Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-24 / 275. szám

1964. november 24. kedd 5. oldal A sükösdi állomásvezető Hol tart az oktatási reform? Nem írok „főnök”-öt, mert ilyen kis állomáson csak vezető van, aki egy személyben min­denes: jegykiadó, forgalmista és eligazító, amint a szükség ép­pen kívánja. Bolvári Istvánnak hívják, mindössze 32 éves, öt éve, hogy itt szolgál, ezen a MÁVAUT-állomáson. Az asz- szony révén került ide, benősült a faluba. Népfronti tények után nyo­mozva kopogtattam be hozzá. Ez a kopogtatás azonban csak jelképes, mert az ajtaja nem. csak a valóságban, de szimboli­kusan is nyitva mindenki előtt, ö ugyanis a helyi népfrontszer­vezet elnöke. C^supo dinamit ez az em­ber. Ahogy munkáját végzi — fél óra alatt vagy harminc je­gyet kiad, mert járat közele­dik éppen — a községnek úgy­szólván teljes keresztmetszetét mondja el. Mit csinál itt a nép­front? Mindent. Mindenben benne van. Vízmű készül, három hóna­pig ásták az árkot — társadal­mi munkában. Csaknem min­denki részt vett a jó ivóvízért való nekigyűrkőzésben. Bolvári vezette a harcot. De ő elhárítja a dicséretet; azt mondja, Csapó József trafikos, népfrontelnök­ségi tag szervezte, mivelhogy ö több emberrel beszél, mint az állomásvezető. Csapó bácsi vi­szont ennek az ellenkezőjét ál­lítja. Helyes, korrekt vetélke­dés a szerénységben. Aztán több se kell, hogy a felnőttoktatásra tereljem a szót! Bolvári Istvánnak ez az igazi szívügye, ebben aztán igazán fá­radhatatlan. Szent elhatározása, hogy két év múlva nem lesz községében analfabéta. Már pe­dig. úgy mondják, amit Bolvá­Iván járt az eszében, idegesí­tette a távolléte. Az ötlött fel a gondolatában, amiről délután csak úgy, véletlenül, esett szó köztük. Nagyon megbánta már, hogy kiejtette a száján Vichá- lék nevét. De Iván kezdte. Fel­tűnően tájékozott volt. A Dísz­ben hallott valamit, ahol most szintén nagy a forrongás. Van, aki a pesti fiatalokkal érez, s akad, aki ellene van a hasonló megmozdulásoknak. A szálak összebogozódnak, s a fiatalok tudnak mindenről, ami most a városban történik. Iván hozta szóba a Viehál Csabát is, hogy hazajött és egyből vezéralakja lett az ittenieknek. A tanár ak­kor aggódva megjegyezte: „Csak baj ne legyen ebből a szervez­kedésből. A fegyver nem gye­rek kezébe való!” „Fegyver?’’ — kérdezte csodálkozva Iván. És ekkor el kellett mondani, amit Csajáginétól hallott. Iván nagyon elgondolkozott, de azért túlzott jelét nem mutatta a meglepetésnek. Azután egészen másról beszélgettek. De, amikor olyan hirtelen eltávozott, volt valami nyugtalanító a viselke­désében. Vajon most hol lehet? Felállt és belesett a belső szobába. Szinte vágni lehetett a füstöt. Lassan kezdte felis­merni az alakokat. Az egyik sarokban ismerős társaság ül­dögélt. Kovács Ernő és társasá­ga. De Iván sehol. Hogy is gon­dolhatta, hogy pont idejön az oroszlánbarlangba, azok közé, akik kitiltották az iskolából. __ Béla, Béri! — harsant fel ri kimond, annak úgy kell len­nie. Kitűnő harcostársa ebben Ka­pitány Ottó iskolaigazgató. A község valamennyi lakosának iskolai végzettsége tudott dolog előttük, mindenkiről tudják, mi­lyen bizonyítványa van. Akinél hiányt fedeznek fel, oda megy a társadalmi ember, a népfront küldötte és ráveszi, hogy tanul, jón. Mert tanulnia kell, okos dolog az, saját érdekében való. És rendszerint nem falrahányt borsó ez a beszéd. Sükösdön komoly társadal­mi cél, hogy záros határidőn belül mindenki, aki valamilyen funkciót visel, legalább ar ál­talános iskola nyolc osztályáról tudjon felmutatni bizonyít­ványt. Le egészen a tsz-brigád- vezetőkig. Sőt, ott már a me­zőgazdasági szakmunkás-bizo­nyítványt emlegetik. Láz fogta el ezeket az embereket. Tanul­nak, tanulnak. Kevés, aki nem esett bele ebbe a lázba. De az sem sokáig lesz immunis. És a sükösdi állomásvezető, Bolvári István mindezekben a dolgokban „bűnös”. Nem világ­rengető dologról van itt szó. Csak éppen az alapvető tudás­ról, az „elemi”-ről, amely nél­kül nem egész ember az ember. Öröm nézni, ahogy ez a fiatal ember küzd, fárad, agitál, na­ponta több száz ember fordul meg nála, sokszor kérnek taná­csot, sokszor kéretlenül is ad, mert tudja, hogy adni kell. Igazi népfronti vezető. Megmondom őszintén, mi­előtt hozzá mentem volna, ép­pen csüggesztő dolgok próbál­ták fejemet lehorgasztani. De ennek a pezsgő, hihetetlenül ak­tív embernek láttán szégyeltem kissé csüggedésemet. Boldogan, erősen fogtam vele kezet. B. J. hirtelen egy hang az asztalok felől. — No, mi az, nem mersz be­jönni? Nem esznék itt ember­húst, pláne ilyen rágós történe­lemtanárt! — kiáltott feléje nagy hahotával Kovács Ernő, s már fel is állt, hogy bentebb tessékelje. — Gyere, ne kéresd magad! Fiúk, helyet a tanár úrnak! Az ilyen komoly, régi vágású ma­gyar ember mindig elkel köz­tünk, igaz? — és feleletet sem várva, már húzta is a sarok­asztal felé. Egy kis boxban üldögélt a szűk baráti kompánia. Két fia­tal és egy idősebb kolléga, meg Czakó Pista, Hézinger Matyi és Viehál Csaba. A szomszédos asztaloknál is diákok ülték, ott volt majdnem az egész harma­dik osztály, s néhány munkás- zubbonyos gyerek, ipari tanu­lók. A negyedikesek közül nem is látott többet. És ez kissé fel- vidámította. Pedig tudta, hogy inkább Horváth Laci, mint az ő érdeme. Hiába, Laci jól ért a fiatalok nyelvén, s jobban is hallgatnak rá. Milyen kár, hogy vele sem barátkozott ez idáig. De Horváth sem közeledett, a régi, megcsontosodott szakta­nárt láthatta benne. „Eh, mit is töprengek most ezen” —hes- sentette el a gondolatot, s igye­kezett az asztaltársaság beszél­getésére irányítani a figyelmet. Kovács feltűnő udvariassága meglepte, de az utóbbi időben tapasztalt viselkedése miatt mégsem érte egészen váratla­Mostanában többször hallani, hogy ebben, vagy abban a vo­natkozásban „visszaléptünk” az iskolareformban. Lássuk, mi a helyzet valójában? 10 éves tankötelezettség Az általános iskolákban elő­irányzott legfontosabb változta­tásokat így foglalhatnék össze: a 10 éves tankötelezettség meg­honosítása, korszerű tantervek és tankönyvek kidolgozása, a gyakorlati oktatás megszervezé­se és a nevelőmunka hatéko­nyabbá tétele. A 6—14 éves fia­taloknak csaknem 99 százaléka jár iskolába, s ezeknek három­negyed része a középiskolák­ban, vagy a szakmunkásképző iskolákban tovább is tanul. A többiek, sajnos, buktak, vagy betegség, lemaradás stb. miatt nem végzik el időre a 8 osz­tályt, „túlkorosakká” válnak. A tovább nem tanulók számá­nak csökkentése rendkívül fon­tos feladat, de persze 2—3 év alatt gyökeres változást nem le­het ebben elérni. Egyébként azok számára, akik elvégezték ugyan az általános iskolát, de nem tanulnak tovább, tovább­képző iskolákat szerveztek. Te­hát a 10 éves tankötelezettség máris megvalósul hazánkban. Nagy előrehaladást értünk el a korszerű tantervek kidolgozásá­ban, tankönyvek elkészítésében. Hiszen az idei tanévben — az eredeti terveknek megfelelően — az alsó tagozatban már vala­mennyi tárgyat új tankönyvek­ből tanítják, s a nevelőmunka is hatékonyabb. A politikai oktatás megszer­vezése szintén jó úton halad. Tavaly a felső tagozatos tanu­lók 76,3 százaléka részesült gya­korlati oktatásban, s az idén to­vább növekszik a számuk. Igaz, még nincs mindenütt jól felsze­relt műhelyterem és elegendő oktatási segédeszköz. De óriási eredmény, hogy néhány év alatt 2650 iskolai műhely létesült, s 1700 iskolának van már gyakor­lókertje. A gyakorlati oktatást vezető pedagógusok közül több mint ezren szerezték meg ed­dig a megfelelő szakképesítést. Visszaléptünk>e az 5-f-1-ben? A középiskolákban — az ál­talános iskolákhoz hasonlóan — a tanterv korszerűsítését, a ne­mű. De mit akarhat tőle? Ta­lán egyszeriben szimpatikussá vált előtte? Vagy tényleg csak a régi vágású embert keresi ben­ne? Most ez, úgy látszik, divat lett hirtelen, és valahonnét ők is szeretnének keríteni egy ha­misítatlan régi értelmiségit. Pe­dig nálánál valódibb is akadna. De hol vannak azok? Ügy lát­szik a fiatalok tolonganak az első vonalban. Vagy ez csak a kezdet? Zavartan figyelte őket. Kovács italt rendelt, koccin­tottak. Csodálkozott, hogy így italozik a gyerekekkel. Eszébe jutott, milyen nagy kitüntetés volt, amikor régen az érettségi banketten koccinthattak a ta­náraikkal. No, ezek korán kez­dik. — Hát, hogy élsz, öregem? — fordult most feléje a tornata­nár. — Még mindig nem lehet kipiszkálni a remete barlangod­ból? Pedig most már ideje fel­hagyni a passzivitással. Eddig megértettem. Igazad volt. A passzív rezisztencia korát éltük. Jómagam is úgy védekeztem, ahogy tudtam. De most már, öregem, félre a passzivitással, félre a hátrahúzódással, a mi időnk jött el. Mi majd megmu­tatjuk, hogy kell csinálni egy új társadalmi berendezkedést. Természetesen szocialista, de keresztény szocialista és nem­zeti alapon kérlek. Azt hiszem, ezt neked nem is kell ecsetel­nem. — Te, mondd csak — komo- rult el hirtelen az arca —, mi a fenének mászkál veled folyton velés színvonalának emelését, valamint a gyakorlati oktatás bevezetését, továbbá iskolatí­pusként: a szakközépiskola rrtegszervezését, s a középfokú oktatás általánossá tételét tűz­tük ki célul. Nos, a gimnáziu­mi tantervek országos vitája be­fejeződött, egységes „törzsanya­gú” gimnázium mellett döntöt­tek, de a speciális érdeklődések kielégítésére különféle (mate­matikai, biológiai, idegen nyel­vű stb.) tagozatok létrehozását határozták el. Mindez egyezik a reform elveivel. Már több- helyütt működnek tagozatos gimnáziumi osztályok, az új, korszerű tankönyvek első részét pedig jövőre kézbe kapják a diákok. Némi változtatás csupán az 5+1-es rendszerű oktatásban vált szükségessé. Bebizonyoso­dott ugyanis, hogy a gyakorlati oktatás feltételeire sokkal job­ban kell ügyelni. Ezért ahol az egész napos gyakorlati oktatást nem lehet a követelményeknek megfelelően szervezni, ott most a munkaoktatás más formáit (a heti két órást, vagy a havonta, félévente összevont stb.) veze­tik be. Persze a leghasznosabb a „plusz egy nap”-os oktatás, de ahol erre nincs lehetőség, ott nem szabad erőltetni, s ezzel le­járatni a gyakorlati képzést a gyerekek, a pedagógusok, a szü­lők előtt. Egyébként a tavalyi első éveseknek már 94 százalé­ka részesült gyakorlati oktatás­ban. Eredményesen folyik a szak- középiskolák szervezése. Tavaly 17 400 diák 35 féle szakmát ta­nult ebben az iskolatípusban. A szakközépiskolák fejlesztési üte­mét gazdasági lehetőségeink szabják meg, hiszen a tanmű­helyek felszerelése sok pénzbe, nemegyszer milliókba kerül. „Zöld utat“ a szakmunkás- tanulóknak! A jövőben a szakmunkáskép­ző iskolákat „be nem fejezett középiskolákká” fejlesztik, s a középiskolások közé számítják az ipari, mezőgazdasági és ke­reskedelmi szakmunkásképzőbe járókat is. Ennek érdekében korszerűsítik ezeknek az isko­láknak a tananyagát. így lehe­az a Ron»ics. Azt is mondják, hogy hozzád költözött. Az apja olajra akar lépni, és most rád­tukmálta a fiát. Rúgd ki, hogy a lába se érje a földet. Spio- nokra nincs szükségünk. Még bajt hoz terád is, ha nem vi­gyázol. — Most épp őt keresem — hebegett Küszöb, s hirtelen nem tudta, hogyan vágja ki magát ebből a kényelmetlen helyzet­ből. — Még délután elment, szó nélkül eltűnt és nem tudom, hol van. Mégis, ugye rámbíz­ták és mint tanár a növendé­kéért... — Hagyd a fenébe! Ha el­ment, jól tette, biztosan meg­volt rá az oka. Talán van vala­mi a füle mögött. Okosabban tenné, ha elpucolna az apjával együtt, mert itt nem sokáig mászkálhat szabadon — fordult felé az egyik fiatal tanár, kissé fölényesen és kioktatóan. — De honnét tudtátok, hogy nálam van és hogy az apja.;. Kovács nevetett: — Kicsi ez a város és ne fe­lejtsd el, hogy asszonyok is vannak a világon. A háziasszo­nyod beszélte a boltban. Azt meg, hogy az öreg olajra akar lépni, az üzemi összekötőinktől tudjuk —, s az egyik asztal fe­lé mutatott, ahol néhány mun­káskülsejű férfi poharazgatott. — Láthatod, elég jól megvan szervezve a dolog. Tarts velünk, Béri, nem bánod meg. Mikor is voltál utoljára előléptetve? (Folytatása következik.) tővé válik majd, hogy a szak­munkásképzőt végzettek kétévi továbbtanulással érettségizni is tudjanak, mégpedig a munka mellett. Ennek a rendelkezésnek óriá­si jelentősége van a középisko­lai .oktatás általánossá tételében. Jól halad az egyetemi és fő­iskolai reform is. Megszülettek az új, a korszerű követelmé­nyeknek megfelelő programok és tantervek, s jelenleg az új jegyzetek és tankönyvek készül­nek. A szakmai gyakorlatok az egyetemeken is az oktatás szer­ves részét képezik. Az a felada­tuk, hogy elősegítsék a hallga­tók jobb szakképzését, az okta­tás és a gyakorlat egységét. A felsőoktatási reform során új típusú felsőfokú technikumo­kat szerveztek. Már 6 ilyen technikum és szakiskola műkö­dik, nappali, esti és levelező ta­gozataikon 12 és fél ezer hall­gató tanult tavaly. Az idén pe­dig még többen veszik igénybe ezeket az, elsősorban gyakorlati irányú ismereteket nyújtó fel­sőfokú oktatási intézményeket. Ügy gondoljuk, e rövid szám­vetésből is világos, hogy az ok­tatási reform végrehajtásában nem „visszalépésről”, hanem gyors ütemű előrehaladásról be­szélhetünk. S. L. Kalap úszik a Dunán Ha a nagy ünnepi percekben nem is jutottam el a hídig, premierjét követő napon mégis szerét ejthettem, hogy átmen­jek rajta Pestről Budára és Vissza. Egy út kevés ahhoz, hogy az ember beteljen az or­szág legfiatalabb kedvencének szépségével. Vasárnap délután. Talán a hullámzó tömeg tegnap óta sem kisebbedéit. Lassan, lé­pésben lehet csak haladni. Az emberek megállnak, megciró­gatják a kábeleket, szemükkel pedig a híd karcsú iveit. Soha ennyi fényképezőgépet nem láttam. Minden második embernél gép és rendületlenül fotóz mindenki. Kedves em­léket tesznek el: a Kedves az új hídon, talán éppen Erzsé­bet az Erzsébet hídon, vagy Marika, Joli, Cili, Esztike, egyszóval: a Kedves. ímhől egy fiatal pár, szé­pek, fiatalok ők is, mint az a híd. A lány szőke, kontyos, fátyolkendő rejti a fejét. A fiún pörge vadásziul lapszerű divatos fejfedő. Jól öltözöttek, csinosak. Crdas szél nyargalász észak­ról délre. Éppen keresztbe húz a hídon. A férfiak kalap­jukat óvják. De nem mind. Ez a fiatal annyira belemerül a Kedves szemébe, hogy a ka­lappal mit sem törődik. Ész­reveszi ezt a szél és íme: a pörge kis kalap már hullik is alá a Duna mélyébe. Ekkor már fejéhez kap. Késő! A lány sikít először. Aztán a fiú ka-ag, hangosan kacag. Majd újra a lány: — Fényképezd le! A fiú a kalap után irányítja a teleobjektívet. Haját bod- rozza a szél. A kalap pedig csendesen úszik lefelé a Du­nán. Hihető, hogy a kalap volt a legifjabb Erzsébet első „ál­dozata”. Bal— A Megyei Képzőművészeti Szakbizottság ülése A Népművelési Tanácsadó mellett működő képzőművészeti szakbizottság tegnap délelőtt kibővített ülést tartott a kecskeméti művészklubban. A résztvevők meghallgatták Zilahy Györgynek, a Népművelési Intézet munkatársának előadását a képzőművész­körök szerepéről a felszabadulás 20. évfordulójának megünneplé­sében. A képzőművészek népművelési feladatairól Bodor Miklós, a Népművészeti Tanácsadó főelőadója tartott előadást. Ezután le­vetítették a résztvevőknek a legújabb képzőművészeti vonatko­zású kisfilmeket, délután pedig ellátogattak a kecskeméti mű­vésztelepre.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents