Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)
1965-01-17 / 14. szám
As ú j köntösű nTissatáj“ a t9. Évfolyamába lépett havi lap. a Dél-Alföld íróit, művészeit, népművelőit összefogó Tiszatáj ez év januárjától folyóirat-formátumban kopogtat olvasód ajtaján. A Tiszatáj a felszabadulást követő idők legrégibb magyar irodalmi folyóirata. 1947 márciusában indult, folyóirat-külsejű lapként. Ebben a formátumban jelent meg 1956 novemberéig — több-kevesebb sikerrel, de mindig becsületes célkitűzéssel szolgálva a sajátos tájegység alkotóinak ügyét. Az ellenforradalmat követő hónapokban — amikor a Dél-Alföld írói országosan is kezdeményezően, példamutatóan iparkodtak soraikat rendezni — papírhiány, s több elvi indok miatt is — a napilapoknak megfelelő köntösben jelentkezett a lap. Manapság érett meg a helyzet arra, hogy az eddiginél nagyobb lehetőségekkel, tartalmi többlettel, a kor követelményeihez igazodva jelenjék meg — igazi folyóiratként. Mit kell tartalmi többleten értenünk? Mindenekelőtt azt, hogy a folyóiratoktól manapság az olvasó nem csupán azt kéri számon: lelhető-e bennük megfelelő számú, s minőségű szépprózai vagy verses alkotás, — hanem irodalmi igényű riportokat, tárcákat — a közízlés formálását szolgálni hivatott esztétikai cikkeket, a közművelődést előmozdítani képes beszámolókat, népszerűén „ fogalmazott, egy-egy tudományterület újdonságait ismertető írásokat is egyre szívesebben lát napjaink „átlagolvasója”. ENNEK MEGFELELŐEN már a Tiszatáj januári számában olvasható cikk a Kossuthdíjas szegedi professzor, Kalmár László kibernetikai kutatásairól, valamint az országosan is feltűnést kiváltó battonyai ásatásokról. A művelődést, az esztétikai problémákon való eligazodást munkálja a lap „örökség” című rovata is, melyben a szocialista irodalom és művészet nagy alakjaival összefüggő kutatómunka friss eredményeit publikálják — vagy a „Művészet” című rovat, amely alföldi művészportrékat, színházi, film és zenei vonatkozású cikkeket fog közölni az olvasó műízlésének elmélyítésére. BIZONYÁRA sokan fogják érdeklődéssel föllapozni a „Kilátó” című rovatot is, mely a haladó világ irodalmának, művészetének eredményeiről szándékozik rendszeresen tájékoztatni — közérthető formában. Azt hiszem, az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy a folyóirat szerkesztősége a szerkesztési elveket illetően sokat módosított az eddigi elképzeléseken. Világos, hogy az eddig érthetőnek minősített „irodalomcentrikusság”-on túl akar haladni a lap, s fokozott érdeklődéssel fordul — népszerű tanulmányok, riportok, beszámolók, a politikai közgondolkodást tükröztető vagy éppen befolyásoló vitacikkek révén — a mai valóság legégetőbb kérdései felé. A lap érdeklődési körét ilyenformán a kevésbé arisztokratikus, populárisabb jellegű témák irányába alapvetően kibővítjük. AMINT AZ EDDIGI_ közvéleménykutatásokból kiderült, ez az új szerkesztői koncepció sok ponton találkozik az olvasók igényével. Olvasóink Dél- Alföld-szerte örömmel üdvözlik szándékunkat, mely szerint az eddiginél gyakrabban tükröztetjük az egész tájegység — s benne Bács megye — társadalmi, politikai, gazdasági, népművelői, s emberi-erkölcsi vonatkozású kérdéseit. Mindezt országos érdeklődésre számot tartó igénnyel szándékozunk véghezvinni — s becsületes nekiszánásunkhoz, jó ügyünkhöz kérjük Bács megyei olvasóink és munkatársaink rokonszenvét, segítő támogatását. A tervből e segítség nélkül bajosan válhat valóság... Dér Endre Kati, a Központi Bizottság tagja Anatolij Bragin Iskolások öt kislány üldögél a parton (kisiskolások) egymás mellett. Mint öt virágszirom: öt kislány. Előttük könyv, s a könyvben — versek;.. Fordította: Antalfy István Először kecskeméti munkahelyén, a Budapesti Rádiótechnikai Gyár I. sz. telepén kerestem. Ezt mondták: — Kati tanulmányi szabadságon van. Otthon tanul. — Nincs itthon — közölték a lakásban —, éppen most ment el vizsgázni. Irány a Budapesti Kandó Kálmán Híradás és Műszeripari Technikum kihelyezett tagozata, Kecskeméten. — Már elment. Jól felkészült, nem kellett sokáig feleltetni — így az iskolában. — Hová mehetett? — Talán egy kávéra, jól esik az ilyesmi a drukkolás után. Vagy az üzembe, esetleg a KISZ-bizottságra. De az is lehet, hogy a Hosszú utcai általános iskolába. _ 1 — A KISZ-szervezetük ennek az iskolának az úttörőit patronálja, s Kati időnként meglátogatja őket. Érthető, szeretik a gyerekek. ... Amikor a komoly, kontyba fésült hajú, nagy barna szemű Fekete Katalinnak elmeséltem „nyomozásom” fent* történetét, mentegetőzve mosolygott: — Sok dolgom van mostanában, és hiába igyekszem mindennek végére járni, mindig restanciában vagyok saját magammal. .. — Hol járt legutóbb? — A városi KISZ-bizottságon. Élménybeszámolóra készülök a VI. kongresszusról, s meg kellett beszélni néhány dolgot. — Ügy tudom, nemcsak résztvett a VI. KISZ kongresszuson, hanem a KISZ Központi Bizottságának tagjai sorába is megválasztották. Kissé elpirul, de gyorsan erőt vesz zavarán. — Igen. Akkor ez nagyon váratlanul ért, még mindig nehéz megszokni a gondolatot... Lehet, hogy nagy szavaknak tűnik, de azt mondom: az ilyen kitüntetés egyúttal nagy felelősség és próbatétel is. S hogy ennek megfeleljünk, önmagunk előtt állandóan emelni kell a,mércét. — Tehát mégis csak „rangot” ad ez a kitüntetés? — De csak így! Hiszen most már nemcsak Fekete Katalin vagyok, hanem a KISZ KB tagja is. S ezután így kell, ezzel a plusszal élni, dolgozni, tanulni, segíteni, törődni a társaimmal, ami szép, de nagyon nehéz feladat. — Miért? Ha nem lenne a KISZ KB tagja, akkor másképp csinálná? Meglepődne — Hát... erre a kérdésre nem számítottam... Azt hiszem, nem. Akkor is tanulnék, dolgoznék, végezném a mozgalmi munkát, szervezném a termelési versenyeket, táncolnék, olvasnék.^De azt állítom, hogy így mégis más. Nehezebb... Kati nemrég betanított munkás volt az üzemben. Most programozó a termelési osztályon, jelenleg új munkakörével ismerkedik. Fiatal ez a gyár, akárcsak az itt dolgozók többsége. S mindig újabb és nagyobb tudású szakemberekre van szükség. — Négy évvel ezelőtt ezért iratkoztunk be mintegy negyvenen a kétéves szakmunkásképző iskolába — meséli —, s közvetlenül a vizsga előtt derült ki: csak azok tehetnek szakvizsgát, akik már betöltötték a 22 évet. Sokan estünk így el a szakmunkás oklevéltől, amiért megdolgoztunk, s amit én is csak jövőre tudok megszerezni. Emellett természetesen folytatom a technikumot is. — Ki volt a felelős mindezért? i— Nem tudjuk, pedig utánajártunk, a rendeletre hivatkoztak. .. Nem teszi hozzá — ezt már a többiektől tudtam meg —, hogy Kati volt az egyik, aki lelket öntött a joggal elkeseredett szakmunkás-jelöltekbe, abban a nehéz időszakban. S azt is, hogy a múlt év végén, amikor az üzem tervlemaradásának behozásáról volt szó, ugyancsak a legjobban dolgozók között volt, hiszen, mint mondta, az előirányzott számú Cali pso típusú magnókészülékeket le kellett gyártani. — Pedig, sokat küszködtünk az anyaghiány miatt — emlékezik vissza. — De ebben az évben szeretnénk felvenni a kapcsolatot a fővárosi anyaüzemünk KISZ-szervezetével, szocialista szerződést kötni velük a megfelelő anyagellátás érdekében. Ennek a részleteit is megvitatjuk a legközelebbi KISZ-taggyűlésen, no meg az új klub ügyét. — Üj klub? — Igen. Rövidesen az új üzemrészben is terme'ünk és a felszabaduló régi üzemépületben a KISZ-klubnak is jut hely. A vállalatvezetőség ígéretet tett: segít a berendezés előteremtésében, veszünk társasjátékokat, komolyzenei esteket, táncdélutánokat, TIT-előadásokat, író—olvasó találkozót és még sok-sok mindent tervezünk az új klubban. Nemrég építettünk egy sportpályát, tavasszal pedig az üzem körüli parkosítással folytatjuk a társadalmi munkát. Az idén növeljük a szocialista címért küzdő ifjúsági brigádok számát és nagyobb figyelemmel kísérjük a tanuló fiatalok munkáját, életét, problémáit, megpróbálunk - segítségükre lenni, amire nagy szükség van, hiszen nálunk a fiatalok döntő többsége tanul! így tervez, dolgozik a KISZ Központi Bizottságának tagja, a Kecskeméti Rádiótechnikai Gyár KISZ-szervezetének vezetőségi tagja: Fekete Katalin: Nemcsak azért, hogy segítsen, hogy könnyebbé, kellemesebbé tegye a vele együtt dolgozó fiatalok életét, akiket képviselt a KISZ-kongresszuson, hanem azért is, hogy megfeleljen az önmaga elé állított igények mindig csak növekvő, magasodó mércéjének is... Bubor Gyula ban, aki megveri; sem anyjában, aki nem tudja megvédeni ... Mintha nekem különleges hatalmam volna.;. Tudtam, hiába fenyegetőznék törvénnyel, hivatkoznék emberségre... Megtették ezt már a kisírt szemek százszor is előttem. — Az a vamyú tolvaj! — vágott felém kihívó, részeg gúnynyal. ¥Tjra töltött, de elhúztam előle. — Nem a kend torkának dukál! — csapott gyerekfej nyi öklével az asztalra. — Akinek én töltök, az nekem a komám ... Maga meg nem az... Tanííító. Mit kóringyál utánam...? Menjen az útjára, amíg jól van a dolga! A gyerek az enyém, azt csinálok vele... amit akarok. Az enyém... Érti...! Iskola kellett neki... Maguk tömték tele a fejét... Visszabeszélt... Azt mondta tegnap: Apám, nem szeretlek... Ügy van az, hanem engem, akkor mást szeret... Valakit csak szeret... Az anyját? Vagy azt sem? ... Talán magáit? ... — Hát maga szereti-e? Furcsa szeretet, amelyet baltával mérnek! Kend vadította el... Neki apa kell! Maga... maga pedig egy vadállat...! A vörös karikák lilává mélyültek szeme körül; gonosz indulatok örvényeivé váltak. Fenyegetően. feje fölé kapta a bütyköst. — Állj! — kiáltottam rá. — Jó időre lesi telnék ... Legokosabb, ha szóit értünk ... egrázkódott, mint a pókhálóban vergődő légy. Az asszony felsírt. Jóska féltében felkiáltott. Mögém menekült, mintha neki szánták volna az ütést. Az apja látva tettének hatását, különös változáson ment ál — Haggyanak! — szakadt föl mellkasából, s az asztalra borult. Motyogott, s kezével olyan mozdulatot tett, mintha valamit el akarna hessegetni a szeme elől. A bütykös után nyúlt, de kivettem kezéből. Most engedett. — Itt inni kel... — Bicsaklott magasra a hangja. — Élet ez? Négy holdból a fenére se telt..! A csoport alól a homokot is kifújja a szél... Mert dógozok ... dógoznék ... De nincs látszatja... S ha ez eszembe jut... Átkozott, nyomorúságos isten! Az is elhagyott. .. Az asszony rég kiaszott ... Nem akar az már semmit... Csak van ... Meg ezek a roskadozó falak is... Meg kéne tákolni... Minek? Szeretném inkább szétrúgni! Még villany sincs . .. Ide nem is hozzák. . Hiszen tudom én. Értem én .. . Nem is szerethet a gverek... De ne vegyék el! Ne! Ne! Elaludt. — Mire ment? Megmondtam én ... Falra hányt borsó..; — sopánkodott az asszony. — Vámunk kell — sóhajtottam. — Várni... — ismételte fásultan. — önmaga elől menekül az italba — mondtam szomorúan. — Segíteni kell valami megoldást találni... Hogy legyein látszatja a munkájának ..; Én, keveset tehetek. Beszélek majd a csoportbeliekkel.. s De maga is... Ért engem? Megkönnyebbülten lélegeztem fel a friss levegőn. Visszafelé már jobb volt az út, jövet kicsit letapostuk. S úgy éreztem: végigjártam egy másfajta ösvényt is, amely a lélekben vezet embertől emberig. — Tanító bácsi! — szólított meg Jóska félúton. « — Tessék. — Miről tanulunk ma? /gondoltam egyet, s ezt feleltem: — A varnyúról. Felcsillogott a tekintete. — A „miénkről”? Vállánál fogva magam felé fordítottam, s szemébe kacsintottam : — Ha úgy akarod, nem bánom ... Turcsányi Ervin Tizennégy évre ítélték a lajosmizsei gyilkost Október 20-i lapszámunkban már írtunk arról, hogy Kosik László lajosmizsei lakos 1964. október 17-én brutális módon megölte feleségét. A kecskeméti megyei bíróság az elmúlt napokban fejezte be a tárgyalást a bűnügyben és a rendkívül durva, szadista embert 14 évi szabadságvesztésre ítélte. Kosik László, a 22 éves vádlott 196'2-ben kötött házasságot Bodies Gizellával. Az első hónapokban különösebb összetűzés még nem volt közöttük. A férj a Lajosmizsei Háziipari Szövetkezetben dolgozott mint seprűkötő, felesége pedig a háztartást vezette, majd később kisgyermekük nevelésével foglalkozott. Rövid idő után azonban egyre gyakoribbá váltak a veszekedések, amelyek abból fakadtak, hogy a férj nem volt megelégedve az étellel, keveselte a pénzt. Többször előfordult, hogy ütötte-verte az asszonyt, s nem egy esetben késsel támadt rá, míg végül a feleség visszaköltözött szüleihez. Kosik azonban mindig rábírta arra' hogy visszamenjen hozzá. 1964. augusztus 3-án pénzt kért a feleségétől cigarettába, de nem volt otthon egy fillér sem. Emiatt szóváltásba keveredtek, amelynek során a férj annyira megverte a törékeny feleséget, hogy ia szédülten zuhant az ágyra, de még ott is fojtogatta, ütötte. Emiatt az ügyészség szeptember 15-én vádat emelt Kosik ellen. A fenti eset után az asszony ismét szüleihez költözött, de a férj több esetben kérte, hogy állítsák vissza az életközösséget. Az eset napján, 1964. október 17-én az esti órákban Kosik László a lajosmizsei állomáson várta a feleségét, aki — hogy kisgyermekükről gondoskodni tudjon — a fővárosban vállalt munkát. A férj hazakisérte az asszonyt, bement a lakásba, ahol a család éppen születésnapot ünnepelt. A fiatalember itt együtt szórakozott a rokonokkal, italt fogyasztott, s többször kérte feleségét, hogy költözzön vissza hozzá. Az nem adott határozott választ, s Kosik László elhatározta, hogy megöli. Éjfél már elmúlt, amikor a fiatalasszony kiment az udvarra. Az elvetemült ember a konyhaasztal fiókjából egy nagy kést vett magához, nyomába eredt, a gyanútlan nő karját elkapta, hátracsavarta, majd többször hátba szúrta. A szerencsétlen áldozat menekülni próbált, de a gyilkos utolérte, még néhány esetben megszúrta, majd a földre rogyó asszonyt rugdalni kezdte. Ezután a felelősségre vonástól való félelmében önmagával is végezni akart, de a nyakán ejtett vágástól csupán kisebb vérveszteséget szenvedett. A fiatalasszony néhány perc múlva a helyszínen meghalt. Kosik Lászlót a megyei bíróság előre kitervelt módon elkövetett emberölés és súlyos testi sértés miatt 14 évi szabadságvesztésre ítélte, 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős: Dr. Babay Imre ügyész
