Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-19 / 297. szám
1964. december 19, szombat 5. oldal Bozsó János kiállítása Ma nyílik a Klubszínpad Az idén még jobban Miklóstelepi szőlők (olaj — alumíniumlemezen). egy negyven alkotást magában foglaló összeállítást könnyen kamarakiállításnak nevezhetnénk, hiszen a bemutatottakkal egyenértékű mű még szépszámmal található Bozsó műtermében, s nem egy olyan is közöttük, amelynek a kollekcióba való felvétele a kiváló alföldi festő fejlődésének érzékeltetése szempontjából talán nélkülözhetetlen lett volna. Nem egészen világos a gyűjtemény rendezésének vezérlő elve, hiszen, akik jól ismerik és állandóan figyelemmel kísérik Bozsó János munkásságát, tudják, hogy éppen az utóbbi időben olyan területeire kirándult a festészetnek, amelyről a kiálítás nem igen ad hírt. Bozsó János művészete a klasszikus magyar téjfestészet emlőin táplálkozott, de saját értékessé festői törekvéseit, s mindenki számára könnyen befogadhatóvá alkotói hitvallását. Bemutatott tájképei valóban Eozsó érett, művészi biztonságát reprezentálják. A legelevenebb, legmegkapóbb művek azok, melyek a külső természet szépségeit tárják fel. A bágyadt őszi napfény izgalmas színjátékát, az apró falusi házak közé bevilágító fénynyalábokat, a parasztházak napfényben fürdő falait, egyszerű kisemberek házának udvarát megörökítő alkotásai a legértékesebb darabjai a kollekciónak. A cigánysor apró házai, a falusi utca távlatait mutató finom hangulatú vásznakat az teszi magával ragadó érzelmességűvé, hogy a természettel való közvetlen kapcsolatot mutatják. Ha azonban ez a kapcsolat nem érezhető vitS atymáron az előző művelődési évadban különösen szép eredményeket ért el a helybeli tánccsoport és a felnőtt énekkar. A tánccsoport minden seregszemlén részt vett és a járási döntőn aranyérmet nyert. Gyakran hívták meg őket a közeli, távolabbi községekbe is vendégszerepelni. A csoport mostani műsora szintén gazdag, változatos; alapos reményeik lehetnek a tavalyihoz hasonló sikerekre. A kórus tavalyi eredményei még mutatósabbak. A megyei fesztiválon oklevelet nyert, s ezzel bejutott a debreceni országos találkozó mezőnyébe. A községi kulturális bizottság tehát eredményes munkáról számolhatott be nemrégiben a tanács vb ülésén. Az elismeréssel nem is maradt adós a végrehajtó bizottság. De felhívták a helybeli kulturális élet vezetőinek figyelmét arra is, ami némileg beárnyékolja a tavalyi sikereket: A tánccsoport a sok idegenbeli szereplés miatt a kelleténél ritkábban lépett fel otthon. Pedig népitáncosaikat szeretik a katymáriak és a műsorukat szívesen látták volna többször is. Ráadásul a tervezettnél kevesebb előadás miatt a művelődési otthon számottevő bevételtől esett el. Aminek kövekeztében természetesen kevesebb pénz jutott művelődési célokra. A vb másik kifogása a könyvtárnak szólt — azzal a megjegyzéssel, hogy ebben maga a vb is hibás. 1964-ben ugyanis 5000 forintot adtak a könyvtárnak a KÖFA- alapból könyvvásárlásra. Figyelmen kívül hagyták azonban, hogy Katymá- ron szép számmal élnek nem magyar anyanyelvűek is. A következő évi vásárlásoknál gondoskodni kell a szükséges mennyiségű idegen nyelvű könyv beszerzéséről is — állapítja meg a vb. Ez várhatóan jó hatással lesz a könyvtár forgalmára. Vinkó Sándor Két nagyobb szabású kecskeméti gyűjteményes kiállítás és egy nagysikerű fővárosi bemutatkozás után ismét — ez alkalommal kisebb gyűjteményben számol be Bozsó János a legutóbbi néhány év alkotó munkásságáról, eredményeiről. Ha tekintetbe vesszük azt, hogy Bozsó János rendkívül gyorsan aikot, s munkakedve nem lankadt, a mostani mintegyéni útjait járja. Jellegzetes stílust teremtett a legszorosabb, legbensőségesebb kapcsolatot mutatja piktúrája az alföldi tájjal a természet változó, de alapvető vonásaiban rokon jelenségeivel. Az élmény elsődleges öröme, a természettel való azonosulás mélységesen emberi egyszerűsége, s ennek a lelkiállapotnak minél hívebb visszaadása, ez a magatartás teszi lágosan — azonnal fáradtabbá, homályosabbá válik — színskálája, s még az ecsetkezelés módszerei is alig követik plain air- vásznainak, technikai megoldásait. Ezért kompozícióban is megoldatlanabbak, szűk szavúb- bak enteriőrjei. Talán az ablakos csendélet kivétel ez alól. Üdesége, bravúros színkezelése, impresszionisztikus modora valóban nagy élménnyé avatja a vele való találkozást. Rendkívül finom, s invenció- zus az egyetlen bemutatott csendélet. A környezet, a világ apróbb, intimebb részleteinek kerekded kompozícióvá való rnegérlelése, az apró jelenségek finom szépségeinek érzékeltetése ez a másik talán legjellegzetesebb erőssége Bozsónak, melyre a mostani kiállítás is rámutat. A kiállításnak nagy sikere van. Bozsó János híveinek, művészete, barátainak száma igen nagy ma már. Kár, hogy a múzeum által gondozott kiállítás nem kapott megfelelően reprezentatív katalógust. Mindenképpen érdemes lett volna a képzőművészeti tárlatok e ma már nélkülözhetetlen tartozékától Bozsó János mostani gyűjteményes bemutatkozását meg nem fosztani. Csáky Lajos Ma este íél nyolckor a Kecskeméti Művelődési Ház Rákóczi út 3. szám alatti dísztermében tartja első előadását a Klubszínpad. A Katona József Társaság és a Művész Klub kezdeményezésére alakult Klubszínpad fontos mérföldkő a város és a megye színiházi életének fejlődésében. Néhány éve a Színháztörténeti Könyvtár első számában olvashattuk Kelemen László naplóját és feljegyzéseit. Láthattuk, hogy az első magyar színigazgató tisztában volt vállalt feladata nagyságával. Sokat töprengett a „'hogyan” kérdésein. Megállapításainak többsége kisebb-na- gyobb mértékben ma is helytálló, időszerű. íme: „Küszködések minden úton. Lelkesítőm Ferentzy Tónit, venné thémáját a «instruálandó játéknak ditső magyar históriákból... De Ferentzy nem látá célra tetszőnek gondolásomat, mert abból csak szomorú történetet formálhat az elme, ennek a societasnak pedig lelke szerént való világától idegen gyümölts a tragédia. Tekints fiókod jövedelmére — oktata Tóni... Az igazság meg az: irtózik a kontár ürességtől a miveit férjfi-elme. de a theat- romi pénzesfiók parantsol irályt...” — Na-na, csak semmi túlzás! — szólt rá Sziki. — De Miska bácsi, komolyan beszélek. Ismerős volt a figura. Tanultuk mi ezt a főiskolán, meg láttam is már eleget az életben, sőt játszottam is az Űri muriban. Jól megírta ezeket Móricz Zsigmond. — No, igen, de nem az új környezetben. Itt még bonyolultabbak, és főleg veszedelmesebbek, pláne, ha van is rá módjuk — tette hozzá az öreg. — Szóval jól vizsgáztál, meg is mondom az apádnak, ha találkozom vele. Azt hiszem, ennél szebb feladatot a főiskolai vizsgaelőadáson se oszthatnak rád. — Most már csak azt nem értem — töprengett Karsai —, hogy a tanítványaim, meg a kollegám hogyan kerültek bele mindebbe. Hiszen közülük egy sem vett részt az akcióban. Sziki csöndesen mosolygott. — Én már kifaggattam, akit csak lehetett. Hát, itt egy valóságos „maffia” működött közre a kiszabadításunkban. Először is kezdjük azon, hogy az értelmi szerzők a fiúk voltak, meg a tanár, hogy is hívják, illene megtanulni a nevét. Horváth Laci, így hívják, ugye? Azután a gyerekek, azt hiszem szándékosan, egészen jó helyen kotyogták el a dolgot. Sárkány Gyuszi elmondta az apjának, aki itt a javítóműhely vezetője, mellesleg pártvezetőségi tag. Látja, az az ősz hajú, barna képű ember, ott a sarokban, de talán ismeri is, hiszen a tanítványának az édesapja? Karsai zavartan hallgatott. Resteilte bevallani, hogy nem ismeri az öreg Sárkányt. És hirtelen az jutott eszébe, hogy alig ismer valakit a fiúk édesapja közül. Az anyákat még jobban, azok jönnek be érdeklődni, ha baj van, különben azok is ritkán, legfeljebb a szülői értekezletre. Az apáikat viszont alig ismerik a tanárok, pedig a fiúknál az édesapa hatása nagyon sokat jelent, jó és rossz irányban egyaránt. — Nos, így jutott el a gépállomásig a kezdeményezésük — mondta Sziki. — Az már csak részletkérdés, hogy innét az első napokban elpucolt az igazgató. Azelőtt is sok bajunk akadt vele. Pedig a mi emberünk volt, mi neveltük, taníttattuk, helyeztük vezető posztra, de nem állta ki a próbát. Ügy beszélt az emberekkel, hogy az nem volt méltó egy kommunistához. Már régen le kellett volna váltani, de nem találtunk megfelelőt a helyére. Pedig tán lett volna... — lassult meg a titkár beszéde —, no de, ez más ügy. Szóval, jó kis gárda alakult ki itt ezekben a nehéz napokban. Szinte harci szállás lett a gépállomás. A gyengék megpucoltak, s aki maradt, az a mi emberünk volt. Keménykötésű, derék gyerekek. Valahogy összejöttek a kintiekkel, a tanítványaival, Horváth Lacival is. S a többi már hosz- szú történet. Majd elmesélik biztosan, ha megérjük a csendesebb napokat. De azért még tovább szőtte a szavait. — Tény, hogy igen sok megbízható embert beszerveztek, vagy legalább is kifaggattak. Van emberük még az úgynevezett „Nemzetőrségben” is. Emlékszik-e az öreg Csókára, meg arra a rendőrre, aki a cellába kísérte? Hát, azok is hozzánk húznak, s elmondtak egyet- mást. A megyénél is akadt még egy-két „bennfelejtett” jó emberünk, a kisebb posztokon. Ezekkel már a gépállomásiak beszéltek. Hát így történt. Volt a megyénél egy derék elvtárs, aki betelefonált a házi vonalon, hogy jönnék a jelzett foglyokért, s a megyei parancsnok Ivott, hiába intettük, egy kis javulás, azután újabb hibák, utasítása, hogy adják ki őket. Szükség van a kihallgatásukra odafent. — Azután kidekoráltuk az autót — vágott most már közbe Füzesi Anti. — Hű, menynyit kínlódtunk vele! A rendszámtáblával különösen. Aztán csupa olyan ember kellett, akit nem ismernek. Még szerencse, hogy kéznél voltam. A traktoristák egy része is másvidéki, a kutya sem ismeri őket a városban. — No, azért volt egy kis kockázat! — emelte fel az ujját Sziki. — Volt hát, de isten bizony alig gondoltunk rá — lelkesedett még mindig a színinövendék. — Egyszóval szerencséjük volt, na — tett pontot a történet végére Sziki. — Ilyen könnyelmű vállalkozásba pedig még egyszer nem fogunk. S nem is egy-két emberről van most már szó. Nem lehet a véletlenre bízni az egészet. Nekünk most már nagyobb dolgot kell kieszelnünk, de nem hü- belebalázs módjára. (Folytatása következik) Lám még két-három esztendővel ezelőtt is hasonlóan panaszkodott a direktorok egy része. Kecskeméten jobb a helyzet — mondogattuk — az országos átlagnál, hiszen a Bánk bánt is csaknem nyolcezren néz. ték meg. Arn jókedvünk,' örömünk tüstént lelohad, ha arra gondolunk, hogy ugyanakkor például a Zöld láng című operettre több mint tízezren vettek jegyet. A ma induló Klubszínpad előadássorozatai kétségtelenül hozzájárulnak majd a kor színvonalán álló baráti tábor kialakításhoz. Bizonyára egyre többen vallják majd Móricz Zsig- monddal, hogy „a színház feladata a kor eszméinek fellobogózása”. A mai műsor a nemes hagyománynak és ugyanakkor a megye csendben fejlődő irodalmának áldoz. A műsor Simái Kristóf „Igazházi, egy kegyes jó atya” című művének néhány korhű jelmezekben előadott jelenetével kezdődik. 1790-ben ezzel az ötfelvonásos mulatságos játékkal mutatkozott be a Nemzeti Játszó Színi Társaság. A műsor további részében a Katona József Társaságba tömörült alkotók munkásságával ismerkednek meg a hallgatók. A műsorban fellép Bege Margit, Dévay Kamilla Sülé Géza, a Katona József Színház művészei, valamint Danicsné Kiss Éva, Körberné Nagy Mária, Homokiné Szikora Edit és Róbert Gábor zenetanár, továbbá a Kelemen László Irodalmi Színpad tagjai. Érdekes a Klubszínpad további programja. Németh László Széchenyijét, Darvas József Részeg esőjét. Bolchert Az ajtón kívül című művét mutatják be többek között. Hisszük, hogy mindezek gyümölcseként fokról fokra gazdagabb, bensőségesebb lesz a közönség és a színház közötti kapcsolat. Heltai Nándor Rínaido tanul Rinaldo húszéves. Végigcsavarogta már az egész országot. Kevés bányavidéke van az országnak, ahol nem szagolt bele a munkába. De kikopott mindenünnen, ha megkapta a pénzét, lumpolt rogyásig és ha minden kötél elszakadt, hazament a falujába. Ott rendetlenkedett pár hétig, aztán ismét eltűnt, munkát vállalt. — Egy évvel ezelőtt azonban hazajött Rinaldo — beszéli el a község művelődési otthonának az igazgatója. — Először nem tudtuk, mi húzta haza, semmi jele-oka nem látszott a megtérésének. Be-bejárt a művelődési otthonba, ott is ra- koncátlankodott annyira, hogy erélyes szóval kitiltottuk hosz- szú időre. A vagány legény nehezen vette ezt tudomásul. Aztán kibújt a szeg a zsákból. Az egyik szakkörben tevékenykedő kislány, Jolika húzta a fiút. A kislány sokat van benn, a legény kinn, ezt nem lehet kibírni. Könyörgésre fogta a dolgot. Aztán megszületett a megegyezés: Rinaldo — mivel csak az általános iskola első osztályát szagolgatta annak idején, tehát tulajdonképpen analfabéta — vállalta, hogy elvégzi az általános iskolát. A művelődési otthon igazgatója tanítja. A másodikat már elvégezte. Megnéztem az írásfüzetét: szép gyöngybetűi biztatók, beszédesek. „A fiú tanul.” Most a helyi tsz-ben rakodó- munkás. Most már gyakran jár be a kultúrotthonba esténkint. Feloldódott az „átok”. Azt mondják: Már jegygyűrűje is van. B. J
