélyít el és tesz még tartalmasabbá. Az érett Verdi alkotóművészetének minden vívmányát felhasználja ebben a művében. A Requiem kecskeméti bemutatása újabb állomás volt városunk hangversenyélete fejlődésének útján, melyen a mérföldeket egy-egy nagy remekművel való személyes találkozás jelzi. EGÉSZÉBEN kitűnő, „fővárosi szintű” előadást kaptunk. A vezénylő Lukács Ervin fiatal, de igen rutinos és igényes karmester. Ura az együttesnek, biztos technikával, szuggesztíven irányít. Zenei építkezése világos, a drámai csúcspontokból kiindulva értelmezi a művet. Elég utalnunk a lacrimoso tempóban visszafogott, feszültséggel teli kezdetére, melyből kiindulva egyetlen, töretlen ívben bontakozott ki a csodálatos tétel minden szépsége, az egész és a részletek tökéletes egységében. A Requiem magánszólamai nehéz, de hálás feladatot adnak az énekeseknek. Oratóriumot énekelnek és mégsem kell operaénekesi habitusukat megtagadniuk, nem megengedhetetlen egynémely bevált operai manír alkalmazása sem (ami Mozart vagy Brahms hasonló művében egyenesen szentségtörés lenne). Énekeseink élnek is a lehetőséggel, ezért érzik magukat any- nyira otthon Verdi alkotásának világában. A hétfői koncert szólistái közül kétségtelenül Kom- lóssy Erzsébet nyújtotta a legjobbat. Gyönyörű, sok színű hangja magasrendű zeneiséggel párosul, úgy hisszük, ilyen altszólistát képzelhetett el Verdi, amikor gyászmiséjében a legtöbb és legigényesebb feladatot éppen erre a hangra bízta. Si- mándy József a tőle megszokott muzikalitással és biztonsággal, de nem elég egyenletes diszpozícióban énekelt. Déry Gabriella szépen hangzó szopránjából leginkább a kellő súlyt hiányoltuk. Szalma Ferenc kitűnő basszusa és megjelenítő készsége végig biztos pontja volt az előadásnak. A FŐVÁROSI Énekkar (karigazgató: Péter József) nagyobb effektusok nélkül, de technikailag és zeneileg megbízhatóan illeszkedett az előadóegyüttesbe. A Budapesti MÁV Szimfonikusok Zenekarának produkciója lényegesen jobb volt, mint a legutóbbi találkozások bármelyikén, városunkban. A művet Nemesszeghy Lajos ismertette. Körber Tivadar Két évtized tükrében iskolába járnak a felnőttek Súlyosan terhelt örökséget vettünk át húsz esztendővel ezelőtt. Nemcsak szociális, hanem szellemi elesettség, az iskolai műveltség ijesztő mértékű hiánya bénította mindenfelé a népet. A népelnyomó rezsimnek egyáltalán nem volt fontos, hogy a széles néprétegek iskolába járjanak, sőt, éppen arra törekedett, hogy az iskolai művelődést a legszükségesebbre szorítsa. Középiskolát azok végeztek, akik a hivatalnoki pálya vagy az egyetem felé irányozódtak. Az egyetem pedig csak a kiváltságosaknak jutott. A tömegek nagy többségének sem szándéka, sem módja nem volt iskolába járni. Ilyen csődtömeget vettünk át 20 évvel ezelőtt. És ahogy a szocialista építés útjai és eredményei kezdtek mutatkozni, úgy támadt fel a vágy a felnőtt emberekben is az iskola iránt. Mi történt az elmúlt 20 év alatt a felnőttek iskoláztatásával. A nyolc osztályért való harc volt az első, amely sorrendben megindult. Érthető ez, hiszen az alapot kell lerakni ahhoz, hogy az ember magasabbra építhessen. Nézzük csak a megyei statisztikát. Bács-Kiskun megyében az 1960—61-es tanévben 5102 felnőtt ült be az általános iskolák padjaiba, hogy pótolja hiányzó tudását. Köztük 1551 nő. 1962—1963-ban 7580 felnőtt, nem kevesebb, mint 2685 nő, tanult az általános iskolák felső tagozatán. 1963—64- ben csökken a szám: 6631 hallgató. Az idei iskolai évben még kevesebb: 4990 tanuló, köztük 1862 nő tanul. Mi az oka annak, hogy az utolsó két évben lefelé hajlik a grafikon? Csupán az, hogy mindenki, aki az utóbbi esztendőkben el akarta végezni az általános iskolát, el is végezte. A tanulásban elmaradottak száma egyre kevesebb. A középfokú felnőttoktatás hasonlóképpen nagy lendületet vett a szocializmus építésének utolsó öt esztendejében. Megyénkben erre különösen az adott okot, hogy a megye oktatási szervei engedélyt kaptak rá. hogy a középfokú felnőttoktatási intézményekben bevezethessék a szakaszos vizsgáztatást. Ez azt jelenti, hogy a hallgatónak nem kell egyszerre az összes tantárgyak vizsgáit letenni, hanem egy-két hónapi időközt adnak a vizsgái előkészületre. Dolgozó embereknél ennek igen nagy a jelentősége és tanulási kedvet keltő hatása. Hogy alakult a középiskolákban (gimnáziumokban, technikumokban) tanuló felnőttek száma az utolsó öt tanévben? 1960—61-ben esti és levelező tagozaton tanult a megyében összesen 1867 felnőtt; 1961 —62-ben már 3346; 1962—63ban 4280; 1963—64-ben 6798, az idei tanévben pedig 7186. Mi az oka annak, hogy középiskolai fokon éppen fordított a helyzet, mint az általános iskolákban; itt rohamosan emelkedik a tanulók létszáma, amott pedig csökken? Természetes jelenség ez: aki — akár felnőtt fejjel is — elvégezte az általános iskolát, az már vágyott és vágyik a magasabb műveltség után, így a gimnáziumokban, technikumokban folytatja a tanulást. Munkájában is most már csak így — magasabb tudással — képes megállni a helyét. A mezőgazdasági szakemberképzés egyik igen nagy jelentőségű ága a felszabadulás utáni felnőttoktatásnak. Mint az előző két forma, úgy ez is korszerű követelmény szülötte. Mezőgazdaságunk szocialista átalakítása nagy feladat elé állította a szakmunkásképzést. A régi gazdálkodási mód és a szocialista gazdálkodás között módszereiben mélyreható különbségek vannak. A nagyfokú gépesítés, a kémia fokozott alkalmazása a mezőgazdaságban, az új meg új technológiai eljárások mind azt követelik, hogy a mai kor mezőgazdasági dolgozója sokoldalúan művelt ember, alapos tudással rendelkező szakmunkás legyen. Ez azonban sokáig nem várhat a megoldásra. A szakmunkásképző tanfolyamokon, a technikumokban és szakközép- iskolákban a fiatalokat képezik, ugyanakkor intézményesített tanfolyamokon a felnőtt parasztokat is felvértezik a foglalkozásukhoz szükséges tudománnyal. Se szeri, se száma azoknak a tanfolyamoknak, melyeken a szakmunkás képesítést megszerezhetik a mezőgazdasági dolgozók. Az erről szóló statisztika nem is lehet teljes, mert úgyszólván állandóan változik: megyénkben ma már nincs olyan mezőgazdasági üzem, ahol ne folyna valamilyen formában szakmunkásképzés. A termelőszövetkezeti parasztok szakmai műveltségének azonban nem kizárólagos elősegítője a szakmunkásképző tanfolyam. Van ennek egy továbbképzés-szerű formája is: a termelőszövetkezeti akadémia. Ez a leglazább módja az oktatásnak, nem arra pályázik, hogy kimerítő szakismereteket adjon, hanem inkább a meglevő tudást fejlessze, illetve ébren tartsa. Nagyon népszerűek ezek az oktatási formák, amelyeket a téli hónapokban rendeznek meg a mezőgazdasági üzemekben, amikor a legkevesebb az elfoglaltság a gazdaságban. A felnőttoktatás a mezőgazdaságban még számtalan formában jelentkezik. Fel lehet említeni az inkább ismeretterjesztő jellegű, de komoly elmélyülést biztosító termelőszövetkezeti szakköröket, továbbá a vezetők (elnökök, főkönyvelők, agronómusok) részére szervezett akadémiákat. A tsz-ve- zető ne csak gazdálkodni tudjon, hanem kereskedni is! — ezt célozza ez az oktatási, illetve ismeretterjesztési forma. Számtalan hely, számtalan alkalom: mind azt akarja, hogy a mezőgazdaságot komoly tudással felvértezett szakemberek, szakmunkások szolgálják. Akik még nem tudják leírni a nevüket, sajnos, olyanok is vannak a megyében. Az 1960-as népszámlálás idején 25 ezer olyan felnőttet találtak, aki nem tudott írni és olvasni. Persze, ezeknek jelentős része idős ember, akikre iskoláztatási szempontból már nem lehet számítani. De mintegy hétezer analfabétát még meg kell tanítani írni-olvasni. Művelődési intézményeink a tömegszervezetekkel és a népfronttal karöltve akciót kezdtek az analfabétizmus felszámolására. Megyénkben jelenleg mintegy 800-ra tehető azoknak az analfabétáknak a száma, akik ebben az évben sikerrel levizsgáznak az írás-olvasás tudományából. Sorolni lehetne itt még a nem szorosan iskolai jellegű oktatási formákat: a pártoktatást, a szakszervezeti iskolák különféle fokozatait, aztán meg a társadalmi szervek által rendezett tanfolyamokat, amelyele mind azt szolgálják, hogy nagyobb legyen az emberek tudása. Olyan világból jöttünk húsz esztendővel ezelőtt, amelyben erőtlen csengése volt a tudásnak. Sokat kellett pótolni a társadalom felnőtt tagjainak tudásában, műveltségében. Balogh József
