Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-25 / 47. szám

1965. február 25, csütörtök 5. oldal Nem nrréltó az ünnephez Huzavona Kétféle ízlés FELSZABADU­LÁSUNK 20. évfor­dulóját bensősége­sen szeretnénk meg­ünnepelni. A meleg, őszinte érzéseken van a hangsúly, s nem a külsőségeken. Nincs szükség han­goskodásra, frázis- pufogtatásra, tete­mes költséget fel­emésztő csillogásra —, de bizonyos for­ma, gondos előké­szület azért szüksé­ges egy-egy kultu­rális seregszemle megkezdéséhez. Ez hiányzott a va­sárnapi kecskeméti középiskolai felsza­badulási emlékver­senyen. Joggal tá­vozott felháborodot­tan, sértődötten a közönség, a szerep­lők és a zsűri egy­aránt. Miért? Nem volt átgon­dolt a műsorössze­állítás. Már évekkel ezelőtt beigazoló­dott, hogy népitánc- csoportokat, ének­karokat, zeneszólis­tákat, vers- és pró­zamondókat, irodal­mi színpadokat egy műsorban, egy dél­utánra összezsúfol­ni nem lehet. Maxi­mum három órát bír ki egy igénye­sebb közönség is, hát még fiatalok­ból álló! HIÁNYOZTAK a legelemibb feltéte­lek: Mindenekelőtt az elfogadható színpad. A Bányai Julia Gimnázium szín­pada — ugyancsak számtalanszor be­igazolódott már — nem alkalmas erre. Teljesen hiányos a terem technikai be­rendezése, világítá­sa, s ezek teljesen lehetetlen helyzetek elé állították a cso­portokat. Nem vet jó fényt az iskola gondnok­ságára az, hogy nem nyittata ki, és főleg nem füttette be az előre kért négy tantermet (megjegyezzük, hogy ez enpyi cso­porthoz még kevés is volt) és a dísz­termet. Vagy úgy vélték az illetéke­sek, ha február van, érezzék azt a kul- túrcsoportok is? Továbbá több mint három soron olyan székeket helyeztek el, amin alig, vagy egyáltalán nem volt ülőke. S nem illett az ünnepséghez a hivatalsegédek fö­lényes, sőt elutasító magatartása sem. JOGGAL vetődik fel, hogy miért nem rendezték meg a seregszemét más­hol, például a me­gyei tanács díszter­mében, ahol a fel­tételek lényegesen jobbak egy ilyen se­regszemle sikeres lebonyolításához. Hangsúlyozzuk: a 20. évfordulót sze­retnénk bensősége­sen ünnepelni. Ah­hoz azonban a fen­tebb kifogásolt „mellékzöngéket” meg kell szüntetni! Somogyi György Játszva tanulnak Az oktató-neveílíő munka könnyítésén sokan fáradoznak a Bácsalmási Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. Az elmúlt évben Oriold Károly igazgató­helyettes elkészítette a történe­lemtanítást elősegítő szemléltető térképet, melyet azóta is sike­resen alkalmaznak Bácsalmá­son. Most az iskola nevelői szobá­jában Oriold Károllyal, a vil­lamostérkép készítőjével beszél­getünk. — örömmel állapítottuk meg — mondja az igazgatóhelyet­tes —, hogy nagyszerű eredmé­nyekre vezetett ez a szemléltető eszköz. A tanulók maguk is szerkesztettek hasonló, kisebb méretű térképéket, melyeknek segítségével az anyaggal kapcso­latos évszámokat és helyeket könnyebben megjegyzik. — Milyen új tervekkel fog­lalkoznak az iskola tanárai? — Tervünk a történelmi tér­kép további bővítése. Eddig ugyanis a honfoglalástól az 1848-as forradalomig terjedő időszakról készült el a szemlél­tető térkép. Amint megkapjuk a szükséges anyagot, egészen 1945-ig megszerkesztjük a villa­mos térképet. így az egész ma­gyar történelem szinte játszva lesz elsajátítható. Földrajztaní­tást könnyítő villamos térképet is készítünk. Tervezésben és ki­vitelezésében nagy segítséget nyújtanak Szigeti Jakab, Pet- rity Jakab tanárok. . A bácsalmási iskola tanárai szabad idejükben szívesen fára­doznak azon, hogy mimikájukat szemléletesebbé, színesebbé te­gyék. Molnár József A megyei népművelési szak­embereknek régi vágyuk, hogy megyénk sok színű népvi­seleti anyagából állandó kiállU tást állítsanak össze. A Műve­lődésügyi Minisztérium tavaly február 18-án kelt levelében az áll, hogy „képzőipar- és népmű­vészeti alkotások vásárlására 1964. évre 40 000 forint keret­összeget bocsátott rendelkezés­re”, Ez a levél feljogosította a megyei népművelés vezetőit, hogy a Kalocsa és Baja környé­ki községekben e községek nép­viseletének gazdag anyagából vásároljanak a megyei múzeu­mok részére. TIMenyasszonyi ruha, pamu- dás kendő, jegykendő, ingváll, gyöngyösfityula, kötény, rékli, fejkötő, párnahuzat, prusz- lik, mellény, terítő, lepedő, füg­göny egyaránt található a meg­vásárlásra kiválogatott holmik között. Egytől egyig a Duna- menti községek jellegzetes népi motívumainak hordozói, sok színűén és szemléletesen bizo­nyítva népünk találékonyságát .és alkotó kedvét. Ám a Képzőművészeti Alap a megyei hivatalos zsűri által szabályosan megvásárolt tár­gyak összegét (7256,— Ft) máig sem fizette ki azzal az indok­lással, hogy népművészeti tár­gyakat nem fizethetnek ki, a megadott keret csakis a képző­művészet támogatását szolgálja. Ez ellentétes a fent említett minisztériumi levéllel. A kifize­tést már a Művelődésügyi Mi­nisztérium. múzeumi főosztálya is javasolta írásban, ám a Kép­zőművészeti Alap hajthatatlan, így adódott, hogy az értékes tárgyak hivatalos vásárlás alap­ján a kecskeméti múzeumban várják a pénzügyi huzavona vé­gét, a régi tulajdonosok viszont a részükre járó jogos vételárat várják — egyelőre hiába. d^sak dicsérni lehet a me- ^ gyei népművelési vezetők törekvését, hogy az utókor szá­mára megmentsék a népviseleti tárgyakat. Reméljük a hosszú ideig tartó vita után végül is sikerül megtalálni a megfelelő megoldást, hogy öregcsertőn, Homokmégyen és Kalocsán vég­re a jogos pénzzel kopogtathas­sanak be a postások. Varga Mihály Pár évvel ezelőtt egy ra­vasz pesti fényképész nyakába vette masináját, és felkutatta a legistenhátamögöttibb falvakat, tanyákat, hogy lencséjével idő­seket és fiatalokat, kicsiket és nagyokat megörökítsen. Háti­zsákjában volt műhó és mű­hold is; tetszés szerint tudott nyári vagy őszi, tavaszi és téli „tájat” akár egy fehérre me­szelt falusi konyha kellős köze­pén is teremteni. Egy-egy ilyen portyázásról tömött pénztár­cákkal tért haza. Mostanában azonban már kezd megkopni népszerűsége. A „rendelők” egyre másra küldik vissza a giccses keretbe illesz­tett fényképeket, nemegyszer felháborodott hangú levelek kí­séretében. A városligeti Hélf- gott-iskola e késed tanítványa pedig nem tudja mire vélni, mdvel magyarázni a változást. Ha azonban jobban ismerné azokat a gondolatokat, amelyek ma modelledt foglalkoztatják, mindjárt közelebb kerülne a számára megmagyarázhatatlan­nak tűnő problémához. Arról van ugyanis szó, hogy elérkeztünk az ízlésformálás leg­lényegesebb pontjához: az em­beri tudat átalakításának, átfor­málásának, vagy ha úgy tetszik, pallérozásának kérdéséhez. A külső változások mellett — új ornamentikái ú házak, ut­casorok — életünk rendje is las­san új arcot öltött. Szembeszö­kő ez a Változás, ha a szellemi fejlődés egyes kérdéseit vizsgál­juk. Az utóbbi években tért hó­dított a televízió. A tv műso­rait bíráljuk, sokszor joggal és okkal. Egyet azonban senki sem vitathat el tőle, azt ugyanis, hogy az emberek életére, gon­dolkodására óriási mértékben hat! S ezúttal nem csupán arra gondolunk, hogy a legeldugot­tabb falvak művelődési ottho­naiban is fiatalok és idősebbek százai szoronganak esténkint a televíziókészülékek előtt; hogy az események képpé formálódva százezrek számára váltak érzé­kélhetőbbé, hanem arra, hogy a televízió, színház- és filmközve­títései, a tárlatvezetések, hang­versenyterembeid látogatások, egyszóval az egész szellemi élet „házhoz szállítása” révén mi­XXI. Űjiholdas este volt, érzékelhet­te a tekintet a fényfolyosó fa­lát, amelyet az autó reflektora hasított ki a sötétből. Vali ült Zsupán mellett. Az orvos bosszúsnak látszott, gyorsan hajtott, keresztül robo­gott egy kihalt falun. Korholta a lányt. — Már ott tartok, hogy telje­sen meghülyítesz. Közel egy órája hajtok bele a vakvilágba, és még egy szót sem szóltál. Mit akarsz? Miért csökönyös- ködtél, hogy hozzalak el? — Csak! — Lélegzetelállító. Ennél frappánsabb választ még nem hallottam. Ügy viselkedsz, mint­ha teljesen kicseréltek volna. — Ki is cseréltek... Zsupánnak feltűnt, hogy Vali most nem volt oly zabolátlan, mint amikor szerelmet vallott. Sokkal távolabbinak érezte, s arra gyanakodott, hogy inkább a kétségbeeséstől hallgatott, mint a makacsságtól. Roskad- tan ült a lány, arca megviselt- ségről árulkodott, szeme termé­szetellenesen száraz volt. Csak­nem bizonyosra vette az orvos,; hogy a lányt megrázkódtatás érte. — Történt valami? — kérdez­te majdnem félénken. Vali mintha csak félig figyelt volna oda. Különös szórakozott­sága elegendő okot adott a bal­sejtelemre. Nagysokára bólin­tott, bizonytalanul, sápadtan. — Történt... Egy pillanatra megbillent szá­guldásában a kocsi. Zsup>án le­vette a gázról a lábát, röpke időre hátrahajtotta a fejét, le- húnyta szemét. Csak nagy aka­raterővel tudott uralkodni ma­gán. — Nincs jogom tovább kér­dezni. Magadért felelsz. Ezért az egyetlen szóért hívtál el? Vali megint bólintott. — Igen ... Zsupánt annyira elhagyta az erő. hogy képtelen volt tovább vezetni. A kocsi lassan rágu­rult az országút padkájára, lámpái kialudtak. Az orvos bó­dultán ténfergett az út sima aszfaltján, majd leült az árok szélére. Vali óvatosan eléje lo­pakodott. Zsupán úgy kutatott arcában, mint aki nem hisz a szemének. — Hadd nézzelek... Ó, te boldogtalan. Nem ezért gyógyí­tottalak meg!... Valinak remegett a szája szé­le. bocsánatkérés és vád volt a tekintetében. — Én sem ezért akartam meggyógyulni... — Van fogalmad, hogy meny­nyire csúffá tettél?... — Csak magamat. — Engem is!... — üvöltött rá Zsupán, majd legyűrve dü­hét. csaknem panaszkodva be­szélt a lányhoz. — Te kedves bolond, te ártatlan öngyilkos... Hogy alázhattad meg magad ennyire?... A szerelem sokkal több, mint aminek hiszed. Hát ha irtóztál attól a piszoktól, hogy engedhetted közel magad­hoz? ... Egy olyan embert, aki tömény mocsok? ... — Hallgasson!... — követelte könyörögve a lány. — Gyönyörű sorsot képzeltem neked olyant, amiért érdemes volt türelemmel tűrnöd. Értsd meg, Vali, nagyon szeretlek. Nem titok előtted: csoda, hogy élsz. Elfái’adtam a boldogság­tól, amikor kimondhattam, hogy egészséges vagy. Vali nem titkolta hálátlansá­gát, szinte ridegen jelentette ki. — Kár volt. Ügy sem akarok élni. — Megőrültél?! — Már nem akarok. — Hogy mersz így beszélni?! — Mert becsapott. Zsupánt egészen feldúlta ez a vád. Szóhoz sem tudott jutni, kínlódva ragadta meg a lány vállát. Szerette volna végre megértetni, hogy Vali egy telje­sen önkényes bakfishóbort áldo­zata. — Édes kislányom, ébredj fel! Szerelmes vagyok a felesé­gembe! Neked ez semmiség? Azzal csaptalak be, hogy nem akartam enni a húsodból, mint az a kannibál? Szép vagy. De nem vagy préda, akit nyugod­tan kifoszthatok, mert belém szerettél!... Mivel csaptalak be?... Valiban kiengedett a zord fásultság, erőt vett rajta a zo­kogás. Ráborult Zsupánra, úgy panaszkodott. — Magát nem lehet elvisel­ni... Utálom, drága Sándor bá­csi. ne haragudjon ... Annyira jó ember, hogy csak utálni tu­dom... Miért tett engem tönk­re?... Amíg gyógyított, úgy beszélt az életről, mint a leg­szebb álomról. Tartotta bennem a lelket. Elhitette velem, hogy engem mindenki szeretni fog, mindenki jó lesz hozzám, min­denkinek drága leszek, aki csak rám mosolyog ... Az orvos remegő keze a lány rázkódó vállát simogatta. — Ne sírj... Őszintén mond­tam mindent. Én is elhittem... Fölemelte a lányt. Vali zo­kogva eltámolygott tőle. Zsupán gyötrődve nézett utá­na. őt is kétségbeejtette a lány kétségbeesése. Nem tudott se szólni, se lépni. Csak állt az út szélén és egyszerre furcsa lett számára mindaz, amiről eddig azt hitte, hogy teljesen világos. (Folytatása következik.) lyen döntő méltók ben járul hoz­zá az ízlés formálás kérdéséhez. Persze a televízió az ízlés­formálásnak csupán egyik esz­közét képviseli. Mellette ott so­rakozik a könyvtár, a mozi, a legkülönbözőbb ismeretterjesztő előadások jól szervezett és irá­nyított rendszere is. Mindez te­hát azt a lehetőséget körvona­lazza, hogy az emberek tudatá­ban élő maradi vonásai a fele­dés jól megérdemelt homályába süllyedjenek. Helyüket a szo­cialista tudatformálás eleven vérkeringése foglalja el. Az igazi értékek elfogadtatá­sáért, befogadásáért vívott har­cot össze kell kapcsolni az ér­téktelen, ósdi, elavult elleni harccal. Ez a dolgok rendjéből, természetéből következik! Hi­szen annak az embernek, aki­nek lakását a giccsfestők má- zolmányai „díszítik”, vajmi ke­veset mond például a Szépmű­vészeti Múzeum világhíres Régi Képtárgyűjteménye, Goya és Rembrandt remek képei. Azok számára, akik a családi képiek „műhavas” tájain igyekeznek valamiféle hangulatot teremteni maguk körül, egyszerűen élvez­hetetlennek tűnhet egy Renoir vagy Gaugin-reprodukció (Pe­dig ma már éppen a reproduk­ció az a „műfaj”, amely min­denki számára hozzáférhető, ol­csó áron az új és régi lakások díszítését a legízlésesebb módon szolgálja!) Azok előtt, akik a reális élet, a mindennapos problémák iro­dalmi ábrázolása helyett a hap­py end-es szerelmi históriák, vagy a sérthetetlen jellemű lo­vagok és lovasok ponyvavilágát keresik, zárva marad annak a világnak ablaka, melyen át pél­dául Balzac, Victor Hugo, vagy Lev Tolsztoj stb. csodálatos, ér­zelemgazdag világára nyílik piompás kilátás. Pedig a kaland és a romantika, a szerelem és a hősök gazdag lelkivilága olyan vonzó tartozékai többek között ezeknek a világirodalmi klasz- szikus műveknek is, amelyek össze sem hasonlíthatók egyet­len ponyvával sem. Persze nem kevés időbe, erő­feszítésbe telik, amíg mindenki egyforma intenzitással tud kap­csolatot teremteni ezzel a most formálódó szocialista tudatvi­lággal, s ezen belül az új ízlés­sel. De ebben a harcban nem is az a legdöntőbb, hogy ki-ki ma­radéktalanul egyik napról a má­sikra „átálljon” az új igények szabta követelmények, normák­ra, hanem, hogy mindenki meg­tegye az első lépéseket ezen az úton. Nincs is arra lehetőség, hogy az otthontól a munkahelyig, a pihenés és szórakozás megszer­vezéséig, az élet minden terüle­tén egyszerre oldjuk fel azo­kat az ellentmondásokat, kötött­ségeket, melyek még a régi tu­datvilághoz kapcsolnak, s csu­pán nagyon fiatal hajtások köt­nek az újhoz. Nem szükséges egyszeriben vallani és vállalni ennek az új ízlésrendszemek jól körülhatárolt törvényszerű­ségét, hanem elegendő, ha fo­lyamatosan, lépésről lépésre kö­zelítjük meg, vesszük birtokunk­ba a szocialista tudatvilágot, a szocialista ízlést. Egykor azt mondották: „íz­lések és pofonok különbözőek.” Ezzel voltaképpen azt igyekez­tek bizonyítani: ki-ki érje be annyival, amennyire körülmé­nyeiből, neveltetéséből telik; próbálkozzék kialakítani vala­miféle egységes, mindenki szá­mára elérhető normát. Ma ez­zel szemben azt valljuk: ízlés és ízlés között még vannak különb­ségek. Az új, korszerű és szo­cialista ízlésrendszer kialakítá­sa azonban azt sugalmazza: a múlttól örökölt, megkülönböz­tető, az embereket egymástól szétválasztó különbségeket fo­kozatosan szüntessük meg. Bános Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents