Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-05 / 260. szám
3. oldal *363- november 5, csütörtök Több mint százmillió forintot használtak fel eddig a szövetkezeti gazdaságok építkezésre —s —o Egy ember Leningrádba utazott négysoros tehénistállóját alig felerészben építette fel. Csak az utóbbi napokban lendült neki a madarasi Rákóczi, a faj- szi Dunagyöngye és a kecskeméti Törekvés Tsz tehénistállójának az építése. Az utóbbi gazdaságban az ugyancsak erre az évre tervezett borjúnevelőt az idén már csak épphogy építeni kezdik. Ez a vállalat halogatásának a következménye. Jelenleg égető gondot jelent ugyan a tetőfedő hullámpala hiánya. Részben emiatt is elmarasztalható a vállalat, mivel nem kellőképpen eszközölte a megrendelést. Az is igaz, hogy az igényelt mennyiség sem érkezett meg hiánytalanul. A hiányt némileg úgy pótolják, hogy eredetileg csővázas színekre szánt hullámpalával fedik be az istállókat. A szerelőipari vállalat öt palántanevelő elkészítését is vállalta erre az évre. Ezekből eddig egy készült el: a tiszaújfa- lui Alkotmány Tsz-ben, s befejezésre vár még a lászlófalvi Új Tavasz Tsz-ben egy, valamint a kiskunhalasi járásban három. Itt a munkát hátráltatta az, hogy az AGROKER hiányosan szállította a helyszínre a vasszerkezeteket, s a pótlás még jelenleg sem történt meg. Az ÉM Bács-Kiskun megyei Építőipari Vállalatnak a tervek szerint már tavaly el kellett volna készítenie három nagyobb palántanevelő házat, mégpedig a kiskunfélegyházi Vörös CsilKét üzem — Ha valami nagyon rosszat akar kívánni haragosának a török atyafi, akkor azt kéri Al- lahtól, hogv verje meg egy rossz szomszéddal. Jaj annak, akit „megfog” az átok, mert egy rossz szomszéd valóban sok kellemetlenséget okozhat — és nemcsak a minaretek hazájában. Meg kell tehát becsülni a jót, a segítőkészét. Ügy gondoljuk, hogy ebben nincs is hiba a Rádiótechnikai Gyár kecskeméti telepe és a Kecskeméti' Reszelőgyár esetében. A szomszédos üzemek továbbra is olyan lag, a tiszakécskel Tiszagyöngye és a kalocsai Iszkra Tsz-ben. Kiskunfélegyházán elkészült ugyan a palántanevelő, de nem üzemképes. Kész a tiszakécskei is, ám az átadás még nem történt meg. A kalocsai elkészítése egyelőre várat magára. Az egyéves eltolódás oka egyébként az, hogy a nem megfelelő terveket időközben módosítani kellett, s ennek megtörténte előtt nem foghattak munkához. Jelenleg sincs minden rendben, — a vállalat nem vállalta az újtípusú kazánok beszerelését, helyette azt a gazdaságok saját építő brigádjai végzik el. • Pótolni való súlyos lemaradások az említetteken kívül is szép számmal akadnak. Nem kezdték meg a hidroglóbus építését a félsőszentiváni Üj Élet Tsz-ben, és a vízhálózat szerelését a bátmonostori Kossuth, valamint a madarasi Rákóczi Tsz-ben. A saját kivitelezésű szolgálati lakás építéséhez nem fogtak hozzá a kiskunfélegyházi Űj Élet, és a kiskun- halasi Szabadság Tsz-ben. A fülöpszállási Vörös Csillag és az ugyancsak ottani Kiskunság Tsz-ben egy-egy csővázas szín, a dunapataji Üj Élet Tsz-ben a juhhodály építése várat magára. A kunszentmiklósi Vegyes Ktsz két szolgálati lakás létrehozását épp hogy csak megkezdte a kunszentmiklósi Bösztöri és a kunadacsi Rákóczi Tsz- ben. H. D. egy kazánház jó viszonyban dolgoznak egymás mellett, mint eddig. Ennek a barátságnak a gyümölcse az a jelentős költségmegtakarítás is, amelyet a közös kazánházzal értek el. A rádiósok nemrégiben felépült szerelőcsarnoka mellett hiába keresné az ember a kazánházat. Ilyen nincs, és nem is lesz, mert a fűtőberendezést a szomszéd üzem tágas kazánházában helyezik el. A gőz csövön érkezik majd. Megtakarítás: egy kazánház építési költsége: Kinek-kinek munkája szerint Összesen 144 millió forint értékben építenek az idén új létesítményeket megyénk szövetkezeti gazdaságaiban. Eddig alig több mint százmillió forint került felhasználásra, az eredmény tehát hozzávetőleg 70 százalékos. A még fel nem használt mintegy 40 millió forint épületekké való „beváltása” a hátralevő két hónap feladata, ami igen rövid idő, figyelembe véve azt is, hogy a december utolsó hetei esetleg már nem lesznek alkalmasak az építkezésekre. Noha a tavalyi hasonló időszak eredményéhez képest a mostani kedvezőbb, egyáltalán nem lehetünk elégedettek az építkezések ütemével. Annál is inkább, mert a kivitelezők — köztük is főként a Bács-Kiskun megyei Építő- és Szerelőipari Vállalat — néhány létesítménynek a tető alá hozá-át a jövő évre helyezték kilátásba. Ha összességében nem is lesz jelentős értékű az áthúzódás, az érintett szövetkezeteknek nem kis gondot okoz. Ebben az évben 60 közös gazdaság tervezte állattenyésztő telepének a villamosítását. Eddig 32-en fejezték be e munkát. A szerelőipari vállalatnak még 16 tsz-ben kell a villamosítást elvégeznie, a többiben ezt saját kivitelezésben, illetve a Solti Gépjavító Állomás közreműködésével valósítják meg. Itt- ott kirívó elmaradás tapasztalható, a sükösdi Aranykalász, a kiskunhalasi Vörös Október és a szalkszentmártoni Hunyadi Tsz-ben még hozzá sem fogtak a szereléshez. Változatos képet mutatnak a szorosabb értelemben vett építkezések. Számos létesítmény, mint például a kerekegyházi Dózsa, a lakiteleki Szikra és a jászszentlászlói Üj Barázda Tsz növendékmarha- istállóját, már átadták rendeltetésének. A minap jelentették ugyanilyen épület elkészültét a lászlófalvi Új Tavasz Tsz-ből. Valamennyit a szerelőipari vállalat készítette. A vállalat azonban néhány más gazdaságban jelentős lemaradást „nrodu- kált”. A kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz 168 férőhelyes, Állunk a pályaudvaron. Beszélgetni már nem tudunk, hiszen az utazást megelőző hetekben, sőt hónapokban minden létezőt megtárgyaltunk és most az utolsó percekben már nincs mit mondani. Négy nap kell az utazáshoz. Kiszámítottuk, hogy mikor ér oda. Tanácsokkal láttuk el és a lelkére kötöttük, hogy írjon, ö nem szólt, csak bólogatott, mert attól félt, hogyha megszólal, feltör belőle a sírás, ami a boldogságtól és a közelgő búcsúzás miatt már ott volt a torkában. Aztán felsegítettük a vonatra. Az ablakból integetett, s amikor a szerelvény megmozdult, már nem bírta tovább, kicsordultak a könnyei. így indult el október 1‘8-án Lehoczki János harmincéves embertársunk — Leningrádba Kecskemétről, a Csongrádi utcából. Nem turistaként, kíváncsiságból ment, hanem a karjáért, igen a karjáért. Elektromos biokezet kap. De míg az utazásig eljutott, hős: ú volt az út. Legszívesebben még ma is dolgozna ^egészségesen. A tragédia Huszonhat éves volt akkor Lehoczki János, amikor felesége hosszas rábeszélésére otthagyta Tatabányát, ahol már lakást is Ígértek nekik. De az asszony nem akart odamenni, így lett a fiatalember fékező a vasútnál, ahol 1960. december 1-én éjszaka megtörtént a szörnyű tragédia. Lehoczkit elütötte a vonat az izsáki állomáson, s a kerekek összeroncsolták a jobb karját és a bal kezefejét. A kart vállból amputálni kellett, a balkezén mindössze két ujja maradt. Hónapok múlva rokkantán, de mégis meggyógyulva jött ki a kórházból. Belül a lélek még mindig sírt, és otthon újabb megpróbáltatás várt rá. Családi élete zsákutcába jutott, felesége elköltözött tőle, elváltak. Mégis volt ereje arra, hogy táplálja magában a reményt, küszködjön egyedül. Később talált egy olyan asz- szonyt, aki elvállalta a gondozását. De még így is nehéz volt. Válasz jön egy levélre Teltek az évek. Lehoczki János, mi mást tehetett volna, otthon töltötte napjait. Volt munkatársai néha felkeresték, vigasztalták, bátorították. Lehetett • volna rosszabb is — mondták neki, s ebben igazuk volt. A fiatalembernek viszont az járt a fejében, hogy alakulhatott volna szerencsésebben is. De a baleset már megtörtént, Ez év tavaszán, körülbelül fél éve, elhatározta, hogy ír a Szovjetunió magyarországi nagykövetségére és kéri, segítsenek rajta. Valamit hallott a leningrádi klinikáról, ahol már szinte a csodával határos műkezeket tudnak adni a rokkantaknak. Több olyan esetről tudott, hogy valóban támogatást kapott egy-egy a munkában, vagy még a háborúban megrokkant ember. Részletes segélyt kérő levelére hamarosan megjött a válasz. Azt írták, hogy vegye fel a kapcsolatot a magyar Egészségügyi Minisztériummal, és kérjen beutaló javaslatot. A társadalom összefogásának nagyszerű példáival találkozhattunk ezután. A minisztérium természetesen javasolta. A Belügyminisztériumtól ingyen kapott szovjet vízumot, a MÁV, ahol a baleset érte, és ahol korábban dolgozott, díjmentes utazást biztosított neki Kecskeméttől Leningrádig és vissza, hálókocsival együtt. Nem oldódott meg azonban az ezek után legnagyobbnak látszó kérdés. A szovjet követségről ugyanis azt írták, hogy mielőtt Lenin- grádban bekerül a klinikára, két-három hétig szállodában kell laknia, s ennek a költségét már neki kell viselnie. Lehoczki János azonban mindössze havi r30 forint rokkantsági nyugdíjat kap, amiből lakbért fizetni, élni kellett. Hirtelen úgy érezte, hogy nem sikerül az egész. Elment a megyei — Egyszer szeretném összeszámolni, mennyi „munkanélküli segély”-t fizetnek ki a mi üzemünkben! — mondta valaki az egyik megbeszélésen. A jelenlevők felkapták fejüket. — Miféle „segélyt” emleget? — kérdezte a művezető. — Azt az összeget, amit nálunk az el nem végzett munkáért adnak! — válaszolt á felszólaló. A már-már kitörő nevetést a gondolkodás csendje váltotta fel. — Vajon milyen képet kapnánk — folytatta —, ha ebből a szempontból körülnéznénk az egész gyárban? A tréfának indult megjegyzésből komoly eszmecsere kerekedett, hisz olyan alaptételt érintett, amelyet magyarázni sem kellene: a társadalom csak azért adhat pénzt, amiért megdolgoztunk. Aki semmit, vagy nagyon keveset tesz hozzá mindahhoz, amiből folytonosan elvesz, végül is abba a helyzetbe kerül, hogy nem lesz miből elvennie. Sajnos, még számosán akadnak, akik ellógott munkanapok után is megkeresik ugyanazt, amiért másoknak keményen kellett dolgozniuk. Lógás... Nem a legszebb szavunk, de használnunk kell, mert létező jelenségre mutat, és tartozunk önmagunknak a jelenség józan vizsgálatával. Az üzemen belüli „munka- nélküli segély” nemcsak szubjektív, hanem objektív okokból is származhat. A hó végi hajrákat kiváltó szervezetlenség, a rossz ütemű termelés, az anyaghiány és nem egyszer kooperációs tényezők is szerepet játszanak. Ezek megszüntetése elsősorban szervezési feladat. Mégis a szubjektív okok a döntők. A szép számú „csellengő” szereti a munka köny- nyebb végét megfogni. így gondolkodnak. Megy a szekér akkor is, ha nem mindenKözbs gazdaságunkban, a kisszállást Szabadság Tsz-ben a tagság széles körű bevonásával tanácshoz, elmondta problémáját. Egy hét múlva megkapta a szükséges ötezer forintot. Ekkor hatódott meg legjobban. Könnyekre fakasztotta, hogy az emberek mennyire átérzik az ő helyzetét, s milyen önzetlenül segítenek rajta. Sosem voltam ilyen boldog így indult el Leningrádba az egyszerű vonatfékező, a munkában megrokkant Lehoczki János. A közösség támogatása nélkül ez aligha sikerült volna. De így még az is megvalósult, amire egyáltalán nem számított. Tudott venni bőröndöt, ingeket, cipőt, nagykabátot, fürdőköpenyt, pizsamát. — Sosem voltam még ilyen boldog — mondta, amikor a nagy útra készülve csomagolni kezdett. — Én mindenemmel azon leszek, hogyha hazajövök megháláljam a segítséget. Mi, a közösség csupán azt tettük Lehoczki János esetében is, ami a kötelesség, amivel mindenki tartozik embertársának. Akik segítettek, önzetlenül tették azért, hogy újra megtalálhassa helyét az életben, örömét, munkáját a hétköznapokban. Legtöbbet azonban mégis a leningrádi klinika orvosai, tudósai és ápolói adják, akik világhírű intézetükben az első szóra helyetadtak egy bajbajutott embernek, akin segíteni akarnak és tudnak. Gál Sándor j ki tolja. Az ember rajta tarthatja a kezét anélkül, hogy különösebb erőfeszítést követelne tőle. Nagy a gyár, a munkahely, elbírja a néhány órás „üresjáratot”: Ha egy pár percre átruccan a szomszédba, jó baráthoz, büfébe, italboltba, vagy a mosdó előterébe egy kis tereferére. — És mintha még az eredményeink is őket igazolnák: valóban szépen fejlődünk. Csakhogy valamiről megfeledkeznek: mennyivel gyorsabban haladhatnánk, ha fizetésüket, bérüket valóban teljesítményük ellenértékeként kapnák, és nem „jelenléti díj”-ként. Igaz ugyan: aki munkájával arányban nem álló fizetést felveszi, nem érzékeli, hogy bárki is károsodott volna. De tíz, húsz, kétszáz... ilyen módon kifizetett összeg már nagyon számít. Nem gyártanak még olyan mindent észlelő elektronikus agyat, amely regisztrálni tudná, mit jelent egyik vagy másik munkahelyen, üzemben, gyárban, vagy iparágban például az egy évi „csellengés”; de a meg nem termelt érték mindenképpen hiányzik. Hol, miben jelentkezett volna? Űj iskolákban, lakásokban, esetleg nagyon sürgős tatarozásban? Vagy egy részét alkothatta volna valamelyik lakónegyed hiányzó üzleteihez szükséges összegnek? Hamisan értelmezi a szocialista humanizmust és rendszerünk lényegét, aki megengedhetőnek tartja a munkában a lezserséget, s a bérezésnél valamiféle egyenlősdi szempontokat követ. A munkaközösségek erejére támaszkodva érhető el, hogy ki-ki legjobb tudása, igyekezete szerint elvégezze munkáját. A bérezésnél pedig csakis a szocialista alapelv lehet az irányadó. Kinek-kinek munkája szerint. F. B. készítettük el annak idején az őszi vetés és betakarítás kampánytervét. Ebben különböző — jó, vagy rossz — eshetőségekre számítva mindenkinek meghatároztuk a feladatált. Így szövetkezeti gazdáink mindegyike tisztában volt azzal, hogy mit kell tennie a soron kővetkező munkákban. Az ütemterv elkészítésénél figyelembe vettüki hogy legelőször is azokról a táblákról kell a termést beton hárítanunk, amelyeken őszi kalászosok kerülnek elvetésre. Mindezek után a cukorrépa szedését már augusztus 21-én megkezdtük és 53 holdon idejében befejeztük, majd 51 holdon a burgonyát, 175-ön a kukoricát, 40-en a napraforgót, s 35 holdon a kertészeti növényeket is betakarítottuk. E növényféleségek halogatás nélküli betakarítása tette lehetővé, hogy az őszi kalászosok alá zavartalanul előkészíthettük a talajt és október 31-re 897 holdon a vetést is maradéktalanul elvégeztük. A vetés befejezésével egy időben valamennyi kapásnövényünk termését is betakarítottuk. Csupán 30 hold cukorrépa vár még elszállításra, de november 7-re eleget teszünk ennek a feladatunknak is. Most már nyugodtan nézünk a tél elé. Eredményeink elérésében egyébként nagy szerepe van annak, hogy a munkaegységen kívül prémiumot is kaptak gazdáink. Termelőszövetkezetünk vezetősége ez úton is köszönetét mond szövetkezeti gazdáinknak, s a gépállomási dolgozóknak, sikerünk részeseinek. Ma jer István tsz-elnök Nyugodtan nézünk a tél elé
