Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)

1965-02-21 / 44. szám

1965. február 21, vasárnap

S. oitiai

Virág a jégburokban Csőkutak az Y-on Permeílé+műtrágya = több cukor

Hoz a m no velő agrofechnikai módszerek Izsákon

Huszita Jánossal, az Izsáki Állami Gazdaság főkertészévei arról beszélgetünk, hogy a mező- gazdasági nagyüzemben milyen új agrotechnikai eljárásokat alkalmaznak, illetve fejlesztenek tovább az idén.

Beszélgetésünk elején szóba kerül a nemrég bemutatott Nehéz emberek című filmnek a csőkutas öntözéssel kapcsolatos része, ahol — egyebek között — az állami gazdaságok megyei igazgatóságának öntözési főmérnöke nyilatkozott az úgynevezett fagyvédelmi öntözésről is.

Jéggel a íagy ellen

— Valóban érdekes jelenségről van szó — mondja a fő- kertész. — Két évvel ezelőtt, egy áprilisi éjszaka, a területünket belepte a hó. Pár nappal azelőtt borultak virágba a kajszik. Reggel volt nagy siránkozás: oda az összes baracktermés.

És emlékezhet rá, majdnem re kordtermésüak volt...

A jelenség magyarázata egyszerű: a megfagyó víz hőt ad le környezetének, s ez, valamint a virág körül képződő vékony jégréteg, megvédi a növényt a fagyástól. A május eleji fagyok gyakran veszélyeztetik a törpealmás „kötődését”. A gazdaságot emiatt igen nagy károk érhetik.

— Elhatároztuk, hogy 25 holdon, kísérletképpen, kimondottan fagyvédelmi öntözést honosítunk meg. Ez azonban csak akkor jár sikerrel, ha a meteorológiai állomás által jelzett kritikus időszakban, 2—3 órán át minél sűrűbb permetben hull az öntözővíz. Az említett területen több csőkút van, a vezetékeket most rakjuk a földbe, rájuk egyszerre 400 szórófejet kapcsolhatunk.

Képzeljük el a látványt: 25 holdnyi területen a törpefák felett 400 szórófej ontja a ragyogó vízsugarat.

Trágyázás szórófejjel

Ha már az öntözésnél tartunk; a csőkutaik teljesítménye különböző, a legjobbak is 800—1000 liter vizet adnak percenként. Ez a mennyiség általában nincs összhangban a szivattyúk kapacitásával. Ennélfogva az öntözőgépek nincsenek is eléggé kihasználva.

— Ezt a gondot a kutak párosításával szüntettük meg — mondja Huszta János. — Két

Helyszíni szembesítés

ITT LENT a műhelyben, a gépek között valahogy még nagyobb súlya van a szavaknak, mintha a tanácskozások megszokott színterén: a konyhaszagú étteremben, vagy a kultúrhelyi- ség könyvespolcai alatt hangza- r.ának el.

Olyan „helyszíni szembesítés” színezete van a dolognak, ahogy Elbert János, a Kecskeméti Reszelőgyár üzemvezetője a közelben álldogálók szeme elé tart vagy fél tucat rozsdás reszelőt: — Tessék itt van. Nézzék meg és mondjanak véleményt önök. Itt készültek ezek a szerszámok a vágóműhelyben. És akik csinálták nem merték a meós asztalára tenni. Szétszórták az udvaron.

Körbe vándorolnak a hibás fogazató, használhatatlan reszelék a gépek mellett álldogáló munkások kezén. Figyelem az arcokat. A legtöbbről őszinte megdöbbenést olvasok le, nehá- nyan még a fejüket is megcsóválják. Igen kényelmetlenül érezheti most magát az, aki se- lejtet „veteményez” a gyár sarába.

ELBERT JÁNOS közben tovább beszél. A feljegyzéseit tartalmazó füzetet már régen félrelökte, nincs szüksége rá. Jól ismeri az itt dolgozó kollektíva minden gondjgt, baját.

— Tudjuk, hogy nem könnyű áttéri*» a nagyobb, kevésbé munkaigényes szerszámok készítéséről a tű- és fűrészreszelőkre. De iparunk ezeket kéri, várja tőlünk. Ezt kell adnunk — és jó minőségben. Igaz, hogy a műhely eddig — részarányosán — 100 százalékra teljesítette a februári termelési előirányzatát. De megengedhetetlenül sok másod- osztályú és selejtreszelő került ki a dolgozók keze alól. Mindenképpen javítani kell tehát itt a munkafegyelmet és a termelés minőségét.

Zömök, fiatal munkás kér szót elsőként. Látszik rajta, hogy nem kenyere a szónoklás. Külön megbirkózik minden mondattal: — Engem is megemlített Elbert szaktárs az „utolsók” között. .. Bevallom, röstellem a dolgot... Most mást nem tehetek. .. Majd a következő napokban, akkor igen. De az is igaz, hogy a munkaidőm nagy részét azzal töltöttem, hogy anyag után sétálgattam.

EGY KIS VÉKONY asszonyka is az egyenletes anyagellátást sürgeti. Aztán arról beszél, hogy napok óta rossz a gépe. A karbantartók néha öten-hatan is itt támogatják jobbról balról a masinát. Aztán elmennek és néhány reszelő előállítása után ismét előbukkan a régi baj.

De nincs hiány önkritikában sem. Kolosics László nemcsak a szocialista brigádjában dolgozók, hanem az egész műhely nevében szól: — ígérjük, hogy helyreállítjuk a műhely becsületét. De ehhez kérjük a vezetők segítségét is.

A segítség nem marad el. Németh Pál főmérnök éppen erről beszél befejezésül: — Már gon-, doskodtunk az anyaghiány megszüntetéséről. A vágók keze alá dolgozó köszörűsök már ebben a hónapban is lényegesen több félkész terméket gyártanak majd úgy, hogy lesz tartalék is.

~K MŰHELY ajtón" kívül elkapja a karom 'egy középkorú munkás: — Azt is megírja az elvtárs, hogy közülünk egyesek „mezőgazdasági” módszerrel akartak reszelőt termelni?

— Hát ne írjam meg, hogy a selejtet szétszórták az udvaron? — kérdezek vissza.

— De, egészen nyugodtan — siet a válasszal. — Tegye utána azonban azt is, hogy ezután majd elkapjuk a kezükét.

Utána tettem.

Békés Dezső

kutat Y-alakú csőrendszerrel kapcsolunk össze, s így a szivattyúnak nem kell „félteher- rel” járnia. A számítások szerint 36—40 százalékkal csökken a ráfordítás.

A mezőgazdászok előtt közismert, hogy az öntözés segíti a műtrágya földbejuttatását, végső soron felszívódását a növénybe. A mezőgazdasági hagy üzemben — az idén immár több száz holdon — ezt a lehetőséget aknázzák ki. A műtrágyát egy nagy tartályban helyezik el, s e tartályon keresztül vezetik az öntözővizet, amely fokozatosan mossa, viszi magával a talajjavító anyagot.

„Táplálkozás a lombon ál”

Ugyanezt az elvet érvényesítik akkor is, amikor a növényvédelemmel kapcsolják össze a növényi szervezet „táplálását”. Egy hektó permedéhez 3—3,5 kiló vegyes műtrágyát, valamint nyomelemeket — például mangánt — kevernek. Azért nem többet, nehogy perzselés következzék be.

Permetezés idején, a tapasztalatok szerint, a növények éhsége igen intenzív. A „táplálkozás” ilyenkor nem a gyökérzeten, hanem a lombon keresztül történik.

— Ezer hold szőlőben, 300 hold gyümölcsösben és 600—800 hold gabonán alkalmazzuk ezt a módszert — sorolja a főkertész. — A korábbi kísérletek alapján kijelenthetjük, hogy általa a cukortartalom fél foknyi emelkedésére, illetve 8—10 százalékos terméstöbbletre teszünk szert.

A terméshozamok növelésének beláthatattanu 1 sokféle a lehetősége.

H. D.

A puszta kivirágzóit

„Sárga, sivár homokdombok, ahol az izzó ég szürke és alacsonyabb, mint máshol... A bucka a szenvedések iskolája, a türelem próbája... És mégis: hogy szeretjük, hogy féltjük, milyen büszkék vagyunk erre a szegényes földre. Ez a bátorság, a remény — minden!” Jó néhány évtizede így vallott erről a tájról — s a tájnak — alföldi szépprózánk egyik mestere. És első pillantásra ma is egyik fő jellegzetessége Ágasegyházának és környékének az egyenetlen, hepehupás terepalakulás.

— „Bicke-bucka” kis falu — mondja Hullai Kálmán is, az Izsáki Állami Gazdaság fiatal traktorosa, de mennyi ragaszkodás van ebben az eredeti csengésű jelzőben. Kullai a községi tanácsház folyosóján vár a sorára, hogy házhelyet írathasson.

A felszabadulás óta eltelt két évtized emberi akarásának tájat formáló bizonyítékaival ismerkedünk.

Az itt élők állandó harcban álltak a szinte hasznavehetetlen homokkal, s szerencsés volt közülük, aki a laposabb részeken egy-két hold földet vásárolhatott, méginkább, ha azon sikerült szőlőt telepítenie. A lakosság zöme napszámos, vagy máshol részre arató volt. A mostoha körülmények miatt alig egykét középbirtok alakult csak ki.

Valódi községgé csak néhány éve vált Ágasegyháza. Hiszen amint Vgi Rácz László, a tanács vb elnöke, meg Jávor- csik Ferenc községi párttitkár

elmondják, az 1944. november 1-én ideérkezett szovjet csapatokat csak néhány házból álló település fogadta.

Mindenesetre örvendetesen hamar magukra találtak az ágasegyháziak, s szabad életük első hetében már a kényszerűen megszakadt terménybetakarítást folytatták.

Ha az azóta eltelt évek vívmányait, fejlődésének mérföldköveit egytől egyig számba akarnék venni, igen terjedelmes lenne a felsorolás. A tízezer hold kiterjedésű, 2300 lakosú községben az újonnan épült lakóházak száma jóval a száz felett van. Hogy a telekvásárlási és az építkezési kedv mennyire fellendült, mutatja, hogy ez év augusztus közepéig újabb 60 házhely kimérésére kerül sor. A kétharmad részt ma is tanyákon élő lakosságot mindinkább a községbe csábítják a művelődési lehetőségek, a civilizáltabb életkörülmények.

Félmillió forint költséggel villamosították a község belterületét; újjávarázsolták_ a roskadozó félben levő művelődési házat, korszerűbbé tették a piactér berendezéseit, betonutakat, járdákat építettek.

■S mindebben példamutató módon benne van a lakosság aprajának-nagyjának a keze- munkája is. Az elmúlt évben végzett társadalmi munkák értéke 84 ezer forintot tesz ki.

Külön fejezetet érdemelnek a község történetében az új középületek: a posta, az orvosi rendelő és szolgálati lakás, az iparcikkcsarnok, s a földműves- szövetkezet étterme, amely a megyében bárhol megállná a helyét. A felszabadulás előtti kettő helyett ma öt általános iskolát, illetve óvodát látogat a több mint félezer gyermek, s ezzel arányosan több a nevelők, s a részükre épített lakások száma is.

Szólni kell a vidék adottságait jól kamatoztató, mindinkább nagyüzemi módon gazdálkodó Mathiász János Tszcs-ről, Ágasegyháza egyetlen szövetkezeti gazdaságáról is, amelynek két és fél ezer holdját 421 család műveli. A község felvásárlási tervének teljesítéséhez jelentős mértékben járulnak hozzá. Emellett a legfőbb termelési ág, a szőlőművelés „színterét” új ültetvények létesítésével növelik: a tavaszi telepítéssel együtt már 120 hold fiatal szőlőjük lesz. Három, kevésbé jól gazdálkodó tszcs-ből tavaly alakítottak egyet, s az összefogás hasznosságát jól érzékelteti, hogy csupán a fel nem osztható szövetkezeti alapúk egy év alatt több mint egymillió forinttal gyarapodott.

... A teli álmukat alvó szőlősorokat, s a hósapkás házakat magunk mögött hagyva, egyik ágasegyházi barátunk csöndes, de sorsukat bölcsen summázó szavait idézzük: — Ez a szabad húsz esztendő a százszorosát adta nekünk, mint az egykori pusztának az évszázadok sora ...

Jóba Tibor

m&poPQs ansa i mm

Újabb határidő: március 31.

munkáshiány volt az oka az eddigi határidő-eltolódásnak.

Mi az oka, hogy az egyébként kellemesen fűtött műhelycsarnokban nem állíthatták még be a gépeket? Erre az a válasz, hogy a szennyvíz elvezetésére a derítő még nem készült el. Tavaly ugyanis a már csaknem kész derítőt egy felhőszakadás tönkretette. Sokáig a tervező és kivitelező közötti vita miatt húzódott az említett objektum továbbépítése. Most a kivitelező és a vízgazdákodási társulat között vannak nézeteltérések, s ezek az újabb határidő-eltolódás veszélyét rejtik magukban. Az építők azt mondják: addig nem tudják a derítőt, illetve az oldómedencét elkészíteni, amíg a községi hálózatból nem vezetik a gyártelepre a vizet.

Megkérdeztük ezzel kapcsolatban Bódi Istvánt, a Kiskunhalasi Vízmű Vállalat igazgatóját, aki azt válaszolta, hogy a községi vízműhálózatot üzembe helyezték. A vízhálózatot kiépítették a vízgépészeti gyárig, csupán az üzemi hálózatba kellene bekötni. Erre azonban az ÉM 31-es Építőipari Vállalat a Kiskunhalasi Vízmű Vállalatnak még a mai napig sem küldött megrendelőt.

Kérdésünkre Bódi elvtárs hozzátette, hogy ha két héten belül megrendelnék náluk a munkát — a rájuk háruló, igen sokrétű feladat mellett is — elvégeznék március 31-ig a vízhálózat bekötését, s ezzel elősegítenék a vízgépészeti gyár üzembe helyezését.

Az új lajosmizsei gyár leendő vezetői már kidolgozták az üzem április 1-gyel kezdődő termelési programját. Reméljük — az építők is végre komolyan veszik a saját maguk által megjelölt március 31-i határidőt — s így ez a termelési program sem készül hiába mint az előzőek, annál is inkább, mert még 18 milliós termelést vár az üzemtől az idén a népgazdaság.

Nagy Ottó

A Lajosmizsei Vízgépészeti Gyár alaposan rászolgált már a szólásmondásra, hogy úgy készül — illetve épül —, mint az a bizonyos Luca széke. A 17 millió forintba kerülő létesítménynek már 1964. május óta kellene hasznot hajtani a népgazdaságnak. Ám a kivitelező, az ÉM 31-es Építőipari Vállalat — mondván nem kiemelt beruházásról van szó — úgy vélte, ez az üzem még várhat a sorára. Ezért kérték is az átadás határidejének meghosszabbítását. Szeptember 30-ra tűzték ki végül is a gyárépítés befejezését. A könnyen megkapott határidőmódosítás azonban, úgy látszik arra bátorította fel az építő vállalatot, hogy elhanyagolja a lajosmizsei építkezést. Ezután ugyanis december 31, majd újabban március 31-re tolták át az üzem műszaki át-r vételét.

Hogy mennyire nem voltak számításba véve az újabb átadási időpont-módosítások bizonyítja, hogy a Lajosmizsei Vízgépészeti Gyárnak 1964. utolsó negyedévében már 6 milliós termelési tervet irányoztak elő. Később a beruházó komolyan vette azt is, hogy december 31-ig berendezkedhet új gyárában. Az anyagmegrendeléseket ugyanis úgy intézte, hogy január 1-től a szállítmányok már Lajosmizsére érkeztek. Nem kis összegbe kerül a népgazdaságnak az anyagok Budapestre szállítása, ahol még jelenleg a kitelepítésre váró üzemben folyik a termelés.

Az új gyár munkásgárdájának egyrésze természetesen a község lakóiból már össze is verbuválódott. A vállalatnak! nem kevés pénzbe kerül többek között hatvan lajosmizsei munkás Budapestre utaztatása.

Jelenleg néhány munkás „dolgozgat” az építkezésen, amelynek vezetője ígéri, hogy — mert az üzem építésének készültségi foka már 95 százalékos — március 31-re valóban elkészül. Mint mondotta anyag- és szak