Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-10 / 8. szám

Két birkáért egy emberélet

Az ügy, amelynek tárgyalását nemrégiben fejezte be a megyei bíróság, annak idején felháborította az egész országot. Kaskantyún történt az eset. Az alaptalan gyanúsítgatás, a tudatlanság táplálta bosszú ismét egy ember halálát követelte. Érdemes megvizsgálni, hogyan jutott Gyurik Márton juhász, Kaskantyú, Hunyadi utca 45. szám alatti lakos odáig, hogy megölte korábbi barátját, az ugyancsak juhászattal foglalkozó Böbék Pált.

Körülbelül húsz éve, hogy Gyurik rászokott az italra, s azóta rendszeresen és nagymértékben iszik. Ez a szenvedélye különösen fokozódik nyáron, amikor a gyapjú beváltásakor nagyobb összeghez jut, és a szüret idején. A község lakói gyakran látták eszméletlenségig leittasodva fetrengeni az utcán, az árokban. Többször megtörtént, hogy a részeg ember mellől szétszéledt a nyáj, s azt a szomszédok, ismerősök szedték össze. így történt ez 1960 nyarán is, amikor egy kost Böbék Pál kaskantyúi lakos fogott be. Másnap Gyurik megtudta, hogy ott a kos és elment Böbékhez. A kos miatt összevesztek, sőt, Böbék a vita hevében pofonvágta a követelődző embert. Ezután egy ideig nem is köszöntek egymásnak, de később az italboltban kibékültek.

A múlt év júliusának elején birkáit legeltető Gyurik ismét erősen leittasodott, s a nyáj szészéledt. A 78 darabból 28-at Böbék Pálnál talált meg, aki csupná megőrzés végett hajtotta istállójába az állatokat, s amikor a tulajdonos jelentkezett, minden további nélkül odaadta neki. Két darab azonban nem került elő, s Gyurik Mártonban feléledt a gyanú,

hogy azokat Böbék Pál elrejtette vagy levágta. Ezt azonban nem kérdezte meg magától Böbéktől, a gyanúsítás tisztázására egyáltalán nem törekedett, sőt, érlelte, táplálta magában a gyűlöletet és a bosszúvágyat — mint utóbbi kiderült, alaptalanul.

Gyurik, miután elhatározta, hogy végez Böbékkel, kora reggel megkezdte az italozást. Több helyre betért, ivott. Délután az italbolt előtt találkozott Böbék Pállal, aki hívta egy pohár sörre. Kabátja alatt ekkor már ott lopult a hosszú, rozsdás kés. Amikor Böbék Pál körülbelül tíz méterre elhaladt tőle, utána rohant és a hátába vágta a kést. A szerencsétlen ember pár lépés után összeesett és néhány perc múlva meghalt.

Ide vezetett tehát az alkoholizmus, a mértéktelen italozás, a gyűlölködés és a bosszúvágy. Sajnos, ez az eset nem egyedüli, hiszen a bíróságok tárgyalótermeiben sok hasonló bűnügyben folyt és folyik tárgyalás, s a vádlottak közös vonása, hogy szinte egytől egyig az ital rabjai, elmaradott, kultúrálatlan emberek. Nem szabad tehát, hogy tartalmatlan frázisként fogjuk fel az alkoholizmus elleni harcot, amelyről oly sokat írunk, s amely csak akkor lesz eredményes, ha a társadalom minden rétege összefog. Csak így vehetjük elejét az ilyen iszonyú bűncselekményeknek, a jóvátehetetlen tragédiáknak.

A megyei bíróság Gyurik Mártont előre kitervelt módon elkövetett emberölés bűntette miatt tízévi szabadságvesztésre ítélte, öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásáról és kényszerelvonó kezelésre kötelezte.

Gál Sándor

— sajnos — több izgalomban lehetett része mostanában. Egy teljes hónapot szalasztottunk el. Mit gondoltok, be tudjuk-e pótolni valahogy?

— Az attól függ — szólalt meg valaki a lányok közül egy kis hallgatás után.

— Neki kell fogni — mondta Gáti határozottan.

— Én csináltam egy kis tervet — folytatta Karsai —, egyszerű az egész, majd később részletesen is megbeszélhetjük. A lényeg az, hogy naponta ráhúznánk egy-két órát, persze, ha ti is úgy akarjátok, és így lassan észrevételenül utolérnénk magunkat. Még mindig könyebb mint a végén hajrázni. A tavasszal már úgyis az ismétléseik vannak hátra, az sem kis feladat. Az új anyaggal akkorra végeznének. Helyes?

— Helyes! — Így lesz jó — hangzott innen-onnan is.

— Nekem volna egy indítványom — állt fel most Sárkány Gyuwá — javasolnám, hogy ugyitnezt a módszert vegyek gt a többi osztályok is.

— Megpróbáljuk — mondta Karsai. — Csak az a bökkenő, hogy egyelőre még nincs is minden osztály együtt. De ez már nem a ti gondotok.

Szabó Katica szólalt meg.

— Én azt hiszem, ebben is tudnánk segíteni. Ismerek egy kislányt a harmadikból, ma reggel beszéltem vele, nem jött be, mert az anyja nem engedte. Félti. De ha beszélnénk vele, talán elengedné. Hát ha több is van ilyen. Vannak itt barátok is, meg rokonok, ismerősök. Beszélni kell velük. Nekünk is érdekünk, hogy végre rend legyen.

__ Ez valóban hasznos lenne.

Ha összefogunk, könnyebben megy — mondta az osztályfőnök és elgondolkozva nézett ki az utcára az ablakon. Az a másik, az októberi zavaros óra jutott az eszébe. A végletek. Amikor őt akarták sarokba szorítani a Kossuthról szóló marxi megállapításokkal. Majd a másik véglet, a huszonhatodiki nagy ribillió. Most végre, mintha helyre állt volna az egyensúly. Vagy ez csak látszat? Majd elválik. Vigyázni kell, hogy tartós maradjon.

Mint apa a hazatérő gyerekeit, megelégedetten szemlélte az osztályt. Valami azonban hirtelen megzavarta a nyugalmát. Az utcáról kiáltásokat hallott. Közelebb lépett az ablakhoz, de még mindig nem látott semmit. A hangok most már tisztán kivehetők voltak. Vencel bácsi hadakozott valakivel.

— Ide ugyan be nem jöttök, hát mit képzeltek, hol vagyunk? Ki parancsol itt? Mondjátok meg, hogy mit akartok, aztán majd meglátjuk.

Karsai megismerte a harmadik osztályos Koszó Berci hangját is.

— Engedjen be mánkét öreg. Tárgyalni akarunk.

— Ugyan kivét?

— Hát az igazgatóval.

— Azzal ugyan nem, meri, az nincs is bent.

— Akkor a többiekkel, akivel tóiét okosan tárgyalni.

— Pont te beszélsz, te viharmadár — mérgelődött az öreg.

— Ne prézsmitáljon, hanem nyissa ki a kaput. Talán be akarja zárni azokat a szerencsétlen buta gyerekeket, hogy haza se mehessenek.

— Befogd a szád, te puruttya betyár! — kiabált Vencel bácsi mérgében, hogy a bentievőket sértegették.

Reggeltől estig úton

Hajnalban beteghez hívták, reggel álmosan borotválkozott, meg is karcolta az állát.

Teljesen feleslegesen verték ki az ágyból. De az asszony régi betege — „csak magában bízom doktor úr” — és bármije iáj, halálfélelmek gyötrik. Mindenáron injekciót akart most is... „Az biztos...”

Fáradt volt, kedvetlen — és kinn már megint esik az eső. Csak ne lett volna tegnap éjszaka ügyeletes a rendelőintézetben. Alig aludt valamit. Ilyenkor sok a beteg.

Jöhetne már a tél, az igazi. Az ilyen locs-pocs idő a legveszedelmesebb. Ráadásul az utak is rosszak.

Szivaccsal esett a bőrkabátjának. Az este elcsúszott az úton a város szélén, a Bogovics faluban. Váratlanul le kellett térnie a keskeny ösvényről, mert egy suhanc jött szembe kivilágítatlan kerékpárral.

öt perccel nyolc után ért a rendelőbe. Tömve a váró. Futtában köszont jó reggelt, felrántotta a fehér köpenyt, mire asztalhoz ült, már ott állt előtte az első öt beteg.

Tíz óráig 29 beteget vizsgált meg.

— Viszonylag csendes nap — jegyezte meg a nővér.

— Igen — morogta. — Egy betegre négy teljes perc 'ütött...

Belenézett a jegyzetfüzetébe. Mára 17 fekvőbeteg. Délután ötig talán sikerül végeznie. Akkorra vissza kell érjen ide. hétig tart az esti rendelés. Utána még biztosan akad egy-két hívás.

Így indult dr. Juhász György körzeti orvos munkanapja kedden.

— Legalább valami hasznom is legyen belőled, ha már a fejedbe vetted, hogy elkísérsz — köszöntött tíz óra után tíz perccel a megbeszélt randevú helyén. — Fussuk be a könnyebb eseteket, amíg a kocsitok ráér. aztán ahol hosszabban kell időznöm, oda már elmegyek gyalog is...

A Kisfaludy utcában egy fiatalember volt az első.

Karsai futva indult lefelé a í lépcsőn, s az osztálynak csak ’ annyit mondott, hogy marad- > janak a helyükön. Hanem azok > most nem fogadtak szót, ahány > ablak volt, mind megrohanták. < onnét nézelődtek kifelé.

— Mi történik itt? — kiáltott í az osztályfőnök már messziről, i

— Ezek a nyavalyások be ! akarnak törni ide. Azt niszik, még mindig október van — < mondta Vencel bácsi felindultan. — Sejtettem én miben spe- \ kulálnak, nagyon mászkáltak < itt ki-be, megvárták a tő’ bie- < két. Nézze, még táblát is hoz-1 tak magukkal. Aztán mi van < rajta, olvassa csak. Az, hogy 5 „Aki most tanul, az hazaáruló!” j Hát hazaárulók vannak itt? < Csoda, hogy bezártam az orruk < előtt a kaput, maradjanak oda- < kint. A rosseb álljon beléjük, j

Az öregből kitört a régi kato-' navirtus, úgy elkerekítette, hogy; akármelyik hajdani huszárőr- < mester megirigyelte volna tőle.!

Karsai csillapította.

— Ne káromkodjon, meghall-: ják a gyerekek.

— Hallanak azok otthon különbet is — dörmögött az Öreg.

Karsai, akit a tantestület szinte hallgatólagosan az eltávozott igazgató alkalmi helyettesének tekintett, csendesen szólt rá Vencel bácsira.

— Nyissa csak ki a kaput Vencel bácsi!

Az öreg megütközve nézett rá, de azért kelletlenül engedelmeskedett.

— Felkavarják itt a levegőt, amikor már olyan szépen ment minden. Éppen most akartam kicsöngetni... — mondta szinte elérzékenyedve.

íFolytatása következik-}

Autószerelő. Megemelte magát tegnap. Xsiászos fájdalmak. A szobában szétterjed a B-vitamin átható szaga.

— Hó a- nemjóját! — szisszen a fiatalember, amikor a csípőjébe szalad a tű. — Hű a Márjáját!...

Juhász doktor lassan nyomja a fecskendő gombját.

— Mondtam, hogy fájni fog. Máskor gondoljon arra, hogy férfi... A szülés sokkal fájdalmasabb volna.

A fiatalember nevet.

— Kislányt is írjak fel, aki masszírozza a derekát? — szól vissza búcsúzás után a doktor.

— Nem tudom, de most valahogy nem kívánom. . .

— Akkor jó pihenést. Holnap újra jövök.

... Ahogy megállunk a következő ház előtt, már ott áll a kapuban Vera nővér. Krizsán Józsefné.

F. tanítónál bélelzáródásra számíthattak, ezért jött, segíteni.

A beteg 76 éves. Élénk. Jobban van.

— Mi az útja, módja, Doktor úr, még sohasem voltam táppénzen — kérdezi, amikor búcsúzunk. (Nyugdíjas, de kisegítő állásban még most is dolgozik.)

— Ezt szívesebben elmagyarázom, mint valami bonyolult orvosi utasítást — mosolyog az orvos.

Ahogy kifelé tartunk. K-né szól az udvari lakásból.

— Már vártuk. Doktor úr. Kész a fekete... Na, annak az örömére, hogy már teljesen rendbejöttem...

... A Mária utcában G-éknél elkáromkodja magát Juhász György. Kifolyt az injekció fele. A nagyobbik fecskendőt vette elő, s nem jól illeszkedett a nyakba a tű.

— A tűt az egyik gyár készíti, a fecskendőt a másik... Hogy dolgozzon az ember ilyen vacakkal?. ..

... A Bogovics falu felé robogunk. Még mindig bosszankodik:

— Itt vannak például a nővérek. Vera nővér kitűnő munkaerő, naponta 6—8 beteghez jár ki egyedül. Látogathatná az öregeket, szívbetegeket, vérnyomásos betegeket is. De minek,

; nincs vérnyomásmérője se. Pedig járna neki!

A városszéli telepen benézünk ! P-ékhez. P. bácsi elmúlt hetven ; éves, súlyos asztmája van. Jár; kel a házban, nem fekvő be; teg, de rendszeres ellenőrzésre 1 szorul.

; Juhász doktor megkérdezi, hogy van, tart-e még a gyógy;szerből

! — Elfogyott a kanalas. A töb) biből még van. De fáj a leg! utóbbi injekció helye...

; S itt megint beleütközünk a

> „nines”-be.

] P. bácsinak Gerovit kapszulára van szüksége. A Gerovit tu{ catnyi vitamin keveréke. Húsz ; darab 15 forint.

; — A 150 forintos Ghlorocidot

> ingyen adjuk, de ezt, vagy a 12 forint ötven filléres Polivitaplex

\ 10-et teljes áron. Miért? Az idős (■ nyugdíjasoknak gyakran nem < igen futja rá.

| ••• Elfogyott a kövesdt

’ alólunk. Az autó elmerülne.

{ — Na jössz gyalog? 3—400

j méter az egész...

( — H. nénihez — kérdezem. —

\ Akit említettél?...

I — Nem, oda gyalog se tudj nál most elvergődni, félcipőben.

Majd kimegyek holnap magam. Itt Vera nővérnek van dolga, mi pedig megnézzük a szomszédban B. nénit...

Hideg szobában öregasszony ül egy síéken, messze előre görnyedve. Botra támaszkodik, mozdulatlanul. Csak a szemét emeli fel, amikor belépünk

B. néni agyvérzéses. Magatehetetlen másfél éve. A légiesebbik lánya ápolgatja, ahogy tudja. Most éppen bement a városba.

Súlyos szag a szobácskábán. Az orvos meg akarja keresni a gyógyszert, hogy lássa mennyi van még. A néni mondaná, hol van, de nem találjuk.

— Majd kijövök a napokban — dönt végül is Juhász dokior.

Itt tehát hiába jártunk, de Vera nővér elvégezte a dolgát. Hármasban kerülgetjük megint visszafelé a tócsákat.

— Mekkora a körzeted? — kérdezem.

— Errefelé a Budai úttól a Miklóstelepig. Ügy 5000 ember...

— Hányán vagytok körzeti orvosok Kecskeméten?

— Tizenheten. Dehát most is három távol van. Valaki mindig beteg, vagy szabadságra ment. Helyettesíteni kell...

— Mennyi a napi munkaidő?

— Mondjam, hogy a reggeli rendelés kezdete és az esti vége között? Az is 11 óra. Van úgy, hogy kevesebb, de többnyire több... Éjszakai ügyelet. Meg egyebek...

— Ebből pedig kétszeres adagot elvégezni teljességgel lehetetlen. Hogyan oldjátok meg a helyettesítést?

Nevet, kicsit mérgesen.

— Ügy, hogy kapjuk a helyettesített kolléga fele fizetését is. Az egész munkáért. Dehát te is mondtad: úgyse lehet kettőnek a munkáját elvégezni.

Nagyot cuppan a cipőm a sárban.

— Képzeld el éjjel — vigasztal. — Taxi nem jön be ilyen helyre. Gyalogolni kell a sötétben. A konflis ide, jobb volt. Vagy pedig valami terepjáró kocsit kellene adjanak az éjszakai ügyeletnek.

Megkérdezem:

— Gyerekkorod óta orvosnak készülsz?

— Igen, de őszintén szólva először afféle „dafke” alapon. Az apám esztergályos, mindenáron vasutast akart belőlem taragni. Én meg utálom a vonatban még az étkező kocsit is...

... Találkoztam már dr. Juhász Györggyel, amikor mint tanácstag beszámolót tartott választóinak. A máriahegyi iskolában pedig meghallgattam egy egészségügyi előadását. Tömve volt az osztályterem érdeklődőkkel.

Sovány, ideges alkatú fiatalember Juhász doktor. Az a híre, hogy könnyen kihozzák » sodrából a táppénzcsalók és nem áll szóba azzal, aki ittasan megy a rendelőbe.

Sokat dolgozó ember, nyugodtan mondhatom: agyonterhelt. Körzeti orvos... A pálya szépségéiből neki kevesebb jut, mint intézetben dolgozó kollégáiknak, s megbecsülésből is valamicskével kevesebb, ahogy a közfelfogást ismerem.

De szeretetből talán niégi« több, s őszintébb, mint másoknak.

Láttam, hogyan fogadták a betegei. A régi ismerősök kínálták volna feketével, a tehetősebbek saját termésű borral. De legalább szíves mosollyal várták...

Kecskeméten ötezer embernek mindenekelőtt ő az orvos. Aki jön, ha hívják és segít.

Mester László