Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-20 / 298. szám
Az eredményesebb sportmunkáért A Kecskeméti Dózsa közgyűlése Jövöre as NB l-ben játszanak a Kecskeméti MÁV tekézői Kecskeméten régi hagyományai vannak a tekézésnek. Az öreg MÁV-pálya, a Horog utcai tekepálya és a többi is, mind-mind sok kemény küzdelemről, szép sikerekről és persze néha szomorú vereségekről is számot adhatnak. Ha szorgalomról, akaratról és lelkesedésről kellene írni, akkor a tekézőkről oldalakat lehetne megtölteni. A kecskeméti tekézők hosszú éveken át szerepeltek a sportág legmagasabb osztályában, néhány évvel ezelőtt azonban, amikor az NB I-be bevezették a 200 dobásos versenyt, egy önkényes intézkedés következtében éppen ekkor szüntették meg a város egyetlen négyes tekepályáját. A pálya nélkül maradt Kecskeméti Vasas egy év alatt kiesett, sőt a csapat tagjai any- nyira elkedvetlenedtek, hogy a következő évben még az NB II-ben sem tudták megállni helyüket. Most újra NB I-es csapata van Kecskemétnek. A Kecskeméti MÁV férfi tekézői bravúros teljesítményükkel biztosan nyerték meg az NB II-s bajnokságot. De mi lesz most — ha ez a csapat is úgy jár, mint elődje? Ezt kérdeztük Tóth Józseftől, a megyei tekeszövetség elnökétől, aki mellesleg a Kecskeméti MÁV csapatának edzője is. — Szerencsére nem — válaszolta az edző. — Két okból is. Először, mert az országos szövetségünk is belátta, hogy a 200 dobásos verseny — illetőleg az ehhez szükséges négyespálya hiánya — mennyire sújtja a vidéki egyesületeket. Ezért, ha nem is végérvényesen, de egyelőre visszatértek a 100 dobásos bajnokságra. A másik ok pedig — ami a legörvendete- sebb —, hogy ettől függetlenül felépítjük a négyespályát. Néhány napon belül már a tervek is elkészülnek, megvan a szükséges anyagi fedezet is, és az építkezést lehetőleg még az idén elkezdjük. Milyen lesz az új létesítmény? — A régi négyespálya helyén épül fel az új, de annál sokkal jobb, modernebb és remélhetőleg eredményesebb pályát akarunk létrehozni. A jelenlegi étkező helyiség helyett — amely miatt kellett a két pályát megszüntetni — szintén egy teljesen új, minden igényt kielégítő étterem készül. Az új tekepálya megfelelő öltözőket, fürdőt és egy kis 100—150 személyes lelátót is kap. A pályával tehát nem lesz baj — ha elkészül, de mi lesz addig? Ez már fogasabb kérdés és az elnök sem tudott határozott választ adni. Hiszen a Kecskeméti MÁV tekecsapatának tavasszal nyilván valamelyik másik kecskeméti pályán kell az edzéseit és a mérkőzéseit tartani. Hogy hol? — egyelőre még ők sem tudják. A Horog utcai és a Fémmunkás-pálya így is zsúfolt. Talán — a KTE-pálya lenne alkalmas? Reméljük ez a kérdés is megoldódik. Az a sportszeretet, összetartás — ami a tekesport híveit jellemzi, nem teszi kétségessé, hogy a MÁV kitűnő tekecsapata nem fog még átmenetileg sem pálya nélkül maradni, és a tekesport legmagasabb osztályában ez a csapat is olyan reprezentatív képviselője lesz a városnak, mint amilyen az elődje volt. Szabó Zoltán ILYENKOR év végén végeznek számvetést a sportkörök egész évi munkájáról, eredményeiről, s nem titkolják el a hibákat sem. A Kecskeméti Dózsa közgyűlésén a sportkör egy éves munkáját ismertette dr. Losoncz Mihály sportköri elnök. — Az első olyan év volt ez, amikor az új Testnevelési és Sportszövetség a megalakulásával egyidőben megváltoztatott versenyrendszert vezetett be — mondotta Losoncz elvtárs. Bebizonyosodott, hogy az átszervezés eredményes volt. Biztosította mindazokat az előnyöket, amelyeket a sporttársadalom joggal elvárt. A továbbiakban arról szólt, hogy a Kecskeméti Dózsa sportkörben kiemelt szakosztályként szerepelt a cselgáncs, céllövés, kosárlabda és labdarúgás. Az elnökség munkájával kapcsolatban elmondta, hogy ülései nem voltak rendszeresek. A nagylétszámú elnökség tagjai közül többen elfoglaltságukra hivatkozva sokszor távolmaradtak. Ezért az elnökség néhány tagja magára hagyottan végezte munkáját és néhányszor egyedül döntött fontos ügyekben. Mindez azonban nem jelenti, hogy az elnökség nem látta el feladatát, de okvetlenül kevesebbet tett, mint amennyire képes .lett volna. TOVÁBBIAKBAN a szakosztályokban folyó munkát értékelte az elnök. — Vannak szép eredmények, melyek elsősorban a szakvezetők, edzők és sportolók lelkiismeretes munkájának gyümölcsei. Sorra vette a szakosztályokat is. Az atlétikai szakosztálynál biztatóak a kezdeti eredmények. Ezt a szakosztályt meg kell erősíteni. A céllövők elmaradtak a várt eredményektől. Több, már befutott versenyző eltávozott, s az utánpótlás még nem kellően érett. A röplabdázók a megyei bajnokságban szerepeltek. Harmadik helyezésük dicséretre- méltó, bár nem sok fejlődést tükröz. A cselgáncsozók a sportkör legeredményesebb szakosztálya. Négy kecskeméti versenyző is tagja a magyar válogatott keretnek és a jövő évben felállítandó NB I-ben a Dózsa is helyet kapott. KÜLÖN ki kell emelni Varga András edző értékes szakmai és szervezői tevékenységét. Eredményes munkát végzett a női kosárlabda-szakosztály U. Az első csapat megnyerte az NB Il-t és osztályozó mérkőzéseken vehetett részt. Itt azonban, sajnos, elvérzett, mert a fővárosi együttesek sikerrel fogtak össze az egyetlen vidéki csapat ellen. A további feladat megjavítani a szakosztály, a vezetőség és a játékosok közötti összhangot. Az elnöki beszámoló hosszasan időzött a labdctúgó-szak- osztály működésének elemzésénél. Megyénk egyetlen NB II-s csapata csoportjában csak harmadik lett. Sajnos, a labdarúgók nem tudtak a kitűzött feladatokkal megbirkózni. A régi játékosokból összeállított szakosztályvezetőség sem tudott megfelelő baráti légkört, jó csapatszellemet kialakítani. A Dózsa csapatában megvolt a képesség a bajnokság megnyeréséhez, csak ehhez több lelkesedés és szív kellett volna. AZ ELNÖKI beszámolót élénk vita követte. A felszólalók nyílt bírálatokkal segítették a közgyűlés sikerét. Feltárták a nehézségek okát és egyben meghatározták a kivezető útat is. Ilyen szempontból feltétlenül jónak mondható a Dózsa közgyűlése. A Kecskeméti Dózsa is új esztendőt kezd néhány hét múlva. A közgyűlés résztvevői azzal az érzéssel távoztak, hogy valami új, egészségesebb szellem alapjai lerakásának voltak tanúi ezekben az órákban. M. I. A Kecskeméti MÁV NB I-es tekecsapatának egyik Iegerdménye- sebb versenyzője, Mozsár József éppen dobáshoz készülődik. /t kiben még frissen él a tokiói küz- delmek — és a szinte váratlanul nagyszerű magyar sikerek — emléke: az érmeket hordó kimonóba öltözött lányok kecses meghajlása és a villogó Sayonara — viszontlátásra — szó az eredményhirdető táblán, nehezen tud tárgyilagos lenni a többi olimpiákkal szemben. Pedig túl a másodpercek, centiméterek és gólok özönén, túl a győzelmeken és kudarcokon, minden olimpiának megvolt a maga karaktere. Ezt elsősorban az adott időpont légköre, s annak a népnek a nemzeti jellemvonásai befolyásolták, amelynek fővárosa az olimpiát vendégül látta. Wt a a felszabadulás utáni nyári já- -*-* tékokat vesszük szemügyre, Londonban még ott lebegett felettünk a második világháború füstje — és a kezdődő hidegháború köde is. Ezt az olimpiát, a háború utáni elsőt a hidegháború mezsgyéjén tartották meg. Az idő nagyon forró volt. Londont augusztusban néha elönti a pokoli hőség. Ingujjban és könnyű nyári ruhákban ültek a nézők a Wembley-stadion tribünjein. Ezen az olimpián még nem vett részt a Szovjetunió, amely a háború fő terhét hordozta és el volt foglalva leggyötrőbb sebeinek begyógyításával. És nem vett részt Németország, amelynek kettésza- kításán éppen azokban a hónapokban dolgozott legnagyobb erővel a nyugati diplomácia. A közönségről kevés azt mondani, hogy angol volt. Több annál: „birodalmi”. Nem annyira a versenyek és a sportok — mint a birodalmi dicsőség érdekelte. A legcsodálatosabb sportteljesítményeket sem jutalmazta különösebb üdvrivalgás. Udvarias taps köszöntötte a belga Reiff káprázatos ötezerméteres futását, Zátopek eddig soha nem látott tízezer méterét, vagy a mi Némethünk „betörését” a kalapácsvetésben. Az udvarias stadionon csak néha MÁSODPERCEK, CENTIMÉTEREK, GÓLOK Londontól - Tokióig* a tapasztalatlan szemlélő számára megmagyarázhatatlan időpontban csapott keresztül a szenvedély vihara. Például akkor, amikor egy verseny finisében az angol versenyzőnek a hetedik helyről a hatodikra sikerült előretörnie. A vendéglátók önmaguknak akartak tapsolni. Az öröm legnagyobb kitörése 14 nap alatt akkor következett be, amikor 4x100 méteren győztes amerikai váltót „szabálytalan váltás” miatt diszkvalifikálták, s az angol futók léphettek a győzelmi emelvényre. Igaz, másnap a célfotó megmutatta, hogy az amerikaiak mégis szabályosan váltottak. Az angoloknak vissza kellett adniuk az érmet. De ez már csendben történt. Az örömújjongást nem lehetett elvenni a közönségtől. ehéz erőteljesebb hangulatváltást elképzelni, mint London és Helsinki között. Ha Londonban érezni lehetett, hogy az olimpia egy elsősorban önmaga felé forduló sziget vendége — Helsinki az emberi nyíltság és a sport- szerűség ünnepe volt. Pedig a hidegháború talán legnehezebb esztendejében, 1952-ben tartották. Mégis ez az olimpia köszöntötte a világversenyek történetében először a szovjet válogatottat. S így a sport egyetemességének gondolatát is hirdette. Helsinki, ez a ragyogó kis város együtt élt az olimpiával, s a vadonatúj stadion lelátóin megannyi szakértő foglalt helyet. Itt a részidőket sem kellett bemondani egy- egy futóverseny közben: közönség pontosan érzékelt és értékelt minden mozdulatot. S ezt a közönséget semmi más nem érdekelte, csak a teljesítmény, s a jónak egyaránt örült, bármilyen trikó feszült is a győztesen. A helsinki olimpia az volt, amit a „sportember álmának” lehetne nevezni. 1W/ET elbourne megint valami egészen mást adott. Azt lehetne mondani: „népünnepély a világ végén”. Ausztrálián és Melbourne életének ritmusa különös és egyhangú. Európai ember számára monoton és unalmas. Mintha érezni lehetne, hogy a legközelebbi ország legközelebbi világvárosa is sok ezer kilométernyire valh. Ezt törte meg „odalenn” az olimpia: a város ünneplőt öltött, s a felszabadult vidámság, a népünnepély hangulata a versenypályákra is átcsapott. Melbourne után Róma: a szenvedély, az építészet és az eredmény olimpiája volt. Az olasz hőségben latin szenvedélyek dúltak: Davis, a 400 méteres síkfutás győztese indiántáncot járt a salakon. Moans, a nagy belga távfutó százezer ember előtt térdre roskadva, égnek emelt karokkal gyászolta vereségét. Róma adta az olimpiáknak az eddigi legnagyszerűbb keretet: Nervinek, a „beton költőjének" stadionjai csodálatos összhangba olvadtak a klasszikus városképpel. S mintha évezredek nyújtották volna egymás felé kezüket, amikor a birkózás versenyzői szőnyegre léptek Diocletianus császár fürdőiben. Eredmények szempontjából Róma óriási ugrást jelentett. Joggal mondták a teljesítmények után: ha a többi olimpia postakocsi yolt — a római express-vonat. Valóban: a megelőző olimpia legjobb eredményeivel Rómában csak elvétve lehetett volna döntőbe jutni. 1Tokió furcsa módon a betetőzése-* — és egyben az ellentéte is volt Rómának. Betetőzése építészetben és eredményekben. A japánok új stadionja, az olimpiai uszoda, a Budokan- csarnok és a többiek, a modern építkezés valóságos csodái, és versenyre kelnek Nervi alkotásaival. Egy francia újságíró azt írta a záróünepély után: „Éppen úgy érdemes elmenni Tokióba a stadion látványáért, mint Kairóba a piramisokért, vagy Athénbe az Akro- poliszért.” De Róma betetőzéseit jelentette Tokió a teljesítményekben is. Az olimpia idején adták át a forgalomnak a japánok a világ egyik leggyorsabb expressz-vonatát. S a tokiói sport- expressz is gyorsabb volt a rómainál. Tucatjával akadtak olyan számok, ahol a győztes római eredménnyel nem lehetett volna emelvényre kerülni. Az ellentét — a szenvedély hiánya. Voltak napok, amikor 80 ezer ember töltötte meg a nagystadiont — de nem „nyilatkoztak” hangosabban, mint nálunk egy jó vidéki labdarúgó-mérkőzés kétezer nézője. Tokiót a szervezés, a technikai felkészülés olimpiájának nevezhetjük — de nem a szenvedélyekének. Brundege, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke is valószínűleg Helsinkire gondolt, amikor egy fogadáson bizalmasan megjegyezte: „Nem kell sok milliós metropolisnak és nagyhatalomnak lenni ahhoz, hogy méltóképpen vendégül láthassák az olimpiát.” Wgaza volt. Ha választanom kell M emlékeim közül, én is Helsinkire szavazok. És természetesen Mexico Cityre. Mert valahogy nincs szebb annál, amely éppen most következik. Kovács László
