Petőfi Népe, 1965. január (20. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-16 / 13. szám

1965. január 16, szombat 3. «ldal A gépkocsivezetők képzése és továbbtanulása a víz nem minden... A MEGYE megnövekedett gépjárműparkja szükségszerűen írja elő, hogy a KPM Autóköz­lekedési Tanintézete fokozottabb mértékben foglalkozzon a gép­járművezetők képzésével és szakmai ismereteik bővítésével. Az idei tervekről érdeklődtünk Papp Elektől, a tanintézet igaz­gatójától. Ebben az évben folyamatosan végzik a nem hivatásos, más­néven úrvezetői tanfolyamok in­dítását, illetve a magángépjár­művezetők képzését. A megyé­ben Soltvadkerten, Kiskunmaj­­sán, Solton, Kiskőrösön, Kis­kunfélegyházán kezdődnek ilyen tanfolyamok, Kecskeméten pe­dig már el is kezdték ezt a munkát. A motorkerékpárok­hoz, segédmotor-kerékpárokhoz szükséges tananyagot ismeret­­terjesztő előadásokon tanulhat­ják meg a résztvevők, amelye­ket a megye egész területén rendeznek, ahol kellő számú je­lentkező lesz. A LEGNAGYOBB érdeklődés természetesen, a hivatásos alap­fokú gépkocsivezetői tanfolyam iránt mutatkozik meg. A közel­jövőben Izsákon, Solton, Kis­kunfélegyházán, Kiskőrösön és Kecskeméten szerveznek ilyen oktatást. Az Autóközlekedési Tanintézet vezetői gondolnak arra is, hogy a megnövekedett gépkocsiparkkal egy időben fo­lyamatossá váljon a gépjármű­­vezetők továbbképzése is. En­nek érdekében szaktanfolyamo­kat indítanak. A középfokú gépkocsivezetői tanfolyam már­cius 15-én kezdődik meg, s je­lentkezéseket még elfogadnak erre. A tanfolyamra az jelent­kezhet, akinek érvényes gép­­járművezetői igazolványa van, két éve járművet vezet, vala­mint rendelkezik vállalati iga­zolással és javaslattal. A LEGMAGASABB gépkocsi­­vezetői szakképzettséget a ga­rázsmesteri tanfolyam elvégzé­se jelenti. Ilyen jellegű oktatás márciusban kezdődik, de feb­ruár 15-ig még szántén elfogad­nak jelentkezéseket. A KPM Autóközlekedési Tanintézet kecskeméti iskolája patronálja a bajai járásit, ahol hivatásos és nemhivatásos tanfolyam indult a közeljövőben. Hasonlóképpen szerveznek gépkocsivezetőkép­zést Kiskunhalason, Kalocsán és Bácsalmáson is. A belügyminiszter, valamint a közlekedési és postaügyi mi­niszter a legutóbbi rendelkezése értelmében csak az kaphat gép­­járművezetői igazolványt, aki sikeresen letette a vizsgát. Lé­nyegében tehát, a gépjárműve­zetői igazolvány megszerzésé­hez szükséges a tanfolyam anyagának elsajátítása. ERRE a megyénkben minden városban, sőt nagyobb közsé­gekben is lehetőség kínálkozik. G. G; A termelőszövetkezetek ön­tözéses gazdálkodását a bajai, dunavecsei, kalocsai és a kis­kőrösi járásban két év óta szaktanácsadóként egy-egy ön­tözési mérnök segíti. Tényke­désük magában foglalja az ön­tözőberendezések megvásárlá­sának, az üzemelési és agronó­miái tervek elkészítésének, az öntözés megszervezésének va­lamint annak segítését, hogy a szükségletnek megfelelő számú szövetkezeti gazda sajátíthas­sa el a mesterséges csapadék­ellátás tudnivalóit. Természetesen szorosan együttműködnek az e tekintet­ben gondjaikra bízott járás ta­nácsának mezőgazdasági osz­tályával. Ök tesznek javaslatot arra is, hogy mely tsz-eknek engedélyezzék az öntözőberen­dezések megvásárlását. Leg­főbb szempont: csakis ott foly­tathassanak öntözéses gazdál­kodást, ahol „megértek” már annak lehetőségei. Csak egyike a tucatnyi tényezőnek Az általános tapasztalatok­ról, s a kalocsai járásban el­ért eredményekről beszélget­tünk Bakos Béla szakmérnök­kel. Ö az öntözési szaktanács­­adók megyei csoportjának ve­zetője, egyszersmind az ot­tani szaktanácsadóval együtt segítséget nyújt a kalocsai já-Indul a rekamié, a kombinált szekrény... Sűrűn indulnak útnak Kecs­keméten, a Rákóczi úti bútor­áruház elől a szállító kocsik, hogy a szebbnél szebb lakberen­dezési tárgyak mielőbb elfoglal­ják helyüket új gazdáik ottho­naiban. S hogy a bútor is kezd mindinkább elsőrendű közszük­ségleti cikké válni megyénk­ben, mutatja az áruház forgalmi statisztikája. Eszerint 1963-ban 21 millió 700 ezer, 1964-ben 24 millió 380 ezer forint értékű bú­tort vásároltak. Az ez évi előze­tes tervelőirányzat pedig mint­egy 28 millió forint. S hogy a vásárlók még inkább kedvet kap­janak a szép bútorok megvéte­léhez, elősegíti majd az év első felében megnyíló lakberendezé­si áruház is, amely a bútoráru­ház jelenlegi kirakati részei­ben kap helyet... rás tsz-einek az öntözéses gaz­dálkodás szakszerűségének biz­tosításához is. — Az öntöző víz nem min­den — mondotta. — Az öntö­zés nem „megváltó”, csak se­gítő módszer, csupán egyike a tucatnyi agronómiái tényező­nek. Nem megfelelő helyen és módon üzemeltetett öntözőbe­rendezés, a talajmunka és a trágyázás elhanyagolása több kárt okoz, mintha nem öntöz­nének. Ezenkívül megfelelő munkaerőre is szükség van a mesterséges csapadéfcellátás eredményességéhez. Elvként elfogadhatjuk, hogy csak ott folytassanak öntözéses gazdá'­­kodást, ahol a szárazgazdálko­dást már nem lehet tovább fejleszteni! Mindezeket a kalocsai járás­ban, de megyeszerte másutt is' a korábbi években nemegy­szer figyelmen kívül hagyták, aminek a kedvezőtlen anyagi kihatáson kívül az öntözésből való kiábrándulás lett a követ­kezménye. Több helyütt úgy gondolták, hogy például a gyengén gazdálkodó tsz-eket csupán öntözőberendezés üze­meltetésével meg lehet erősí­teni. Aztán kiderült, hogy a kellően meg nem alapozott gazdálkodásnál üzemszervezési és egyéb szempontból csak te­hertételt jelent az öntözés. Az viszont bebizonyosodott, hogy ott veszik nagy hasznát a mes­terséges csapadéknak, ahol egyébként is jól gazdálkodnak. A példamutatók Elmondotta azt is, hogy a kalocsai járásban negyedszáz termelőszövetkezet több mint félszáz öntözőberendezés üze­meltetésével mintegy 8000 hol­dat öntöz. (Ebben nincs ben­ne a más szakmai felügyelet alá tartozó öntözőfürt hétezer holdas területe.) A járási székhely egyetlen közös gazdasága, az Iszkra Tsz, s a bátyai Haladás, valamint a dunaszentbenedeki Üj Haj­nal már két év óta példamuta­tóan gazdálkodik az öntöző víz­zel. Megfelelően végzik el a talajmunkákat, gondoskodnak elegendő szerves- és műtrágyá­ról, s törődnek a szakember­­ellátással is. Ami az utóbbit illeti: a du­­naszentbenedeki tsz-ből példá­ul egy szövetkezeti gazda elvé­gezte Kenderesen a hathóna­pos öntözőgépész-tanfolyamot, Reprezentálni... Az Üj írás augusztusi számában színes, érde­kes, izgalmas beszámo­lót írt franciaországi út­járól K. L. Máig is fog­va tart néhány, a kapita­lizmus szűkmarkúságát kifejező, szemléltető példája. Gondoljuk esak el! Meglátogatott többek közt, három, nemzetközi hírnévnek örvendő egyetemi tanárt, mind­egyiket más-más egye­temen, de a saját tan­székén. És most essen le az olvasó álla: Mind­egyikhez egyenest a fo­lyosóról lehetett be­jutni, csakúgy mint az egyszerű gyakornokhoz, vagy a bonyolultabb ta­nársegédhez. Ráadásul mindjárt kopogás után! Persze, a mi szocia­lista gavallériához szo­kott honfitársaink most azt képzelik, hogy oda­bent aztán az ég kár­pitját verte a csillogó, dús reprezentáció. Hát ez az, amiben élénken tévednek. Hogyne, majd a kapitalista művelődé­si kormányzat ad pénzt mély fotelekre, pamla­­gokra, hajmeresztő dísznövényekre, szőnye­gekre, híres festők hí­res műveire! Dehogy, kérem. Egyszerű, csak korszerű irodai bútor­zat volt a világhírű professzorok szobájá­ban. Semmivel sem kü­lönb, mint a tanszék többi dolgozójánál. Ami pedig a burzsoá elide­genedést legmeggyőzőb­ben támasztja alá: tit­­kárkisasszonya sem volt a professzoroknak! Ha pedig egy egyetemi tanárnál se előszoba, se hangulatfelelős mú­zsa sincs, világos, hogy hiányzott a reprezenta­tív fekete, továbbá a reprezentatív italokkal terhes hivatali bár is. Elképzelhető, milyen színtelen, fantáziátlan, unalmas lehet ott a tan­széki élet! Mert ugyan mi származhatna abból más, hogy az egyetemi tanárok hivatalos helyi­sége csupán szürke munkára és hivatalos megbeszélésekre szol­gál. Ezek után igazán semmi vicc nincs abban, hogy kopogtatás után, közvetlenül a folyosó­ról be lehet menni ezek­hez a nemzetközi tekin­télyű emberekhez. Azt gondolnák egye­sek, hogy — no, azért csak pótolják a smucig kapitalista tanintézetek az elspórolt reprezentá­ciót mondjuk a tudo­mányos symposionokon. Ismét csalódást kell okoznunk. Ez a sze­gény, itthoni bőkezűség­hez szokott K. L. részt vett egy húsz főt szám­láló kutató konferen­cián. De Loach ame­rikai professzor tartotta ezt az egész szűk körű konzultációt. De képzel­jék csak el, milyen kö­rülmények között! Egyszerű V-alakú asztalnál ültek, amelyen csak néhány íiamutartó árválkodott és a pro­fesszor előtt vizespohár meg kancsó. Nos, mit szólnak hozzál! Azon­kívül saját cigarettáját szívta mindenki. Szend­vics, fekete, ital? — hát még mit nem! így dol­goztak este hatig. (Per­sze kétórás ebédszünet után.) K. L. azt hitte, hogy a takarékosságnak ez a túlzott módja csak az állami intézményekre jellemző. Várta, hogy majd a magánintézmé­nyek kirukkolnak. Ellátogatott Bretagne­­ba, az egyik legnagyobb baromfi- és takarmány­­ipari tőkés cég vágó­­hídjára. Az igazgatónak ott sem volt sem elő­szobája, sem titkárnője, sem kárpit, sem puha fotel, sem fikusz, sem szőnyeg nem díszítette irodáját. Még az osztály­­vezetőkét sem, akik be­osztottjaikkal egy helyi­ségben dolgoztak. Hát most tessék mon­dani: Ne ábránduljon ki szívvel-lélekkel az az ember abból a sötét, fukar, kapitalista miliő­ből? Nem kiégett, ki­szikkadt, hamvábahótt, lelketlen társaság az egész; egyetemi tanárai­val, gyárigazgatóival? Sajnálják a kenyeret azoktól a kedves, bájos titkárkisasszonyoktól? A kis pénzt a kárpitos-, szőnyegszövő-, irodabú­tor- meg szeszipartól? A virágkertészettől? Azok­nak talán nem kell megélni? Nem, a tőkés gyáros­nak, kormányzatnak er­re nincs pénze. Ök csak arra áldoznak, ami a munkához elengedhe­tetlenül szükséges. Mennyivel másképp csináljuk mi. Nálunk nincsenek tőkések, akik megvonnák a titkárkis­asszonyokat az egyete­mi tanároktól, s a fala­tot a titkárkisasszonyok­tól, akik ékességei az igazgatói előszobáknak is. S ha az ember nincs elidegenedve sajátma­gától, de még embertár­saitól sem, hol ihatna igazán jó hangulatban duplafeketét, égetett szeszt, mint reprezenta­tív munkahelyén, ahol végeredményben éle­tének döntő részét tölti? A mi előkelőbb szin­tű irodáink egyikében­­másikában elámulhat az ide látogató kapita­lista, az a zsugori, aki pénzét a fogához veri. Nálunk fotelba süpped­het, mokkát, vodkát, ba racícot kedvére választ­hat, s szédeleghet a szebbnél szebb titkárnői kacsoktól, melyek tál­cát tartanak eléje. Mi világszerte arról va­gyunk ismertek, hogy bel- és külföldi vendé­geinktől semmit sem sajnálunk, ha házigaz­dák vagyunk. Pláne reprezentatív költséget, pénzt... Az igazán a legkevesebb. Tóth István s rajta kívül 1963-ban öten vettek részt a Kalocsán meg­rendezett háromhetes bentla­kásos tanfolyamon. A bátyaiak közül heten tanultak az utób­bin. Tavaly a szakszerű öntözésre való felkészülést illetően — akárcsak a gazdálkodás egyéb területein — nagyot léptek előre a géderlaki Üj Élet Tsz­­ben is. Amíg például koráb­ban az öntözőgépeik kapacitá­sát csupán öt-tíz százaléknyi mértékben használták ki, az elmúlt év utolsó negyedében véget vetettek ennek az álla­potnak. Az őszi szántást első­sorban már a csőkutak kör­nyékének öntözhető területein végezték el, másrészt pedig saját brigádjukkal — ily mó­don nyolcezer forintot megta­karítva — ikresítették a cső­­kutakat. így a motorszivattyú, a teljesítőképességének megfe­lelően, percenként kétezer liter vizet tud a növényzetre juttat­ni, míg azelőtt egy-egy kút — a cső szűk metszete miatt — csak 800 liter vizet adott. Az öntözés hatékonyságának fokozása végett egyébként a nyolc berendezéssel rendelke­ző kalocsai Iszkrában az idén kisebb — 650 hold — terüle­ten folytatnak „nedves” gaz­dálkodást, mint tavaly. így a mesterséges csapadékot na­gyobb mennyiségben juttat­hatják a növényfélékre, vég­eredményben tehát — nem fe­ledkezve meg az egyéb agro­nómiái tényezőkről sem — na­gyobb terméshozamok elérésé­nek a lehetőségét teremtik meg. Szakmunkások és diákok A szakember-ellátásról szól­va Bakos Béla beszélt arról is, hogy a járásból tavaly előtt 108, az elmúlt évben pedig 43 szö­vetkezeti gazda tanult az öntö­zési tanfolyamon. A hallgatók létszámának csök­kenése csak látszólag mond el­lent annak az általános törekvés­nek, hogy az öntözéses gazdál­kodást fejlesszék a járásban. A két évvel ezelőtti tanfolyam hallgatói ugyanis összesen 150 óra alatt ismerkedtek a szak­mai tudnivalókkal, s így kap­tak szakmunkás-bizonyítványt, — az elmúlt évi tanfolyam résztvevői előtt viszont jóval magasabbra tették a mércét: 450 órai oktatás után, tehát még két hasonló időtartamú tanfolyam elvégeztével lehet­nek öntözőszakmunkások. (Az újabb tanfolyam nemsokára indul.) Jóval képzettebb szakembe­rekhez jut tehát a járás — s ennek van egy másik lehető­sége is. A kalocsai fiúgimnázium idén érettségiző tanulói a poli­technikai oktatás keretében négy éven át az Iszkra Tsz ön­tözőtelepén dolgoztak. A szak­mérnök és a közös gazdaság vezetői szerint megtanulták mindazt, amit a háromszor 150 órás tanfolyam hallgatói elő­reláthatólag elsajátítanak. Nagy részük rövid konzultáció után kétségtelenül sikerrel megáll­ná a helyét a szakmunkás­­vizsgán. Jó lenne, ha az FM szakok­tatási igazgatósága a Művelő­désügyi Minisztérium illetéke­seinél közbenjárna annak en­gedélyezése végett, hogy a diákok vizsgázhassanak az ön­tözés ismereteiből. Kétségtele­nül többen megtennék ezt, s az idei nyáron, de nincs kizár­va, hogy később is, mint jól képzett öntözőszakmunkások dolgoznának a járás tsz-eiben. A Duna menti járás speciá­lis helyzete, az öntözéses gaz­dálkodás magasabb követelmé­nyei indokolják az engedély megadását, az, hogy — a víz nem minden! Tarján István

Next

/
Thumbnails
Contents