Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-08 / 6. szám
Í985. Jannár $, pénfeS AZ ÖSZTÖNDÍJAS Három és fél millió forintos beruházással Korszerűsítik a Bács-Kiskun megyei Húsipari Vállalatot Naponta több száz sertés és szarvasmarha kerül a vágóhídra Kiskunfélegyházán a Bács- Kiskun megyei Húsipari Vállalatnál. Jelentős üzem ez, amely nemcsak a megyei, hanem a főváros lakossága részére is nagy mennyiségű húst és különböző húskészítményeket szállít. A városra kerülő állatok száma évről évre növekszik. Míg 1962- ben 156 millió, addig tavaly már 188 millió forintos termelési tervet kapott a vállalat, s most már tudjuk azt is, hogy 1964-ben az üzem dolgozói túlteljesítették tervüket több mint 200 millió forint értékű húsárut adtak a népgazdaságnak. Mindezt nem is a legkedvezőbb körülmények között hajtották végre. A termelés lehetőségei ugyanis nagymértékben függenek a mezőgazdaságtól. Míg például tavaly az első fél évben 80 millió forint értékű árut tudtak feldolgozni, addig a harmadik negyedévben 73 millió forint tervet kellett volna teljesíteni. Ehhez nemcsak a gazdaságok nem tudtak idejében alapanyagot szállítani, de az őszi mezőgazdasági munkák miatt létszám-hiánnyal is küzdött a vállalat. A gazdasági irányítás és a munkások azonban jól vizsgáztak a negyedik negyedévben, és több mint 75 millió forint értékű áru előállításával pótolták az elmaradást, s túl is teljesítették az éves tervet. Gombos Aladárral, a vállalat igazgatójával arról beszélgettünk, mit tesznek annak érdekében, hogy a mezőgazdaság által szállított mind nagyobb mennyiségű vágóállatot fel tudják dolgozni, s nem utolsó sorban függetlenítsék magukat az időnként jelentkező létszámhiánytól? Az igazgató elmondta, hogy a munkaerő-vándorlás nagy gondot okozott eddig a vágóhídon. Évente 160-an léptek be, ugyanennyien el is mentek. Kis számú törzsgárdával rendelkeznek ugyan, de ez az egyre növekvő feladatokhoz nem elég. Az idén azonban elérik az átlagos műszaki színvonalat, a munkakörülmények javulni fognak, remélhetően a mezőgazdaság is folyamatosabban szállít — ezáltal állandóbb lesz a munka, egyenletesebb a kereseti lehetőség — ily módon szívesebben maradnak a vállalatnál a dolgozók. Három és fél millió forintot fordítanak az üzem korszerűsítésére. Júliusig modern vágócsarnokot alakítanak ki. Szalagszerű sertésvágó vonalat szerelnek fel. Ezen az eddigi 200 helyett 480 sertést tudnak naponta feldolgozni. Nyúzógéppel fejtik le a bőrt, s külön-külön szállítószalagokra kerül a fehéráru, a belsőrész stb. Magaspályát építenek ki a szarvasmarhafeldolgozásra, s a sertésvágáshoz hasonlóan gépesítik. Minden munkás egy megadott műveletet végez majd. Társadalmi „Nem túlzás azt állítani, hogy a lakosság körében társadalmi üggyé vált nálunk a község fejlesztése” — mondották a lajosmizsei községi tanácsnál, amikor megpróbáltuk elkészíteni a fejlődés, az előrehaladás mérlegét és érdeklődtünk az idei tervek felől. — Két millió 640 ezer forint KÖFA-kiadási tervünknek mintegy 90 százalékát felhasználtuk tavaly — magyarázta Benkő Kálmán községfejlesztési előadó —, és az eredetileg tervezett 300 ezer forint társadalmi munkával szemben csaknem 460 ezer forintot teljesített a lakosság. Közel két kilométer hosszan járda épült, másfél kilométerrel bővült a villanyhálózat és a közvilágítás. A régi piactér helyén hozzákezdtünk a Béke-park építéséhez, s megnyílt a korszerű orvosi rendelő, ahol a körzeti orvos lakást is kapott. Legjelentősebb munkánk a vízvezetékhálózat továbbépítése volt tavaly, eddig 14 kilométer hosszúságú vízvezeték és a gépház készült el. (Persze annak is nagyon örülnénk, ha a kiskunhalasi kivitelező vállalat Közel háromszorosára növekszik ily módon a termelékenység. Év végéig négy vagon tárolótérrel bővül a hűtőraktár. A belső udvart portalanítják az üzem hátsó udvarán utakat építenek ki az anyagmozga tás megkönnyítésére. A leggyorsabban elkészülő — még a múlt évben megkezdett — beruházás, a gőzhálózat már e hónap végén belép a termelésbe. Rákapcsolják a gőzfőzőfüstölő, a gőzsűrítő és a sertéskopasztó berendezést, valamint a csarnokok fűtését. Az utóbbi jelentősen javítja a munkakörülményeket is. A beruházási összegek felhasználásánál nem feledkeznek meg a szociális létesítményekről sem. A legsürgősebben megoldásra váró gond a dolgozók átöltözése és ruhájának elhelyezése, ezért az idén a régi szűk öltöző helyett újat építenek. N. O. üggyé vált üzemképessé is tenné az új szakaszt, hogy folyjék is a víz...) Az eredmények — ha nem is teljes igényű — számbavétele után, legalább olyan „izgalmas”, mind az az elképzelés, terv, amelynek realizálására ebben az évben kerül sor Lajosmizsén. A községbe települő Budapesti Vízgépészeti Vállalat dolgozói részére a nyáron 12 modern lakást adnak át, s ugyanennyi építéséhez látnak hozzá, amit szintén ebben az évben építenek fel. Folytatódik a vízvezetékhálózat továbbépítése újabb 16 kilométeres szakaszon és a tervek fontos részét képezi a víztorony „tető alá” hozása is. A Béke-park és az új sportkombinát építésének folytatása, az új óvoda és bölcsőde terveinek elkészítése, a Kossuth Lajos utca útburkolásának befejezése, a fásítás, parkosítás folytatása szerepel még a tervekben. A Kupa falu után a Sallai falu, valamint a Damjanich utca lakói is korszerű közvilágításhoz jutnak, s ami talán a legjelentősebb munkának ígérkezik az elkövetkezendő esztendőkben: elkészítik az idén a község csatornarendszerének költségvetési és kivitelezési terveit is. Nem egészen két és fél esztendeje még nem gondolt Sutler Frigyes, a garai Vörös Csillag Termelőszövetkezet ifjú íogatosa arra, hogy rövidesen más irányba terelődik élete útja. A tizennyolcadik esztendejét tipró fiatalember úgy volt vele, mint a hasonló korúak többsége: dolgozik, ahová a szükség állítja, éli világát, ahogy a lehetőségei engedik. Fogatosnak lenni pedig nem is rossz dolog. Nincs helyhez kötve, mint az állattenyésztők* vagy időnként a növénytermesztők. S a jövedelméből is gondtalanul élhet. így kezdődött... Ám egy beszélgetés felborította Frici barátunk eme „életrendjét”, megváltoztatta nem nagy perspektívájú álmait. Aratás után, 1962. nyarán, Csibri István, a szövetkezet párttitkára odament hozzá. — Nem gondoltál még rá, hogy tanulnod kellene? — kérdezte. — Pista bátyám, a lovakat nyolc általánossal is el tudom hajtani — fogalmazta meg nagyhirtelen a fiatalokra jellemző kezdeti ellenállás első mondatát, s még megtoldotta: — Vagy követtem el valamilyen hibát az egy év alatt, amióta fogatos vagyok?! — Szó sincs róla. De lazábbra a gyeplőt, Frici. Tanulnod a fogatossághoz is kellene, ahhoz a tisztséghez azonban, amelyre szánunk, egyelőre négy évig kell megszakítás nélkül a könyvet bújnod. A fiú meglepődött, kissé meg is ijedt. Valahogy úgy beszélt a titkár elvtárs, hogy kérés is, meg parancs is volt a szavában. De aztán, hogy tovább görgette a mondanivalóját, úgy érezte: az ő egyéni sorsának a jobbulását is akarja. — Mit kellene tanulnom? — Agronómiát. A mezőgazdasági technikumban. Hogy te legyél majd a szövetkezet egyik mezőgazdásza. — Nem bírnám én azt. Három éve fejeztem be az általánost — tört ki ismét Friciből az ellenkezés. —- Ha a tanulás terhet jelentene számodra, gondolj arra, hogy édesapád 1949-ben az elsők között lépett a termelőszövetkezetbe. Neki és társainak sem volt könnyebb nekivágni az ismeretlen útnak. De elinkongatni? Mintha nálunk csak hibák volnának... A harmadik: — Ez megint olyan régimódi érv. Engem, téged, s a százezredik dolgozót sem kell arról külön felvilágosítani, hogyha hibákkal, lelkiismeretlenséggel, fegyelmezetlenséggel találkozunk, abból nem azt a következtetést kell levonni, hogy mindenütt rosszul dolgoznak. Ennyire nem rövidlátó a társadalom. De azt is valljuk, hogy a hibák azzal nem szűnnek meg, nem válnak nemlétezővé, ha hallgatunk róluk. Éppen arról van szó, hogy az adott helyen és időben tapasztalt hiányosságokról konkrétan, a gyereket nevén nevezve, a felelősséget is helyére címezve kell szólnunk. A bírálat az élet dialektikájához tartozik. Jobban akkor cselekszünk, mint eddig, ha megmutatjuk, hol maradtunk már él a követelményektől, arra is tanácsot adunk, hogyan, milyen módszerekkel jutunk előbbre. Akit hosszú időn át nem bírálnak, sokszor jó szándéka ellenére kezdi túlértékelni magát, azt hiszi csalhatatlan. Márpedig nagy igazság az, hogy nincs olyan okos ember, aki ne lenne még okosabb, ha két-három másik társa véleményét is meghallgatja, Tóth István dúltak rajta, mert bíztak saját magukban, meg a közösség erejében is. Abban, hogy a szövetkezetben egyre többen lesznek majd, akik nem torpannak meg az akadályok előtt... Édesapádék álmait, terveit csúfolnád meg, Frici, ha megijednél a tanulástól. A fiatalembernek már csak gyengécske érve maradt» az ellenkezésre. — Igaz, hogy édesapám mar nyugdíjat kap, négy testvéremre sincs gond, de azt nem várhatom el a szüleimtől, hogy négy éven át fizessenek értem a technikumban. A párttitkár mosolygott: no, Frici, nem menekülhetsz már a kötelességteljesítés szőri tójából. — A termelőszövetkezet havi 400 forint ösztöndíjat ad neked. A harmadik évfolyam Erre a beszélgetésre, az értelmiségi pályára történt első lökésre emlékszik most Suller Frigyes, a Kalocsai Dózsa György Mezőgazdasági Technikumban, ahol Pénzes Pál igazgató társaságában és szobájában váltunk szót vele. Az immár húszesztendős, s a harmadik évfolyamon tanuló diákon nyoma sincs az egykori ellenkezésből, szívesen és szívósan tanul. — Semmi anyagi gondom nincs — mondja. — 1963. nyarán a kötelező technikumi gyakorlat után otthon, a Vörös Csillagban, dolgoztam is, és kétezer forintot kerestem. Tavaly nyaraltam kicsit. — S a szövetkezetben figyelemmel kísérik előmenetelét? — De még mennyire! Általában havonta egyszer hazalátogatok, s a vezetők, Pusztai József elnök, Csibri István párttitkár és Futó Péter főkönyvelő, mindig beszámoltatnak: hogy s mint tanulok. Jó érzés látni, mennyire törődnek velem, a szövetkezet első ösztöndíjasával. Egyébként Garáról, a többi tsz-ekből, rajtam kívül még két ösztöndíjas tanul velem együtt... Az elnök és a párttitkár elvtárs, még itt, a technikumban is, gyakran meglátogat. Szeretettel segítenek — így nem lohadhat le a tanulási kedve — vetjük közbe. Az igazgató hamiskásan mosolyog. — Hogy is volt azzal a szerelemmel, Frici? — kérdi aztán a zömök, nyíltszemű fiatalembertől. Suller Frigyes nem pirul el. Látszik, túl van már az eseten. No, nem a szerelmen, az természetes és szép dolog, — hanem azon, amit miatta elkövetett. Nem is mondaná, ha igazgatója nem kezdené: esztendeje itthagyta az iskolát, mert egy leányka iránti érzelmeinek a lángja egekig lobogott. — Még úton voltam hazafelé, amikor az elnök, meg a párttitkár elvtárs már itt volt a technikumban — mondja kissé szégyenlősen. — Ügy látszik... (Elharapja a szót, nem mondja ki, hogy az igazgató bizony telefonon tájékoztatta a szövetkezet vezetőit.) Százszor mer bántam már azt a gyerekessé get... Persze, volt egy kis fej mosás is az elnök és a párttitkár elvtárs részéről, de mitta gadjam, jólesett az is... S úgy megy ki a szobából garai Vörös Csillag jövenc agronómusa, olyan öntudattá és magabiztossággal, mint ak tisztában van vele, hogy mele szeretettel és féltéssel fogják a kezét, . Tarján István ba került a zár, mint amenynyiért újonnan beszerezhettük volna ... Három órai munkába került a javítás, amit — én is dolgoztam a szakmában — egy óra alatt játszva el lehetett volna végezni... A harmadik: — Van más oldala is a tessék-lássék munkának. Más okok is közrejátszhatnak, hogy egyesek unottan dolgoznak, nem adják ki magukból, amire képesek. Például..; A második: — Csak azt ne mond, hogy nem foglalkozunk eleget a dolgozók nevelésével. Szerintem a munkában, kötelességben nincs demokrácia. Ha elő van írva, mennyit kell termelni egy napi keresetért, azt el is kell végezni. Mese nincs! A harmadik: — Várj, várj! — Nem tudod, mire akarok kilyukadni. .. Éppen ez az. Sokszor itt a hiba, hogy értelmetlen munkára is megy a dolgozó ideje. No, éppen velünk történt. Második éve folyik — tudjátok — az az emeletráépítés a Fő téren. Egyik szoba-konyhás lakás a miénk lesz a négy közül. Végre befejezéshez közeledik a munka. Az asszonyok már türelmetlenek, mindennap feljárnak, nézelődnek, beszélgetnek a munkásokkal, mennyire haladtak. Tegnap már készen voltaic a lakásokban a cserépkályhák, Az asszonyok örvendeznek, de a végén feltűnik nekik, hogy a munkások csak üldögélnek a fal . tövén, senki nem csinál semmit. Kérdik, miért? A füstvezetőt építenénk tovább a kályhákból a falba, de nem tudjuk. „Mi az oka?” Nem hagytak lyukat a kőművesek a falon. „Maguk nem tudják kivésni a nyílást? „Az kőműves munka, kérem.” És most ipi lesz? „Ha valaki hoz kőművest, folytatjuk.” így folyt a purparlé, mikor az egyik asszony gyanút fogva érdeklődik a cserépkályháról: „Mondják, hol kell majd ezen a hamut kiszedni? Csak egy ajtaja van...” — Abból ugyan nem szednek ki hamut — válaszolja egyik üldögélő. — „És miért nem?” — Mert az nem fa vagy szén tüzelésű cserépkályha, hanem gázfűtésű. „Maguk nem tudják, hogy az emeleten nem lesz még évekig gázfűtés?” — Dehogynem. De a tervrajzon gázkályha volt, elfelejtették a tervezők a „gáz” szót kihúzni. „Nem szóltak senkinek? Tudták és mégis megépítették?” „Szóltunk mi, de azt a választ kaptuk, hogy a tervtől nem lehet eltérni, mert ilyesmiért már bánatpénzt kellett fizetni a vállalatnak...” Az asszonyok szabályosan sírva fakadtak, de fel ie tüzelte őket ez a közöny. Négyen felkeresték a vállalatvezetőt, s mint mondani szokták, „kiverték a balhét”. Egy tapodtat sem tágítottak, sajtóval, rádióval fenyegetőztek, míg az igazgató nem adott fülük hallatára utasítást embereinek a hiba korrigálására. Megint egy nap ment rá, míg a gázkályhákból széntüzelésűek lettek... A feleségek megint ott voltak, s mikor felhozták a tegnapi kálváriát, az egyik munkás megjegyezte: „Tudják, elvtársnők, milyen szép pénzt fizettek ezért a tervért, a gázkályhákért, meg az ablakokért?... Nézzék csak, azokat is a rajzok szerint kellett feltenni. „Véletlenül” fordítva, fejjel lefelé sikerült. Ügy van a tervben, s attól eltérni nem lehet... Ha maid ráérnek, nézzenek utána, mennyi prémiumot kapott a tervező. Majd mi is eláruljuk, hogy mi csak leshetjük a jutalmat...” Az első: — Hát azért ez a sok negatívum már túlzás, elvtársak. Lehet, hogy vannak egyes esetek, de ez nem általános. Nálunk is minden évben új városnegyedek épülnek, csatornáztunk, idén kaptuk az országos jelentőségű vasüzemet. Tehát, a dolgozók nagytöbbsége becsületesen elvégzi kötelességét... Miért kell minden egyedi possz láttán vészharangot
