Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-05 / 260. szám

tm. november 5, csütörtök

5. oldat

Gyakorlat teszi a jó diákot

Báján vagyunk, a Ganz Villamossági Művek készülékgyárában. A főmérnököt kérdezzük.

— Járnak-e az üzembe gyakorlati munkára középiskolások?

— Hogyne, a Türr István Közgazdasági Technikum diákjai... Ügy tudom, kerek számban száznegyven tanuló négy osztályból.

— De tessék várni. Megkérdezzük azokat, akik foglalkoznak velük.

Felveszi a telefont, néhány szót vált a hívottakkal. Perceken belül itt van az irodában két kék rmmkaköpenyes férfi. Egyikük, a szemüveges, Hollósi István munkaügyi osztályvezető, a másik, vékonyabb Papp László, a munkavédelmis. A főmérnök megismétli a kérdést, hány diák jár a gyári gyakorlatra.

— Száznegyven — mondják egyszerre. — Szerdán és pénteken, két-két osztály jön.

— Miből áll az itteni tanulás?

— Először ismerkednek az üzemi élettel, szervezettséggel. Közvetlenül tapasztalják, milyen a fizikai munka. Később otthonossá válnak a raktárakban, látják, hogyan történik az anyagkiadás, milyen szerszámokkal, alkatrészekkel, nyersanyagokkal dolgozunk.

Azután, felsőbb osztályos korukban időt töltenek a könyveléstől kezdve, a statisztikusok birodalmán ét a technológiáig mindenütt — sorolja Hollósi István. Társa mindjárt csatlakozik.

— Nagyon hasznos a gyakorlati tapasztalat. Aki például egyszer majd anyagkönyvelő lesz, sokkal könnyebben belejön, ha már iskolás korában vizuálisan is megtanulja, mivel bánik.

— Ittlétük jelent-e segítséget a gyárnak?

— Hasznukat vesszük sok mindenben. Nyugodtan rájuk bízhatjuk az egyszerűbb másolásokat, adminisztrációs munkákat. Bérelszámolásnál, könyvelésben. Megtanuljak az iktatást, iratkezelést is.

— Hogyan jönnek az üzembe. Egyszerre az egész osztály?

— Ugyanúgy járnak be, mint az itt dolgozók. Blokkoló lapot

kapnak, reggel fél 8-kor blokkolnak és fél egyig vannak a gyárban.

— Ki foglalkozik velük?

— Osztályvezetők, irányító szakemberek... Három hónapot töltenek egy-egy osztályon, s mikor munkahelyet változtatnak, viszik magukkal a minősítést is magatartásukról, szorgalmukról. Mindegyiküknek van egy munkafüzete, amelybe bevezetik, mint csináltak a gyakorlati munkanapon.

— Tanár van velük, vagy csak üzemiek irányítják őket?

— Mindig van itt tanár, aki járja a műhelyeket, irodákat, személy szerint tudja, kinek hol kell adott időben lennie.

— Szeretik a gyakorlati munkát a diákok?

Hollósi István gondolkozás nélkül válaszol.

— Igen kevés kivétellel nagy kedvvel töltik itt idejüket. Tavaly egy kislány volt, aki iparkodott félrehúzódni, amikor csak tudott, s készült másnapi leckéiből — gyakorlati munka helyett.

— Tudnának-e példát mondani arra. mit jelent az iskolai elméleti munkához a gyakorlati ismeretek megszerzése? Eredményes volt-a, az itteni tapasztalatszerzés?

— A kislányom már érett, ségizett — magyarázza Papp László —, ő is idejárt gyakorlati technikumos korában. Nem győzi hangoztatni, mennyivel könnyebben boldogul máris a munkahelyén, pedig egész más iparágban dolgozik.

Hollósi István hozzáfűzi:

— A legutóbbi országos tanulmányi versenyen Rideg Margit negyedik osztályos első lett gazdasági számtanból. Enyedi József pedig harmadik... Hozzánk jártak gyakorlati foglalkozásra. .,

Tóth István

//

0 már másképpen látja

Hajósi vásár. Sártenger. A sátorsor legszélén egy Trabant gépkocsi körülrakva szentképekkel. Az egyik befelé fordítva, háttal a járókelőknek.

— Hót az? — kérdezem az árust.

— Elkelt.

Visszafordítom, megnézem: Mária gyermekével és galambok, s egy kisbárány. A megszokott idill.

— Jön éppen a gazdája — szól a szentképárus.

Felnézek.

Ott áll a kép újdonsült tulajdonosa, húszéves lehet. Tu- pírozott haj, orkánkabát.

— A magáé? — kérdezem.

A lány elpirul:

— Hát, tulajdonképpen nem.

— Nem? Hát kié?

— A szüléimé.

— Maga nem ott lakik?

— De, csak ...

— Csak magának nem tetszik. így van?

Nevet.

— Eltalálta!

Megtalálja végre a hangját:

— Tudja, én könyörögtem anyámnak, hogy inkább vegyünk más festményt, vagy

rézkarcokat, de lehurrogtak. Mit tehetek? S ráadásul engem küldtek ki érte! Kedvetlenül veszi a hóna alá, s indul hazafelé a képpel, amit az édesanyja vett, 450 forintért.

A lánya meg, aki már másképpen látja a világot is, a képet is, a lánya most szomorúan ballag hazafelé a „kultúrák keresztútjain”.

Talán az ő későbbi otthonára gondol, amit a saját tetszése szerint formál majd.

Varga Mihály

Megjegyzés — egy szoborról

A szobor ott áll — már elég régóta — a kecskeméti SZTK épülete előltt. Nyugodtan és köGépkocsi nyereménybetétkönyv sorsolás több mint 170 autóval

varó lehet. A vegyes osztályokat is határozottan ellenezte és rossznak tartotta, mint mindent, ami egy kicsit is komplikálja a megszokott osztályfőnöki munkát. Valójában a lányokat sem nagyon szívlelte. Agglegény volt, közel az ötvenhez, telve a női nem iránti gyanakvással és nehezen titkolható ellenszenvvel. Csak a csúnyácska lányokat viselte el valahogy, akikben volt valami férfias vonás, mintha ezektől nem kellett volna félnie. Félt, valójában félt attól, hogy engednie kell egy puha pillantás miatt elveiből, a kemény iskolai fegyelemből, a magas mércéből, amit szeretett maga és az osztály élé kitűzni mindjárt az indulásnál. Talán ezért volt egy fokkal mindig szigorúbb a kelleténél.

De ezek a vad csikók, bimbózó leányok, mit is tudhattak mindebből. Nékik csak Küszöb volt, a könyörtelen Küszöb, akinek nem használt sem könyörgés, sem rimánkodás, de még kacér pillantás sem, ha valakit „be kellett zúgatni” történelemből vagy a melléktantárgyából, földrajzból.

Messze, nagyon messze volt egymástól az osztály és Küszöb tanár úr. Legalábbis sokáig ebben a hiszemben élték.

II.

Elmúlt a nyár, de még nem volt itt az igazi ősz. Egy ideig még zöld lombok integettek be a tantermek ablakán és csak lassan kezdtek sárgulni, bámulni a falevelek. Ha szünetben

kinyitották az ablakokat, még kellemes, langyos levegő áradt a szobába, csak néha, a hűvösödé szellő jelezte, hogy nagy birkózás folyik odakint a természetben. Ilyenkor a lányok sikongatva kapkodtak a füzetek után, a fiúk pedig dünnyögő udvariassággal szedték fel az elgurult ceruzákat. A strandra gondoltak és az elkövetkező legnehezebb iskolai évre, ami lám máris elérkezett és kényszerűen igyekezett feledtetni velük mindent, ami olyan szép és jó volt a nyári szünidőben.

És akkor kiáll eléjük ez a Küszöb és ilyeneket szaval:

— Fiúk, nagyon nehéz esztendő áll maguk előtt. Az utolsó gimnáziumi év, az érettségi előtti időszak. Kérem, khm ... khm ... szóval csak azt akarom maguknak mondani, hogy igyekezzenek.

A nyél vén volt, hogy elmondja kedvenc hasonlatát is az élet küszöbéről, amit átlépni nem is olyan könnyű, mint egyesek hiszik, de nem is olyan nehéz, hogy meg kellene ijedni tőle annak, aki felkészül a nehézségékre, akadályokra. De nem merte elmondani ezt a szép hasonlatot, amivel őt is útjára engedte annak idején az „alma máter”, mert tudta, hogy így ragadt rajta a Küszöb név is. Tudta, hogy a nagyobb diákok Küszöbnek titulálják a háta mögött — melyik tanár nem ismeri az iskolai elnevezéseket! — de nem akarta, hogy kitörjön a kuncogás, a szép hasonlat a mosolygásba fulladjon. InAz Országos Takarékpénztár november 18-án, Pesterzsébeten rendezi meg a gépkocsi nyere- mónybetétkönyvek 14. sorsolását. A húzáson az eddigieknél is nagyobb számú, több mint 170 nyeremény au tót sorsolnak ki az immár kétszázezret meghaladó 50G0 és 10 000 forintos betétkönyvek tulajdonosai között. Ezúttal Moszkvics, Wartkább hallgatott és nyelt egyest, majd gyorsan lapozni kezdte az osztálykönyvet, hogy ezzel is palástolja zavarát.

Nem tehetett róla, mindig el- érzékenyedett, valahányszor az utolsó osztályhoz érkező tanítványaival arról beszélt, hogy közeledik az idő, el kell majd válniok az iskolától. Neki nem volt igazi gyermekkora. Intézetben nevelkedett, egy ritkán látott távoli rokon kereste fel néha, az fizette be az érte járó tandíjat és szigorúan érdeklődött az előmenetele után, s félreérthetetlen célzásokat tett, hogy kitűnően kell tanulnia, ha segítséget vár a további tanulmányaihoz. Csak eleinte volt ez nehéz, aztán megszokta, hogy neki eminensnek kell lenni, szüksége van a kis ösztöndíjakra, segélyekre és a távoli rokon kedvességére. Csak az fájt, az sajgott néha-néha, a szülők nem jöttek érte, amikor a többieket előkelő papa szállította haza a gépkocsiján, vagy legalább egy sötétruhás néni jött értük, s vitte el kézenfogva valami távolinak tetsző boldogságba. Bizony hosszú időbe tellett mire megértette, hogy ami a szülői szeretetet illeti, teljesen egyedül áll a nagyvilágban.

Az osztálykönyv lapjai összecsukódtak. Karsai tanár úr maga sem értette az okát, de ma valahogy nem volt kedve a megszokott történelmi bevezetőhöz. Valami máshoz lett volna kedve, egy kis beszélgetéshez. Csak úgy kötetlenül, szabálytalanul, hogy ki mire készül, mit

burg, Trabant, DKW, BMW, Renault és Simca gépkocsik találnak gazdára. A húzás után már megközelíti a másfél ezret a betétkönyvsorsoláson nyert autók száma.

A sorsoláson a július 31-ig váltott és október 31-én még érvényben volt gépkocsi nyereménybetétkönyvek vesznek részt. (MTI)

vár az Élettől — nagy É-vel mondva. Olyan jól esett volna egy kicsit bekukkantani ezeknek a fiúknak a koponyájába, gondolataiba.

Hirtelen valami mulasztásféle érzés lepte meg. Pedig mindig tiszta voilt a lelkiismerete, mindig alaposan, szinte kínos pedantériával készült az órákra és most mégis, hiányérzete támadt. Mint aki valamit elmulasztott.

Nézte a fiúkat, lányokat, szinte kínosan hosszúra nyúlt már a csend és érezte, hogy azok is ugyanúgy figyelik őt. Talán a szavai folytatását várják. Vagy ők is csak beszélgetni szeretnének. Ám legyen. Vállalja érte a felelősséget. Elvégre osztályfőnök, joga van tíz percre megbontani a tanmenetet. Aztán hirtelen gondolattól sugallva mégis az előírt témáról beszélt.

— Kérem fiúk, ez évben a történelemtanulással egészen napjainkig jutunk el. Tanulni fogunk az 1919-es Tanácsköztársaságról, az utána következő időszak nehéz éveiről és a fel- szabadulás óta elért eredményeinkről. Arra gondoltam, mi lenne ha most egy kicsit magunkról, a mi életünkről beszélgetnénk. A ma történelméről. Tessék, szóljanak hozzá.

Akaratlanul mondta az utóbbit, csak azután vette észre, hogy ez milyen „értekezletsze- rűen” hangzott, de már késő volt. Csak fagyos csönd jelezte, hogy nem találta el a hangütést.

(Folytatása következik.)

zömbösen áll, dacol az idővel és a járókelők kíváncsi tekintetének ostromával. A ráérők körüljárják, megbámulják a közszemlére kitett műalkotást. — Majd legyintenek, a fejüket csóválják, vagy kifürkészhetetlen mosollyal leplezik tanácstalanságukat — tudásuk, vérmérsékletük és egyéb tulajdonságaik szerint.

A szobor rejtelmesen mosolyog — kecskeméti szfinx. A laikus, aki „beavatottnak” szeretné hinni magát, egyelőre nem mond véleményt. Az első ellenvetés a precízeké. Miért nyugszik a szobor keresztbefektetve a talpazatán? Majd: jelenlegi helye ideiglenes, vagy végleges? Mert az a hely, amelyet kijelöltek számára, a lehető legalkalmatlanabb. A szobor hátat fordít a főútvonalnak, nem tud kiemelkedni a térből, a környezetből. Az első kérdés tehát: Kik és miért állították oda eny- nyire felületesen, szinte találomra Bencsik István: Anya gyermekével — című szobrát?

A másik kérdés: Szép-e, művészi-e a szobor még így talapzatából kifordítva, mostoha körülmények között elhelyezve is? Egyenes kérdés, mégsem lehet rá tömör igennel, vagy nemmel válaszolni. A szobor tulajdonképpen nem rossz, nem torz, nincsenek kirívó hibái. Csak éppen középszert. Az anyaság, az egészséges női test szépsége, a gyerek repdeső életöröme hiányzik belőle. A művészi „többlet”, amely a halott anyagot élővé teszi.

Kézügyesség, szakmai rutin elengedhetetlen kellékei a szobrászatnak. De mesterségbeli tudással csupán a külső formát lehet megmintázni. Szobrot —, amelyet csak az ihletett művész képes megtölteni mondanivalóval, belső tartalommal, szépséggel. Nem vonjuk kétségbe, hogy Bencsik István reményekre jogosító, tehetséges művész. Mostani műve azonban nem sikerült. Az anya merev, élettelen tömbje, a gyerek mesterkélt tartása, kettőjük között az érzelmi kapcsolat teljes hiánya nem az élet szépségét, a szobrász diadalát hirdeti az anyag fölött.

—s—a

Képünk Bencsik István: Anya gyermekével című szobrát ábrázolja.