Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-31 / 305. szám

1964. december 31. csütörtök I. oldal Korszerű új gépek, műhelycsarnokok Két év alatt ötszörösére nö a termelés Érdekes emberek Az anyakönyvvezető Január l-én átszervezik a Kecskeméti Faipari Vállalatot •— Már nem vagyok igazgató *— tiltakozik a megszólítás el­len Térjék Imre, a Kecskeméti Faipari Vállalat vezetője. — Nézzék, éppen most kaptam meg ezt a levelet, amelyben fel­mentésemről értesít a megyei tanács ipari osztálya. Derűs arca azonban ellent­mond szavainak és rövidesen az is kiderül, hogy máért. Koráb­ban ugyanis már kinevezték a Szék- és Kárpitosipari Vállalat 5-ös számú Gyáregységének igazgatójává. Feladatát ugyanott látja el továbbra is. ahol eddig, hiszen az üzem átszervezéséről, minisztériumi felügyelet alá helyezéséről van szó. Az átszervezés határideje 1965. január 1. — Mielőtt a változással együtt járó gondokról és az üzem jövőjéről beszélgetnék a gyáregység újdonsült igazgatójá­val, nyilatkozzon az elmúlt év eredményeiről a tanácsi válla­lat „volt” vezetője. — Ebben a kérdésben még illetékes vagyok — kezdi moso­lyogva a tájékoztatót .Térjék Imre. Aztán komolyra fordítja a szót és elmondja, hogy az üzem előreláthatóan 100 száza­lékra teljesíti idei termelési elő­irányzatát. Negyven millió forint ér­tékű bútort gyárt, 8 mil­lió forinttal többet, mint korábban. Kedvezően alakulnak a terv­teljesítés minőségi mutatói is. Várható nyereségünk 3 millió 800 ezer forint. 100 ezer forint­tal több, mint amennyit a terv előirányzott. Az egy főre eső termelési érték pedig 1,5 száza­lékkal emelkedik az 1963. évi­hez viszonyítva. Az üzem idei termelési érté­kének tekintélyes hányada, 16— 17 millió forint a Tavasz-garni­túrák gyártásából származik. A második fél év elején kezdték gyártani az ízléses, modern vo­nalú nappali szobabútorokot, amelyekből december 31-ig 2200 garnitúrát adnak át a ke­reskedelemnek. Ezenkívül fő­leg kárpitozott ülő- és fekvő- bútorokot készítettek. — Az átszervezés után is ha­sonló cikkeket gyártanak majd? — A jövő évben lényeges vál­tozásra még nem számítunk e téren, hiszen az első hat hónapi ter­melésünk már le van köt­ve megrendelésekkel — válaszol Térjék Imre. A to­vábbiakban nagy vonalakban vázolja az üzem jövőjét is. El­mondja, hogy 1966. végéig 14 millió fo­rintos beruházását valósí­tanak meg. Űj műhelycsarnokokat építenek, hogy lehetővé tegyék a jelenleg Budapesten működő Il-es szá­mú gyáregység Kecskemétre te­lepülését. A következő két év folyamán 180—200 millió forint­ra növekszik majd az üzem évi termelése. Legfontosabb gyárt­mányai — előreláthatólag — továbbra is a fekvő- és ülőbú­torok lesznek. — Elsősorban a korszerű új gépek munkába állításával és a fejlett nagyüzemi termelési módszerek bevezetésével kell el­érnünk a kitűzött termelési fel­adatot és nem létszámemeléssel — hangsúlyozta végül az igaz­gató. B. D. szerepelték. Az egyik erdőmun­kás például havi ezer forintban jelölte meg azt a minimális bért, amennyit keresni akar, — ám amikor megnézték a kimutatást, nagy derültség közepette közöl­ték vele, hogy akkor havonta 170 forinttal csökkenteni kelle­ne a bérét, mert a szeptember végén befejeződött gazdasági évben ennyivel többet fizettek neki. A szóbeszéddel ellentét­ben egyébként nem a legrosz- szabbul fizetett dolgozók az er­dőmunkások, mert például itt is havi átlagban 1447 forintot ke­restek amihez járult egy hold háztáji föld hozama és termé­szetben juttatott mintegy 50 mázsa tűzifa. Néhányan bírálatban is része­sültek, mert összetévesztették az erdőt az üdülővel, nyáron a há­lószobával, s munka helyett be­szélgettek, cigarettázgattak, mi­közben nem dicsérő szavakkal emlegették a bérszámfejtőket, akik érthetően csak „kis forin­tokat” számolhattak el nekik. Nyárjason is, mint minden er­dészetben, a legnagyobb prob­lémát a munkaerőhiány jelen­tette, — a gépesítés fejlesztésé­vel, a munkafolyamatok szako­sításával, valamint a környező termelőszövetkezetekkel való kooperáció segítségével azonban minden fontosabb feladatot el tudtak végezni. így zárult egy munkában összeforrt kollektíva tanácskozá­sa. amely után bizakodva te­kinthetnek az „erdészeti év” hátralevő kilenc hónapjára a nyárjasiak. Horváth Ignác íróasztalán nagy, vaskos könyv. Lassú egymásutánban hajtogatja lapjait. Hátulról visszafelé. Közben tekintete el­elidőzik a könyv bejegyzésein. — Az évi munka számbavé­tele? — érdeklődöm. — Nevezhetjük annak is... Nézegetem a neveket és próbá­lok visszaemlékezni az arcok­ra. S érdekes, a legtöbb húzd* suló párt mintha most is itt látnám magam előtt. Boldogsá­got és egyben meghatódottsá- got sugárzó arccal — feleli a megyeszékhely anyakönyvveze­tője. Hamarosan kiderül azonban, hogy dr. Györgyfalvai György- né számára ez a mostani, egy évi visszapillantás több a meg­szokottnál. Mert noha már nyolc esztendőt töltött el a ta­nácsi apparátusban, az anya­könyvvezetői tisztség viselésé­ben most zárja az első évet. — Hétszázötven házasságkö­tési bejegyzés — megannyi em­berpár, szinte személyes isme­rőseim, akiknek én kívántam elsőnek egy életre szóló bol­dogságot. Sokaknak a fényké­pét is őrzöm a nagy esemény­ről, mert megajándékoztak ve­le. De a legemlékezetesebb mégis a legelső anyakönyvve­zetői szereplésem... Reszketett a kezem, a lábam, reszketett a kezemben a -papír, amelyről az ifjú párt köszöntő beszédet ol­vastam. Nem tudom, ők észre- vették-e az izgalmamat, de az biztos, hogy én soha nem •’elej­tem el! A második, harmadik, tizedik esketés aztán egyre könnyebb lett. Hiába, a gyakorlat teszi a mestert, mégha anyakönyv­vezetőről van is szó. S nem hiányzik azóta már a papír sem, hiszen a házasságkötés perceinek jelentőségteljességét minden esetben újra és újra ő is átérzi, s a szívéből fakadnak a meleg szavak. — Hadd említsem meg — folytatja Györgyfalvainé —, hogy a legfiatalabb vőlegény, aki az elmúlt esztendőben előttem Kénkeretezők Vidám kopácsolás és fűrészeies zaja fogadja a belépőt a Kis­kunfélegyházi Építőipari Szövetkezet üvegező és kepkeretező mű­helyében. Vagy talán az itt dolgozó Tóth József Pál üveges mes­ter és Dóra Sándor iparitanuló jó kedvvel végett munkája teszi a zajt is hangulatossá? Kicsit a jó ízlés mesterei is a képkeretezők. Mert mint mond­ják, a legkedvesebb munkájuk a művészi rézkarcok keretbe fog­lalása. ' A nyár|asi erdészek csérettel sem fukarkodó beszá­moló felsorolja az esztendő so­rán végzett munka eredményes­ségét, azt, hogy a csaknem 2 millió forintos tervet hogyan sikerült teljesíteniük. Nagyszerűen megállta helyét a 130 emberből álló kollektíva. A többi közt 200 hektárnyi terü­letet betelepítettek csemetével, megműveltek 338 hektár fiatal erdőt és kitermeltek 10 200 köb­méter fát; tuskókitermelési ter­vüket 1100 köbméterrel túl is teljesítették. A munkában élen járt a szocialista címért küzdő Szórát-, Szabó- és Horváth-bri­gád, amelyeknek tagjai több mint 20 százalékkal túlteljesí­tették termelési tervüket. Javult a munkavédelem is, amit bizonyít, hogy a baleset következtében kiesett munkana­pok száma ötvenről kilencre csökkent. Ugyanez megállapít­ható a társadalmi tulajdon vé­delméről is: a jogtalan legelte­tés és a lopások száma az elő­ző évekhez viszonyítva csaknem a felére „zsugorodott” össze. Nem feAedkeztek meg ' a jó munka jutalmazásáról sem, ezen a címen az év folyamán 44 ezer forintot osztottak ki — emellett a rászorultaknak 12 300 forint segélyt adott a szakszervezet. A vita során tizenöten szólal­tak fel, és nem hallgatták el a véleményüket több hibáról, me­lyeket, összefogva a vezetéssel, közös erővel ha kijavítanak, jobban teljesíthetik az idef még nagyobb terveket. A munkafe­gyelem és a munkabér voltak a kibővített taggyűlés „slágerei”, mivel minden hozzászólásban mondta ki a boldogító igen-t, egy 18 éves fiatalember volt, a menyasszonya pedig október­ben töltötte be a 16. évét. A legidősebb vőlegény pedig 1886- ban született, s a párja a 66. esztendejét tapossa ... Emlékezetes élményei között még sokféle akad. Olyan vőle­gény például, akit a „legmeg- fontoltabb” címmel lehetne ki­tüntetni. Mert a jóvágású férj­jelölt, aki magabiztos léptek­kel vezette csinos aráját az anyakönyvvezető elé, a sors­döntő „Kijelenti-e ön K. J.j hogy az itt jelenlevő N. G-vel házasságot köt?” kérdés után nyomasztó másodpercekig egy­kedvűen nézett maga elé. A menyasszony elsápadt, a nász­nép megdöbbent, s az ugyan­csak megszeppent anyakönyv­vezető pedig újra szólt: „Ké­rem, mondjon már valamit.. .” „Ne tessék engem sürgetni” — így a tréfáskedvű vőlegény, s csak újabb, dermesztő pillana­tok után vágta ki széles mo­sollyal a határozott igent. — S mit mond a nagy könyv az újszülöttekről, hány kis ál­lampolgárral gyarapodott Kecs­kemét az elmúlt esztendőben? — tudakozódom tovább, hiszen az anyakönyvvezető egyévi munkájának számbavételéből indultunk ki. — Ezerhétszázzal. S a szüle­tések anyakönyvezése is leg­alább olyan kedves munka, mint a házasságkötések. Kecs­kemét nagy anyakönyvi kerü­let, de egy kivételével vala­mennyi szülés a kórházban tör­tént. Az onnan kapott jelentés alapján készítem el az anya­könyvi kivonatot. Az anyukák még rendszerint a szülészeten vannak, amikor az apukák je­lentkeznek a kivonatért. De azt látni kellene, milyen át- szellemülten, hogyan ragyog az arcuk az apai büszkeségtől! Megtudtam azonban, hogy a kis jövevények nemegyszer né­zetkülönbség okozói a szüleik között. Pontosabban: nem is a kisbabák, hanem a névadás. A kórházi jelentés ugyanis az anyuka óhajának megfelelően tartalmazza az újszülött nevét, ez kerül az anyakönyvi kivo­natba — sokszor az apuka bosz- szúságára. Mert ő más nevet kívánt adni, s az asszonnyal nem hangolták össze időben az elképzeléseket. Pedig ez hiba, mert az anyakönyvben javíta­ni nem lehet, s az eredeti be­jegyzés módosítása bizony elég­gé körülményes. — Megemlítem még — foly­tatja dr. Györgyfalvainé —, hogy haláleset 874 fordult elő városunkban az elmúlt évben. Az ezzel kapcsolatos munkám bizony lehangoló, hiszen a hoz­zátartozók bánata is átragad az emberre. S különösen olyankor szorult el a szívem, amikor az elhalálozott fiatal volt. — Végezetül felteszem a ha­gyományos kérdést: mit vár az anyakönyvvezető az új észtén dőtől? Szeretnék nagyon sokerr. berpárt összeadni. Az esküv méltó pompájáról a tanácsún' végrehajtó bizottságunk gon doskodik. S ennek érdekébe tőlem telhetőleg jómagam is mindent elkövetek. Szeretne nagyon sok kisbabát anyaköny vezni, számukra kedves néva ünnepséget rendezni, ragyog arcú szülőket látni, de ann l kevesebb sötétbe öltözött, bá­natos ügyfelet... Perny Irca A nyárjasi erdészetben ki­bővített párttaggyűlésre készül­tek a minap. Gyalogosan érkez­tek a suhogó fenyőkkel „díszí- . tett” központhoz Törökfáiból, Nyírből, Köncsög pusztáról, a lászlófalvi csemetekertből. Tős­erdőből és Bibichátról a kerület párttag erdészei és a legjobb pártonkívüli munkások. A központ körül most is nagy a sürgés-forgás. Dolgozik a „fa­telep” fűrészgépe; a sátrak alatt ipari fát háncsolnak, s egy kicsit távolabb — erdésznyelven kifejezve — „vagont tértiéinek”. Az irodákban akáctuskó tüzétől duruzsolnak a meleget árasztó kályhák. Az íróasztalok mögött asszonyok dolgoznak, mivel itt már nem férfi-privilégium az adminisztrációs és a könyvelői munka. Innen irányítják, ellenőrzik a több mint 11 ezer holdas erdé­szetet. Szeverényi István elv­társ az erdészet vezetője ren­dezgeti a beszámolóját, s még egyszer végigfutja a statiszti­kát, hogy semmiről sem feled­kezzek meg. Vele együtt me­gyünk a szomszédos tanyára, amely néhány hónapja még nagyon „lerongyolódott” állapot­ban volt. Űj köntöst kapott, s most ragyog a tisztaságtól. Szorgalmas kezek klubszobának hozták rendbe a roskadozó épü­letet. Ez is az itteni dolgozókról való gondoskodáshoz tartozik. A „zárszámadó” tanácskozás mintegy 50 résztvevője között jelen van a Kiskunsági Állami Erdőgazdaság igazgatója és párttitkára is, akik jó ismerős­ként köszöntöttek mindenkit. Az őszinte, kritikus, de a dí-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents