Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-27 / 49. szám

1965. február 27, szombat o’*iJ 4 „FEKETE HUMOR” /* #Ä* w m IIHiPlllllllllllllllllllllim M mßjj&r Látogatás Bornemisza László műtermében ' A belépő első pillantása a Copfosra esik. Rakoncátlan var- kocsai feketén ugranak ki a hát­tér vibráló kék színeiből. Tágra- nyílt szemében játékosság és ér­telem. Még nem nő és már nem gyerek. Copfos. Bornemisza László egyik kedves, sokszor megfestett figurája. Körül mindenütt kép, renge­teg kép és vázlat, születő új mű­vek ígéretei. — Az elmúlt évben négy hó­napot töltöttem Finnországban — mondja Bornemisza László — és pihenni, festeni hová is tér­hettem volna vissza? Természe­tesen Kecskemétre, a művészte­lepre. A telep megnyugtató lég­körében próbáltam a színek, a festői formák nyelvén mindazt elbeszélni, amit láttam, ami szá­momra képbe kívánkozó művé­szi élményt jelentett. Persze, nem valami színes, fotohűséggel megörökített útirajzsorozatra gondoltam. Az északi világ olyan belső sajátosságainak, bonyo­lult emberi, társadalmi jelensé­geinek feltárására, amelyeknek csakis külső, felszínes kerete le­het a földrajzi környezet. — Íme, Helsinki, a humor szemüvegén át nézve — mutat egy elkészült' képre. Első látásra nem tűnik fel más, csak a színes foltokat szét­szabdaló fekete vonalak. Ala­posabb tanulmányozás után ki­derül, hogy minden kis négyzet, pont, vessző — sorsokat, nyelv- öltőgető kajánsággal Isifigurá­zott emberi tulajdonságokat ta­kar. Álszent kispolgárokat, vas- kalapos hivatali méltóságokat, önző, irigy, kéjsóvár arcokat a felhőkarcolók bábalében. Nem­hiába tartják Bornemisza Lászlót a „fekete” — vagyis az akasz­tófahumor festőjének. Már itá­liai sorozatának kepeivel is be­bizonyította, hogy érzi a nyu­gati életforma veszélyeit, ellent­mondásait és figyelmeztet rá: a szatíra vitriolba mártott fegy­verével. — Az itáliai sorozat egyéb­ként nagy siker volt Helsinki­ben. Kicsit el is fáradtam a nagy ünneplésben, jó volt haza­jönni. A művésztelepre lassan olyan érzéssel indulok, mintha hazamennék. Szeretek itt dol­gozni. Csend van, nyugalom és sok barát. A képzőművészetba­rátai. Kijönnek hozzám, vitat­kozunk. Üj formajegyekről, ar­ról, hogy bűn-e az absztrakció? Véleményem szerint minden kép „bűn”, amelyik nem mond, nem fejez lei semmit. Idejét múlta a céltalan, önmagáért való és a sznobok hiúságát legyezgető fes- tegetés. Nem tájképeket és nem is kifejezéstelen vonalak össze­visszaságát, hanem a kort és az ebben a korban élő embert kell kifejeznünk, megfestenünk... Csupa tűz, szenvedély, nyug­talanság. A sarokba szalad, váz­latokat kotor elő egy vaskos dossziéból. Kitölti a kávét, fel­tesz egy parányi hanglemezt. Miközben a műterem' megtelik ságára az embereket rádöbben­teni. Megmutatni a világot a maga valóságában, és benne az embert összetettségében, nyer­sen, őszintén, az előítéletek és a látszatok szépítő álarca nélkül. Dülöngélő házak, kapzsi ke­reskedők, macskafejű papok, vá­sári kutyakomédia. A rokonlé­lapp népdalok különös, vonta­tott dallamával, máris új köny­vekről, filmekről, kint, vagy itt­hon látott festményekről beszél. Az előtte álló nagy útról, amely nyughatatlan művészete újabb jelentős állomásának ígérkezik. — Rövidesen egy hosszabb észak-európai útra indulok. Ad­dig dolgozom, készítem a stock­holmi és koppenhágai kiállítá­som anyagát. Mivel az európai művészetben most a világtól való elidegenedés, az elszemély­telenedés jelel tapasztalhatók, szeretném a magam módján fel­venni a harcot ellenünk. Az elem- bertelenedés ellen küzdeni oda­kint a modern festészet eszkö­zeivel!. .. Egész utamat tulaj­donképpen egy ilyen „humanis­ta” propaganda szolgálatába szeretném állítani. Elhallgat, most már a falon sokasodó képeké a szó. A ben­nük kifejezett szatirikus élű, mélyen intellektuális gondolato­kat nehéz nyomon követni, de nem lehet nem megérteni. Bor­nemisza László, a kor festője, aki merész szín- és formanyal- vével nem kizárólag meghök­kenteni, de felrázni, gondolkod­tatni akar. Nézőinek nem enge­délyez közönyt, kényelmes gyö­nyörködést. A festő nem kozme­tikus — ez az életelve — a fes­tő hivatása valaminek az igaz­lek, a költő — Mezei András — megértette a képek különös nyelvét. Megértette és megéne- kélte. így: A Sündisznó Űr megesúfdlt. Virrasztó arcán ül a hold. A csupa nyúltarc éjszakát alsónadrágok lengik át. Vadas Zsuzsa Hogy a tudás itaiplÉ c ; Húsz évet léptünk előre fel- szabadulásunk óta. Ez alatt a húsz esztendő alatt nagyot haladtunk. Elmaradt or­szágból fejlett ipari ország let­tünk, mezőgazdaságunk rálépett addig nem álmodott széles és termékeny útjára. De nemcsak az iparral és a mezőgazdaság­gal, nemcsak a kereskedelemmel és az építkezéssel történt vala­mi nagyon új és nagyon nagy dolog, hanem az emberrel is, aki az életet éli és mozgatja, irányítja. Jelentékeny dolgok történtek a tudás, az ész frontján. Húsz év alatt akkorát léptünk előre, mint azelőtt talán évszázad alatt se. De azért még vannak fehér foltok. Nagy eredményeink mel­lett találkozunk lemaradások­kal. Bizonyos rétegek még nem jutottak el odáig, hogy ösztönö­sen keressék a művelődést. Ne­kik helybe kell vinni és meg kell mutatni az utat affelé, ahol nagyobb szellemi kincsek birto­kában boldogabb lehet az em­ber. Akik még most kezdik A SZOT 1962. áprilisi határo­zata alapján Bács-Kiskun me­gyében is megszervezte a Szak- szervezet Megyei Tanácsa a po­litikai iskolákat. Ezeknek az is­koláknak az a célja, hogy ala­pot adjon, érdeklődést keltsen azokban a dolgozókban a világ­nézeti és politikai kérdések iránt, akik még semmiféle poli­tikai képzésben nem részesül­tek. Érdekes lapozgatni abban a jelentésben, amit a Szakszerve­liopenj és paragrafus Egyik nagyközségünk iskolá­jának hivatalsegéde — szikár, magas ember — tavaly kapott új munkaköpenyt a „keret”-ből. A községnek új iskolája van, korszerű fűtőalkalmatossággal, így a fűtőmesteri teendőket is a hivatalsegédre bízták. Nem is volt ebben semmi hiba. Hanem hát a vadonatúj kö­penyben díszelgő fűtő-hivatal­segéd családi állapotában be­következett földrajzi változások következtében lemondott állá­sáról, elköltözött a faluból és hivatalát átadta egy másik hi­vatalsegédnek. Ez az új ember viszont remekül megtermett, ütögeti a 100 kilót. Nos, a hivatalátvétellel együtt járt a köpeny átvétele is. A ta­valyi köpeny kihordási ideje még nem járt le, így mást nem kaphatott a megtermett kar­társ, csak a keszeg előd által ki nem hordottak Ámde a kör­keresztmetszeti differencia kö­vetkeztében valami nem stim­melt. Bekövetkezett tehát az igaz­gatóhoz és előadta kérését. — Szaktárs, pénz az volna köpenyre, keret azonban nincs, így most addig hordja a régit, míg az idő el nem telik. így most a százkilós kartárs hordja a hatvankilós kartárs köpenyét. Mert erre átkozta a Paragrafus... B. J. soha ne állj szóba senkivel. Mindig akad valaki, aki hajlan­dó kihasználná. — Későn mondja. — Beláthatod, hogy nem ül­hetek mindig a szoknyád mel­lett. — Én már mindent belátok... Zsupánt nyugtalanította, hogy hogy a lány ilyen gyors beletö­rődést mutatott. Nem hitt Vali látszólagos megbékélésében. — Bőven van időd... Lehig­gadsz, és magad is látni fogod, hoey egy kis balesetnek nem keíí ekkora feneket keríteni. El­túloztam. .. — Ne vigasztaljon, Sándor bácsi. Már kihevertem. — Látod, így kell beszélni. Tanulhatsz a nővéredtől. Ö sem ahhoz megy férjhez, akibe elő­ször beleszeretett. Mégis milyen boldog. Jövő vasárnap lesz a lakodalma. Mulass egy nagyot, és a rossz emlékeidet dobd a kútba. Valiból fohászkodó sóhaj sza­kadt fel. Mint eddig, most is az utat nézte, tágra nyft szemmel. — Nagy dáridóra készülnek. Az egész család arra készül. Ró­lam nem tudnak semmit. Nagy dáridó lesz. Akkorát fogok mu­latni, hogy megemlegetik... Zsupán még mindig nem győ­ződött meg arról, hogy Vali visz- szanyerte egyensúlyát. Együtt­érzőn, de kétkedve pillantott ol­dalra. Megnyugtató jeleket sze­retett volna leolvasni a lány ar­cáról. De Vali vonásai, nyíltsá­guk ellenére is, titokzatosak ma- ' radtak, és az orvos kétkedése ettől csak nagyobb lett. Túl a városon, lenge ködben, szelid havazásban, sebesen sza­lad az orvos gépkocsija. Zsu­pánnak melege van a nyitott felöltőben, fellazítja a nyak­kendőjét és kigombolja az ing felső gombját is. Inkább rutin­ból vezet, a reflexek felügyele­tére bízza magát. Tompa, egé­szen halk koppanás hallatszik. Nem veszi észre. Kint eközben valaki az árok­ba repül, és egy bicikli vágódik a padkára. Az egész egy pilla­natig tart. Még forog az eldőlt bicikli kereke, az árokból mo- corgás nesze és nyögés hallat­szik. Az autó már messze jár a nyílt országúton, távolodó fény­pászma, és a szélességjelző lám­pák világossága üt át a laza ködfátyolon. Két párhuzamos fekete csík marad utána az or­szágút érintetlen hószőnyegén. * Színpompás nyári délután volt, verőfényben fürdött a táj. Zsupán és felesége hazafelé tar­tottak a nyaralásból. A falu szélén boldogan összenevettek. Barnaságuk, pihentségük néhány évvel visszafiatalította őket. — Nem bánod, hogy haza kell jönni? — kérdezte az orvos. — Alig várom, hogy lássam a gyerekeket — sóhajtott vidá­man az asszony. S ugyancsak vidám kíváncsi­sággal nézelődtek a faluban. Itt­hon minden a régi volt. Köszö­nést biccentettek nekik az em­berek, ők kedvesen visszainte­gettek. Szabadosék házához kö- zeldve lassított az orvos. — Miért állsz meg?... —• Kíváncsi vagyok Valira. A feleség elnézően csóválta a fejét. Nem volt benne rosszalás, csak éppen túlzottnak tartotta az orvos lelkiismeretességét. — Szép tőled, de mikor ve­szed már tudomásul, hogy meg­gyógyult? — Ez igazán nem kerül sok­ba. .. Zsupán mintegy türelmet kér­ve, könnyedén arcú1 csókolta fe­leségét, aztán kiszállt a kocsi­ból. Mit sem gyanítva, derűs te­kintettel sietett Szabadosék por­tája felé. A kutya hűségesen hozzá szaladt, hízelegve sündö­rögte körül, mintha a gazdáját üdvözölte volna. Az udvaron senki sem volt. Zsupán önkéntelenül szorongás­sal haladt keresztül rajta. Meg- sokallotta a csendet, elkiáltotta magát: » — Jó napot!... Szava süket némaságba ful­ladt. Megállt, egy pillanatig várakozott, majd kíváncsian el­indult a konyha felé. Mintha kísértetet látott volna: Szabadosné jelent meg a kony- haajtőban, talpig feketében. Zsupán nem akart hinni a sze­mének. Visszaihökölt, de a kö­vetkező pillanatban mindent megértett. Zavar, vád, fájda­lom, bűntudat — mindez az ar­cára tódult, döbbenetében majd­nem felüvöltött. (Folytatása következik.) zetek Megyei Tanácsa a politi­kai iskolák tavalyi eredményei­ről állított össze. Éten: az Efútók! A tavalyi oktatási év elején az I. és II. évfolyamon 265 is­kolacsoportban 6013 dolgozó ta­nult. Az oktatási év végére a csoportok száma 246-ra olvadt, a hallgatók száma pedig 5509-re. Ennek a látszólagos nagymér­vű lemorzsolódásnak oka volt többek között a kellő előrelátás hiánya, valamint a szervezetlen­ség. Másfelől pedig — ami ugyancsak az előrelátás hiányá­val magyarázható —" munkahe­lyi létszámcsökkenés és átcso­portosítások következtében egyes osztályok megszűntek, vagy be­olvadtak más osztályokba. Ami az egyes szakszervezeti szakmák eredményeit illeti, első helyen az építők szakszervezete áll. ök az év elején 68 csoport­ban 1874 hallgatóval indultak és az oktatási évet ezzel a létszám­mal is zárták. Egyetlen fő le­morzsolódás nem fordult elő ná­lunk. Őket követi a KPVDSZ, a MEDOSZ, majd a vasutas szak- szervezet. Az utóbbi háromban azonban már fordult elő lemor­zsolódás éppen a fentebb emlí­tett okok miatt. Az idei oktatási évadra a ta­valyi tapasztalatok figyelembe­vételével szervezték be a hall­gatóságot. Az oktatás — amint azt az SZMT kulturális osztá­lya velünk köJülte — szép ered­ményekkel folyik. Aki a kétéves szakszervezeti politikai iskolát kellő eredménnyel elvégzi, azt tovább javasolják a pártoktatás valamilyen fői-májába, vagy a KISZ-oktatásba. Könyvvel a tudásért A szakszervezetek kulturális munkájának jelentős részét az üzemi könyvtármozgalom képe­zi. Hogy is állunk ezzel? Erre kértünk választ Fazekas István- nétó), az SZMT vezető könyv­tárosától. — A megyében 134 szakszer­vezeti könyvtár van — mondot­ta Fazekasné. — Egy központi könyvtár, 114 letéti és 20 önálló üzemi könyvtár. Százezer kötet könyvvel rendelkezünk összesen, ez a mennyiség 11 600 állandó olvasónak áll rendelkezésére. Az üzemi dolgozók összlétszáma 36 ezer. örvendetes tény, hogy a beiratkozott olvasók 83%-a munkás és paraszt. A számvetésekből megtudtuk, hogy tavaly 128 ezer kötet könyvet vettek ki a szákszerve­zeti tagok a könyvtárakból, 25 ezerrel töbet, mint egy évvel előbb. Az olvasók száma 4 ezer­rel emelkedett. 52 író—olvasó találkozót rendeztek a könyvtá­rak és 45 könyvkiállításon nép­szerűsítették a könyveket. Az olvasók érdeklődésére jel­lemző, hogy a kikölcsönzött könyvek 35%-a ismeretterjesztő és tudományos munka volt, ezen belül magas a mezőgazda- sági szakkönyvek száma. A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa tavaly hat üzemi könyv­tárat látott el szekrényekkel, állványokkal. Sajnos, az üzemek nem követik a Ganz-Villamos- sági Gyár Bajai Üzemegységé­nek példáját. Ez az üzem a mű­száki és közművelődési könyv­tár számára közös helyiséget adott és korszerű felszereléssel látta el a könyvtárat. — Kik látják el a könyvtárosi teendőket? — Sajnos, mindössze 3 füg­getlenített könyvtárosunk van — mondja Fazekasné elvtársnő — az is a központban. Az üzemi könyvtárosok valamennyien tár­sadalmi munkában végzik a dolgukat. Számottevő vagyon van a kezükre bízva és ők iga­zán dicséretesen meg is felelnek feladatuknak. Balogh József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents