Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-22 / 274. szám
Feljebb jutnak-e a Fémmunkás ökölvívói? Egy kiváló MHS-vezelő Az ökölvívás az a sportág, amely talán a legtöbbet kívánja híveitől. Állóképességet, kitűnő reflexeket, gyorsaságot. Ezenkívül kemény ütéseket is kap a versenyző, és ez bizony nagyon •— Ökölvívóink jó formában vannak. Bizonyította ezt az Énekes István emlékverseny, ahol két versenyzőnk, Csőké és Szabari döntőbe jutott. Ott szenvedtek vereséget minimális tak ki. Számítunk arra —, legalább is esélyünk van —, hogy felkerülünk az NB II-be. Milyen nevelőmunka folyik a szakosztályban? — Körülbelül ötven versenyHegedűs László edző vezetésével közösen melegítenek be a Fémmunkás ökölvívói. sok fiatalnak vette el a kedvét már az első edzések titán a sportdicsőségtőL Mégis nagyon sokan vannak, akik kitartanak a bőrkesztyűk mellett. Vállalják a nagy megterhelést jelentő edzéseket, a kemény mérkőzéseket. Hogy mit jelent háromszor három percig a szorítóban lenni, és ütni, elhajolni, sorozni, csak az tudja, aki valaha is megpróbálta. Azt mondják, a boksz az a sport, amelyhez már nagyfokú fanatizmus kell. Kecskeméten csak a Fémmunkás sportegyesületnek van ökölvívó szakosztálya. Alig néhány éve működnek, de már szép eredményeket tudnak felmutatni. Különösen a legutóbbira büszkék. Megnyerték a területi csapat bajnokságot és osz- tályozón indulhatnak az NB II- be jutásért. Ellátogattunk egy edzésükre. A Béke téri iskola tornatermében találtuk őket. A teremlehetőségek elég gyengék Kecskeméten. Ezért az ökölvívók is csak két edzést tarthatnak hetenként. — Ez pedig nagyon kevés — mondja Hegedűs László edző. Különösen most, az osztályozok előtt. November 29-én és december 6-án Budapesten mérkőzünk az NB II-be jutásért. Milyen esélye van a kecskeméti együttesnek? arányban. Másik két ökölvívónk, Benda és Vígh is megállta helyét az igen erős mezőnyben, csak az elődöntőben kapzőnk van. Tizenkét-tizenhárom éves koruktól foglalkozunk velük. Van serdülő, ifi és felnőtt csapatunk. Most a felnőttekkel együtt az ifik is bajnokságot nyertek, ami bizonyítja, hogy jó az Utánpótlásunk. Tovább tart az edzés. Előkerülnek a kesztyűk, megkezdődik az iskolázás. Az edző irányításával egy-egy pár középre áll, és indul a „kesztyűzés”. Szorgalmasan püfölik egymást a versenyzők, néha egész nagyokat ütnek. Az egyik 12 éves, a másik már elmúlt 13. Nagyon ügyesen mozognak. Hiába, ezt a sportot is fiatalon kell kezdeni. Kelemen Gábor Kunszeri tmiklóson mindenki ismeri. Amikor keressük, felcsillan a 16—17 éves legény szeme: — Lajos bácsi? Talán kint van a motorosoknál. Vagy a rádiósoknál, a székházban. A másik kérdezett, egy negyven körüli ember, így szól róla: — A Lajos? Hát az mindig dolgozik, kérem. Mindenütt ott van! Hogy ismerem-e? Hát ki ne ismerné? Igen. Balogh Lajost mindenki ismeri. Hosszú évek óta részese minden megmozdulásnak. Kiváló lakatosmester, tanít az i pari tan u ló-i skol ába n, elnöke a helyi MHS-alapszervezetnek, vezeti a motoros tanfolyamot, tagja a kulturális bizottságnak. De minek soroljuk? Életeleme a mozgás, a cselekvés. Pedig hát — hisz emberi dolog ez is — neki is voltak problémái az elmúlt esztendőkben. Csalódások, fájdalmak, melyek megkeserítették. De mindez egyetlen pillanatra nem gátolta a munkájában. Amikor azt kérdezem tőle, hogy a sok elfoglaltsága közül melyiket szereti leginkább, ezt válaszolja: — Melyiket? Mindet. — És mosolyogva tüstént hozzáteszi: — A fiatalságot legeslegjob- ban. Hogy ezek mennyire nemcsak szavak, a sok más közül egy tény beszédesen bizonyítja: volt régen egy tana lőj a, aki náluk lakott. Azóta felnőtt, elkerült Pestre, de továbbra is hazajár hozzájuk, mintha édes gyermekük lenne. És az MHS-munka? Oldalakat lehetne írni arról, ami itt náluk történik. Csak egyetlen vasárnap délelőtti látogatás alkalmával a következőkbe ütköztünk: a motorosok foglalkozását Balogh Lajos elnök vezette; a székházban a rádiós kör az elektromossággal ismerkedett; a műszála kör a robbantás előkészítésével foglalkozott; a fotólaboratóriumuk-» ban az új felvételeket hívták elő éppen. S hogy a kép teljes legyen, megemlítjük a sakkszakkört, az alakuló énekkart, a fejlődő klubéletet, a tervezett kirándulásokat, lövészeti bemutatókat. Ealogh Lajos mindegyiknél ott van. Példát mutat a lövészetben, munkálkodik a foto- szakkörben, tagja az énekkarnak, motorozik. Mindezt mikor? — kérdezheti bárki. Mikor? Igen, igen. A felesége a tudója és megmondhatója, hogy örökké szalad, intézkedik, egyszóval: keveset van otthon. Mert mindenütt otthon érzi magát, ahol szükség van rá, ahol hasznossá teheti magát. V. M. Kiskunfélegyházán rendezik a kosárlabda Dánffy Kupát A megyei kosárlabda szövetség szervezési bizottsága az idén Kiskunfélegyházán rendezi meg a két évvel ezelőtt elhunyt elnökhelyettese, Dánffy Antal kiváló sportvezető és játékvezető emlékére kiírt kupát. Az egésznapos villámtorna november 29-én előreláthatólag a József Attila ált. iskola tornacsarnokában kerül sorra, és azon a Kecskeméti Petőfi, Kecskeméti Dózsa, Nagykőrösi Kinizsi és a Kiskunfélegyházi RVSC férfi csapatai, valamint a Kecskeméti Dózsa felnőtt és ifjúsági, a Nagykőrösi Kinizsi és a Kiskunfélegyházi RVSC férfi csapatai vesznek részt. A hagyományos „Serdülő Kupát” december 6-án és 13-án rendezi meg a megyei kosárlabda szövetség Kecskeméten. Az első vasárnapon a selejtezőkre, a másodikon a döntőkre kerül sor. Gere Mihály kisváltósúlyú versenyző a zsákot „gyúrja”. Két tehetséges fiatal, Virágh Imre (jobbról) és Kovács András VÁV* £ß\f „peches “ versenyző — leendő orvos Látogatás Hammerl László olimpiai bajnokunknál Hogy Hammeri Laciból nem úszó, kézilabdázó, vagy vízipolós lett, szinte a véletlennek köszönhető. Mert a most 22 esztendős rokonszenves sportember még kisdiák korában beható ismeretséget kötött a kézilabdasporttal, később, mint a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium diákja, pedig az úszással és a vízilabdázással kacérkodott. Az a bizonyos „véletlen" amely valójában döntött, hogy melyik sportág is nő majd közel a szívéhez 10 éves korában történt. Édesapja, aki a Ganz Villamossági Gyárban mérnökként dolgozott, egy este azzal álliiott haza, hogy másnap lövészversenyen kell indulnia. Laci tágra nyílt szemmel jigyelte édesapját. Nyolc éves kora óta egy légpuskával bújta a Marcibányi téri ház udvarát, s nem egy veréb teteme igazolta a gyermek céllövő képességét. Megkérdezte apjától: — Nem indulhatnék én el azon a versenyen édesapám helyett? — kérdezte. Felőlem fiacskám, szívesen — mondta az apa —, de kérdés, mit szólnak hozzá a többiek? Így kezdődött... Tíz éves kora ellenére ott feküdt ő is a löpadon a felnőttek között. És csodák-csodája, 10 lövésből 90 kört lőtt, s ezzel a második helyet szerezte meg. Ügy tartja magát számon, mint a sportág „legpechesebb” versenyzőjét. Hogy miért? Erről így beszél: — ötvenkilencben lettem tagja a magyar ifjúsági válogatott csapatnak, s azóta nem értem el számottevő eredményt világversenyeken — kivéve a tokiói olimpiát. A milánói Euró- pa-bajnokságon egyéniben csak a 8. lettem, 1961-ben a budapesti EB-n testhelyzetem feletti vita úgy megzavart, hogy nem tudtam tovább koncentrálni. A római olimpián nem vettem részt, ugyanis akkor érettségiztem, s készültem az egyetemi felvételi vizsgákra. Az érettségim sikerült, a felvételim nem. Fizikából nagyon gyengén ment... Csak egy évvel később vettek fel az Orvostudományi Egyetemre, Azt az egy évet, mint segédmunkás töltöttem el, s közben tanultam. 1962-ben egyetemi szigorlataim miatt nem vettem részt a kairói VB-n. Tavaly Oslóba készültem, tagja voltam az utazó keretnek is, de az NDK-beli versenyzőkkel vállalt szolidaritásunk miatt csapatunk nem vett részt a versenyen. Az idén másként történt... Igaz, Hammeri Lászlóról úgy vélték, hogy a 120 lövéses versenyben esélyes a dobogóra. Hogy mégis a 60 lövésesben nyert aranyérmet, s a százhu- szasban „csak”bronzot, azt már egyetlen szakember^ sem bánja. — Tokió? — kérdez vissza. — Életem legszebb emléke marad. Kilencvennégy lőállásos lőtéren lőttünk 76-an egymás mellett. Új világ- és olimpiai csúccsal győztem 597 körös eredménnyel... A győzelmet két alapvető tényezőnek köszönhetem. Egyrészt annak, hogy olimpiai felkészülésem során minden támogatást megkaptam, másrészt, hogy sikerült csúcsformába kerülnöm Tokióra ... — És most Tokió után? — Elsősorban a tanulás.. Most tudom igazán értékelni, milyen jó, hogy két szigorlatomat, élettanból és szövetfejlődéstanból még májwfoan letettem. Kettő — anatómia és biokémia — azonban még hátra van. S hogy jövőre III. éves hallgató lehessek, bizony ebben is eredményesen kell szerepelnem. — És a versenyzés? — Természetesen folytatom. Aki egyszer megkezdte ... — Négy év múlva újra olimpia lesz. Szeretnék ott lenni. Ez bizony így is lesz, hiszen azok, akik közelről ismerik, egyöntetűen állítják, hogy Laciban sok, nagyon sok van még. Tehát: négy év múlva Mexikó... Tokió arany- és bronzérmese akkor tölti szigorló orvosi évét. Sok sikert mindkét célja eléréséhez! Zentai Ferenc V
