Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-13 / 10. szám

Sportév fogas kérdésekkel A selejtező ideje Nem sokáig tart az apály a sportéletben, a tokiói olimpia után. A rövid pihenő, erőgyűj­tés után újult lendülettel lát­nak neki a sportolok a felada­toknak. Lesz annyi, hogy 1965- ben is lázba hozza a sportvilá­got. Ezt bizonyítja az a csupán egy-két, jellemző esemény is, amellyel az alábbiakban foglal­kozunk. Mit tartogat tehát az új esztendő? Nagy „nekidurálás” tapasz­talható máris a világ minden sarkában, ahol csak a labdarú­gást ismerik... Tudniillik 1965- ben dől el, melyik lesz az a 14 csapat, amely a selejtezők után átutazhat a szigetországba — Angliába —, hogy 1966-ban Pénteken fedeződik be a Dózsa alapozása A Kecskeméti Dózsa NB II-s labdarúgócsapata — mint az már megírtuk — január 2-a óta Galyatetőn edzőtáborban készül a bajnokságra. A kecskeméti csapat pénteken, január 15-én érkezik haza és első itthoni ed­zését 18-án hétfőn tartja a csa­pat. Január 20-án szerdán, ha az idő és a pályaviszonyok megengedik, a Dózsa első és második csapata egymás ellen játszik edzőmérkőzést. Portisch az élen A Beverwiljkben folyó nem­zetközi sakkversenyen a magyar Portisch nagyon izgalmas mér­kőzésen győzött a holland van Scheltinga ellen, s továbbra is vezet — most egyedül — a versenyen. Lengyel vereséget szenvedett a holland Lange­­wegtől. A verseny élcsoportjának ál­lása: Portisch (magyar) 4 pont, Pachman (csehszlovák) ésSme­­derevac (jugoszláv) 3,5 pont, Donner (holland), Johannessen (norvég), Xvkov (jugoszláv) 3 pont, Lengyel (magyar), Gel­ler (szovjet) 2 pont. megvívja a legnépszerűbb sport­ág legfontosabb eseményének, a világbajnokságnak a döntőjét. Európa legjobb csapatai kilenc csoportban küzdenek, a dél­­amerikaiak háromban, s a győz­tesek, összesen tizenketten jut­nak a döntőbe. Hozzájuk csat­lakozik az észak- és közép-ame­rikai első, továbbá az afrikai és az ázsiai csapatok szerencsés nyertese: itt ugyanis a két cso­portgyőztes még egymás között dönti el az angliai utazás sor­sát. És persze, bérelt helye van a rendező Angliának, valamint a védő Brazíliának. S éppen ez a nagy kérdés: Lehet-e végre „detronizálni” a brazil futballcsapatot, amely ho­vatovább olyan híres a világpia­con, mint a brazil kávé. Már kétszer vitte haza a világbaj­noki címet, Svédországból és Chiléből, most pedig a mester­­hármasra készül, nem is alap­talanul. Brazília eddig minden világbajnokságon ott volt, s mindig ki tudott rukkolni né­hány meglepetéssel, a sport­ínyenceket is bámulatba ejtő egy-két taktikai fogással, vagy éppenséggel új sztárokkal. Negy­ven esztendeje, a párizsi olim­pián kezdődött el a dél-ameri­kai futball nagy karrierje, ame­lyet azóta csák hébe-hóba tu­dott megzavarni európai csapat. De a esedékes 8. világbajnokság elé már nem nézhet túlságosan vérmes reményekkel Dél-Ame­­rika, nevezetesen legjobb csapa­ta, Brazília. Hiába, elrepültek az évek, kopik a tudás, világ­­nagyságok öregednek ki, s Ang­liában nagy ostromra készül a megszokott körülményeket is belekalkuláló Európa. S hogy melyek lesznek azok a csapa­tok, amelyeket elsősorban küld­het tűzbe az Ö-világ, azt már sejtetik majd az 1965-ös selej­tezők. Magyarország az euró­pai hatodik csoportban mérkő­zik Ausztriával (június 13, szep­tember 5.) és a Német Demok­ratikus Köztársasággal (május 23, október 10). Első mérkőzé­seink idegenben lesznek. Re­méljük, a magyar csapat a ha­gyományoknak megfelelően, ez­úttal is eljut a 16-os döntőbe. A szövetségi kapitány már kí­sérletezik, felfrissítésre készül, s az valószínű, hogy egy tekin­tetben Magyarország lefőzi a többi országot: A miénk lesz a legfiatalabb átlagos életkorú csapat S ha a jósolgatásnál tar­tunk, London már egyszer szín­helye volt a magyar labdarúgás egyik legnagyobb fegyvertényé­nek (az a bizonyos 6:3), miért ne ismétlődhetne meg a futball­­történelem? (Folytatjuk.) Kézilabda Teremkézilabd a-bajnokságot nyert a BRG Szombaton befejeződött Bu­dapesten a III. kerületi TS ál­tal a Tüzér utcai tornacsarnok­ban rendezett kézilabda terem­­bajnokság. A Kecskeméti BRG férfi csapata 30:7 arányban — tehát fölényesen — győzött a Budapesti Rádiógyár ellen és ezzel sikerült megelőzni a nagy ellenfél, a BUVATI csapatát. A bajnokság élcsoportjában az alábbiak szerint alakult a végeredmény: 1. K. BRG 7 6 — 1 112:64 12 2. BUVATI 7 6 — 1 82:57 12 3. Bp. MNG 7 5 — 2 65:56 10 A közel két hónapig tartó terembajnokságot a Kecskeméti BRG csapata megérdemelten nyerte meg a lényegesen jobb felkészülési körülmények kö­zött levő budapesti csapatok előtt. Növeli a kecskemétiek sikerének értékét, hogy a te­rembajnokság mezőnyében ná­­rom NB Il-es csapat is szere­pelt és valamennyi a BRG mö­gött végzett. A kecskeméti csa­pat sportszerű és szép játéka nagy sikert aratott a szakem­berek körében is. A szép eredményen kívül a BRG számára ez a torna jó felkészülést jelentett a tavaszi megyei bajnokságra. A folyta­tás a következő hetekben a Kiskunfélegyházán megrende­zésre kerülő terembajnokságon lesz. előtt megáll. Jobb kezében ide­­oda ingatja a labdát, a kéz olyan a lelátóról nézve, mint az imbolyogva tekergő kígyó, s bűvöli „áldozatát”, a kapust, aki már nem tudja, hogy mit cselekedjék: jobbra, vagy bal­ra dőljön-e. Mit tegyen: jobb­ra dől. A labda — balra vágó­dik ... Ez Kárpáti. Bölcsen tapasz­talt, játékosan ravasz. öreg róka. A vízilabdában: egy nemzedék kapitánya. És a fiatalok? Például: Ru­­során II.? Kárpáti utolsónak említette. A fiatal játékos a medence szélén nyilatkozik: — Az előbbi Kárpáti-gólról. A végrehajtás idegtépő per­ceiről eszembe jut az a gól, amelyet a tokiói olimpián dob­tam a jugoszláv kapus hálójá­ba. Amíg élek, sosem felejtem el, mit éreztem akkor... A mérkőzés befejezése előtt a ju­­goszlávok vezettek 4:3-ra, rá­adásul emberelőnyük volt. El­veszettnek hittük a találkozót, amikor négymétereshez jutot­tunk. Mindenki egy kupacban a kapu előtt, az óra ketyeg, a másodpercmutató mint a po­kolgépen, idegesen ugrál, még negyven másodperc. Az eset kísértetiesen ugyanolyan volt, mint amilyen Rómában velem történt. Ott is nekem kellett dobnom az utolsó percekben a négyméterest, de a római nem ment. Tokióban igen. De hiát Bemutatjuk aranyérmeseinket Kapitány és aspiráns Látogatás Kárpáti György és Rusorán Péter vízilabdázóknál Még néhány perc és kezdő­dik a mérkőzés. Kárpáti György doktor már ugrana a sportuszoda tengerzöld vizébe, amikor megszólítjuk: — Mire készül az olimpiai bajnokság megnyerése után? — A Trófea Itáliára. Köztudo­mású, hogy a vízilabdában nincs világbajnokság. A Tró­fea Italiát azonban színvonala miatt annak számítjuk, s asze­rint készülünk rá. Legutóbb Magyarország nyerte az érté­kes kupát. A jövő évben, ha ismét birtokunkba kerül, ak­kor örökre nálunk marad a gyönyörű serleg. Becsvágyun­kat fűti, hogy eddig egy or­szág vízilabdacsapatának sem sikerült egymásután kétszer elhódítani. Ennek tudatában készülünk a jövő nyári talál­kozóra, a most folyó bajnoki küzdelmeken, később a nem­zetközi versenyeken is. — Tokió után újra itthon játszani — milyen érzés? — Most kellemes. Róma után szomorkodtunk, de Tokió­ból vidáman, tarsolyunkban aranyéremmel jöttünk haza. Az olimpiai hangulatot itt, az uszodában is érezzük, amikor belépünk, vagy elindítjuk a labdát — olimpiásan. — Hányszor volt eddig vá­logatott? — Százharminchatszor. — Mi a véleménye a fiata­lokról: lesz-e utánpótlás? — Nem féltem a magyar ví­zilabda jövőjét. A fiatalok, Felkai, Konrád, Bodnár, Szí­vós, Laukó II., Rusorán II., egytől egyig tehetséges, sokat ígérő játékosok. Bocsánat — mennem kell, azonnal kez­dünk. „Felporzik” a víz, amikor a két csapat játékosai a közép­re helyezett labdához erős karcsapásokkal közelednek. Ki éri el hamarább? Kárpáti dok­tor. Azonnal megiramodik ve­le, teste előtt fehér pezsgő­gyöngyökbe tarajoz a víz, e percben számára már nincs külvilág. Kisodródik, bead — gól! Újrakezdés után ismét labdához jut, előretör, szinte „szétvágja” a vizet, a kapu Minden számban a Katona József Gimnázium tanulói győztek a megyei középfokú iskolai asztalitenisz-bajnokságon Vasárnap Kunszentmiklóson, a gimnázium tornatermében tar­tották meg a középfokú iskolák megyei asztalitenisz-bajnoksága döntőit. A versenyt kitűnően rendezték meg a kunszentmik­­lósiak és a résztvevők száma is csúcsot jelentett. Tizenegy is­kola (kettővel több mint az elő­ző évben) 46 fiú és leány tanu­lója indult /el és vívott színvo­nalas küzdelmet. A fiúszámok­ban nagy harc folyt a helyezé­sekért, különösen a döntőben vívott elkeseredett küzdelmet a kecskeméti Szentkirályi. és a bajai Papp. A leányoknál Var­ga Juditnak nem volt .komoly ellenfele, de a helyezésekért itt is nagyon meg kellett küzdeni. Meglepetés, hogy a kecskeméti Varga V., a Vörös Meteor NB II-s csapatának játékosa nem jutott az első három közé. - Részletes eredmények: Fiú egyéni: 1. Szentkirályi L. (Ka­tona), 2. Papp (Bajai Hl. Béla), 3. Kovács (Bajai III. Béla). — Leány egyéni: 1. Varga J. (Ka­tona), 2. Fekete M. (F. Petőfi), 3. Somos É. (Katona). Fiú pá­ros: 1. Szentkirályi—Kisari (Ka­tona) 2. Papp—Zsomborsevity (Bajai III. Béla), 3. Urbán— Állaga (Bajai Türr). Leány pá­ros: 1. Varga—Somos -:Katona), 2. Seres—Pápai (F. Közgazda­­sági), 3. Orgoványi—Bozsó (Kun­­szentmiklós). Vegyespáros. 1. Varga—Szentkirályi (Katona), 2. Fekete—Danics (F. Petőfi), 3. Mező testvérek (Kunszent.­­miklós). A korszerű labdarúgásról... ... tart érdekes előadást január 18-án Kecskeméten Sebes Gusztáv, a magyar labdarúgósport egyik legkiválóbb szakembere, az egykori „aranycsapat” vezetője. Az előadást a megyei tanács kultúrtermében január 18-án, hétfőn délután 6 órai kezdettel a Kecskeméti Dózsa Sportkör rendezi. Címe: A korszerű edzés és edzésrendszerek a labdarúgásban. Az előadás után filmvetítésre is sor kerül és az íntemazionale, valamint a Real Madrid csapa­tának edzéseiről készített kisfilmeket vetítik. Rosszabb játszmaarénya miatt nem jutott fel az NB il-be a Kecskeméti Vörös Meteor asztalitenisz-csapata Szombaton és vasárnap Buda­pesten, a BEAC tornatermében rendezték meg a megyei bajno­kok NB II-be való feljutásért folyó tornáját. Megyénket a fér­fiaknál a Kecskeméti Vörös Me­teor képviselte, míg a nőket a Kiskunfélegyházi Reménység. Ez a csapat azonban nem tu­dott elutazni a versenyre, mert az egyesület tagjainak a kun­­szentmiklósi középiskolás me­gyei bajnokságon kellett részt venniök. A további fejlődés szempontjából nem kétséges, ba sikerült a büntető végre­hajtása: a bíró újra rendelte. Álltunk a vízben, s én úgy éreztem, ezután már minden hiába. Mégis, pillanat alatt át­gondoltam mindent: ha nem oda dobom, hanem amoda, ak­kor mi lesz? De a kapus ész­reveszi készülődésemet. Lapo­san? Magasan? Kárpáti köz­bekiáltott: — Peti, ezt be kell dobnod! Ettől függ minden! — Mintha nem tudtam volna... hisz éppen ez volt a baj. Lesz, ami lesz, gondoltam. Elmoz­dultam, és „rásóztam” a lab­dát ... Utólag: lehet, hogy a ma­gyar vízilabdacsapat olimpiai bajnoksága már ennél a gólnál eldőlt? ... Annyi bizonyos, hogy Ru­során Péter, a tízéves kisfiú nem akart vízilabdás lenni. Akkoriban még a futballt sze­rette. Egy meccs után úgy, ahogy voltak, bementek az uszodába. A vízilabdacsapat edzője megállt előttük és így szólt hozzájuk: — Fiúk, nem akartok pólóz­ni? Ahogy elnézlek bennete­ket, éppen idevalók vagytok. , — Á, nem akarunk mi vi­zesek lenni!... Ma: Rusorán Péter annyira „vizes”, hogy aranyérmet szerzett vele Tokióban. A ví­zilabdában az új nemzedék aspiránsa. hogy melyik versenyben való részvétel lett volna a kívánato­sabb. A férfiaknál a Vörös Meteor csapatában Dézsi sajnos, nem játszhatott. A 24 (19 vidéki, 5 fővárosi) csapatot hat négyes csoportba osztották, s mind­egyikből a első kettő jutott feL A kecskemétiek csoportjában a Debreceni Vasutas kiemelke­dően a legjobbnak bizonyult, a második helyért azonban óriási küzdelem alakult ki a Kecske­méti VM és az Özdi Spartacus között. A DVSC-tői mindketten kikaptak, egymás ellen döntet­lenül végezlek, Gyulát mind­ketten legyőzték. A játszma­aránya az ózdiaknak volt a jobb, s így ők kerültek fel. Dézsi já­tékával a kecskeméti csapat biztos feljutó lett volna. Az osztályozó mérkőzések eredményei: DVSC—Gyula 10:1, DVSC—Ózd 10:1, DVSC—Kecs­kemét 10:4, — Ózd—Kecskemét 9:9, Ózd—Gyula 10:1, — Kecs­kemét—Gyula 10:7. Kézilsbda-játékveietői tanfolyam Kecskémé en A kecskeméti városi kézilabda­szövetség az idén is megrendezi a kézilabda játékvezetői tanfolyamot, amelyre jelentkezhet minden 16 évet betöltött sportoló vagy sport­vezető, aki a kézilabda sportágban jártassággal bír, A jelentkezéseket január 23-ig írásban kell beküldeni a Kecskeméti Városi TS-liez. Jelentkezési te hívás sportoktató tanfo yamokra A Sportvezető és Edzőképző In­tézet felvételt hirdet az 1965—1966. tanévben induló oktatói tanfolya­mokra minden sportágban. Jelent­kezési határidő: 1365. április 30. Jelentkezni lehet 1965. február 1- től az intézet által kiadott jelent­kezési lapon, amelyet budapestiek közvetlen as intézettől, vidékiek a Magyar Testnevelési éa Sportszö­vetség megyei tanácsainál szerez­hetik be. A kitöltött jelentkezési lapot, a szükséges javaslatokkal és mellék­lettel ellátva, vidéken a Magyar Testnevelési és Sportszövetség me­gyei tanácsaihoz kell benyújtani. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents