Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-31 / 305. szám
1961. december 31, csütörtök S. oldal „Kiskunfélegyházi Krónika“ Napjaink történetét csak így érthetjük, ha felvázoljuk elődeink életét, küzdelmeit, délegyháza népe kivette részét ibból a küzdelemből, amit a örténelem szigorú törvényei eá szabtak. A harc nem volt nindig véres, de kegyetlen és ■erejtékes volt.” Ezekkel kez- lődik az az ízléses kis füzet, mely Kiskunfélegyházi Króni- :a címmel a Kiskunfélegyházi fárosi Tanács Művelődésügyi Ulandó Bizottsága kiadásában, /lészáros László iskolaigazgató zerkesztésében most jelent meg. A kis füzet a legrégibb időkői kezdve pársoros recenzióval n utat ja be a város történelmé- íek egy-egy jelentős dátumát, eles emberét, vagy a város örténetében lejátszódott ese- nényt. Országos események íelyi vetületei éppúgy helyet Lapnak benne, mint a város örténelmét formáló helyi ak- ualitások. Nem azzal az igénnyel író- lott a kis füzet, hogy átfogó nonográfia legyen. Mintegy kétszer évet felölelő eseménynap- árként emlékezteti olvasóját irra, hogy ha a város történel- nét akarja megismerni, hol cell keresni a kapaszkodókat. 5 füzetke nyomán elindulva jele lehet mélyedni a város nstóriájának tanulmányozásába. B. J. Anyám az álmok nem hazudnak... Petőfi kecskeméti lépteinek nyomában A szilveszterből újesztendőre hajnalló éjszakán. Petőfi Sándor születésének évfordulóján. a költő nyomait keresem Kecskeméten. Van ilyen itt nem is egy, jeles és jeltelen is. Induljunk el a múltba vesző emlékeken. Mintha hirtelen felgyűlt csillag izzó nyomán járnánk. Csillagporos az idők útja, amerre járt. A születési helyéről szóló, a nép száján ma is élő legendákat most elhagyva, csupán a kézzelfogható bizonyosságokat követjük. Az első írásos feljegyzés róla a lutheránus egyházi iskola anyakönyvében volt olvasható. Tanítója, a szépírásé Schifferdecker Dániel, a 29. sorszám alatt jegyezte Alex. Petrovicsot, mint növendékét 1828. május 10-én. A bejegyzés a szülők akkori lakhelye szerint félegyházinak, és egy kis öregítéssel 6 évesnek mondja a fiút. Egyik iskolatársa, Kovácsay Julianna, az 1914-ben elhalt óvónő, a múlt századból a mi századunkba hozta át a' hírét a vékonycson- tú, élénk, fekete szemű, elmélázó. magányosságot szerető kisdiáknak. Szigorú tanítójának három éven át folytatódó feljegyzései semmi megróni valót nem tudnak felőle. Két éven át az iskola szomszédságából, a sörkert, helyén, a Beretvás szálló előtti időkben ott állott Hruz- házból járt a tudományok csarnokába a betűvetést megtanulni, amint az,t a Luther-udvar átjárója fölött elhelyezett emléktábláról olvashatjuk. A harmadik évben Kovácsay István szűrszabóéknál helyezték el szülei. Hruz Mihály anyai nagybátyja volt Sándorkának, Ko- vácsayéklhoz is kötötte valamiféle rokonság a Petrovics-csalá- dot. Egyes források szerint apja üzleti társánál, Hábel mészáro- séknál és Falta Sámueléknál is volt kosztos némi ideig. Talán már jövendő vándor élet ének előjelei mutatkoztak ebben a sűrű szálláscserében! A Petrovics családot sikeres és balszerencsés életfordulatok erről a vidékről másfelé sodorják. Sándor diák is sodródik, sokszor még a családjától is igen messze. Több mint egy évtized múlva, 1843. január elején pillantja meg jijra Petőfi a nagy alföldi faluvárosnak, Kecskemétnek tornyait. Székes- fehérvári színtársulattal — Borostyán Sándorként, mint a társulat tagja — utazik a vándor- színészek ekhós szekerén Kecskemétre. Január 9-én indultak AZ ECSET MESEMONDÓJA FÉLÉVSZÁZADA vi- > tkoznak munkássága felett. Két könyv, és sok száz cikk jelzi életútját. Ö maga gondolatvilágában, témájában, technikájában ma xidt a régi, egyszerű, szerény festő, s másfél, Cegléden töltött évtized után is faluja hiteles krónikásának. Benedek Péter 1889- ben született a Kalocsa melletti Úszódon. Apja kőműves-ácsmester volt, ő maga napszámos. Már iskolás korában mindent és mindenkit rajzolga- tott, csak úgy kedvtelésből. Az első világháború alatt került Pestre hadimunkásnak, s itt fedezte fel Bálint Jenő. Már első kiállításán, az Alkotás Művészház termeiben kirobbanó sikert aratott 1923- ban. A következő években sűrűn szerepelt hazai és külföldi kiállításokon. A kor legjobb festői és írói elismeréssel nyilatkoztak róla. Móricz Zsig- mond így írt: „Kéziem, míg dolgozott... Mint egy festőmunkás, akinek csodálatos lelki élete van az egyszerű külső alatt és nemes Icultúrlelke. Tele érzéssel, aggodalommal, fájdalommal és bölcsességgel. S megszólalt előttem a nagy titok, hogy: a tehetség az nem humbug!” BENEDEK Péter munkásságának értékelése művészettörténeti és néprajzi feladat egyaránt. Művészete magateremtette ősi elemeket hordoz. Már több mint fél évszázada az a gyermeki szemmel rögzített élmény buzog és ölt testet papírjain és vásznain, amit a század- fordulót élő Úszódon látott. Témáit inkább éli, semmint komponálja. Franciának és japánnak mondott megoldásai nem mások, mint a paraszti élet megállított pillanatai egy festői látásmóddal megáldott falusi ember szemében. Ugyanaz az élményanyag, a való élet egy része, amely minden parasztemberben megvan, csak közre adni nem tudja. Benedek Péter sem tesz mást, mint a mesemondók, csupán másképp — képekkel mesél. Az ő szemével egy csodálatos világba pillanthatunk be. Minden alakja élő személy, meg is nevezi őket. Az utca, a táj, a híd, a ház — a pontos realitással visszaadott uszódi élet. Mást szinte nem is fest, csak falujából merít ma is. Néprajzi hitelességű élményeit, őszintén, hűen, jellemzőn. MÁSFÉL évtizede Cegléden él. Kéthetenként megfesti a maga képét. Az állam Cegléden juttatott számára házat, de képei ma is a Duna partjáról keltezettek. December végén kiállítása nyílt Cegléden, amely megpróbál áttekintést adni erről a gazdag és különösen érdekes életpályáról, köszöntve a 75 éves mestert. Fehérvárról. Dunapentelén töltötték az első éjszakát. Majd Dunaveesénél átkelve a Dunán, Szabadszálláson pihentek meg ismét. 13-án értek Kecskemétre, egy kis baleset után. Felfordult a kocsijuk. A kocsis szerint azért, mert a hideg ellen „belső fűtéssel” védekező költőszínész pokolra valóan káromkodott. De az ijedelmen kívül egyéb baj nem esett. Befutottak Kecskemétre, és itt, a SZÖ- VOSZ irodaház helyén állott Trombita vagy másképp Posta- síp vendéglőben szállottak meg. A SZÖVOSZ-ház elkészültekor volt szó róla. hogy emléktáblával kellene megjelölni az eltűnt Postasíp vendéglő helyét. Még az emléktábla szövege is elkészült, csak maga az emléktábla nem. A vendéglői szállás a vándor- színészek gázsijához mérten túl drága volt. Másnap már magán- szálláson találjuk Thália papjait és papnőit. Petőfi, a mai Petőfi utca 18. számú ház helyén állott kis parasztházban talált otthonra egy özvegyasz- szonynál. (Erre a házra se került még emléktábla.) Innen járta a város zegzugos utcáit, mint színlaposztó ifjú színész, akiről színésztársai nem hitték, hogy egyazon személy azzal a Petőfi Sándorral, akinek első verseit a legrangosabb folyóirat, az Athenaeum közölte. Innen járt barátjához. Jókaihoz a Budai Nagy utcai szállására, vagy az Ökollégium első emeleti nagytermébe, hogy szavalataival lelkesítse rajongóit, a kollégium diákjait. És innen járt a mostani fürdő emeletes épületének helyén állott Király-féle theát- rum-szálába, kisebb-nagyobb szerepeket alakítani. Márványtábla örökíti meg és hirdeti ezt a fürdő emeletes épületének falán. A ma ff át Rónai vagy Borostyán néven nevező ismeretlen színész, a világirodalom egyik legnagyobb lírikusa, a színlapok, szerepek körmölése és Jókai Zsidó fiú című drámai zsengéjének másolása mellett tizennégy verset írt háromhónapos kecskeméti tartózkodásáról. Köztük a Jövendölést, amelynek utolsó strófája a városi tanácsháza falán elhelyezett emléktáblán is olvasható: — Anyám, az álmok nem hazudnak ... Joós Ferenc Feleki László: Ajándékok ÍV! yomott hangulatú szil- veszterem van. Még mindig nem hevertem ki azt a megrázkódtatást, amely a karácsonyi ajándékokkal kapcsolatos. Pedig ebben az évben alaposan ki akartam tenni magamért és bőségesen megajándékoztam szeretteimet. Borisika néninek vettem egy öröklakást, gondoltam, örülni fog neki. Tévedtem, mert Bo- riska néni fejcsóválva panaszkodott, hogy villát szeretett volttá gyümölcsössel, csodálkozik, hogy ezt elfelejtettem pedig nem is egyszer mondta. Persze, biztosan oda se figyeltem, manapság nem törődnek más ember kívánságával. Okulva ezen a kellemetlenségen, Sanyi bácsinak egy háztömböt vettem a Lágymányoson. Azt hittem, örömet szerzek neki, de amikor találkoztunk, sértődött arcot vágott, s ebből arra következtettem hogy valami ba.j van. Szűkszavú ember lévén, hiába faggattam, csak azt hajtogatta, hogy nagyon meg van elégedve, igazán kedves tőlem, hogy egyáltalán megemlékeztem róla, más még ilyen ajándékot sem kap, s nem az ajándék értéke a lényeges hanem a figyelem. Végül aztán kibökte, hogy a háztömbben nincsen mozi, a szomszéd háztömbben viszont van, tehát ha csak egy kicsit is törődtem volna vele, akkor erre is gondoltam volna. Mindegy, egy öreg embernek jó ez is ... Ilonka néninek vettem egy szép toronyórát lánccal, aminek Ilonka néni először örült, csak később döbbent rá a hiányosságokra. hogy például tornyot nem vettem hozzá, az óra nem atomóra, a lánc pedig csak 18 és nem 24 karátos aranyból készült, s bizony alig nyom félmázsát. A dolog, mint mondta, nem lepte meg túlságosan, mindig tudta hogy tehetségtelen ajándékvásárló vagyok, amit elég löknek, megveszem, s nincs sem időm, sem kedvem behatóbban foglalkozni a dologgal, mert hiányzik belőlem a türelem és a szeretet. T ajcsi bácsinak egy óceánjárót vettem, sajnos azonban neki sem találtam el az ízlését. mert mint kiderült, jégtörőt szeretett volna kapni tőlem, lehetőleg atommeghajtásút. mert öregszik, ideges, nincs türel/me hagyományos tüzelőanyaggal bíbelődni. Most mit csináljon az óceánjáróval, kénytelen néhányszáz millióért elkótyavetyélni. gépkocsira támogatták a nyomorúságosán vergődő sebesült katonákat, s az autó a kórházhoz vitte őket. Azután a \ lefegyverzett nemzetőröket vették őrizetbe. Egyenként kísérték őket a kis sárga épülethez, ahol foglyok voltak. Az ajtó akkorára már megnyílt a cellák eddigi lakói előtt. Örömmel toporogtak a huzatos kapualjban és egymást dögö- nyözték, ölelgették a kiszabadult emberek. Sziki utasítására a gépkocsi egymásután hordta haza őket. — Most nem érünk rá bajlódni velük, de beszélni kell még mindegyikőjükkel — mondta a titkár. — Ügy látom a lista mégsem volt megbízható, néhány karrieristát is becipeltek ide — s dühösen nézett a pirosképű ember után, aki mindenáron személyes kihallgatást akart kérni. Azt hitte, hogy még mindig a nemzetőrség valamelyik osztagával áll szemben. — A hülyék a maguk embereit is behozták — dünnyögte Sziki. — Ezt az alakot nemrég zártuk ki a pártból, mert még oda is befurakodott. A bíróság pedig öt évre ítélte csalásért, sikkasztásért. Tollbegyűjtő volt, vagy mi a csoda. Ha nem jön az ellenforradalom, azóta már a büntetését töltené. De úgy látszik így is pechje volt. Kommunistának nézték az ártatlant. No, hiszen!... Hanem a nemzetőrségnek sem árt egy kis pihenő. Sokat dolgoztak szegények mostanában. Azt hiszem, holnap, meg aztán is ráérünk foglalkozni velük. Szeretném, ha ezt már hivatalosan intéznénk. Mi a véleményed Bodó elvtárs? — Ne aggasszon egy percig sem, ez már a mi dolgunk — válaiszolt a százados, aki értett a szóból, ami kimondatlanul is azt jelentette, hogy neki kell átvenni a rendfenntartás irányítását a városban. Sziki félszívvel már a községekben van, s alig várja, hogy ezzel a feladattal végezzenek. — Csak aztán óvatosan — folytatta Sziki. — A nagyobb gazembereket majd átadjuk a bíróságnak. Hej, még azt is rendbe kell tenni előbb. A kisebbeket, a tejfölös szájúakat, akik csak díszelegtek itt, eresz- szétek szélnek, de előbb nem árt egy kis közvetlen szó nekik. Ügy, hogy értsenek is belőle. Azt mondják, akinek a kása egyszer megégette a száját, vigyázni fog. Majd elválik. Ha van eszük, nem hőzöngenek tovább. A méregfogúkat, azt hiszem, most kihúztuk. Minden esetre a szemünket nem árt rajtuk tartani. S ezt meg is mondjuk nekik. Már két óra is elmúlt, mire nagyjából megtárgyalták a másnapi tennivalókat, kiosztották az újabb feladatokat. Közben a beérkező nemzetőr járőröket is gondozásba vették, vagyis elszedték a fegyvereiket és betessékelték őket az alkalmi szállásra, a kiszabadított foglyok helyére. Sziki aztán elköszönt, s Bodó takaródét rendelt el. — Aki nincs szolgálatban, hazafelé! — kiáltotta erélyesen, s maga tuszkolta ki a többieket a kapun. Öt embert vett csak maga mellé az őrségen kívül. — Még néhány helyre el kell látogatnunk reggelig — mondta, s fáradhatatlanul adta ki az utasításokat. Fiatalos szervezete úgy látszik fel sem vett egy-két álmatlanul eltöltött éjszakát. — Karsai elvtárs, magának is szóltam! — fogta meg a tanár vállát, aki bóbiskolva üldögélt az őrbódé előtt, ahova egy kis pihenő végett letelepedett, — Majdnem elaludtam — mentegetődzött zavartan Karsai. — Most aztán ágyba! Azt hiszem, mára elég volt. Holnap majd találkozunk — nyújtotta a kezét a százados, s felfelé indult az emeletre, ahol a szállását kijelölték. A tanár pedig pisztolyát tapogatva nekivágott az éjszakának. — Micsoda mozgalmas napok — dünnyögte —, egy hét alatt éveket él át az ember. Alkalmi otthona felé tartott, ahol már várta a puha, vetett ágy. A kis, tomácos ház, aminek az oldalszobájában szállást kapott, régi jó falusi ízeket, szagokat hozott az emlékezetébe. Óvatosan, hogy a hátiak fel ne ébredjenek, nyitotta ki az utcai, s a verendaajtót. A szobában enyhe női illatot érzett, úgy látszik Annuska itthon járhatott az este. Milyen kár, hogy nem találkoztak. A meleg paplanos ágyban ernyedten dőlt hanyatt. A foszfo- reszkáló kis óra halkan ketyegett az éjjeliszekrényen. Már a négyes felé közelgett a mutatója. \ (Folytatása következik.) A kis Misinek egy négy motoros, sugárhajtású. 120 személyes utasszállító repülőgépet vettem, a gyerek azonban kifogásolta, hogy a gép használt, s a Szabó Pistinek a szülei Voszhodot vettek. Aranka énninek, akiről tudtam, hogy művésziélek. megvettem a Louvre Múzeumot és nem értettem, hogy miért vág fanyar arcot, s miért olyan hidegen köszöni meg az ajándékot. Másoktól tudtam meg, hogy az Ermitage-t szerette volna tőlem megkapni, de hát mit törődöm én azzal, hogy neki mire volna kedve. Valahogyan minden esetben a balszerencse üldözött. Akinek a Sportcsarnokot vásároltam meg, az a Népstadiont szerette volna. Aki vízierőművet kapott, az atomreaktorért bőgött. Közben elveszítettem az önbizalmamat is. Amikor például Erzsi néninek megvettem a Déli-sarkot, esküdni mertem volna, hogy helyesebb lenne az Északi- sarkot elvinni neki. Ügy is lett. Erzsi néni arckifejezését sokáig nem fogom elfelejteni. 1\ agyon nehéz ajándékot 1 * venni. Én például kaptam egy golyóstollat, de nem ír.