Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-31 / 26. szám
1965. január 31, vasárnap 3. oldal Újjászületnek a kocsik A Lajosmizsei Vasipari Ktsz feladatai közé tartozik többek között a teherautók és pótkocsik Csaknem 70 miilié forint bevétel fűszerpaprikából felújítása. A szövetkezet a kecskeméti, a Csongrád megyei és a budapesti AKÖV-ök kocsijainak a felújítását végzi. Képünkön: Horváth József és Kocsis Zoltán az egyik budapesti kocsi javításán dolgozik. Kalocsa környékén tavaly jól sikerült a világhírű fűszerpaprika termesztése. A közös gazdaságokban átlagosan 37 mázsa termést takarítottak be egy-egy holdról, három mázsával többet a megelőz évinél. Az 1964. évi „paprikamérlegen” az előző évinél 20 millióval több, összesen 68 millió forint bevétel szerepel. A fűszerpaprika hozamai az utóbbi években állandóan növekednek. Ez részben az intenzívebb nagyüzemi termesztésnek, a műtrágyázás, öntözés alkalmazásának köszönhető, továbbá annak, hogy a híres paprikatermesztő körzetben teljes egészében megszüntették a fajtaleromlást. Jelentősen növekedett a közös vagyon Tegnap, szombaton délelőtt tartotta meg 15. zárszámadó közgyűlését a tataházi Petőfi Tsz, amely magában foglalja a község egész dolgozó parasztságát. Másfél évtized alatt közös vagyonának értéke elérte a 37 millió forintot. Ebből a tavalyi növekedés mintegy 7 és fél millió forint. A közös gazdaság elmúlt évi összes bevétele meghaladja a 21 millió forintot. Terven felüli bevételre tettek szert az állattenyésztésből, főként a baromfi értékesítésből. A baromfihús kilóját 24 forint 50 fillérért értékesítették, s a ráfordítás összefe ennél kilónként pontosan 10 forinttal volt kevesebb. Így, ebből az üzemágból 7 millió forint bevételt értek el, kétmillióval többet a tervezettnél. A gazdák átlagos évi részesedése 20 ezer 250 forint. A szövetkezetben egyébként a jövedelemelosztás készpénzfizetéses formáját alkalmazzák. A Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kalocsai telepén állandóan javítják, nemesítik a vidék hagyományos fajtáit, s újabbakat állítanak elő a köztermesztésben levők felváltására. Tavaly is 18 mázsa elit vetőmagot állítottak elő az idei termesztéshez. Köztük van a bátyai felálló, s a kalocsai csüngő, valamint az állandó javítás alatt levő E—15-ös fajta is. Az intézet kutatói a nemesítésen kívül a paprikatermesztés technológiájában is segítséget nyújtanak a nagyüzemeknek. Nem kell meghátrálni Két hete nem működött már a silókombájn. Eltörött két alkatrésze; — rossz volt az öntés. A munka állt. A tsz-vezetők beszaladgálták a szomszéd megyéket is — hátha lesz valahol az az alkatrész. De nem volt se égen, se földön. Az elnök türelme elfogyott. Felutazott Pestre, a gyárba, ahol a kombájnt előállították. Ha ott sem jár eredménnyel, kipakol úgy, hogy nem teszik az ablakba. Az igazgató előszobájáig kisebb nagyobb zökkenők után sikerült eljutnia. Fellélegzett. Már csak a bőrpárnás ajtónak kell előtte megnyílnia. Szépen berendezett, elegáns, reprezentatív volt a titkári szoba is. De minden barátságosságát elveszítette, mikor a kisasszony „hivatása”, fontossága tudatában hűvösen érdeklődött. *- Kit keres, kérem? — Az igazgató elvtárshoz jöttem. Vele volna egy kis megbeszélni valóm. Hideg csend. A titkárhölgy rutinos szeme lopva, pillanatok alatt végigmérte a látogatót. Jól megtermett, rusztikus megjelenésű férfi. Egészséges színe, súlyos nyugalma is elárulja, hogy nem pesti, nem minisztériumi, nem hivatalos ember. Már kész is a válasszal. — Az igazgató nem ér rá. A tsz-elnök nyugodtsága mintha felborzolódott volna. De hogy ne mutassa ki, előbb végigfutott tekintetével a technikai kultúra remekeivel megáldott helyiségen. Tudatának egyik sarkába mindennél élesebben villant bele egy Lenin-kép. Az, amelyiken Lenin szenvedélyesen beszél a forradalmárokhoz. Annyira nem fért össze a kép mondanivalója ezzel a hideg elutasítással. — Hogyhogy nem ér rá, kartársnő? — Ügy, hogy nincs deje. — Mit gondol, ezzel ki vagyok elégítve? Feljövök Kalocsáról, és most már fordulok vissza? Otthon majd közlöm a szövetkezettel: Nem intéztem semmit, mert a titkárnő azt mondta — az igazgató nem ér rá. Lehet, a „vidéki” arcszín élénkülésére vonult hátrább ellenállásával a kisasszony. Szenvtelen józansággal kérdezte. — Kit jelentsek be, kérem? — Mondja csak meg nyugodtan, hogy Romsits Sándor, a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezet elnöke keresi. A titkárnő intézkedett. Arckifejezésén egy kis megszeppenés vegyült némi műmosolylyal. Bizonyára az igazgató személyes jó barátja ez a Romsits, azért ilyen határozott. Még majd baj lesz ... Akkor viszont megduplázódott az aggodalma, mikor az igazgató ismeretlenként fogadta a kalocsai embert a nyitott ajtóban. — Kit keres az elvtárs? — önnel szeretnék beszélni, igazgató elvtárs. Két hete áll a silókombájnunk hibás alkatrész miatt. — Iigen ... igen ... Tessék, fáradjon be. Romsits Sándor egyvégtében öntötte ki, micsoda kálváriát kellett járniok a rossz öntvényből készült alkatrész miatt. Nem éppen kíméletes véleményére meg is jegyezte az igazgató. — Hát azért így nem lehet mondani, hogy rosszul gyártottuk ... — meg egyebek. — Jönnének le az elvtársak, s vennék át az irányítást, mikor alkatrészhiány miatt tehetetlenül esszük egymást. Dolgoznának az emberek, de fut az idő haszontalanul, pazarlódik a munkaegység. Nem is volt hosszú, de annál őszintébben zajlott a vita. A gyárigazgató hívta az illetékest. — Legyen szíves Romsits elvtársnak kiadni... — hány alkatrész romlott el? — fordult Ezerszáz; szervezett dolgozó nevében Erre a délutánra ünnepi külsőt öltött az ÉM Fémmunkás Épületlakatosipari Vállalat Kecskeméti Gyáregységének ebédlője. A falakon talán még meg sem száradt a friss festés, hófehér abroszok borítják a hosszú asztalokat. A bejárat fölött hatalmas transzparens: „Köszöntjük az üzem szakszervezeti bizottságának újraválasztására egybegyűlt küldötteket.” Több mint százan beszélgetnek, vitatkoznak a teremben a megnyitóra várva. Az üzem 1100 dolgozóját képviselik. Mellettem egy markánsarcú, idős munkás ül. Azt magyarázza későn érkezett társának, kik foglaltak helyet az elnöki asztal mögött: — A magas szőke fiatalember Meló László, az Építők Szakszervezeti Központjának képviselője. Tőle nem messze dr. Csóti András, az Építők megyei BiZottságánnk titkára lapozgatja jegyzeteit. Az a vékony, alacsony ember pedig Gulyás György, vállalatunk vezérigazgatója. A többieket én is jól ismerem. Középen Laczl Endre szakszervezeti titkár ül. Ott látom a gyár igazgatóját é, a pártalapszervezet titkárát is. Miért nincs nyereségrészesedés ? A mandátumvizsnáló és a szavazatszámláló bizottság megválasztása után Laczi Endre emelkedik szólásra. — A szakszervezeti bizottság nevében közel három év munkájáról adok számot az elvtársaknak — mondja és a kezében tartott vaskos kéziratköteg azt sejteti, hogy sok minden történt a szakszervezet életében a legutóbbi választás óta. Eleinte még mocorognak a hátsó sorokban ülők, de amikor arról beszél, hogy 1963-hoz hasonlóan most sem fizetnek nyereségrészesedést a dolgozóknak, egycsapásra elcsendesedik a terem. — Termelési tervünket mindkét évben teljesítettük, Sajnos, nem mondhatjuk el ugyanezt az önköltségi előirányzatra vonatkozóan. A lemeradást mindenekelőtt az okozta, hogy munkánk szervezettsége nem érte el a kívánt fokot. Nem tettünk eleget határidőre a rendeléseknek az elnökhöz. Kettő — kapta a választ. — Tehát mindegyikből kettőt-kettőt szíveskedjék adni. Majd itt megvárjuk. Aztán barátságos eszmecsere kezdődött közöttük. Milyen lesz odalent a termés, milyen új konstrukció indult ki a gyárból legutóbb. Az igazgató nagyon dicsért egy gépet. — Adjon el egyet a szövetkezetnek, igazgató elvtárs! — kapott az alkalmon Romsits Sándor. Van rá pénzünk. — Azt nem lehet. Bács-Kiskun megye már megkapta a kontingenst. Több nincs. — Á, ezt nem hiszem. Ez épp olyan lenne, mintha a mi szövetkezetünkből valaki egy mázsa búzát akarna venni, és elküldenénk, hogy — sajnos, nincs. Ahol így állnának, nem is lehetne szövetkezetnek nevezni. Biztosan akad még egy gép ebben a nagy gyárban. Az anyagkiadó ekkorra hozta az alkatrészeket. Az igazgató feltartotta kezét, mikor távozni akart. — Egy pillanatra. Hány vagonunk van mára? Öt? No, egyre tegyenek fel abból az új konstrukcióból a kalocsai Iszkra Termelőszövetkezet címére. Gilt, elnök elvtárs? ... Hát így van ez. Néha nehezen mozdul valami, de ha az ember nekiveti a vállát, megindul. és emiatt sok millió forint kötbért kellett fizetnünk évről évre. Az anyagellátás sem volt elég tervszerű. Sokszor munka nélkül, tétlenül lézengtek a gépek mellett az emberek. A következő időben az újonnan megválasztott szakszervezeti bizottságnak és a gyár minden egyes dolgozójának az lesz a legfontosabb feladata, hogy tovább javítsa a munkaszervezést és a maga posztján segítse a termelés gazdaságosabbá tételét. Hátam mögött ismét megélénkül a suttogó kórus, amikor a dolgozók másik fájó pontjára tapint a beszámoló. A titkár arról szól, hogy az üzem termelése az utóbbi években rohamosan növekedett, de változatlanul rosszak a munkakörülmények. Dolgozóik negyven százaléka még ma is télen-nyáron szabadban van. Az évek óta ígérgetett rekonstrukció mindezideig csak ígéret maradt. „Iskolakombinát44 A gondok, bajok után sikerekről is számot ad a szakszervezeti titkár. Elmondja, hogy tavaly bizonyos fejlődést mutatott a műhelyek közötti munkaverseny. Az üzem dolgozóinak tanulási vágyát a titkár mosolyogva így jellemzi: — Egyesek szerint nem is gyár ez már, hanem „iskolakombinát”. Egy adat bizonyítékul: A szocialista brigádokban dolgozók 27 százaléka tovább képezi magát. Ezután Laczi Endre a szakszervezeti vezetés módszereiről szól. önkritikával kezdi: — A szakszervezet vezetősége — beleértve természetesen magamat is — az elmúlt két évben nem foglalkozott eleget a bizalmiak nevelésével. Tovább kell emelnünk taggyűléseink színvonalát is. Új arcok A beszámolót követő vitában Nagy János szerkesztő szólal fel elsőként. Azt fejtegeti, hogy véleménye szerint az elmúlt évben nem tájékoztatták elég részletesen a gyár dolgozóit arról, mi okozta a termelési költségek kedvezőtlen alakulását. Várakozó csend előzi meg Gulyás György vezérigazgató felszólalását. A vezérigazgató számos igen fontos kérdéssel kapcsolatban fejti ki véleményét. Kiemeli, hogy az üzem kommunistáinak és a szakszervezet aktivistáinak azon kell fáradozniuk, hogy az üzem minden egyes dolgozója megértse: a következő időszakban el kell érni, hogy — hosszú évek után először — gazdaságosan termeljen az üzem. A régen hiányolt beruházásokról szólva elmondta, hogy már megkezdődött a nagyarányú munka előkészítése, de a 90—100 millió forint értékű beruházás megvalósítására csak a következő években kerülhet sor. Horváth János, a gyáregység igazgatója felszólalásában azt kéri az új szakszervezeti vezetőségtől, hogy továbbra is olyan szorosan működjön együtt a pártszervezettel és a termelés irányítóival, mint ahogy azt elődje tette. ' Ezután a jelölő bizottság ismerteti, hogy kiket javasol a szakszervezet vezetőségébe. A jelöltek között ott szerepelnek a szakszervezeti munka régi, kipróbált harcosai, akik Laczi Endrével együtt hosszú évek óta élvezik dolgozótársaik bizalmát. A küldöttek helyeslésével találkozott, hogy az új szakszervezeti bizottságba számos jól dolgozó fiatal munkást is javasoltak, I B. D.
