Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-20 / 15. (16.) szám
Könyvforgatom... A lakosság életszínvonalának emelkedését általában a tartós fogyasztási cikkek — tv, hűtőszekrény, mosógép slb. — forgalmának növekedésével szoktuk mérni. S ha ez így van (már pedig így van), úgy a szellemi! táplálék iránti igényt igazán mérhetjük a szépirodalmi és szakkönyvek kelelndőségévcl. Valljanak erről két esztendő összehasonlító adatai: Megyénk földművesszövetkezeti könyvesboltjaiban 1963-ban 8 millió 6T3 ezer forint értékű könyv talált gazdára. Az elmúlt évben pedig elérte a 10 milliót a könyvforgalom értéke. Azt jelenti ez, hogy a megye valamennyi lakosát alapul véve, az 1963. évi 18,24 forinttal szembon tavaly 22,31 forint értékű könyvvásárlás jutott egy főre. Tehát legalább egy-egy könyv lakosonként! S ha ehhez még hozzá vesszük, hogy az állami könyvesboltok forgalma is tekintélyes volt, a falusi emberek kis könyvtárai ennél is többel gyarapodtak. A földművesszövetkezetek kulturális küldetése azonban — hogy csak a könyvnél maradjunk — korántsem merül ki a szép- és szakirodalom forgalomba hozatalában. Míg vagyonukból 1963-ban több mint 191 ezer forintot juttattak a falusi könyvtárak állományának növelésére 1964-ben már 249 ezer forintra növelték ezt az összeget. S a könyvek iránti érdeklődés, az olvasás iránti igény felkeltésében feltétlenül nagy szerepet játszik az a megye 52 pontján megrendezett író—olvasó találkozó, amelyet nagy gonddal és céltudatossággal ugyancsak a völdművesszövetkezetek szerveitek meg. (—y —n) Manócska azért tud olyan sok jó tanácsot adni Mazsolának, mert folyton a könyveket bújja, ö a tudós kis manó. Lám most is olvas valamit. Csak nem a következő szerepét tanulja? ló művésze, Havas Gertrud. Böbe babát pedig Keliérné Szöllőssy Irén viszi színpadra. A FILMESEK az ilyen próbát „vakfelvételnek” nevezik. Tulajdonképpen ez csak a bábok .mozgását, illetve a gépállásokat határozza meg. Az igazi filmrevétel csak ezután kezdődik ... — Ebben az esztendőben tovább bővül a televízió meseműsor programja. A Vackorsorozat, a Böbe baba, a Mazsola-filmek .mellett a tv-meseolvasást is képszerűbbé tettük. A bemondó ugyanis bábmakettekkel szinte illusztrálja a felolvasott; históriát. így talán sikerül még jobban lekötni apró nézőink figyelmét. Tervünkben több új rövid mesefilm felvétele, illetve vetítése is szerepel. Hogy miről szólnak a történetek? Ez talán legyen a mi meglepetésünk ... MAZSOLA, Böbe baba, Szőrösfül és a többi kedves tvmesefigura már eddig is számtalan derűs estét szerzett a képernyőt figyelő gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Ezt . ., ., igazolja a Magyar Televízió ifjúsági rovatához naponta érkező több száz levél is, melyeknek írói sok nagyon hasznos tanáccsal segítik a csupán két esztendős múltra visszatekint > esti meseműsor szerkesztő és műszaki gárdáját. A napokban a Budapesten székelő Magyar Televízió ifjúsági műsorszerkesztőségét kerestük fel és a megyénkben bábműsor kedvelők kérésére arról beszélgettünk Török Albert gyártásvezetővel, milyen újdonságokat rejteget az 1965. évi gyermekműsor-program. — Hosszabb ideig „szünetelt” a Mazsola és a Böbe-baba filmek gyártása. Ez részben technikai gondoknak tudható be. A közelmúltban viszont ismét megkezdjük a forgatást, és hetente három-öt ilyen filmet rögzítünk szalagra. A MŰTEREM felől loopácsolás zaja hallatszik. — Jelenleg is folynak a próbák. A meseműsorok figuráit mozgató és megszólaltató művészek ez alkalommal még csak a szerepkönyvet tanulmányozzák ... A díszletezők pedig a próbafelvételhez szükséges paravánokat állítják fel. A kíváncsiság szükségszerű en a stúdiószoba felé visz. A terem egyik sarkában levő „figuraasztalon” ott hever a Manócska, a Szőrösfül és a kedvenc, a Mazsola. A világosítók már beállították a vakító fényözönt bocsátó reflektorokat, sőt, a műszak már a felvevő-kamerák drótrengetegét is elrendezte. — Az oly népszerű Mazsola és Böbe baba filmeket Bálint Ágnes írja, aki egyben a műsor szerkesztője is — mondja Török Albert felvilágosításként. — Elárulhatom azt is, hogy a történetek magva valóban megtörtént eset —, ugyanis Bálint Agnes a ma már felnőtt gyermekeinek gyerekkori csínytevéseit veti papírra, s viszi filmre... A vezetőoperatőr, Király Erzsi eközben már a fel ve vő kamerák mozgá%rendjét irányítja. Egy-egy felvételnél három kamera dolgozik, filmezi a parányi díszletek között mozgó bábúkat. — Mazsola megszemélyesítője az Állami Bábszínház kivá-A Iv-filmcíkben Böbe baba és Mazsola, az okos kis malac nem találkoznak, de azért szívesen álltak a fényképezőgép lencséje elé együttesen. Ügy látszik ebben is különböznek a felnőtt ember sztároktól.... írta: Kovácsi Miklós Fényképezte: Varga Zoltán, Tv-fotó PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel. Kiadja a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Mezei István igazgató. Szerkesztőség: „ Kecskemét, Városi Tanácsház. Szerkesztőségi telefonközpont: 26-19. 26-16. Szerkesztő bizottság: 16-36. Vidél* lapok: 11-22. Kiadóhivatal: .ecskemét, Szabadság »ér La Telefon: 17-09. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13 forint. Bács-Kiskun megyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: Í1-3S, iudex; 3» «5. Szőrösfül, vagyis a tapsifüles nyuszi is kedvence i t) pedig Havas Gertrud, vagyis Mazsola hangja a gyerekeknek. Éppen munkában találtuk. j és életre keltője, no meg a bájos kismalac. Gondolt, panaszok Örömmel vállalnánk... Körülbelül öt és fél kilométer hosszúságú az a bekötő út, amely Alsócebéről Kiskőrösre vezet, de olyan rossz állapotban van, hogy télvíz idején — ahogy mondani szokás — istenkísértés rajta végighajtani akár lovaskocsival, akár gépjárművel. A közelmúltban is bort akartam szállítani Kiskőrösre, a Törekvés Szakszövetkezetbe, ám a zetoros, aki a szállítmányért jött, nem mert nekivágni az útnak teherrel, mondván, semmi kedve megrekedni valamelyik feneketlen kátyúban, s még kevésbé tönkretenni a járművet. Végül is abban állapodtunk meg, hogy Soltvadkerten át megyünk be Kiskőrösre. Arra felé jó az út, bár kevés híján 12, kilométerrel hosszabb. Ez azonban csak egyetlen eset a sok közül. Alsócebe ugyanis a kiskőrösi Törekvés Szakszövetkezet területe, közel 300 olyan taggal, akik csupán borból 11 ezer hektoliteren felül szállítanak a szakszövetkezetnek, az egyéb terményeikről nem is beszélve. A területnek, a legutóbbi statisztika szerint, kétezer lakosa 5—6 ezer holdon gazdálkodik, s többségük ősz óta, a rossz bekötőút miatt, ugyancsak Soltvadkerten keresztül kénytelen szállítani terményeit a kiskőrösi piacra. Az út újjáépítését, igaz, még 1953-ban tervbevették, a mérési munkáknál tovább azonban nem jutottak. Azóta a beadott sok kérvény és panasz is hiábavalónak bizonyult: a községi tanács KÖFA-tervében az erre fordítandó összeget nem tudja biztosítani. Társadalmi munkával kellene tehát ezen a bajon segíteni, s erre meg is van a lehetőség, hiszen itt — Közép- és Alsócebén, Feketehalmon, de még Kisbócsán is — mindannyian örömmel vállalnánk a szükséges anyag odaszállítását, sőt ezen túlmenően, megfelelő műszaki irányítással, az útépítés első szakaszának munkájában is részt vennénk — csak végre lenne már járható, jó utunk Kiskőrösre. Dulai György tanácstag A siker titka (Tudósítónktól.) Szép eredményeket ért el a bátyai M HS-szervezet a községi tanács vb segítségével. A polgári védelmi előadók a tájékoztató oktatásba kétszázhetven dolgozót vontak be, s közülük kétszázötven—kétszázhatvanán rendszeresen részt is vesznek az előadásokon. A siker titka egyszerű: megfelelő tiszta, fűtött helység áll a hallgatók rendelkezésére, az előadások gyakorlatiasak, érdekesek. Ez párosul az MHS-plakátoknak, mint szemléltető eszközöknek jó felhasználásával. S még egy dolog, amit követésre is lehet ajánlani. Minden előadás alkalmával közérdekű problémákkal is foglalkoznak az előadók: Bures Tibor vb-titkár és Korsós Péter, az MHS községi elnöke. A hallgatók az előadások végén bármilyen tárgyú közérdekű bejelentést tehetnek és felvilágosítást kérhetnek ügyes-bajos dolgaikban, mint például fakitermelés, sertésvágás bejelentése, községfejlesztési ügyek, stb. Hegedűs János Az egész községet ellátja Izsákon, a helyi Sárfehér Termelőszövetkezet látja el gyümölccsel és zöldséggel a község lakosságát. A választék további bővítése érdekében az idén két két hold szamócát is telepít a közös gazdaság tagsága.