Petőfi Népe, 1965. február (20. évfolyam, 27-50. szám)
1965-02-14 / 38. szám
Többet a saját erőnkből Kormányzatunk évente hatalmas összeget fordít a sportmozgalom támogatására. Így van ez már régen és mi, szinte természetesnek vesszük, hogy évről évre feltöltődik a sport „bőségkosara”. Kinek több jut, kinek kevesebb, de nagyjából mindenki hozzájut a sportolásához elengedhetetlenül szükséges anyagi javakhoz, még akkor is, ha vajmi keveset tett abból, amit pedig ezért a támogatásért joggal elvárhatna az állami vezetésünk. Korábban, amikor még sokféle csatornán csordogált a pénz a klubok kasszájába, szinte lehetetlen volt ellenőrizni, hogy ki, hol és mennyi anyagi támogatást kapott és hogyan használta azt fel. A sportmozgalom társadalmi szervezetté való alakulásával egy időben ezek az anyagi forrásók is mindmind a legfelsőbb sportszerv a TS-ek kezében összpontosultak és ez lényeges változást hozott sportköreink gazdasági munkájában is. Beszélgessünk most ezekről a változásokról Dudás Ernővel, a megyei TS gazdasági főelőadójával. Mielőtt feltennénk az első kérdést, ismerkedjünk meg közelebbről a riportalanyunkkal. A sport megyei „pénzügyminisztere” nemrég még maga is aktív sportoló volt. Végigjárta a „falusi sportoló” rögös útját. Mint atléta, hétszer nyert spar- tökiád országos bajnokságot. Középtávokon négy egyéni és három váltóban szerzett aranyérem tulajdonosa, de jó néhány ezüst- és bronzérem is lapul a vitrinében. 1:58-as 800 méteres ideje ma is elkelne a megyei atlétáink legjobb eredményei között. Alig egy éve még a la- josmizsei csapatban rúgta a gólokat és amikor a sportról van szó, még mindig inkább a sportoló, mint a gazdasági vezető beszél belőle. Első kérdésünk tehát: milyen változásokat hozott a sportmozgalom átszervezése a sportkörök gazdasági munkájában? — Talán a legfontosabbnál kezdem. Legnagyobb eredményünk, hogy lényegesen megszilárdult a rend, a pénzügyi fegyelem. Sportköreink — még a legkisebb is — kivétel nélkül mind előre elkészített és jóváhagyott költségvetés szerint dolgozik és gazdasági munkájáról félévemként beszámol, de a TS- ek rendszeresen tartanak ellenőrzéseket. Mindez talán kicsit hivatalos ízűén hangzik, de szó szerint így van. A másik, hogy sporköri vezetőink is kezdik végre megérteni, hogy csupán állami támogatásból nem lehet *gy sportkört fenntartani. Egyre több az olyan, sportkör, ahol komoly gondot fordítanak a sajáterejű bevételek, a helyi szervek támogatásának, tagdíj és rendezvénybevételek által nyújtott lehetőségek kiaknázására. Ha már itt tartunk, akkor azt kérdezzük meg, honnan jut legtöbb pénz a sportkörökhözt — A bevételek legnagyobb részét ma már a helyi szervek, üzemei, hivatalok, termelőszövetkezetek, üzemi szakszervezeték és ktsz-ek támogatása teszi ki. Beszélnem kell a rendezvénybevételekről is. Főleg azért, mert csökkentek. Ügy gondolom, hogy ebben közrejátszik — legalább is megyénkben — a labdarúgás színvonalának esése és még egy —, amiről nem mi tehetünk — a televízió is. Sajnos, falusi csapataink nem képesek versenyezni egy-egy NB I-es vagy válogatott mérkőzéssel. Ha ezek közvetítése egybeesik — márpedig gyakran így van — a helyi csapat mérkőzésével, akkor csak a legelszántabb szurkolók lézengenek a pályákon. Tapasztaltuk ezt mi, mór nemcsak falun, hanem a ' Dózsa mérkőzésein is. Bizony jó volna, ha az illetékesek gondolnának erre és a tv által közvetített mérkőzéseket más időpontban rendeznék mint a többit Hogy állunk a tagdíjakkal? — Itt még nincs „döntő” változás, de valamit léptünk előre. Néhány évvel ezelőtt alig 8 százalékos (t) volt a tagdíjfizetés tervteljesítése. Az elmúlt évben vezettük be azt a rendszert, hogy a IX. félévi támogatást már csak annyi százalékban kapta meg a sportkör, ahogy a tagdíjfizetést teljesítette. Jó néhány hanyag vezető bánta meg keservesen, hogy elmulasztotta ezt a csupán szervezési problémát jelentő kötelességét. A második fél évben már jelentősen emelkedett a tagdíjfizetés százaléka és mivel ezt a módszert a jövőben is következetesen alkalmazzuk, remélem egyszer eljutunk oda, hogy sportköreink maradéktalanul eleget tesznek ezen kötelezettségüknek is. Mentőövekkel — Gyorskorcso lyázók versenyén A franciák gyorskorcsolyázó szövetsége a francia bajnokságot kénytelen volt külföldön megszervezni. Franciaországban — noha éppen ők készülnek az 1968. téli olimpiai játékok megszervezésére — nincs egyetlen alkalmas pálya sem. így hát kénytelenek voltak a bajorországi Inzellbe átrándulni és ott versenyezni. De mire a versenyzők megérkeztek, Inzellbe, a futópályán felolvadt a jég, úgyhogy a bajnokságot el kellett halasztani. S amíg a francia versenyzők a jégre vártak, edzéseiket a közeli tavon szerették volna megtartani. De ott az első francia póruljárt. beszakadt a jég alatta. Másnap a L’Equipéban egy mentőövvel felszerelt francia gyorskorcsolyázó jelent meg — a versenyről szóló jelentés helyett. Sportcsaládból való bajnok A neves sportolók rendszerint gyermekeikkel is megkedveltetek a sportot. A legszebb példa erre a skót Brian Simmers esete. A legjobb skót rbgbyző nagy sikerrel vezeti a skót válogatottat, ugyanúgy mint egykor apja. Brian apja ugyanis 1926 és 1932 között szintén válogatott volt, anyja és öreganyja pedig Nagy-Britannia teniszbajnoknője. Még valamit az öreganyjáról: ő szerezte az első aranyérmet az olimpiai játékokon Nagy-Britannia számára. A megyei gazdasági csoport munkája igen sokrétű. Mi a jelenlegi főfeladatuk? — Már elkészítettük és kiadtuk a sportkörök ez évi költségvetéseit. Most folynak a tárgyalások az MTS központi szerveivel a megyei és járási TS-ek költségvetésének jóváhagyásáról. Épülnek-e új sportpályák, lesz-e nagyobb arányú felújítás? Igen. Az idén is nagy összeget fordítunk a sportlétesítményeink szépítésére. Beruházási hitelt sajnos —, mint már évek óta — most sem kaptunk. Ettől függetlenül, helyi szervek támogatásával egy egész sor pálya épül. Mi támogatást nyújtunk több sportlétesítmény felújítására. Így sor kerül a bajai, kecskeméti városi sporttelepek rend- behozatalára. Kiskőrösön atlétikai pálya, Kiskunfélegyházán bitumenes kosárlabdapálya épül az év folyamán, sőt a most folyó felmérés alapján az MTS társadalmi erőből épülő kispályás létesítményhez — kézilabda-, kosárlabda- és röplabda- pályához — nyújt rendkívüli anyagi támogatást. Befejezésül elmondhatom —, hogy talán mi tudjuk legjobban azt, hogy a sporthoz, minden egyéb feltételen kívül — amiket más helyen már úgy is annyiszor elmondtunk — természetesen, pénz is szükséges. Ebben mindannyian egyetértünk. Csupán abban kell közös nevezőre jutnunk a sportköri vezetőlékel,. hogy mi csak annyit adhatunk, amennyi van. A költségvetés hiányzó részét saját, helyi forrásaikból kell előteremteniük, és hogy ez lehetséges, arra már számtalan követendő példa van. Szabó Zoltán A végzetes 11-es Uruguayban nagy ünnepet ültek a labdarúgók: az első labdarúgó-világbajnokságról emlékeztek meg (mely egyben olimpiai játék is volt). Uruguay labdarúgó-válogatottjának legnagyobb sikeréről. 40 évvel ezelőtt Párizsban Uruguayi avatták a labdarúgás egyik világbajnokává. Most a posta, a rádió és a televízió is megemlékezett az első „Canpeonato Mundial”-ról. A Montevideo! Televízió stúdiójába meghívták Hector Scarato- net, az „uruk” gólkirályát, a párizsi, amszterdami olimpiák, majd a Brazíliában megtartott világbajnokság legjobb labdarúgóját. Scaratonet megkérdezték, mondja el, mi volt az 1924-es világbajnokságon a legemlékezetesebb élménye. Scaratone csak egyet intett: nem akar ő mesélni, mert ezt már sokan és sokféleképpen elmesélték azóta, hanem ha lehet, bemutatja a TV nézőinek, hogyan lőtte be a hollandok hálójába azt a liest amely azután megnyitotta a kaput Uruguay válogatottja előtt a döntőbe. Scaratone erre levetette kabátját, és 64 éves kora ellenére nekifutott a labdának. A rúgása azonban olyan rosszul sikerült, hogy bokarándulással kórházba kellett szállítani Uruguay egykor leghíresebb középcsatárát. Ki az úr a pályán ? Nem lehet vitás: mindig a játékvezető. Különösen olyan resztben mint a CFA Fontalneb- 'leau—Guegnon mérkőzésen. Ezt a labdarúgó-mérkőzést Francia- országban egy bizonyos Lempe- re úr vezette. Neve fordításban császárt jelent. Sportérdekességek Vendégek a tiszti klubban TARTALÉKOS tisztnek lenni — megtisztelés. A tiszti rang elsősorban nem előnyöket jelent, hanem áldozatvállalást, nagyobb felelőséget és azt a készséget, hogy viselője a polgári életben is hajlandó legyen munkát, időt áldozni katonai ismereteinek bővítésére, a hadi tudományok fejlődésének követésére. Így vélekedik azoknak a tartalékos tiszteknek a többsége, akik részt vesznek a Magyar Honvédelmi Sportszövetség továbbképző tanfolyamain. S valóban, eljárni ezekre a tanfolyamokra nem kötelező. Mégis évről évié többen vannak a hallgatók. Többnyire éppen azok, akik felelős beosztásban dolgoznak, s amúgy is igen elfoglalt emberek. Legutóbb Szabó Lajos elvtárssal, a megyei pártbizottság propaganda és művelődési osztályának vezetőjével találkoztunk egy foglalkozáson. Tartalékos hadnagy. Több mint 10 esztendelye nem hívták be. — Mit ad a továbbképzés? Pótolhatja-e az időszakonkénti hadseregen belüli továbbképzést? —* kérdeztük. — Természetesen nem. De aki ide jár, az képes követni a fejlődést akkor is, ha ritkábban hívják be katonai szolgálatra. A tananyag válogatása, rendszerezése jó, alkalmas a régi ismeretek felfrissítésére és korszerű kiegészítésére. Ma például egy katonapolitikai és két szakmai előadást hallottunk. /■ z előadók hivatásos tisztek, látszik, hogy gondosan felkészültek. Különösen a szakmai foglalkozások voltak igen színvonalasak, sőt élvezetesek. Mind- két előadó szemléltető eszkö zökkel tette érthetővé a mondottakat. — Mennyi időt kell fordítaniuk a tanulásra otthon? — A mi csoportunk a tanév folyamán négy alkalommal vés részt egész napos foglalkozáson. Azonkívül a kiadott tankönyvekből készülünk. Én körülbelül két-három órát töltök el ezzel hetenként. A tananyag nem követelőzőén nagy, mindenki megbirkózhat vele, ha akar. Tapasztalhattuk, hogy a többi résztvevő is szívesen jár ide. Az egyik honvédségi alagulat tiszti klubjában tartják a foglalkozásokat, kultúrált környezetben, ahol biztosítva vannak a feltételek a jegyzeteléshez és semmi nem zavarja a munkát. — Nagyon várjuk az utolsó foglalkozást — mondta a hallgatók egyike mosolyogva. — Nem azért, mert ezzel befejeződik a továbbképzés, hanem mert megígérte a parancsnokság, hogy részt veszünk az alakulat harcászati gyakorlatán és ott valóban megismerkedhetünk a korszerű haditechnikából mindazzal, amiről itt tanultunk. M. L. BEMUTATJUK... Vigh Sándort, a Félegyházi Honvéd ökölvívóját A Honvéd kisváltósúlyú versenyzője Kecskeméten született és 22 éves. öt évvel ezelőtt húzott először ökölvívó kesztyűt. Edzője akkor Kohajda János volt, aki ma ismert nevű versenybíró lett. Katonai bevonulása előtt csak néhány kisebb egyéni sikert ért el. Pályafutása meglepően gyorsan ívelt felfelé amikor a Kiskunfélegyházi ságon' is esélyesként léphet szo- rítóba. Legnagyobb ellenfelei itt a gyöngyösi Tóth, a dunaújvárosi Farkas és a tatabányai Mincsik lesznek. Vígih Sándor kitűnően képzett ökölvívó. Legfőbb fegyverei közé tartoznak a villámgyors megelőző bal-egyenesek és a hatalmas erejű felütések. Ha fejlődésében nem áll be törés. Honvédhez került. A múltévi csapatbajnokságon kisváltósúly- ban és váltósúlyban is nagyon szép .eredményeket épt el. Tizenhárom mérkőzésből tizenkettőt döntő fölénnyel vagy kiütéssel nyert. Csak egyszer vesztett, amikor sérülése miatt leléptették. Legszebb sikere az 1964-ben nyert hadseregbajnokság, ahol minden mérkőzésén döntő fölénnyel nyert ellenfeleivel szemben, pedig akadt köztük jóné- hány I. osztályú versenyző is. Idei első sikere a Délterületi ökölvívó-bajnokságon aratott fényes győzelem volt. Ezután már az országos vidéki bajnokmég talán az idén is kellemes meglepetéseket szerezhet a félegyházi ökölvívó szurkolóknak. Középiskolás bajnokságért Kecskeméti Berkes Technikus —Felegyházi Petőfi G. 62:38 (32:15) Kecskemét, v.: Pankotai, Gö- möri. Ld.: Füredi 25, Tóth M Ma tó$ b. 9. 21,
