Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-25 / 302. szám
A brigád fia Három fiú áH a mhabolt próbatükre előtt. A legkiseb- bik kipirult arccal illegett magát a modern fazonú, söltétkék öltönybon. A ruha tetszik, a néhány évvel idősebb társainak is, de Örömükéi' felnőttes komolyság mögé rej tik. ' Hátrább lépnek, összehúzott szemmel mustrálják a zak ó esesét, tudálékosan ujjuk köaött morzsolgatják az anyagot. Ügy látom jó lesz ez neked Jancsi — vágja hátba barátságosán apró társát a széles vállú, műbőr ze- kés fiú. Jancsi még egy búcsúpillantást vet a tükörbe, aztán kelletlenül indul a prófc'a- fülke felé. Látszik rajta, hogy legszívesebben le sem vetné többé a ruhát. De ezt nem lehet. Ünneplőnek vették, és még vissza kell menni dolgozni az üzembe. Kísérői félrehúzódnak a bolt csendes zugába. Számba veszik, mennyi pénzük maradt. Futja még ingre, nyakkendőre is. Sőt ötven forintot adhatnak is a gyereknek — hadd vegyen valami ajándékot az anyjának, karácsonyra. De ismerkedjünk meg közelebbről hőseinkkel. Mindhárman az ÉM Fémmunkás Épületlakatosipari Vállalat kecskeméti gyáregységében dolgoznak. Az a. vékony, barna arcú fiú aki fizet, Bórua Tibor, a szerszámmű-, hely KISZ-alapszervezetének titkára. Egyben a szocialista címért küzdő ifibrigád vezetője is. Lassú beszédű, zömök társa Rokonai Jenő. Nemrégen szabadult fiatal segéd. A munkacsapat egyik legszorgalmasabb tagja. Az apró legényke pedig, aki boldogan szorítja magához az új ruhát tartalmazó csomagot, Csák Jancsi, ipari tanuló. A brigád fia. Az öltönyt munkatársaitól kapta ajándékba. De őróla bővebben kell szólnom. • * * Összegyűlt egy riportra való élmény és már el is búcsúztam a szerszámkészítő műhely fiataljaitól, amikor Lökös Feri, a csoportvezető, felhívta figyelmem az apró termetű, szőke fiúra: — Csák Jani, tizenöt éves, inas. Kitűnő tanuló. És képzeld el néhány nappal ezelőtt tudtuk csak meg, hogy 214 forint ösztöndíjából 150 forintot kell kifizetnie minden hónapban az albérleti szobára. Megdöbbentett, amit hallottam. Szerettem volna közelebbről is megismerkedni ennek a csendes kis legénykének a sorsával. ♦ * * Pontosan megjelent a kitűzött időpontra. Rövid tiltakozás után elfogadta a gesztenyepürét és lassan felengedett a félszegsége is. Elmesélte, hogy édesapja földműves volt. 1956-ban halt meg gyomorrákban. Hat gyerek nevelésének gondja szakadt édesanyjára. Ezek közül egy nős, tsz-tag, a másik fiú katona, nővére pedig Budapesten dolgozik. A két legkisebb otthon van, iskolába jár. Két évvel ezelőtt az apa egyik régi ismerőse elhozta Jancsit ide a megyébe. Mint később kiderült nem jóemberségből. Kis barátom így beszélt erről: — Sokat kellett dolgoznom a szőlőben. És nem akarták, hogy szakmát tanuljak. Én azonban mégis jelentkeztem a Kecskeméti Lakatosipari Vállalatnál ipari tanulónak. Attól kezdve még inkább útban voltam otthon. Tanulni sem igen lehetett. Hármasra romlott a fcri- zcwyíiyágjíom. _ Miért nem lehetett? ké rdeztem, és Jancsi P^ulva nyögte ki: — Mert... ht-ak . • • Mind a ketten... Sokat ittak és állandóan veszekedtek. Mintha csak kitalálta volna gondolatom, így folytatta: __ Anyámhoz nem akartam vi sszamenni. Elég az ő nyakán a két gj*erek is. • * * A nevelőszülőktől el kellett menekülnie. Kapóra jött, hogy idén tavasszal talált egy abérbsti szobát Kecskeméten. Ketten már laktak ott — szin- ? tén ipari tanulók. Ellátogattunk oda is. A szoba: Három fekhely — délután 2-kor még vetetlen. A kályha előtt hideg hamukupac, jbarnára fakult tükör, foltos faliak. Az éléskamrául ^olgalo ■virágállvány aljában befottes ’üvegek, üres mézescsupor. Ez mind a lakótársaké, ök rendszeresen kapnak otthonról támogatást Jancsi egy hónapra iszóló tartalékja egy jo darab fehér szalonna és néhány kanálnyi zsír. Az asztal alatt kék borítású tankönyvek és néhány történelmi tárgyú szakmunka Este — ha a két örökké vihancolo lakótárs moziba ment — Jancsi az iparitanuló-iskola történelmi vetélkedőjére készült. — Otthon sincs nagyobb szobánk — mondta őszintén, amikor úgy látta, hogy nem igen nyerte meg tetszésemet a 15 forintos albérlet —, de tiszta. » * * Szemérmesen hallgatott hónapokon keresztül munkatársai előtt is. A műhely fiataljainak csak az tűnt fel, hogy időnként gondterheltnek látták es igen sokszor nem reggelizett. Segítenünk kell — határozta el a műhelyben dolgozó ifibrigád, mikor értesült Jancsi helyzetéről. Lökös Feri felkereste a szakszervezeti bizottságot: — Segítsenek tanulóotthonban elhelyezni a gyereket. Igaz, hogy a vállül&tTiflk nincs otthona, de van az Építőknek. Sikerült. Január 1-től már tiszta, rendes szobában készülhet a történemi vetélkedőre Jancsi. Az eddig albérletre fizetett forintok megmaradnak neki. A szakszervezeti bizottság gyorssegélyként 200 forintot utalt ki részére. Ruhára ez kevés. De fizetés után körbejárt a szerszámkészítő műhelyben egy üres cipőskatulya és mindenki adott annyit, amennyi erejétől telt. Az összegyűlt összeg azonban még mindig kevésnek bizonyult. — Elvtársak! Hozzányúljunke a nyári, lengyelországi túrához tartogatott tőkéhez? — tette fel a kérdést Bóna Tibi, a KISZ-titkáí. _ j __ Azt hiszem, ezen nincs mi t gondolkozni — válaszolt valaki az egész brigád neveben. _ Hiszen a fiunkról van szó. Ne m igaz? Különben majd „összeverjük” mi azt a pénzt valahogy. , ^ Most lép ki a ruhabolt ajtaján a három fiú. A két nagyobb középre veszi a kis szó- két. — Aztán vigyázz ám az öltönyre gyerek — mondja apa- san Bóna Tibi. _ Ha hazamégy karácsonyra, mi nden lány utánad fordul majd a faluban - bokszolj hátba a maga mackó® módján Rokonai Jenő. Jancsi boldogan mosolyog. Békés Dmső Bár a cím. sokat ígérő, mégsem vállalkozhatunk az 1914-es esztendő teljes bemutatására, hiszen mint mindenütt, Kecskeméten is eseményekben dús volt a fasizmus fináléja. Csupán villanásnyi képeket adunk közre az időszak jellemzőiből. Mindezeket a szerző egy készülő nagyobb tanulmányából idézzük. A Vörös Hadsereg közeledtére a kormányzat gyors intézkedésekre kényszerült és október 9-én parancs érkezett az Alföld kiürítésére. „A hadműveleti helyzet megköveteli, hogy a Duna—Tisza közén néhány megelőző rendszabály kerüljön végrehajtásra.” Ennek keretében rendelték el Bács-Kiskun és Pest megye a fővárostól délre eső részének kiürítését. Ezen a napon lépett életbe Kecskeméten is a rendkívüli állapot. A Magyar Távirati Iroda október 8-án hírül adta: „A M. Kir. miniszter dr. Katona Mihály Kiskunhalas polgármesterét Duna-Tisza közi hadműveleti kormánybiztossá kinevezi.” A katonai közigazgatási parancsnok Bisza Ferenc vezérőrnagy lett. Mindkettő Kecskeméten székelt. (Szálasi hatalomra- jutása után Biszát altábornagy- gyá és egy páncélos hadtest parancsnokává léptették elő. Utódja, addigi helyettese, Nagykéri Pál ezredes lett.) A létrehozott szervek mellett az ország különböző részeiből ide menekült le- vitézlettek nagy falkája nyüzs- gött. Közöttük volt Hertelendi miniszteri tanácsos, Lázár Gyula közellátási tanácsos, egy Bá- tori nevű gazdatiszt ezredes, főszolgabírók, csendőrtisztek és máshonnan kikopott személyek egész garmadája. De a sebtében felállított parancsnokságok úgyszólván munkához sem kezdhettek, mert a Tiszán átkelt szovjet csapatoknak egy előretolt egysége október 10-én hajnalban megközelítette a várost, s ezen a keddi reggelen a kecskemétiek fegyverropogásra ébredtek. A szovjet alakulat azonban még aznap visszahúzódott, hiszen a város alá érkezésüknek — a jelekből ítélve — csupán információszerzés volt a célja. un A katonai helyzet alakulásából a vak is jól láthatta, hogy minden ellenállás hiábavaló, hiszen a Vörös Hadsereg feltartóztathatatlanul nyomul előre, és október közepéig az ország keleti és déli nagy része felszabadult. De a hatalmon levők még legszorongatottabb helyzetükben sem számoltak a realitásokkal, s mint annyiszor, most is az erőszakhoz: a baloldali erők letartóztatásához folyamodtak. Császár Lajos, a rendőrség politikai nyomozó csoportjának vezetője a letartóztatási akcióról így vallott: „1944. október 15. körül dr. Borsos Béla rendőrfőtanácsos, a kapitányság akkori vezetője utasított, hogy a csendőrség felhívására a Kecskeméten tartózkodó, politikailag meg nem bizható és kommunistagyanús egyéneket vegyük őrizetbe. Egy pár nap múlva az itt működő csendőrkülönítmény parancsnoka, egy csendőrszázados erélyesen követelte, hogy adjam át ezeknek az egyéneknek a névsorát. Én a rendelkezésre álló nyilvántartásokból a névsort összeállítottam és neki átadtam. Ezen előállítások alkalmával a belterületről kb. 10-^12 egyént, azonkívül a külterületről is állítottak eiő. A kommunistagyanús egyének után való nyomozásról és azok elfogásáról ebben az időben a városban működő, az Árvaházban elhelyezett csendőrzászlóalj és egy 50 tagú, a városházán székelő rendőrséget helyettesítő csendőrkülönítmény foglalkozott. Tudomásom van arról, hogy az ezek által összefogott egyének közül kb. 17 emberen hajtottak végre halálos ítéletet... Valószínű, hogy ezek felett honvéd ítélőbíróság ítélkezett.” A dokumentumokból és a visszaemlékezésekből megállapítható, hogy a letartóztatásokat október 11—23 között hajtották végre. A letartóztatottak között volt dr. Molnár Erik, Hegedűs László, Farkas Viktor, Horváth Ádám, Gömöri István, Fejes Pál, Schmidt József, Lajos Imre, Olajos János, Recski István, Kovács Jenő, Szinnyai Sándor, Hajnal József és Pana- marinka Iván. m 1944. őszén már korlátlanul uralkodott a törvénytelenség és az erőszak. A város úgyszólván senki földje volt. Az elmenekültek otthonait a német katonaság fosztogatta, amit nem tudott megakadályozni a csendőrök, rendőrök és nemzetőrök nagy száma sem. A városházára özönlöttek a panaszok: a németek teherautókkal és személygépkocsikkal járják a házakat és minden valamirevaló értéket magukkal visznek. Az akkori főispán erről így ír: „Október 10-től kezdve állandó volt a panasz a német katonaság rablásai és fosztogatásai miatt. Szeptember vége és október eleje óta ugyanis a lakások egy jelentős része már üresen állt. Október 9-én és az ezt követő napokban újabb nagy menekülési hullám következett be. Újból számtalan lakás maradt gazdátlan. A fosztogatások elsősorban az üres lakásokban történtek, de nem kímélték a lakott házakat sem. A polgármester az özönlő panaszok nyomán naponta többször érintkezett a német parancsnoksággal és a német tábori csendőrséggel... Sok ezer főnyi karhatalom kellett volna a fosztogatások megakadályozására.” RT Október 16-án, hétfőn reggel a nyilasok küldöttsége nyitott ajtót a főispánnál, s bejelentették, hogy központi utasítás értelmében a nyilasok kecskeméti szervezete megkezdte működését. Beke és Illyés nyilasok elmondották, hogy legfőbb feladatuk az ellenőrzés. S az elkövetkező napokban élénk tevékenységet fejtettek ki: gyakran tanácskoztak, őrjáratokat szerveztek, megjelentek a hivatalokban és egyre hangosabbak, követelőzőbbek lettek. Mind gyakrabban lehetett hallani köszönésüket: Kitartás! Éljen Szálasi! A nyilas hatalomátvétel után két vagy három nap múlva a hivatali eskü letételére távirati utasítás érkezett. A Kecskeméti Közlöny október 23-i, egyben utolsó száma erről így tudósít: „A városi alkalmazottak és tisztviselők egyik csoportja pénteken (tehát október 20-án) dr. Liszka Béla polgármesterrel az élen letették az új hivatali esküt a városháza közgyűlési termében. A polgármester az egybegyűlt tisztviselőkhöz és városi alkalmazottakhoz beszédet intézett. Ismertette a belpolitikai nagy átalakulást, a magyar kormánynak törvényes újjáalakulását és kijelentette, hogy honvédetek hősi ellenállása bizakodással tölti el a polgárságot.” fsT A lakosság teljes hátravoná- sára és a város kiürítésére vonatkozó távirati parancs Be- regffy Berger hadügyminiszter aláírásával október 23-án késő este érkezett a hadműveleti és a katonai közigazgatási kormánybiztoshoz. A főispáni hivatal helyiségeiben együtt voltak a kormánybiztosok, a város vezetői, a katonai állomás- parancsnok, a csendőrség és a rendőrség vezetői is. A távirati parancs viharos beszélgetést váltott ki. Egy totális kiürítés végrehajtásának következményei mindenki előtt nyomban világossá lettek és nem volt vitás, hogy a lakosság várható ellenállása miatt az erőszak eszközéhez kell nyúlni. A jelenlevők közül néhányan további információt akartak szerezni, ezért dr. Katona a hadműveleti kormánybiztos katonai vonalon hívta fel Csitári Edét, az országos hadműveleti kormánybiztost. Csitári a távirati rendelkezést megerősítette és határozottan megismételte, hogy azzal ellentétesen nem lehet intézkedni. Az események ezután már drámai gyorsasággal peregtek. Másnap, október 24-én reggel a polgármester és a katonai állomásparancsnok autóval Szabadszállásra utaztak, ahol a nyilas Heszlényi vezérezredes parancsnoklása alatt álló 3. magyar hadsereg törzse szállásolt. De onnan is azzal a megváltoztathatatlan akarattal tértek vissza, hogy a kiürítést végre kell hajtani. Bár a menekülés réme ráült a város több mint 80 ezer lakosának kedélyére, mégis akadtak — ha csak néhányan is — olyanok, akik megpróbálták a lehetetlent: elűzni a várostól a pusztulás rémét. A város baloldali gondolkodású, háború és németellenes erőinek összefogását Hajdú Ernő a következőképpen ismerteti: „Ebben az időben az előre látott városi katasztrófa megakadályozására baloldali egyénekből* egy bizottság alakult azzal a céllal, hogy a város vezetőségénél oda hasson, hogy a város kiürítését ne vigye keresztül... Tóth László és dr. Révész László kifejezték azon kívánságukat, hogy dr. Horváth Ödön főispánnal együtt felmenjenek Budapestre és eljárjanak a kormánynál. Dr. Horváth Ödön azonban elutasító álláspontra helyezkedett, és kijelentette, hogy maga megy fel, ami október 24-én meg is történt, de minden eredmény nélkül tért vissza. így vált lehetségessé, hogy bár más városok is kaptak kiürítési rendeletet, az sehol sem volt úgy végrehajtva, mint Kecskeméten, ahol a szovjet csapatok bejövetele után magam tapasztaltam, hogy talán egy héten keresztül egyetlen egy polgári személyt sem lehetett a városban látni, mert a város teljesen elnéptelenedett.” Irtózatosan lassú és gyötrel- mes volt a következő egy hét, amely megérlelte és beteljesítette a város október 31-i felszabadulását. Weither Dániel
