Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-25 / 47. szám

Világ proletárjai, egyesülje:^! Szolgáltató kombinátot létesítenek Baján 43,4 százalékkal A KISZÖl idei feladatai növelik exportáru-termelésüket 150 lakást építenek a ktsz-ek 9 XX. ÉVFOLYAM, 47. SZÁM ^»*0 60 fillér 1965. FEBR. 25, CSÜTÖRTÖK A legfontosabb feladat: mozgósítani az éves tervek teljesítésére A megyed kitsz-ek idén az el­múlt évinél 2,3 százalékkal több, összesen 622,5 millió forint ér­tékű munkát végeznek — a terv szerint. A lakosságnak nyújtott szolgáltatások értéke 7,5 száza­lékkal emelkedik, és megközelí­ti a 106 millió forintot. A helyi iparpolitikai felada­tok megvalósításából a szövet­kezeti építőipar több mint 44 A Hazafias Népfront megyei bizottságának ülése Szerdán ülésezett a Hazafias Népfront Bács-Kiskun megyei bizottsága. A tanácskozáson részt vett Bugár Jánosné, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkárhelyettese, Or-. bán Gyuláné, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának politikai munkatársa, dr. Glied Károly, a megyei pártbizottság titkára, dr. Varga Jenő, a megyei ta­nács vb elnöke. Farkas József, a Hazafias Népfront megyei bizottsága tit­kárának megnyitója után Pozs- gai Imre, a megyei bizottság alelnöke tartott beszámolót az idei feladatokról. Elemezte az 1965. évi népgazdasági terv megvalósítását célzó tennivaló­kat. Többek között hangoztatta, hogy a népfrontbizottságoknak sa­játos eszközeikkel és módsze­reikkel kell közreműködniük a tervek teljesítésében. A falusi munka különösen fon­tos. Vannak tapasztalatok, hogy falun olykor túlszervezettség és felesleges párhuzamosság is elő­fordul a különböző falusi tö­megszervezetek tevékenységénél. Ugyanakkor akadnak fehér fol­tok, ahova semmiféle szervezet vagy mozgalom nem jut el. Je­lentős tartalék a helyi népfront­bizottságok számára, ha feltár­ják ezeket a fehér foltokat A községi pártszervezetekkel egyet­értésben mindenütt készítsenek átfogó tervet arra, hogy Mácsai János, a kiskunhalasi nép­frontbizottság elnö­ke beszámolt azok­ról az eredmények­ről, amelyeket a népfrontbizottság a lakásépí­tési akciókban elért. Éppen az előző nap alakultak újabb lakásépítési bizottságok a városban. Dr. Dobos László, a megyei bíróság elnökhelyette­se a munkaerkölccsel, a munka- fegyelemmel kapcsolatos neve­lőmunka fontosságáról beszélt. Palánkai József, a jakabszállási népfrontbizottság elnöke a dol­gozó parasztság közötti nevelő­munka fontosságát hangoztatta. Terecskei Jánosné, a MÉK dol­gozója a felvásárlással kapcso­latos gondokat elemezte. Magyar Ferenc, a Kiskőrösi Állami Gaz­daság igazgatója a mezőgazda- sági munkaerőhelyzetről szólt. Bugár Jánosné hozzászólásában a népfront és más tömegszerve­zetek együttműködésének fon­tosságát hangoztatta. Sokat tehet a népfront a he­lyes és egészséges közszel­lem kialakítása érdekében. Arra/ kell törekedni, hogy az erőket helyesen osszuk el a fa­lusi agitációban. Balabán Sán­dor, az MHS megyei elnöke a Honvédelmi Sportszövetségek és a népfrontbizottságok együtt­működésének eredményeit is­mertette. A felszólalásokban elhangzot­takat Pozsgai Imre foglalta össze. A népfront megyei bizott­sága azután elfogadta az első félévi munkatervet Száz vagon os raktár A Kalocsavidéki Fűszerpaprika és Konzervipari Vállalat du- napataji üzemében hárommillió forintos költséggel 100 vagonos raktárt építenek. Az üzemet augusztusban, az alkotmány ünne­pén adják át rendeltetésének. Képünkön: a tetőzet vasbetonele­meit teszik helyre az építőmunkások. milyen területeken tudnák legelőnyösebben felhasznál­ni a társadalmi mozgósítás és ellenőrzés rendelkezé­sünkre álló formáit B A kiárusítás sikere $g Milyenek az idei divatszinek? Legfontosabb dolgunk az éves tervek teljesítésére mozgósítani a dolgozókat és feltárni azokat a tartalékokat, amelyekkel kü­lön anyagi erőfeszítések nélkül is hozzájárulhatunk a termelés növeléséhez — hangoztatta töb­91 Selyemblúztól a buklészőnyegig Tavaszra készül a rukázati nagykereskedelem bek között. A beszámolót élénk eszme­csere követte. Deák István, az Országos Takarékpénztár me­gyei fiókjának vezetője a taka­rékossági mozgalom eddigi ered­ményeiről számolt be. Elmond­ta, hogy az elmúlt évben 850 lakást építettek, a társasház- és családiház-építési akció ke­retében. Dr. Glied Károly rámutatott, hogy gondjaink ellenére számot­tevő eredményeket értünk el. Nehézségeinket eredményeink talajáról kell néznünk és meg­van a lehetőségünk arra, hogy az idén sikereket érjünk el problémáink leküzdésében. Eb­ben sokat segíthetnek a nép­frontbizottságok. Különösen a mezőgazdasági termelés további fellendítésében adhatnak sok támogatást. A növényvédelem, az állategészségügy, a zöldség- termesztés mind-mind olyan terület, ahol a népfrontbizottsá­gok sikerrel tudják mozgósítani a szakembereket, s a gazdá­kat a munka megjavítására,. Az elmúlt évben közel 400 millió forint értékű árut adott át a kiskereskedelemnek a Dél­magyarországi Textil- és Felső- ruházati Nagykereskedelmi Vál­lalat. Ebben az évben további 5 százalékkal növelik a forga­lomba kerülő textil- és ruházati cikkek mennyiségét. Hogy mát jelent ez az 5 százalék, vagyis ebben az évben milyen áruvá­lasztékot kínál a nagykereske­delmi vállalat a kiskereskede­lemnek — erre kértünk felvilá­gosítást Horváth István kecske­méti kirendeltségvezetőtől. — A február 8-a, 20-a között tartott szezon végi kiárusítást jelentős sikerrel zárta a kiske­reskedelem. A 30—40 százalék­kal olcsóbb áron forgalomba ke­rült ruházati cikkeknek mintegy 80 százaléka talált vásárlóra. Így kiürültek a raktárak, helyet adva a tavaszi szezoncikkeknek. A nagykereskedelmi vállalat jelenlegi, Bács-Kiskun megyei árukészlete mintegy 150 millió forint értéket képvisel. A kész­let jelentős része konfekcióáru­ból adódik. A női ruhák között elsősorban a kártolt és fésűs szövetekből készült sportkosztü­möket kell megemlíteni, mint az idei szezon „slágerét”. A di­vatszín — a ruháknál, kosztü­möknél és a kockás tavaszi ka­bátoknál egyaránt — ebben az évben is $ szürke, zöld és bar­na pasztell-ámyalatok széles Skálája lesz. > A férfiak részére ebben az évben már elegendő orkán-ka­bátot szállít az ipar. Újdonság a most forgalomba került Peli­kán-felöltő; sanzsán ballon­anyagból szabott, vatelinnel bé­lelt kabát, műprémborítással, Amellett továbbra is keresettek a műszálkeverékből készült yes- ter- és pesteröltönyök. A szezon érdekessége lesz a ragasztott el­járással készült öltönykülönle­gesség, amely március végén kerül az üzletekbe. A vállalat konfekciórészlege tehát, jól felkészült a tavaszi szezonra, s ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy jelenleg száz­ezer ember számára tudnak biz­tosítani felsőruházati cikkeket. — Az idei méteráru-ellátá­sunk is lényegesen jobb a tava­lyinál. Jelenleg szürke, drapp, kékes-szürke sima és aprókoc­kás mintákkal NDK, kínai és hazai gyártmányú ruhaanyago­kat szállítunk a kiskereskede­lem részére. A múlt évben még hiánycikként szerepelt salome- selyemáruból is hárommilliós érték körüli mennyiséget ad­tunk át értékesítésre. Fémszálas selyemáruból és nyakkendő- blúzselyemből pedig jelenleg 7 millió forintos árukészlettel ren­delkezünk. A piackutatások során sok vásárló kérte a lakberende­zési textiláruk választékának bővítését. így ebben az évben már a vállalat árukészletének mintegy 40 százalékát képezik a különböző szőnyegek, bútorvédő kartonok és szövetek. A tavaszi vásár idején kerül forgalomba az ipar legújabb szőnyegkülön­legessége, az absztrakt mintás buklészőnyeg is, aminek minta- példánya már itt látható a kecs­keméti kirendeltségen. K. M. mltJiő forint értékű munkával veszi ki a részét. Körülbelül 150 új lakást építenek, 14 és fél mil­lió forint értékű tatarozást, ja­vítást végeznek a ktsz-ek. A férfi és női szabók félmillóval, a fodrászok, fényképészek pe­dig 700 ezer forinttal emelik termelésüket. A kisipari termelőszövetkeze­tek az idén országosan 30 szá­zalékkal emelik exportjukat. A megyei szövetkezete^ még ezt az előirányzatot is túlszárnyalják, hiszen a tavalyi 32 millió fo­rinttal szemben idén 56 millió forint értékű árut küldenek a külföldi piacokra. — Ez a növekedés 43,4 száza­léknak felel meg. Az exportte­vékenység fokozásában élen jár a Kiskőrösi Vegyés Ktsz, amely­nek dolgozói csaknem 8 millió forint értékű áruval többet ké­szítenek külföldi megrendelésre, mint 1964-ben. A Bajai Vas- és Fémipari Ktsz exportterve 9 millió forint, a Lajosmizsei Há­ziipari Szövetkezet pedig 12 millió forint értékű árut értéke­sít a határon túl. A termelési érték növelését a ktsz-ek létszámemelés nélkül hajtják végre. A terv a terme­lékenység 5 százalékos emelé­sét irányozza elő. Elsősorban ezt a célt szolgál­ja a ktsz-ek idei beruházási programja is. Népgazdasági ke­retből, illetve a szövetkezetfej­lesztési alapból összesen 4 millió 228 ezer forint ér­tékű fejlesztést valósítanak meg. A szövetkezeti ipar gépesítésére 1 millió 106 ezer forintot fordí­tanak. Üj szállítószalagokat, be­tonkeverőgépeket és emelődarut kapnak az építők. Baján megkezdik a szolgálta­tó kombinát építését. A mun­ka jövőre fejeződik be, összes költsége 1 millió 300 ezer fo­rint. A Csávolyi Vegyes Ktsz kis szolgáltató házzal gazdago­dik, és körülbelül 140 ezer fo­rintot költenek a Kecskeméti Ruházati Ktsz vegytisztító üze­mének korszerűsítésére. Szabad- szálláson motor- és autójavító­műhely épül. Még nem hagyták jóvá a leg­nagyobb szabású idei fejleszté­si célkitűzést. A program sze­rint Kecskeméten, a tűzoltó- laktanya melletti telken, 3 emeletes, korszerű szolgál­tató kombinát épül, amely­ben férfi és női fodrászat, kozmetikai szalon, fényké­pész műhely és méretes sza­bóság kap majd helyet. A városi tanács jelentős támo­gatást nyújt a terv megvalósí­tásához azzal, hogy térítés nél­kül bocsátja a KISZÖV rendel­kezésére a kiszemelt telket. Több ízben beszámoltunk már arról, hogy a ktsz-ek az elmúlt években sok olyan gép prototí­pusát készítették el, amelyeket a megye mezőgazdasága is ki­tűnően hasznosíthatna. A KI­SZÖV illetékesei most arról tá­jékoztattak bennünket, hogy ez évre alig néhány univerzális ku­koricavetőgépet rendellek a tsz- ek. Pedihg a szövetkezeti ipar gyártani tudná a többi között a burgonyaültető, a villany­meghajtású fakéregkanaró- és növényvédőszer szóró gépet is. Sorozatgyártásra alkalmas a takarmányszállító- és a lajtkocsi, valamint az alma­osztályozó is. Az említett munkaeszközök gyár­tására azonban már csak a jö­vő esztendőben kerülhet sor. Békés Dezső

Next

/
Thumbnails
Contents