Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-10 / 289. szám
MM54. december 10. csütörtök 3. oldal Zárszámadás - tíz nappal korábban Boros István, a bácsalmási Táncsics Tsz-ben, korát — az egy híján harminc esztendőt — tekintve, egyike a bajai járás legfiatalabb tsz-főkönyve- lőinek. Szolgálati idejére, s a szakmai gyakorlatára nézve azonban ez korántsem mondható el róla. — A gimnáziumi érettségi után — mondja — nyomban szövetkezeti gazdaságba kerültem. Először beosztott könyvelőként dolgoztam, de már ekkor is segítettem a zárszámadás elkészítésénél. Így az idei már a tizenegyedik olyan „tükre” lesz a gazdálkodásnak, amelyben benne van a kezem munkája. A járás számviteli vezetői minden bizonnyal elégedettek a munkájával. Erre vall legalább is az, hogy az idei zárszámadás elkészítésére jóval „feszítettebb” határidőt szabtak a tavalyinál. — Az akkori január 22 helyett már 11-re vállaltuk a feladat befejezését. Bizony, nem kis munka lesz, de menni fog. A tsz-vezetőség mindenben támogatja mind a leltári, mind a aárszámadási előkészületeket. Lezajlott már a bácsalmási Táncsics Tsz-ben a leltári eligazítás, az ütemterv ismertetése is, sőt hétfőn már az álló- és forgóeszközök számbavételéhez hozzá is fogtak, ezzel párhuzamosan pedig kezdetét vette az irodában a számlák egyeztetése. A Bács-Kiskun megyei Építési és Szerelőipari Vállalat Igazgatója — Halló! Fehér Pál elvtárs? Itt a szerkesztőség. Vállalatuk Kiskun] élegyházán az Alföldi Műanyag feldolgozó Vállalatnak épít egy 520 négyzetméter alap- területű műhelycsarnokot. — így van! — Beszéltem a műanyagfeldolgozó igazgatójával. Elmondta, hogy nagyon sürgős lenne most a műhelycsarnok ablakainak beüvegezése, belül a falak festése és. a villanyszerelési munkák elvégzése. Ez lesz ugyanis a bakelitüzem, amelybe száz és százhatvan tonna nyomású, új lengyel gyártmányú bakelit présgépeket szerelnek be. A munkát a jövő hét közepén, illetve végén érkező lengyel szakemberek végzik. Igaz az Építési és Szerelőipari Vállalatot a kivitelezői szerződés nem sürgeti, hiszen későbbi időpontra lett megjelölve a műhelycsarnok átadása. Ha azonban az ablaküvegezés, villany- szerelés, festés nem készül el, a lengyelek nem tudnak hozzákezdeni a szereléshez és dolguk végezetlenül lesznek kénytelenek visszamenni hazájukba. Ha most meggyorsítaná az Önök vállalata a munkát, hétnyolc nap alatt teljesen elkészülhetnének a műhelycsarnokkal, akkor a lengyelek is megkezdhetnék a munkát. Ezen kívül azt is figyelembe kell venni, hogy az új *üzem havonta 800—900 ezer forint értékű termelést végez majd, s nem mindegy népgazdasági szempontból, hogy három, vagy négy hónappal előbb, vagy később kezdi meg a gyártást. — Igen, értem! Tartsa egy percig á vonalat... — Tartom ... — Halló! Már intézkedtünk is. Az üvegezést meggyorsítjuk, csütörtökön mennek a villany- szerelők, pénteken a festők is ott lesznek, addigra az üvegezést befejezik. A jövő hét végére jöhetnek a lengyelek. — Köszönjük Fehér elvtárs. Nagyon fognak örülni a Műanyagfeldolgozó Vállalatnál. Nagy Ottó Bár különösképp megfeszített figyelemmel dolgoznak, hiszen ilyenkor van a könyvelési tevékenység dandárja,' néhány percre mégis szóba elegyedünk a beosztottakkal. — ítfár november 20. óta a zárszámadás jegyében zajlik a munkánk — mondja Mendler Pálné. — Ekkor készült el a 211 szövetkezeti gazda és a 33 besegítő családtag pénzben, s természetben kiadott előlegeivel kapcsolatos egyeztetés. Űjszerű feladatra is vállalkoztunk az idén. Hogy idejében „tisztán lássunk”, 47 vállalatot, amelyek gazdasági kapcsolatban állnak termelőszövetkezetünkkel, levélben kértünk fel, hogy legkésőbb január 5-ig közöljék velünk a tartozás-követelés egyenleget. Most néhány napja fejeztük be a november havi „állatfeladást”, az állatállományban történt változások regisztrálását. — Az én feladatom — szól közbe Fonyódi József könyvelő — a raktári nyilvántartás egyeztetése a benti könyveléssel, annak érdekében, hogy a december 15-i határidő előtt, már 10-re készen állhasson a főkönyvi kivonat. Paska Anna adminisztrátor, mint mindig, most is jó segítséget jelent társainak a felhalmozódott tennivalók elvégzésében. A főkönyvelő a későbbiekben elmondja, hogy a zárszámadás „összetevői” közül máris formába öntötték a földjáradék- kimutatást, az értékcsökkenési leírást és az ingatlanok előzetes leltárát. Kitűnik, hogy a termelőszövetkezetben rendszeresen fizetett földjáradék idei végösszege másfél százezer forint. A négytagú leltári bizottság gondjain a termények mérlege lése során hét-nyolc főnyi segéderő is könnyít. A gépek számbavételére katonás sorrend ben egy helyre összegyűjtve kerülhet majd sor. Az elmúlt évben köze pes színvonalú bácsalmási Táncsics Tsz gazdálkodásában az idén további szilárdulás tapasztalható. Ezt az átlagos jövedelem alakulásából is lemérhetjük. — A tervezett 16 200 helyett — mondja Boros István — a háromnegyed évi felmérés szerint 18 ezer forint lesz az egy dolgozó tagra jutó részesedés. A jövő évi előtervek egyébként a most vártnál is másfél ezer forinttal magasabb gazdánkénti részesedést irányoznak elő. Ennek valóraválását elsősorban a biztos alapokon nyugvó szakszerű állattenyésztésünk teszi lehetővé. Ezt az üzemágat — főként a sertéstenyésztést és hizlalást — jövőre méginkább fejleszteni akarjuk. J. T. A szőlész-festő Néhány könnyed ecsetvonás, ami inkább csak kiigazítás — nem változtat a kép karakterén. Vízimalom, fák, fények tündéri játéka a vízen — álomszerű az -egész, mint maga a tovatűnt gyermekkor. — Igen, gyermekkoromban valósággal belém ivódott a Vas megyei falunak ez a jellegzetes látványa — mondja Horváth Sándor, a Szőlészeti Kutató Intézet homoki osztályának vezetője. Ezzel leteszi az ecsetet, s jó ideig még hunyorítva szemléli a képet. A het- venegynéhányadikat. Szőlész, aki — fest? Hogyan lehetséges ez? Titokzatosan mosolyog. Aztán elmondja, hogy jó másfél évvel ezelőtt itt, Miklóstelepen, Kecskemét határában járt egy országos hírű festő. Heteken át errefelé alkotott. Ő pedig a szabad idejében figyelte: hogyan is születik a kép. A festő itthagyta felszerelését. S ő a szőlész, amikor elhaladt mellette, mindig ösztökélést érzett: mi lenne, ha megpróbálná... És megpróbálta. Kint a szabadban. A látvány muzsikálni kezdett a színek húrjain. A belső megérzés új dimenzióval gias^ dagította — a látványból látomás lett... Érződik ugyan a botlás is a kezdeti lépéseken, ami itt-ott szögletességben, rikító színezésben, vagy suta szerkesztésben nyilvánul meg. De a kép belső sugárzása arról árulkodik, hogy Horváth Sándor máris túljutott a kezdeti lépéseken. Mi az, ami a szőlész-festő képeit egyénivé varázsolja? Elsősorban az itteni táj bensőséges hangulata. Aki járt már Miklóstelepen, a megyeszékhely határának egyik legszebb részében, megfigyelhette a minden évszakot egyaránt jellemző csodálatos szín- és harmóniagazdagságot. Jól ápolt szőlősorok, terméstől duzzadó gyümölcsfák, öreg pincék, nyugalmat árasztó, a tájba jól beilleszkedő házak — többnyire ezeket látjuk Horváth Sándor képein is. A képek címe is tanúsítja ezt: Magányos fa, Mik- lóstelepi pince, Ébredő tavasz. Sárga rózsa, Napraforgó, Őszi szántás, Szüret után, Miklóste- lepi lányok. És az emlekek: a Szülői ház, a Vízimalom stb. A többi „már csak” a látványt ujjászülő érzékelő rendezés dolga. — Az ember és a természet együttes alakító munkáját szeretném megörökíteni a magam számára. Ügy, ahogy én látom — vallja Horváth Sándor. — Persze, csak kedvtelésből. Amikor a munka végeztével jut rá időm. Elmondja, hogy nemrégiben német delegáció járt nála. Képeinek majdnem a felét meg akarták vásárolni. De hát ilyesmiről szó sem lehet. Annyi biztos, hogy mint szőlész, keresve sem találhatna a festészetnél nemesebb „kikapcsolódást”. Lakásának és hivatali szobájának a falain megörökítve tárulkoznak ki a mik- lóstelepi hétköznapok. (Hatvani—Pásztor.) Tetteik alapján — ITT VAN ez a Z. Ennek mindig jól megy. Azelőtt is tehetős középparaszt volt, ma is brigádvezető a szövetkezetünkben. — Akárhogy is van, elvtársak, milyen érzéssel dolgozzak én azzal az asszonnyal egy brigádban, akihez a múltban mosni, dagasztani jártam? — N. N.-t, a volt kulákot felvettük magunk közé tsz-tagnak. Dolgozik, dolgozik, de azért csak benne van a régi kivagyiság. A fia lakodalmára csak volt jómódú gazdákat hívott meg a tagtársak közül. HÁROM, ma már egyre ritkábban hallható véleményt idéztünk. Mindegyik a megye más-más sarkában hangzott el. Tsz-tagok mondták ki érzésüket, egyben tanú jelét adták annak, hogy ők még mindig korábbi helyzetük alapján ítélik meg az embereket. Találkozunk-e még ilyen véleményekkel? Valótlant állítanánk, ha azt mondanánk, hogy — nem. Le kell azonban szögeznünk, hogy mindjobban tompul az egyesekben még fel-fel- ébredő, idejét múlt előítélet. Helyes-e, igazságos-e, tárgyilagos-e, ha egy termelőszövetkezetben egykori osztályhelyzetük alapján értékelik egymást a tagok? Igazságtalan is, ész- szerűtlen is, mert értelmetlen konfliktusokkal nehezíti az egységes paraszti osztály kialakulását. Abban a vonatkozásban, amelyben még nagyobb a lemaradás: A közösségi tudat, gondolkodás terén. VIZSGÁLJUK csak a történelmi folyamatot. Mit hoztak az utóbbi esztendők a parasztság régi rétegződésének szempontjából? 1958—1961-ben megtörtént a mezőgazdaság átszervezése is, s a párt VIII. kongresszusán kinyilváníthattuk, hogy leraktuk a szocializmus alapjait. A dolgozó parasztság' — igazán csak egy-két egyéninek maradt gazdálkodó kivételével — a termelőszövetkezetekben és állami gazdaságokban helyezkedik el. Együtt van a kollektív gazdaságokban a volt agrárproletár, kisparaszt, középparaszt, sőt helyesnek és hasznosnak bizonyult az a politika, hogy a volt kulákok és leszármazottaik számára is lehetővé tettük a beilleszkedést a termelőszövetkezeti életbe. A termelési viszonyokat tekintve megszűnt a regi rétegződés a tsz-ekben. A TERMELÉSI VISZONYOK szerint egységessé vált szövetkezeti parasztok érdekei közösek. Józanul felismerik, hogy a tsz-eken kívül, a közös gazdaságok ellenére — boldogulni nem lehet. Egyik tsz-tagnak éppúgy, mint a másiknak az az érdeke, hogy minél jobb gazdálkodással, minél nagyobb szorgalommal növeljék a közös jövedelmet, s benne a magukét. Azzal nyerne többet mondjuk a volt agrárproletár, hogy ha egy faluszerte mintagazdának ismert egykori középparasztot csak raktári kiadónak, csak takarmányosnak vagy — amire öregeket illő beosztani — istállósepregetőnek' tennék meg, holott kitűnő szakember és pompásan el tud irányítani egy brigádot? Küszködjön gyenge bri- gádvezetővél egy terület, inkább ne teremjen annyit és olyan jót csak azért, mert egy rendelkezésre álló, hozzáértő paraszt- ember valamikor tízholdas volt? Kinek lenne ez jó? Senkinek; Veszítene rajta a volt kisparaszt, a volt nincstelen s a többi szövetkezeti tag, mind az egész közösség. Ugyanígy: Indokolt-e az ellenérzés abban az asszonyban, aki húzódozik egy brigádban dolgozni az egykori gazdaasz- szonnyal, akinek mosott, sütött valaha? Ha az úgy megállja a helyét a brigádmunkában, mint a többiék, vagy akár túl is tesz egyiken-másdkon, káros a tsz-re nézve, mert... mert valamikor más volt a helyzete? Az lenne talán megnyugtató, ha ő otthon maradna, tehát nem hasznosítaná munkáját a közösben? Ugye, milyen oktalan, nevetséges következtetésekre vezet az előítélet? ÉS MIT GONDOL az egykori jómódú gazda, ő nagyobb, tekintélyesebb lesz azzal a tsz- ben, ha családi ünnepekre, „tüntetésből” a múltbeli rangosakat hívja meg? Így akkor sem lesz megbecsültebb, ha egyébként rendesen végzi kötelességét a közösben, hát még ha ki is húzza magát a munkákból. Talán, mert jobban van még tartalékja, anyagilag úgy áll, hogy — gondolja — az éppencsakhogy- munkát is megengedheti magának. A termelőszövetkezetben — tsz-gazdák vannak. Mint mondottuk, egykori hovatartozásuk szerint nem szabad szubjektív különbségeket tenni ember és ember között. Egyedül az az igazi és lemérhető alap egy-egy ember értékelésére, miként dolgozik, jó tagja-e a közösségnek. Ha a végzett munka, hozzáértés, magatartás a mérce, amely szerint becsülik a szövetkezeti tagot, akkor jó a hangulat a tsz-ben, megvan az összhang mind a tsz-gazdák, mind a vezetők és tagok között a közös érdek érvényesítésére. ÉRTELMETLEN, egységbontó, káros tehát, a termelőszövetkezetekben korábbi helyzetük alapján számontartani, egymással szembeállítani az embereket. Aki a tsz-ben van, boldogulását ott találja meg. Annál jobban sikerül ez, minél jobb gazdája ki-ki egyénenként is a közösnek. A munka, a kötelesség alól senkit sem mentesít, és szakmai hozzáértését sem növeli egymagában az a körülmény, hogy egykor törpebirtokos volt, vagy jómódú gazda. A munkaegységet nem származás szerint mérik, hanem ki mennyit dolgozott érte. Tóth István
