Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-12 / 265. szám

1964. november 12, csütörtök

5. oldal

Érdekes filmek — év végéig

A műsortervben bizonyos változást idézett elő az, hogy az Árpád mozi a Városi filmszínház épületébe költözött, de nem a nézők rovására. Év végéig sok új, érdekes film kerül bemutatásra Kecskeméten, de megyénk valamennyi filmszínházában is. Így többek között A világ végéig című francia-olasz film és a Dovzsenko forgatókönyve alapján készített nagyszabású, szovjet filmkölte- móny, a Lángoló étek. A filmet Dovzsenko özvegye Julia Szolnceva rendezte és a szerző szövegét Szergej Bocndarcsuk olvassa fel.

Két nagyszerű — és azóta elhunyt — színész, Marylin Monroe és Clark Gable, játéka fémjelzi a Kallódó emberek című amerikai filmet, amelynek

szerzője Arthur Miller, rendezője John Huston. Izgalmas fordulatokból nem lesz hiány. A „Preludio” akció című NDK —kubai filmben. Szellemes, ragyogó film, olasz filmszatíra, a Szörnyetegek. Rendezője Dino Risi, főszereplői: Vittorio Gass- man és Ugo Tognazzi.

A mesés Hellászba vezeti el nézőit Wolfgang Müller-Sejn nyugatnémet rendező Homérosz földjén című filmje. December elején új magyar filmet — táncfilmet — mutatnak be a mozik. Az életbe táncoltatott leány alkotója Banovich Tamás, a főszerepeket táncosok alakítják: Crosz Adél és Si- peki Levente. A prózai színészeket Bárdi György, Major Tamás és Gobbi Hilda képviseli.

Jelenet a Homérosz földjén — című színes, széles vásznú nyugatnémet útirajzfilmből.

Hasznos kezdeményezés

Népművelőink többször felvetették: a klubok programja és a különféle előadások összeállítása sokkal érdekesebb lehetne, ha egy hónappal előbb tudomást szerezhetnének a televízió műsoráról. A népművelők szaklapja, a Népművelés most teljesítette ezt a kívánságot is. A novemberi számban már részletes műsortájékoztatást közöltek november 17-től december 31-ig

A tájékoztató, azon túl hogy előrejelzi a napi adások sorrendjét, külön műsorajánlatban hívta fel a figyelmet az érdekesebb külpolitikai, ipari és mezőgazdasági, irodalmi, képző- művészeti, zenei műsorokra, továbbá a színházi közvetítésekre és tv-játékokra. Reméljük, hogy a művelődési otthonok és könyvtárak jó hasznát veszik a Népművelés hasznos kezdeményezésének.

eligazítást várna valahonnét az események dzsungeljében. De sehol sem látszott a kivezető fonál, nem úgy, mint a kalandos regényekben. Hiába, az élet más, mint a regény. Ez nem költői, írói fantázia. Itt csak a tények beszélnek és, sajnos, ezek gyakran ellentmondanak egymásnak. Ember legyen, aki eligazodik köztük.

Különben minek is ártaná magát bele. Már azon is csodálkozik, hogy ennyire felhe- vült. Talán a napokban lezajlott incidens az oka, ami az osztályban történt. Még annak a felelőssége nyomja a vállát. Bár akkor senki nem hibáztatta érte, mégis úgy érzi, mintha összefüggés lenne a dolgok között. Az osztály akkori zendülése, s a mostani események, mintha összefüggnének. Vagy csak képzelődés? Mindenesetre érzi a felelősséget az osztály magatartásáért és most szeretné, mint valami tyúkanyó, maga elé gyűjteni a kicsinyeit, de ezek a „kicsinyek” már nagyon is önállóak. Széjjelszaladnak és nem is törődnek a kiabáló, kodácsoló öreggel, aki a teste melegével költötte ki őket. Vagy mint a kiskacsák, akiket tyúkmama költött, vígan lubickolnak az ismeretlen közegben, a vízben, s a tyúkanyó ott topog, futkos a vízparton, de nem mer utánuk indulni.

— Eh, buta hasonlatok — legyintett Küszöb az önkéntelenül támadt gondolatokra. Az tény, hogy felelős a rábízott osztályért és köteles megóvni őket minden, a tanulást zavaró, izgató, idegesítő körülménytől.

— Holnap találkozunk —fordult most a mellette tétován álldogáló fiúhoz. — Próbáld rendre inteni őket. Okosan kell beszélni velük. Különben most hova mész?

— Magam sem tudom. Még nincs kedvem hazamenni. Talán bemegyek a cukrászdába. Én nem félek, tanár úr kérem, ha sztálinistának, rákosistának csúfolnak is. Én nem vétettem senkinek. A DISZ-ben is csak jót akartunk. De most valahogy minden olyan visszájára fordult. Mintha kicserélték volna az embereket, vagy csak ala- koskodtak idáig? Én mindig őszintén gondoltam...

— No, fél a fejjel! — vetett véget a nekibúsulásnak Karsai. — Nem kell mindjárt úgy elkeseredni. Téged senki sem hibáztat, vagy ha igen, az csak butaság tőle. Holnap találkozunk.

Lassan sétált a ködös, nyirkos levegőn, míg meg nem unta, aztán hazafelé indult. CsaHOGYAN SZÜLETIK...

Barangolás az Állami Népi Együttesnél

Egy tv-müsor margójára

Amikor a Barangolás az Állami Népi Együttesnél című tv-műsor bevezetőjeként megtudtuk, hogy az Intervízió is átveszi a közvetítést, többen egyszerre tettünk olyasféle megjegyzést: — ez egy kicsit rossz előjel. Sajnos, ebben az évben volt néhány tapasztalatunk arra nézve, hogy a „külföldnek” is készült műsorok a jó „hazai” átlagosnál is gyengébben sikerültek. Nem lenne helyes és igazságos az általánosítás, ezért talán annyit megjegyezhetünk, hogy jobbára a könnyű műfajú adások bizonyultak kevésbé sikeresnek.

Vasárnap este azonban az első képeknél eloszlott minden fenntartásunk, aggodalmunk. Ügyszólván elejétől végig áhi- tatos izgalommal tartottuk nyitva szemünket; el ne sza- lajtsunk egyetlen mozzanatot, mondatot sem a produkcióból, amely mind művészi, mind riportteljesítménynek kiváló volt. Milyen jelzők is alkalmasak ezúttal a méltatásra? Egyet már mondottunk: izgalmas. Miért? Mert érdekes. Mi az érdekes? Ami a nézőt-hallgatót is érdekeltté teszi az alkotásban; képessé bonyolultabb összefüggések megértésére, új gondolatok formába öntésére, a mély művészi hatások lelkes befogadására.

Mindezt megkaptuk a Barangolás az Állami Népi Együttesnél címmel „közvetített” művészi alkotásból. Biztosra vesszük, hogy azokból az országokból is a legmelegebb elismerésekkel jutalmazzák a modern, szellemes, végig szenvedélyes feszültséggel teli műsort, ahol az Intervízió jóvoltából velünk együtt gyönyörködhettek a nézők a művészek, vezetőik, a riporter, a rendezők, operatőrök szinte kifogástalanul harmonikus teljesítményében.

Hogyan dicsérhetjük így fel a „főszereplő” Állami Népi Együttesről készült műsort? Hivatkozhatnánk a világlapok kritikáira, melyeket finom érzékkel mért terjedelemben mindannyiunk kedves ismerőse, barátja, Vitray Tamás idézett az együttes kórusáról, táncosairól, zenekaráról. Ezekkel csak azt a közhelyszerű megállapításunkat támasztjuk alá, hogy az Állami Népi Együttes művészete amilyen mértékben

Vigyázni kell!

Részt vettem egy értekezleten, ahol társadalmi szervek képviselői, valamint néhány pedagógus és két orvos tanácskozott közérdekű dolgokról. Az egyik napirendi pont előre nem látott erős vitát kavart fel. A vita olyan értelemben volt vita, hogy ellenvető nem is akadt, csupa olyan hozzászólója volt az ügynek, aki erősen vagy még erősebben javasolta- kérte-követelte ennek a kérdésnek széles körű felvetését és orvoslását.

Pedagógus volt, aki szóba hozta, hogy a mai gyerekek nagy százaléka .úgy megy reggel iskolába, hogy ki- alvatlan, ásít az órákon, figyelme szétzilált, felkészültsége hézagos. Elmondotta az illető nevelő, hogy saját hatáskörében statisztikát csinált és megállapította, hogy a reggel fáradt, ideges, nyugtalan, felkészületlen gyerekek döntő százaléka rendszeresen végignézi a televízió öreg éjszakába nyúló műsorát.

Megállapításához csatlakozott a többi pedagógus és a két orvos is, kialakult egy összkép, amiről

eddig nem igen beszéltünk: a túlzásba vitt televíziózás komolyan fenyegeti a tanulóifjúság egészségét, iskolai előmenetelét és egész magatartását.

Valóban. A későn lefekvés, az izgalommal telített rövid pihenés, vagy a kialvatlanság orvosi kérdéssé léptette elő a gyerekek tv- nézését. A szülőkön a sor, hogy komolyan értékelve gyermekeik jövőjét, szigorúbban vegyék a tv-progcam esti határidejét és idejében ágyba küldjék a gyerekeket. A jövő függ tőle. Vigyázni kell!

Bal—

j áginé már biztosan várja a diétás vacsorával.

VII.

Derűs és nyugodt volt az éjszakája. A gyomra már teljesen rendbejött. Este még meglátogatta az orvos, s azzal elpolitizáltak egy kicsit. A rádiót is bekapcsolták, de nem találtak semmi újszerűt a Gerő beszédében.

— Képzeld, kimegy tárgyalni egy külföldi országba, hazajön és itthon teljes káosz fogadja. Mit mondanál te az ő helyében? — kérdezte Sebők, a háziorvos, a véleményét is puhatolva.

— Én azt hiszem bátrabban kellene beszélni a problémákról — jegyezte meg Karsai és szinte meglepődött, hogy milyen határozott véleménye van. S elmesélte az iskolai incidenseket, a délutáni séta tapasztalatait. — Tudod, kérlek, én nem szoktam foglalkozni a napi politikával, de az a véleményem, hogy egy ország csak úgy fejlődhet, ha rend és nyugalom van, ha a polgárait nem zavarják válságok, munkanélküliségek és holmi zavaros fejű emberek maszlagjai. De ha egyszer baj van, megvan a baj, arról őszintén beszélni kell.

— Csak az kérdés, hogy ilyen- ke» már haszinálna-e — jegyezte meg egy kicsit ironikusan Sebők. — Nagyon is felszaporodtak itt a bajok. A gazdasági, meg a politikai bajdk is. Őszinte leszek. Nekem imponálnak ezek a pesti fiatalok. Képzeld csak, milyen huszáros rohammal kényszerítik a vezetőket, a néptől elszakadt vezetőket a jobb belátásra.

És fejtegette, amit az újságok is már hetek óta agyoncikkeztek, a túlhajtott iparosításról, a felesleges beruházásokról — a fővárosi „Metro”-utánzatról, — Sztálinvárosról, az alumíniumfelesleg kiviteléről és egy kicsit pedzette még az idegen csapatok jelenlétét is.

— Lehet, hogy igazad van — hárította el a további vitát Küszöb azzal az óvatossággal, ami idáig még mindig megőrizte a felesleges izgalmaktól, a politikai szócséplésektől —, de én mégis azt mondom, a módozatokat meg kellene válogatni. Mert, ha a gátat átvágjuk, ki tudja, kit és mit sodor él;

— Csudálatos ember vagy! — nevetett Sebők jóízűen. — Nem hagyod kizökkenteni magad a csendes tanári logikából. De tán így a jobb. Legalábbis neked. Azért ne feledd, hogy nem csupa történelem- és földrajzszakos professzor él ebben az országban.

íFolytatása következik.)

magasrendű nemzeti művészet, olyan mértékben egyetemes is.

Ha úgy tetszik, többek között ennek az elvi igazságnak a művészi ábrázolását láthattuk a vasárnapi, sokáig emlékezetes műsorban. Láttuk az ének-, zeneművészet klasszikus műalkotásait közvetítő kórust, illetve zenekart — „civilben”, mindennapos „tréning” közben. Mintha Degas festményei, rajzai elevenedtek volna meg előttünk a táncosnők balettgyakorlata láttán.

Azután néztük, hallottuk, hogyan született a népművészet legnívósabb hagyományainak feldolgozásával, modern élmények záporozásában élő ember számára is tökéletesen korszerű Cigánytánc, Széki muzsika. Klasszikus művek, népművészeti gyűjtések — s mai alkotóművészek újrateremtő munkája — egységéből friss, új, hatásában nemzetközi magasművészet érett, amely sajátságosán magyar is. Kimondatlanul is érthetővé vált számunkra, hogy ha igazán mait, modemet akarunk alkotni, ahhoz „tudni kell” minden magas színvonalút, klasszikusat, népit egyaránt.

Balettpróba: éterien köny- nyed mozgásformák, akrobatikus készség ... Felzúg a vetítőgép, a vásznon ősi cigánytánc tüzes motívumait eleveníti meg egy cigány. Az Állami Népi Együttes táncosai ülve figyelik a filmfelvételt. Szemükön át lábuk „emlékezete” is rögzíti a mozdulatokat. Megnézik egyszer, kétszer, any- nyiszor a filmet, ahányszor szükséges... Mikor a színpadon felhangzik a zene, úgy „ropják” a régi-régi motívumokat, mintha velük születtek volna azok... A hagyomány pontos átvétele megtörtént.

A sziporkázó, zaklatott mozgalmasságban élő modern ember azonban más, mai mozgáselemeket is ki akar fejezni — ezekkel az ősiekkel együtt. Ügy, hogy lényegükben, fő formájukban az „öröklöttek” is fennmaradjanak, de ugyanakkor módosuljanak is, a köp ritmusgazdaságának megfelelően, „modern” mozgásviszonylatokból pattant motívumötletekkel.

Mindez ott folyt, zajlott, bonyolódott, oldódott meg szemünk láttára, fülünk hallatára. Mikor a maivá érlelődött Cigánytáncot láthattuk eredményként, semmi kétségünk nem volt az iránt, hogy Moszkvában vagy New Yorkban éppúgy a maguk művészi kincsének értékelik a produkciót, mint mi.

Befejezésként egy szürkének látszó megállapítást teszünk: Egy alkotás akkor jó, igaz, szép — érdekes, ha érzékelteti a munka, a küzdés, viaskodás folyamatát is — egészen a győzelemig, a Műig. Ez éppúgy áll táncra, festményre, mint újságcikkre vagy tv-riportra. Ez a mozgás hiányzott viszont a tv bajai, illetve móriegáti riportjából. Láttunk, hallottunk eredményeket, azok szépek is önmagukban, de bemutatásuk nem volt érdekes. Mert csak a készet láttuk, ami már van. Pedig a hogyanra lettünk volna kíváncsiak, ami az eredményig vezetett. A hogyan fejezte volna ki a móriegáti homokon küzdő ember hősiességét, okosságát, ötletességét, mellyel a semmiből aranyat varázsolt. Egy újság- vagy tv-riporttól is azt várjuk, hogy oldjon meg valamit, ne csak regisztráljon — ez van.

A tv — Barangolás az Állami Népi Együttesnél művészi és riportázs ereje a teremtő ábrázolásban volt.

Tóth István