Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-23 / 45. szám
1965. február 23, kedd 5. oldal Itt igazán játék az élet KÉT ÉVTIZED A kiművelt emberfők sokaságáért — Baj van ezzel a Zetor- kerékkel... Hm, hm ... Hogyan is lehetne rendbehozni, Palika? — Meg kell csinálni! — vágja rá egy feltaláló lelkesedésével Szénási Pál óvodai hallgató. — Ez az, Palikám, de hogy kezdjünk hozzá? Komoly fiatalember veszi át a megsántult járművet Horváth Gizellától, az orgoványi óvoda vezetőjétől. Nézi erről, tapogatja arról, és már megy is az „anyagraktárhoz”. — Megenyvezem, az kell ennek — állapítja meg a szakember biztonságával. Fodor Géza ő, a kis ezermester. Folyik az alkotó játék. Nagy Lajcsika a traktor pótkocsiját vizsgálja összehúzott szemmel. Meg lehet-e benne bízni, ha Kelemen Pityu ráteszi azt a lökhajtásos csutkaizék-repülő- gépet? össze-összepillantanak, míg próbálják a legjobb elhelyezési módot. A játékpolc munkapad most, fontos célkitűzések sorsa dől el rajta. Tudja ezt" Szalai Lacika is, azért segít két kispajtásának. Egyelőre csak úgy, hogy felnőttesen összekulcsolja hátul a kezét, kurta lábait kicsit szétveti, s elgondolkozva himbálja magát. — Találunk mi mindig munkát — közli az óvónéni. Hulladékanyagból javítgatjuk, ami elromlik. Ebben a fiúk mesterek. Éppúgy elmélyednek, komolyan veszik a dolgukat, mint ők ott — int csak úgy szemmel a gyöngyfűzésben elmerült két kislányra. — Berendezés, játék — van elég? — Berendezésünkkel nincs baj — mutat körül a csupa új bútoron, tiszta, terítés, virágos, vázás asztalkán, csinos szobasarkon —, csak a játék kevés. Ötven kis lakóra építettük 1962- ben az óvodát, de többen vagyunk már. Főleg nagyobb méretű játékokra lenne szükség, melyekkel a szabadban mód nyílik közös, nagyobb mozgásos tevékenységre. Tessék csak nézni — hívja fel a figyelmet az udvaron félben levő építkezésre. Az lesz a babaház. Ha jó idő lesz, folytatjuk az építést. A tanács segített az udvar rendbetevésében, a szülők is anyaghordásban, fuvarban. ted megölni azt a lányt?!... — Miféle lányt?! — sikoltott közbe hisztérikusan Kató. — Nézd meg a te pompás Lankádat — mutatott Zsupán a menekülő sógorra. — Egy he- rélnivaló kéjenc. Jó dolgában szűz lányokon kell keresztül gázolnia. És te vele élsz, mert nincsenek erkölcsi ambícióid. — Örült... őrült — nyöszörögte Homok és kimenekült a lakásból. Zsupán utánalendült. A lépcsőházban beérte. Homok egy utolsó kísérletet tett, lecsillapítására. — De kérlek, hallgass meg... a szerelembe nem szokás belehalni. Zsupán már nem méltatta több szóra. Rávetette magát, püfölte, ahol érte. Homok hátrált előle, az orvos pedig pofozta lefelé, emeletről emeletre. * Sintér Hannes álruhában dalol önmagáról a kocsmában, évődik a borozgató falusiakkal, közben oda-odakacsint a bár- sonyzekés, kacérkodó pincér- lányra. Az orvos számára rég megszakadt a képek összefüggése, nem tudja követni a cselekmény fordulatait, ehelyett belső feszültségére kénytelen figyelni. Most villan fel benne először Mint Végh István, Tóth Ambrus, Tóth Imre, Berente Ferenc- né, Buda Bálint, Dér Sándor és mások. A Sallai Imre Tsz ugyancsak hűséges patroná- lónk. Mi ■•.. hát aztán mi úgy nyüzsögtünk, mint a dolgos hangyák. Kik hordták a téglát, Géza? — szól oda a kis Fodornak. A legényke félbehagyja a Ze- tor ragasztást, kezét kissé megveregeti, hadd hulljon róla a munka pora, aztán sorolja, kik voltak a szakmunkások. Mert az óvónéni csak segédmunkás volt a babaház falazásánál. — Szénási Pali, Tóth Imre, Urbán Elek, Berentei Irénke, A felszabadulás jubileumi évében nagy seregszemlén ösz- szegezik a népművelő munka, a műkedvelő művészeti mozgalom húszéves eredményeit. A kulturális szemle első fordulója már országszerte megkezdődött: a helyi bemutató előadásokon a különböző művészeti ágak mintegy 80 000 részvevője — csaknem ezer kórus, több száz színaz a gondolat, hogy tulajdonképpen nagyon egyoldalú kapcsolat fűzi a társadalomhoz a Homok Lajos-féle embereket. Számtalan, meg nem szolgált előnyükért csupán az adóbevallási kötelezettséggel fizetnek. Ennek fejében szabadon kiélhetik összes kártékony hajlamukat. Ha olyan személy próbál csibészkedni, aki valamely közösség erkölcsi ellenőrzése alatt áll, egy idő után feltétlenül megüti a bokáját, és sokáig foghatja fejét a következmények miatt. Ha ellenben ugyanezt teszi a senkihez sem tartozó magányos kalóz, aki nemcsak a pénzszerzésben, hanem a költekezésben is a társadalom ártalmára van, soha nem veti kockára egzisztenciáját a kevésbé belátható zugokban véghez vitt szédelgéseivel. Mert íme, Homok Lajos is a legjobbkor érkezett, hogy egy lányt a sír felé taszítson, s bűnéért a kutyák sem ugatják meg. Háromévi küzdelemre tett gyászos pontot, abban a pillanatban, amikor az orvos már bizonyosra vehette, hogy betegét megmentette az életnek. A meg nem torolt felelőtlenség, az élet fonákján zajló piszkosságok oly súlyosan megfeküdték Zsupán gyomrát erre a Horváth János ... meg ... meg... — hajlítgatja ujjacskáit, melyek könnyebbé teszik a számítást. — Meg mink — találja fel magát és körülint kinyújtott karjával. — Mióta dolgozik itt, óvónéni? — kérdezzük a fiatal vezetőnőt. — Tizenegy éve. Én indítottam itt meg az óvodát, azelőtt nem volt. Bérelt házban kezdtük. Elment az idő, észre sem vettem — mosolyog. Csak olyankor jut az eszembé, mikor legelső tanítványaimmal találkozom. Azok a fiúk harmadik gimnazisták már. Bajuszos fiataljátszó és tánccsoport, műkedvelő zenekar, irodalmi előadó- együttes — lép a zsűri elé. Közülük a legjobbak megyei bemutató előadásokon versengenek tovább, hogy helyet kapjanak az egyes művészeti ágak országos fesztiváljain. Az országos fesztiválok reprezentatív előadásain előreláthatólag több mint 25 000 műkedvelő szerepel. (MTI) napra, hogy ültében kóvályog az egyensúlya, szédülés émelyegte- ti, mintha csakugyan gyomorrontástól szenvedne. Ráun a mozira, betér a város legelegánsabb éttermébe. Tágas, fényesre glancolt helyiség, de amilyen hivalkodó, olyan sivár. Az orvoson kívül egyetlen vendég sincs benne. Egyszerre három pincér áll szolgálatára. Zsupán elgondolkodva méregeti őket, majd fáradtan mondja: — Mindegyikük hozzon féldeci baraékot. Miután magára marad, kábul- tan nézi a táncparkettet, amely kínosan tiszta, érintetlen-ragyogó, mintha sohasem táncolnának rajta. • A táncparkett zsúfolva volt párokkal, szűknek bizonyult az egész étterem, annyian szórakoztak benne. Farsangot idézett a hangulat, amelyben a betérő józan idegennek hatott. Zsupán remekül érezte magát a feleségével. Tvisztelni próbáltak és mulattak azon, hogy milyen ügyetlenek. Nevetve abbahagyták, asztalhoz ültek. — Mikor megyünk Pestre? — kérdezte vidáman az asszony. Zsupánnak megtetszett az ötlet. — Azonnal! Hajnalig muk„Minden kifejlődés, előmenetel, erő, érték és szerencsének legmélyebb sarkalat ja a kiművelt emberfő” — írja a Hitelben Széchenyi. Több mint egy évszázad kellett ahhoz, hogy e felismerést igazi cselekvés kövesse. A reformokért küzdő nagy magyar politikus meglátta: a műveltség ellensége az ósdinak, az elavultnak. Az ész til- .takozik az ésszerűtlen ellen, ezért akarta olyannyira a kiművelt emberfők sokaságát. A haladás ellenségei is érezték, sőt esetenként burkoltan be is vallották: a műveltség — számukra — veszedelmes erő. Kornis Gyula, a két világháború közötti ellenforradalmi rendszer hírhedt ideológusa például így fogalmazott 1931-ben: „Amint a gazdasági és társadalmi politika a gazdasági javak megfelelő termelése és igazságos elosztása felett őrködik, a kultúrpolitikának az a feladata, hogy a művelődési javak helyes termeléséről és elosztásáról gondoskodjék, és ezzel a társadalmi egyensúlyt biztosítsa...” Nyíltan kimondta a Horthy- korszak kultúrpolitikájának a lényegét: a társadalmi javak elosztása szerint kell részesíteni mindenkit a művelődési javakból is. Az „alsóbb” néposztályokat tehát alacsony műveltségi szinten kell tartani. A Kornis-féle koncepciót — és a hozzá hasonlókat — persze sokan bírálták. Köteteket tennének ki a demokratikusabb kultúrpolitikára törekvők megnyilatkozásai, a népfőiskolákat követelő Móricz Zsigmondtól a kommunista Földes Ferencig, aki kimondta, hogy a kulturális kérdéseket is csak társadalmi úton lehet megoldani. A megoldás lehetőségét a fel- szabadulás hozta magával. Ha most visszatekintünk a két évtized alatt megtett útra, elmondhatjuk, valóban sokat tettünk a kiművelt emberfők sokasodásáért. Például az oktatással. 1937—38-ban, az utolsó békeévben a tanköteles korú gyerekeknek csupán háromnegyed része járt iskolába, míg napjainkban alig néhány tized százalékkal kevesebb, mint 100 százalékuk. Szinte földindulás volt a középiskolai oktatásban is, hiszen 1937—38-ban alig több, mint 52 ezren juthattak be a középiskolákba, az idén pedig 231 ezer fiatal jár gimnáziumba, technikumba és szakközép- iskolába. És ugyanebben az időben 11 ezerről 49 ezerre nötunk, reggelre itthon vagyunk! — De nem úgy... — Hát? — Végleg. Az orvos töltött, közben csóválta a fejét. — Még most is ez jár az eszedben. — Csak tréfáltam — szerette volna másra terelni a szót az asszony. t Zsupán viszont ragaszkodott a témához. — Hohó, ez nem tréfa. Tapasztalatból tudom: Minden komoly, ami jókedvében is, álmában is eszébe jut az embernek. Éppen azért, mert most jó a kedvünk, beszéljünk komolyan. Mi bajod van tulajdonképpen? — Semmi. De te... — Mindig csak én. Hát te? Miattam ne aggódj, édes Gitta. Hátha a lehető legjobban érzem magam. Hátha soha többé nem akarok visszamenni kutatónak. — Ezt nem mondhatod komolyan. — Tételezzük fel. — Nagyon rosszul esne. — Tehát nem egészen rólam van szó. Kár örökké azt a pesti dolgot emlegetni. Miért szemér- meskedsz? Beszélj nyíltan a magad vágyairól. — Számítással vádolsz? (Folytatása következik.) vekedett az egyetemi és főiskolai hallgatók száma. Pedig eddig csupán a nappali tagozatosokról szóltunk! Igazán akkor mutatkoznak meg eredményeink, ha mindehhez hozzászámítjuk: jóvaL több mint 100 ezren járnak a dolgozók általános iskolájába, 186 ezren a középiskolák esti és levelező tagozatára, s mintegy 43 ezren folytatják munka közben a felsőfokú tanulmányokat. Lássuk a népművelés adatait: 1950-ben 2 millió 246 ezer kötet könyvvel rendelkeztek a közművelődési könyvtárak, 1963- ban csaknem 15 millióval, s egyetlen év alatt 41 és fél millió kötet könyvet kölcsönöztek. 1937—38-ban 9 millió 160 ezer példányban jelentettek meg könyvet. 1964-ben 44 milliót. A lakosság 1963-ban 722 millió forintot költött könyvre. A régebben jobbára kalendáriumokat olvasó falusiak is 189 millió forintért vásároltak szépirodalmi, ismeretterjesztő és politikai könyveket. A rádióelőfizetők száma 65 százalékkal emelkedett 1937 óta. A tv-előfizetők száma 650 százalékkal emelke- Ma már minden községben van mozi, s két esztendeje 5 millió 832 ezren látogatták a színházi előadásokat. 1935-ben 790 ezren voltak múzeumban, látogattak meg kiállításokat, 1963-ban pedig 4 millió 366 ezren. .. Még sorolhatnék az önmagukban is szép, biztató számokat. Legalább ennyire jelentősek azonban a műveltség tartalmi változásai is. Iskoláinkban az egyoldalú humán műveltséget a huszadik század követelményednek megfelelő természettudományos-humán műveltséggel váltjuk fel — mégpedig a marxizmus—lenini zmus tudományos talaján állva. Felismertük azt is, hogy a műveltséget nemcsak a kulturális kérdésekben való jártasság jelenti, hanem a termeléshez és a politikai élethez való hozzáértés is. A műveltség terjedéséhez szorosan hozzátartozik a szakmai ismeretek bővülése, a politikai-ideológiai tájékozottság javulása, a szocialista világnézet térhódítása is. „A suszter maradjon a kaptafánál, a paraszt a földnél” — mondogatták régen. Mi túlléptünk e szemléleten, s a munkások és a parasztok széles rétegeit tettük a műveltség részeseivé — mégpedig alkotó részeseivé. A műveltség csatornáinak még szélesebb megnyitásán nap jainkban tovább fáradozunk. Nem is olyan régen született például határozat arra, hogy a hároméves szakmunkásképző iskolát végzett dolgozók továbbtanulásának, továbbképzésének megkönnyítésére be nem fejezett középiskolákká kell nyilvánítani az ipari és a mezőgazda- sági szakmunkásképző iskolákat, s jelentős tanulmányi idő beszámításával kell ösztönözni a fizikai munkásokat műveltségük gyarapítására. Az emberfők sokaságának kiművelése a még boldogabb holnapért küzdő szocialista társadalmat segíti. Miként Lenin mondotta: „Azelőtt az emberi elme, az emberi géniusz csak azért alkotott, hogy egyeseknek juttassa a technika és a kultúra minden áldását, a többieket pedig megfossza a legszükségesebbtől — a művelődéstől és a fejlődéstől. Most ellenben a technika minden csodája, a kultúra minden vívmánya a nép közkincsévé válik és mostantól fogva az emberi elme és géniusz sohasem lesz az erőszak eszközévé, a kizsákmányolás eszközévé.” így lett a valóságban is a Széchenyi által megsejtett és a Lenin szavaival pontosan megfogalmazott műveltség és haladás elválaszthatatlanul összetartozóvá. T. L. emberek. Tóth István A meós már az óvodában is meós. Több mint huszonötezer részvevő a felszabadulási kulturális szemle országos fesztiválján
