Petőfi Népe, 1964. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1964-12-15 / 293. szám

1964. december 15, kedd

»

5. oldal

Mezőgazdasági sajtófigyelőt indít a megyei könyvtár

Hasznos kezdeményezéssel lepi meg a mezőgazdasági szakembereket a Kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár. Még decemberben megjelenik a könyvtár kiadásában a mezőgazdasági sajtófigyelő.

Felkerestük Fenyvessyné Gó- hér Anna megyei könyvtárigazgatót és tájékoztatást kértünk tőle az új kezdeményezésről.

— Nemrégiben új munkatársat kapott a megyei könyvtár Kopa Dénes agrármérnök személyében —, mondotta az igazgatónő. — Az ő feladata, hogy a megyei könyvtárban a mező- gazdasági szakirodalmat összefogja. Jelenleg a könyvtárak és tsz-ek mezőgazdasági szakkönyvállományának megjavításán dolgozik. Sorra látogatja a közületi és tsz-könyvtárakat, megvizsgálja a szakkönyvállományt és javaslatot tesz új szakkönyvek beszerzésére. Munkájának nyomán a mezőgazdasági szakkönyvek iránt ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés a megyében.

— De nemcsak ebben merül ki új munkatársunk tevékenysége. Még ebben a hónapban megindítja a megyei könyvtár a mezőgazdasági sajtófigyelőt. Az országos szaklapokból kiválogatjuk a legnagyobb érdeklődésre számot tartó cikkeket, azokat sokszorosítjuk, és ízléses füzetben havonta eljuttatjuk a megye mezőgazdasági szakembereinek. Felmértük ezen a téren a szükségletet, valamennyi mezőgazdasági szakkáder cime rendelkezésünkre áll, 330 helyre küldünk a sajtófigyelőből.

Elmondotta még a megyei sajtófigyelő életre hívása úttörő kezdeményezés, még az ország egyetlen megyéjében sem rendelkeznek hasonló szakpropa- ganda-eszközzel. A figyelő iránt előre megnyilvánuló érdeklődés azt jelzi, hogy a szakcikkek ilyen úton való terjesztése emelni fogja a mezőgazdasági szakemberek tudását.

B. J. * S

vány ember arca még ráncosabb lett, s ha eddig meg nem állapítható volt az életkora, vonásai most nagyon is sejtetni engedték, hogy inkább a hatvanhoz, mint az ötvenhez jár kö_ Mit gondolsz, amikor kubi

koltunk, tán lötyögött rajtunk a háj? — felelt vissza csendesen.

__ Hja, titkár elvtárs, az mar

ré

gen volt! -— replikázott Halasi. — Azóta már megpuhultak az izmaink. Tíz esztendeje még én is félvállon vittem a nehez szarufát.

S itt azután elakadtak a szur- kapiszkálódásban, mert mindkettőjüknek volt miről elgondolkozni.

A kis cellában sötétedni kezdett. Csóka bácsi az ajtó eltolható nyílásán benyújtotta a vacsorát,'négy karéj kenyeret es hozzá négy szelet marmaladet.

— No, ettől sem megyünk a falnak, de gyomorrontást sem kapunk tőle — dörmögött Halasi és hamarosan eltüntette az adagját. Iván se kérette magát, olyan jóízűen evett, mintha otthon az édesanyja kirántott húst rakott volna elé. A titkár csak piszmogott, napok óta a gyomrát fájlalta. Fekélye volt pár évvel ezelőtt, lehet, hogy megint kiújult a nyavalyája. Küszöb csendesen feküdt, nem volt éhes A kórházban kalandozott a gondolata. A fejében a sok zötyögtetéstől hasogató fájdalmakat érzett, még szerencse, hogy az adjünktus — volt any- nyi lélekjelenléte — kötéssel látta el, mielőtt ide hozták.

L

aktanya! Ez az egy sző minden olvasóban különös emlékeket ébreszt. Az idősebb generációnak a megaláztatást, a durva, mocskos szavak tömegét, a kiabáló őrmesterek szitkait juttatja eszébe. Apák, anyák és testvérek manapság is — emlékezve az elbeszélésekre — sokszor jajszóval, könnyekkel búcsúztatják katonafiúkat, hiszen a laktanyába mennek. A laktanya pedig éppen úgy megváltozott, nemcsak külsejében, hanem tartalmában is, mint egész népünk élete. Szakképzett tisztek — akik ma már többségükben pedagógusok — nagy szeretettel, hozzáértéssel nevelik fiainkat, tanítják őket a haditudományokra, a szocialista haza védelmére. A laktanya fojtogató sötétjét eloszlatta, szerteűzte a tudás, a kultúra fénye. E fényben örökre eltűnt a „kitolás”, a fogkefével súroló, görnyedt hátú baka, helyette ott áll kihúzott derékkal, öntudatosan, magasra emelt fejjel a nép katonája, a honvéd.

Ma már nem riasztó a lakta— Szerva itt! — kiáltja Kolb Tamás honvéd harmadosztályú gépkocsivezető, Tamás Lajos őrvezetőnek, akivel elkeseredett asztalitenisz-csatát vív. Pattog a labda, s egy tenyeres ütés után Kolb Tamás honvéd vezet két poénnal.

nya. A 37. Budapesti Forradalmi ezred laktanyájának udvarán is négy kislány tapossa a havat, s derűs mosollyal hallgatják a kísérő katona vidám szavait. Hallgassuk csak:

— Nagyon örülünk, hogy eljöttetek. A fiúk már várnak benneteket a klubban. Amikor kijöttem elétek, már próbált a zenekar.

S amíg a lányok megismerkednek az alakulat KlSZ-klub- jának legfrissebb híreivel, nézzünk be a klubba. Klub a laktanyában? Nem tévedés! A hadseregben nemcsak a kiképzési feladatokat hajtják végre maradéktalanul, hanem egészséges szellemű szórakozást is biztosítanak a fiataloknak. S milyen ez a klub? Modern, minden ízlést kielégít. Táncparkett, apró asztalok, bárpult, ahol üdítő italokat és feketét, süteményt fogyaszthatnak a vendégek. A parancsnokság 70 ezer forintjához — amit a klub létesítésére kívántak fordítani — a katonák, a KISZ-fiatalok 30 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlottak fel. Megérte, hiszen ők szórakoznak, tanulnak, pihennek itt kellemesen töltve a szabad időt.

A klub zenekarának sok a a vendégek nagyon

Nem volt kedve a beszélgetéshez sem, pedig ő is sok mindent szeretett volna kérdezni Ivántól, de lassan elfogta a nagy fáradtság, az izgalmak utáni kimerültség. Elszendere- dett.

A cellatársak is megvackol- tak maguknak. A titkár a kemény priccsre feküdt, azt mondta, hogy az ő dereka egykor jól bírta az ilyen kényelmetlen fekhelyet. Halasi a szalmazsákon igyekezett minél kisebbre ösz- szehúzni magát, hogy a legfiatalabb börtönlakó, Iván is mellé férjen.

Ha benézett az őr, csak a szu- szogásuk volt hallható.

Kint az éjszakában hol itt, hol ott berregett, kattogott fel egy-egy géppisztoly. A távoli tiszai híd felől, ahová a városból húsz-huszonöt kilométer hosszú, széles betonút vezetett, magános páncélkocsi csörömpölt, zö- työgött elő. Tornyából géppuska meredt előre, és egy rohamsisakos katona látcsövezte a tájat. Hajnalig vesztegelt a páncélko-- esi a betonúton, hol előre futott, hol visszahúzódott, mint valami csigabiga csápja.

És hajnalban, mintha le akarna szakadni a föld, végeláthatatlan hosszú sorban egy egész harckocsikaraván dongott, dü- börgött a város irányába.

Bent, a macskaköveken még nagyobb lármát csapott a lánctalpak csattogása. Az ablakok beleremegtek, a kis házak padlózata is szinte rázkódott, mintha földrengés lenne.

A nemzetőrség főhadiszállásának ajtaján kidugta a fejét a

dolga, hiszen a katonák és szívesen táncolnak.

hűvös, nyirkos idő elől behúzódó őrszem.

— Szovjet páncélosok — lihegte ijedten, s csak az őrsparancsnok, Szeles Gyurka hangjától nyugodott meg, aki futva igyekezett le az emeleti szobájából.

— Nem kell be.. .-ni, lehet, hogy hazafelé mennek.

— Ebbe az irányba? Pest felé?

— Pest felé, na és. Ott van a vagonírozás! — ordította az őrsparancsnok, mert a hangját elnyomta a motorok lármája. — Minden esetre alarm! Riadókészültség. Fussatok át a százados úrért is.

A százados, aki egy utcával odébb lakott, pár perc múlva már ott is volt.

— Hidegvér gyerekek! —csillapította a felajzott kedélyeket. — Csak egy kis csapatmozgás. Meg sem állhatnak itt. Reggelre hírük sem lesz.

És bevonultak az épületbe, mert a géppuskák csövei nem sok jót ígértek a csoportosuláshoz.

Keleten lassan derengett az ég, virradni kezdett.

A kisváros lakói reménykedéssel vegyes félelemmel hallgatták a hangosan dübörgő hajnali zenét, a harckocsik zaját.

— Vajon, mit jelent ez a számukra? — találgatták. Csak a kis börtöncellában riadtak fel a rabok valami megkönnyebbült sóhajjal.

(Folytatása következik.i

A billiárdasztal mellett népes tábor áll. Nem mindennapi küzdelmet ígér ez a karambolcsata. Kasvinszky Gyula honvéd jóval megelőzte társait, s most éppen egy nagy „sorozat” befejezésén tevékenykedik. A vörös csontgolyó a lélekzetállító csendben halkan összekoccan egy fehérrel.

— Az anyját! — szisszent fel egy pisze honvéd. — Ez igen!

A társaság derül az ellenfél másik kiváló „csatárán”, Mészáros Sándor honvéden, aki nagy akarásában „eladta” a nehezen szerzett pontokat.

Az egyik aprócska asztalnál csendes, de annál idegölőbb ütközet folyik. Mártha Béla őrvezető és Fritmann László a kockás „csatatéren” feszi próbára hadvezéri tudását. Bástyák, futók, gyalogok, a logika mérkőzik itt.

— Megjöttek a lányok! — lépett a zenekarhoz Abonyi Tivadar honvéd, s néhány pillanat múlva egy ismert sláger dallamai töltötték be a klubtermet. S amíg érkeztek az újabb és újabb vendégek, lányok, az őket kísérő mamák, Üjvári János főhadnagy félrevont egy csendes sarokba.

— A klub műsorát egy katonákból álló bizottság tervezi és szervezi a KISZ-bizottság irányításával. Az eszmei, politikai nevelést, a kiképzési feladatokat az általános műveltség bővítését segítik elő rendezvényeikkel. A klubdélutánokon mint ahogy látja — mutatott körbe — jól érzik magukat a katonák és a vendégek. Itt kultúráltan, felügyelet mellett szórakozhatnak, ami kikapcsolódást jelent az egész napi munka után. Ezen kívül szellemi vetélkedőket, vitákat is rendezünk, s itt ismertetjük ezre- dünk hősi múltját. A népi tánc, a zenekar, az irodalom, a színjátszás mind-mind olyan elfoglaltságot jelent a katonáknak, amellyel önmagukat is képzik, s szórakoztatják társaikat. A foto-, a rádió-, a lövész-, a teehSikerül-e a karambol? Kasvicz- ky Gyula honvéd reméli, hogy igen, de az ellenfél bizakodik, hátha mégsem...

nikai szakkör pedig általános műveltségüket, szaktudásukat bővíti. Sikeresen szerepeltünk a magasabb egységek fesztiválján és a KISZ kulturális szemlén a klub kultúrgárdájával.

— Főhadnagy elvtárs! — állt meg előttünk feszes vigyázz állásban egy szőke katona. Kimenőruhája előírásosan feszül rajta, de kék szeme huncutul csillogott. — Játszhat madisont a zenekar?

A főhadnagy maga is ifjú ember, beleegyezőleg bólintott: — Igen.

S a mamák az aprócska asztalok mellett ülve akaratlanul is ütemre dobbantottak a lábukkal, kipirult, derűs arccal nézték gyermekeik, az ifjúság szórakozását, vidám délutánját, a — laktanyában.

Gémes Gábor