Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
« Tihanyit kioktatják Kinyílt a tizenötévesek szíve... Az új kartárs ezen a reggelen elsőnek érkezett a hivatali szobába. Amikor Aligai, aki mindig pontos szokott lenni, a hivatalba ért, az új ember már íróasztalánál ült. Bemutatkoztak egymásnak: — Tihanyi vagyok... A hivatalsegéd mondta, hogy itt dolgozott az elődöm, ez az asztalom. — Nagyon örülök — rázta meg Aligai az új kartárs kezét, azután jóakaratúan megjegyezte: — Gondolom, nem árt magának egy kis kioktatás. Hát ide figyeljen. Maga mellett balra a Füredi fog ülni. Csendes fiú, a légynek sem vét, csak egy kicsit gyáva. Képzelje, nem marad el egy perccel se félóránál tovább az ebédnél. De maga nyugodtan eltölthet egy órát is. Az osztályvezető ugyancsak egy egész órára megy el. A recept az, hogy akkor kell menni, amikor 6. Érti? — Már hogyne érteném. És köszönöm a jó tanácsot. A terem megtelt. Bemutatkozás. A kövér Szepezdi megveregette Tihanyi vállát. — Jól fogja magát érezni nálunk. Csak alkalmazkodni kell. Próbáljon jóba lenni Keszthelyivel, az anyagbeszerzővel. Az néha segítséget visz magával. Elmehet vele moziba is. Az örökké mosolygó Hévízi is tanácsot adott: ' — Hallgasson rám, apuskám. Ha másfél órát csúsztat, akkor Szemes egy-két jó szivarért beír magának három-négy órai csúsztatást. Kétszer egy kicsit tovább marad, és már egy egész napja van. Feri bácsinak, a hivatalsegédnek néha féldecit kell fizetni. Mindig jelenti, ha jön az igazgató, vagy a főosztályvezető. Igaz, most nincs is igazgatónk, áthelyezték, és az új még nem jött. Túlbuzogni nem szabad. Azt nem szeretjük. Szóval jól meglesz velünk. — Pedig az ócskavastelepen vetted azt a röntgengépet. Dr. Jász mit sem sejtve ha- hotázik a plafonra. — Ez csak pletyka. — Azt is mondják, hogy többe került a 'festék, amivel lemázoltad, mint maga a készülék. — Költői túlzás. — Mindegy. Tetszik a bantunégereknek. A kollega megneszel valamit: — Nem akartalak megsérteni. De Zsupán még mindig egykedvű. — Szóval elismered bennem az önérzetes parasztot. Dr. Jász felnyitotta a „postaláda” fedelét, és minden teketória nélkül kimarkolja belőle a bankókat, amelyeket aztán a roppant elegáns íróasztal fiókjába szór. — Szeretnék veled egyszer komolyan beszélni. Tisztázni kell azt a félreértést. Elvégre barátok vagyunk. — Költői túlzás. Doktor Jász meglepetten kapja fel a fejét a váratlan feleletre. — Hogy... Zsupán nyugodtan, minden indulat nélkül beszél. Szárszói megkérdezte az új kartárstól: — Mondja csak, Tihanyi, van gyereke? — Van egy fiam. A harmadik általánosba jár. — Akkor hozzon néha virágot Ilonkának. Ö osztja ki az írószereket. Annyi jegyzetfüzetet és ceruzát kaphat, amennyit akar. A fia cserélhet vele a suliban. Az én fiam tegnap nyolc ceruzáért egy bécsi golyóstollat kapott. Rögtön elvettem tőle, mert meztelen nő képe volt rajta. Három nappal később a hivatal dolgozóit a nagy tanácsterembe kérették, az újonnan kinevezett igazgató bemutatkozásához. — Na, kíváncsi vagyok, milyen lesz az új diri — dörmö- gött Hévízi, azután Tihanyi íróasztala felé nézett. — Na, ez jól megtanulta a lógást. Már féltíz és még mindig nincs itt — csodálkozott. A tanácsterem már zsúfolva volt, amikor kinyílt az igazgatói szoba ajtaja — és belépett rajta Tihanyi. Volt szobatársai előbb elképedve, azután érthető szorongással néztek rá. — Kedves kartársaim — kezdte az igazgató —, néhányu- kat már ismerem, azokat, akikkel három napig együtt dolgoztam. Ez alatt a három nap alatt igyekeztem megismerni a hivatalt. A magam részéről jó munkára törekszem, ehhez kérem a kartársak segítségét. Mosolyogva nézett megszeppent szobatársaira, és így fejezte be a bemutatkozást: — Gondolom, egyetértenek velem abban, hogy háromnapos helyszíni tapasztalatom alapján néhányukat más beosztásba kell helyeznem... P. L. — Jól hallottad. Az akkumulátor csak ürügy volt, hogy idejöjjek. Elküldhettem volna akárkivel. De az ember néha beteges vonzalmat érez, hogy lássa azt, akit gyűlöl. Engedtem a kísértésnek. Láttalak, elég belőled. Egy életre. Láttam dolgozni a kuruzslót, aki a gyilkosságot félreértésnek nevezi. Sajnos, nagyon merev vagyok, és nincs mit tisztáznom a jópofa gazemberekkel. További kellemes per- selyezést. Keserű gúnnyal biccent köszönést, és magára hagyja a meglepetéstől bamba pofát vágó Jászt. Odakint ráérősen felbú- gatja az autó motorját, majd tágas fordulóval gurul ki az udvarról. Útközben még fütyörészik is. Bolond, kiszámíthatatlan ez a nap, egy kicsit mámoros, egy kicsit ijesztő. Szórakoztatja, hogy mára félig-meddig törvényen kívül helyezte magát. Nem akarja félrevezetni a saját cszé1, tudja, nagyon is nyomasztó gondok tetején hányódik mondvacsinált nemtörődömsége, de hát éppen a gondjai elől szeretne menekülni legalább erre az egy napra. Tudja már, hogy ez bajosan fog sikerülni. Töpreng, merre lenne ÜLI — Én mind a kettőből négyest adnék neki. — Miért, mi a kifogásod ellene? — Nem úgy viselkedett, amikor a tsz-ben dolgoztunk, hogy ötöst érdemelne. — Ezt talán a magatartásba számíthatjuk. De szorgalomból miért nem érdemli meg szerinted az ötöst? — Tudom, hogy az otthoni munkáját jórészt az írásbeli tölti ki, keveset tanul. — De mindnyájan megfigyelhettétek, hogy az év eleje óta mennyit fejlődött András. Menynyivel szorgalmasabb most... A tanárnő az előbb felolvasta a rendtartásból, hogy milyennek kell lennie az ötösnek. Ott az áll, hogy mindenben példát kell mutatnia. Hát ő nem ilyen... Mindezt a legjobb barátja mondta el Andrásról. Aha!... Alighanem összevesztek és most itt volt az alkalom, hogy „megfúrja” — véli az olvasó. — Előfordul ez a felnőttek között is. Biztosan nem is volt jelen András. Dehogy! András igenis ott volt. Nagyokat hallgatott. Nem állt fel paprikavörösen, hogy tiltakozzék. Jól tudta, hogy a barátjának igaza van. L*J A félév utolsó osztályfőnöki óráján történt a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban. Krajcsovicz Mihályné a konferencia előtt megbeszélte gyerekeivel az 1/a-ban a magatartásból és a szorgalomból javasolt érdemjegyeket. Az osztályfőnöknőt néhány héttel előbb egy megyei értekezleten ismertem meg. Az új nevelési tervről volt szó. Feltűnt világos okfejtése. A szokatlan alaposság is (szemmel láthatólag felkészült az értekezletre), meg az a szenvedélyes hang, amellyel egy elragadtatott percében számon kérte önmagától, tanártársaitól és a felnőttek társadalmától a hétköznapok jó példáit, a gyereknevelés legjobb eszközét. — Megengedi, hogy meglátogassam egy osztályfőnöki óráját? — kérdeztem. — Kérem. De ne várjon tőle semmi különöset... Most, az óra előtt a tanári szobában a következőképpen magyarázta aggályait: érdekesebb elkocsikázni, egyszer csak elemi erővel tör ki rajta az anyja utáni vágyakozás. Tőle sem akar semmi határozottat, egyszerűen látni akarja. Kényelmesen, gyalog ballag fel a hegyre. Biztatást szeretne meríteni az ismerős környezetből, ahol gyermekkorát töltötte. Szomjas tekintete bebarangolja a szép őszi tájat. Meg-megáll a fák alatt, dió után kutat az avarban. Amikor a magaslatra ér, élnéz arra, ahol a szőlők és a gyümölcsösösk lassan belesimulnak a Bakony erdőségeibe az alattomosan súlyosodó esőfelhők alatt. * Jászék, különösen a férfi, eleinte minden lehetséges módon kezdeményezték a barátkosát. Látni lehetett, hogy szándékuk több, mint a jóindulatúan korrekt kapcsolat. Meglehetősen magukra hagyatva éltek, s barátok iránti vágyakozásukban elmentek egészen a bizalmaskodásig. Ez feltűnt Zsupánéknak, de kezdetben semmi rosszra nem gondoltak. Nekik is szükségük volt a jó ismerősökre, akiktől remélték, hogy később nagyszerű barátok lesznek. — Az osztályom nem a legjobb együttes. Valahogyan hiányzik belőlük a kollektív érzés. Hónapok óta szeretnénk összehozni egy klubdélutánt, de hol ez, hol az menti ki magát... Apró ellentétek is vannak a fiúk és lányok között. Húzódoznak az apróbb feladatoktól... Pedig ez az osztály válogatott tanulókból áll, mert nyelvi tagozatos. Felerészben franciát és németet tanulnak. 3. Csengettek. Beléptünk a tanterembe, s ezzel megkezdődött ez a különös óra. Az osztályfőnöknő néhány szóban elmondta, hogy tőlük, a gyerekektől kér most segítséget az egész tanári kar nevében. Hiszen fél éve ismerik már egymást, néme'yek iskolatársak, barátok régebbről is. Bizonyára lesz véleményünk egymásról. Azt várja, hogy őszinték legyenek, mert valamennyien KISZ- tagok. Nem titkolta, hogy sorsdöntő lehet, amit mondanak, mert ő a maga részéről engedi magát befolyásoltatni az osztályzásban, ha alaposak lesznek az érvek. S ezután hangzott el az előbbi párbeszéd Andrásról. A továbbiakban többször kerültek szembe a gyerekek azzal a kérdéssel, hogy hogyan is értsék a rendtartás egy-egy pontját. Aki csendes, visszavonult természet, miért nem kaphat ötöst magatartásból, amikor pedig soha sincs rá panasz. „Mert nem tevékeny, nem vesz részt a közösségi életben, nem viszi előre a többit” — így á rendtartás. — De hát — mondták a gyo- rekek — azzal is példát mutat, hogy jó viseletű, nincs ellene kifogás. (Hm. Ez az okfejtés meghökkentően tiszta. Mérlegelni kellene, nem szorul-e kiegészítésre a rendtartásnak ez a pontja.) Irén következik. Jó kislány, jól is tanul, ha nem is kitűnő. Igenám, de a barátnője szerint sokkal több tellene tőle. Nem tanul annyit, se, mint András, Egy alkalommal közösen kirándultak a Bakonyba egy kis nomád kikapcsolódósra. Jászék Volgájával mentek, mivel Zsupánnak akkor még nem volt kocsija. Tisztáson ütöttek tábort, Zsupán pecsenyét sütött, forgatta a tűz fölött a nyársat. Felesége gallyakat szedett távolabb. Jász csak szórakozottan figyelte a tűz körüli eseményeket, szemét inkább a távolabb, mezítláb csetlő-botló fiatalasszonyra meresztette. Jászné gyermekmód viháncolt, szerfölött tetszett nekj a tábortűz. és az egész cigányos móka, de közben aggodalommal leste a füvön mászkáló bogarakat. — Tiborkám, édes. mi az a kullancs? — kérdezte kényeskedve. Jász feltűnően pislogott a fiatalasszony felé. Zsupán úgy tett, mintha nem vette volna észre. — Az egy erőszakos rovar, pici angyalkám — válaszolt a férj. — Átfúrja a birka koponyáját. Ilyenkor mondják, hogy kerge birka.. — Repülni is tud? — Hogyne. Ha megtanítják. (Folytatása következik.) akiről az imént olyan sokat vitatkoztak. Irén sem szól. Csendben elsírja magát. Láttam a többieken is, hogyan érintette őket az őszinte szó. Mennyivel hatásosabb, hogy a társuk mondja meg az igazat, mintha a tanár mondaná, aki hivatalból ítélkezik. Az egyik fiúról a következőket mondják: — A tanárnő és a többi tanár félreismeri. Sokkal jobbnak mutatja magát, ha látják, mint amikor egyedül vagyunk. És ekkor következik Miklós... Miklós se nem jó tanuló, se nem valami példás viseletű. Jó- néhány hármasa van. Ám földrajzból és történelemből a legjobbak egyike, talán a legjobb az osztályban. Többen kijelentik: szorgalomból legfeljebb hármast érdemel. — De gyerekek! Mit szól majd a földrajz és a történélem tanárotok, ha a legjobbnak hármast adunk? Joggal tilakoznék... Miklós hallgatja, hallgatja, aztán engedélyt se kérve felugrik: — Tanárnő kérem! Én ebből a két tárgyból se tanulok többet. Érdekel, mindig olvasok róla, legtöbbször már itt az órán megtanulom. Emiatt igazán nem érdemiek jobb osztályzatot szorgalomból. 4. Az óra előtt valahogy úgy éreztük, hogy a mesebeli palackot készülünk kinyitni, s nem tudjuk mi rejtőzik benne. .. Még a legvalószínűbbnek az látszott, hogy a gyerekek szépen meghallgatják majd a javasolt jegyeket, egyik-másik rossz tanuló jobb jegyért könyörög, a többség belenyugszik. Hanem: tündér volt a palackban. Közömbösség, vagy pláne ellenséges magatartás, tanárellenes összefogás és betyárbecsület helyett kinyílt előttünk ezen az órán a tizenötévesek szíve. Nem végeztünk negyedóra alatt a harmincból hárommal sem. Amikor elsőt csengettek, még csak a névsor felénél tartott az osztályfőnök. ... Ennek a kedves, lelkes fiatalasszonynak szinte átfénye- sedett a tekintete, amikor visz- szatértünk a tanári szobába. — Ne csodálkozzék, hogy magam is meglepődtem — mondta élénken. — Látja: feleltetünk, osztályozunk, aztán rohanunk a következő tanterembe, s közben ezek a gyerekek egy kicsit vadon nőnek fel. Többet, több időt kellene juttatni a nevelésükre. Többet velük lenni. .. Hetenként 34 órát tanítok... — ... A szülők is. Alig várják a szülői értekezleten, hogy megtudják a gyerekük osztályzatát. Amit azon felül mondunk nekik, azzal kevesen törődnek. És vajon hányán fogadják meg? A múltkor bevallotta nekem egy kislány, hogy otthon legfeljebb leszidják, ha panasz van rá az iskolában. „De nem mondják meg, hogy mi a hibám, hogyan változtassak a jellememen” — így mondta... . Elmosolyodott. — Elárulhatom, hogy egy kicsit becsaptam magát az előbb. Jobban bízom a gyerekekben, mint ahogy bevallottam. Csak- hát ... először kísérleteztem ilyen kollektív osztályzással, láthatta: az ember természetes állapota az őszinteség, az egyenes jellem.. . Sajnos, nem mindegyik marad meg ilyennek, de én hiszek benne: a mi korunk alkalmas arra, hogy az ember kifejlessze a legjobb tulajdonságait. .. Mester László Újítás — bátortalan szerelmeseknek. (Pippo Coco karikatúrája.)
