Petőfi Népe, 1964. november (19. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-21 / 273. szám

Í964. november 21. szombat

S. OTtfal

Gimnazisták klubja

A tanítási na- " pok zaja szombat délben elhalkul, sok színű zsibongását szétviszi az eleven diáksereg. De a Kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola és Gimnázium egyik emeleti termében este pár órára még kigyúlnak a fények. Az „öregek” —első gimnazisták gyűlnek össze.

— Inkább itt, mint...

— Minden hónapban három összejövetelt rendezünk

— mondja Rajz Istvánné tanár —, azzal a céllal, hogy klubéletet teremtsünk. A tanórákon kívül is szeretnénk jobban összehozni őket. Nem árulok el különösebb titkot; így sok csavargást, rossz társaságba keveredést előzünk meg.

— Műsoron: Toki Verdi és a táncmuzsika.

Keresd a szerzőt!

— először ezt játszották. Mindenki kapott három kartont, rajta ismert operák címével. Az asztalon szétszórt többi karton közül a szerző nevét kell kikeresni. Aki végzett, további címeket kapott.

Ktart! — Nem sokkal később egy szemüveges fiú állította fel a rekordot. Jutalma Sport csokoládészelet.

És a Sport szelet után igazi sportcsemege. Egy rajongó beszámolót tartott az olimpiák történetéről. Utána szünet: a büfében pogácsa, nápolyi, perec, málna és becsületasztal. (Hiány még sohasem volt.) Aztán megszólalt a magnetofon, felcsillantak a szemek, a ritmusimádók a folyosóra özönlenek. M ondván, ott több hely van, no meg a tanár néni így nem láthat mindent a kamaszszívek nyíladozásá- ból.

A program kötetlen. Itt-ott sarokban, asztalnál csoportok. Korai tu pírok, az iskola által íékentartott enyhe Beatles frizurák bújtak össze, erről- arról ment a tere- fere.

— Aludjatok Beethovennel.

Később halkult a tánczene, újabb “lőadó az érdeklődés középpontjában. Téma: Beethoven V. szimfónia. Áhitatos csend, az egyik olykor bednt a képzeletbeli zenekarnak — hiszen ez is magnóról jön — közben: egyes tételek elemzése. Ezzel fejeződött be az összejövetel.

Cste fél nyolc.

^ Már a klubszobában is sötétség honol, a pedellus bezárja a kaput. Távolabb az iskolától egy-egy „szervusz hétfőig” hallatszik.

I. D.

„Kukliweib"-tánc

A NEMESNÁDUDVARI kul- túrház nagytermében legalább kétszáz főnyi vendégsereget traktálnak az örömszülők. Melcher Apollónia és Vogel Mátyás az Állami Gazdaság brigádmunkása csak nemrégiben mondták ki a boldogító igent. Az udvaron hatalmas kondé- rokból surran a jobbnál-jobb illet, de előterem a borjúpap- rikás is, nemkülönben a disznóhús sütve-föve.

Már nemcsak az ebéden, de a vacsorán is túl vannak, elköltötték a tömérdek jót és tisztességesen fenekére néztek a pohárnak az új pár egészségére.

Ekkor következik a sváblakodalom egyik érdekessége: a kukliweib-tánc. A szakácsok tánca. Kezdi a bevonulási sort Merényi József főszakács, aztán sorban következnek a főzőasszonyok: Etsberger József- né, Endrődi Sebestyénné, Erdő- si Józsefné, Polgár Istvánná, Endrődi Mátyásné, Roszkopf Lőrincné és Schindler Mátyásné. Mindegyik asszonnyal természetesen táncpartnerként élete párja. Kezükben „hatalmi” jelvényeik: főzőkanál, lábas, tányér, merőkanál, kés, villa és egyéb, az étel készítésénél alkalmazott szerszámok. Aztán a sramlizene ütemére járják a szakácsok és szakácsnők indulóját.

A KÉZBEN tartott edények már igencsak kiürültek, de azért még van annyi rejtett tartalék, hogy a vendégsereg kivilágos kivirradatig együtt maradhat a rózsaszín fényben csillogó új bor és a változatos sütemények sűrű, de mértéktartó kóstolgatása mellett

Bal—

—BU—---- ---------he

lyén, segélytkérően pislogtak a folyosó felé.

— Ez a parancs — nyögte ki végül az egyik és félreállt. A másik azonban továbbra is ma- kacskodott. A tanár megfogta a karját és elpenderítette az útból.

— Az iskolában az igazgató parancsol és semmiféle „önkormányzat”. meg nem tilthatja, hogy ki tegye be az épületbe a lábát és ki nem. Megértettétek? Mars befelé! Mindjárt nyolc óra.

Az erélyes hang megtette a hatását, a fiúk a tanterem felé oldaiogtak. Az osztályfőnök a DISZ-titkár azonban még el sem érhették a negyedik osztályt, amikor felpattant a tanári szoba ajtaja, néhány tanár és diák kíséretében Kovács lépett ki a folyosóra.

Láthatóan meghökkentek, hogy együtt látják az osztály- főnököt a fiúval, de csak egy pillanatra. Kovács egy ablakmélyedésbe vonta félre Kársait és elég barátságos, bár ellentmondást nem tűrő hangon így szólt hozzá:

— Nézd Bélám, én nem avatkozom a te dolgaidba, de szeretném, ha megértenéd az álláspontunkat, mielőtt még neked is kellemetlenséged származna belőle. Mi nem akarunk provokálni senkit, de az iskolai önkormányzat, a diák- és a tanárbizottság határozott álláspontja, hogy kompromittált személyeket nem tűr meg az iskola falai között. Ha ezt megengedné, csak további kilengésekre adhatna okot a felhevült diákság soraiban. Ezt remélem, te sem akarod. Add tudtára ennek a fiúnak, akivel nekem személy szerint igazán semmi bajom, hogy tűnjön el, mielőtt még kitör a vihar.

Kársait meglepte ez a látszólag nyugodtan elmondott érvelés. Ha nekitámadnak, egész biztosan ellenkezik, de így azt érezte, nem tehet ellenük semmit. Hátha valóban csak a józan megfontolás beszél ebből a Kovácsból?

Azért volt egy kis restellke- dés a hangjában, amikor a zavartan és fülig vörösödve álldogáló fiúhoz fordult:

— Iván, ugye érted, amit mondok, megérted, én is úgy látom, hogy okosabb félreállni egy kicsit. Ne korbácsoljuk fel a kedélyeket. Menj haza a lakásomra, vagy ha akarsz, várj meg az utcán. Rögtön jövök én is. Ma már itt nem lesz szükség rám. Horváth megkezdte az órát! Mindenesetre megnézem. Szóval vagy odalent, vagy otthon találkozunk.

Iván nehezen mozdult, de a tanár kérlelő tekintetére mégis engedett.

— Hát jó — mondta végül —, elmegyek, de csak a tanár úr, és nem az ő kedvükért — s fejével dacosan intett a távolodó kis csapat után. — Nem tudom mire készülnek, de jóra nem, azt látom a szemükből. No hát, én se leszek tétlen.

— Csak semmi könnyelműKÖNVV ÉS ÉLET

A hjja vörösesszőke, itt- ott mintha a küzdelmes esztendők is belefestették volna jeleiket. Egyszerűen fésült, rövidre nyírt, mint sok más elvtársnőé, aki a munkásmozgalmi élet első éveitől ezt szokta meg. Fellépésében is van jó adag a negyvenötös évek éber biztonságából. Lendületes, élénk, és míg mosolyogva társalog veled, kék szemén látod: közben „káderez”; arcod rezzenéseiből, hangod színéből, tekintetedből is hozzáad ahhoz, amit mondasz. Esetleg „levon’ valamit a szavakból, vagy módosít magában a hallottakon, mert emberismerete így diktálja.

Önmagával szemben is nyílt. Mikor az ismerkedés első mondataival udvariasan dicsérem, hogy a járási pártbizottságon Babits László elvtárs mennyi jót mondott róla, mint a pártirodalom terjesztőjéről, 6ietve elhárítja.

— Nem én akartam könyv- terjesztő lenni. Egyszerűen rámragadt — nevet hozzá egy jót és hangszínéből is érzik, jól esik az elismerés. — Tudja, volt egy propagandistánk. Több ezer forintos elmaradást csinált azzal, hogy nyakán maradt egy csomó könyv és folyóirat. Pár esztendős felbontatlan csomagok is porosodtak a szekrényében. „Te úgy is foglalkozol gazdasági munkával — fordultak hozzám az elvtársak —, vedd át a propagandaanyagot.”

Elvállaltam, 1958 óta rajtam maradt.

így mutatkozott be Vozdeczki Anna, a Bajai Férfifehémemű Gyár pártirodalom-terjesztője. Mikor — jól értés ültségemet fitogtatva elárulom, hogy tudom, ebben az évben eddig fillér pontossággal 6768 forint 50 fillér áru könyvet adott el, s hogy 40-es „irányszámával” szemben 54 előfizetőt szervezett pártfolyóiratokra — gyorsan előszedi a dokumentumokat.

— Azóta más a kép — hajtogatja szét a csekkeket, kimutatásokat, és fél perc múlva közli az új eredményt. 10 350 Ft áru könyv cserélt már gazdát és 9 előfizető van pártfo- lyóira tokra.

— Hogy ajánlja megvételre a könyveket?

— Clembe veszek egy kötegelt, és magam is végig járom

ség, Iván! ígérd meg, hogy semmit nem teszel, míg velem nem beszélsz — csillapította Karsai a felhevült növendékét. — Hiszen tudod, most apád helyett is vigyáznom kell rád.

— Ne féljen, tanár úr, nem csinálok semmi bolondságot. Csak bemegyek a pártbizottságra, és elmondom nekik a helyzetet. Hátha tudnak mondani valami okosat. S ha nem, akkor meg azután is ráérünk töprengeni.

— Ez már beszéd. Csak nyugodtan, higgadtan fiam. Nekünk most azt hiszem, ez az egyetlen fegyverünk a meggondolatlan emberekkel szemben.

Iván, a beszélgető csoportot gondosan kikerülve, szép csendesen távozott az iskola épületéből. Küszöb pedig azt latolgatta a negyedik osztály, a saját osztálya ajtaja előtt, hogy belépjen, vagy ne lépjen. Béniről Horváth Laci, a fiatal történelem tanár érces hangját hallotta, s nem szerette volna megzavarni az előadást, hiszen úgyis betegnek tudják. Másrészt, valami ellenállhatatlan kényszert is érzett, hogy benyisson egy pillanatra.

Azután mégis a fegyelemérzet győzött. Csak sóhajtott egy nagyot és lefelé indult a lépcsőn.

Kovács utánaköszönt:

— Szervusz, Bélám, ne haragudj, de az iskola érdekében történik mindez. Ismerjük a puritán felfogásodat és nem is akarjuk megsérteni. Ha bánni

a szalagokat. A Tájékoztató alapján a legújabb művekről is tudok valamit mondani, ha meg én is beleolvastam a legfrissebbekbe, még könnyebb a dolgom. Segítenek a pártcsoportbizal- miak is.

— Milyen művek kapósak mostanában? Kik az állandó vásárlók?

— A Lenin-sorozat huszonkét dolgozónak jár. Mindig elfogy a Világesemények dióhéjban c. olcsó kiadvány. A Tőke köteteiből két példány jött; egyik már elkelt, a másiknak is van gazdája. A szakszervezeti könyvtárnak eladtam a Világtörténet sorozatot. 16 kötetet küldtek a Kézikönyv a vallásról című vaskos műből; 10 már elkelt. Sok fogyott a Rabszolgák az Újvilágban című munkából. 22 forint az ára az Üj otthon egy- egy kötetének, legalább 4C-et vásároltak már. 15 példány talált vevőre a filozófia alapelveit taglaló kiadványból.

— Ezeregyszázan vagyunk a gyárban, s legalább 80 százalékos arányban vevőim. A Hav- ranek-szalagon mindig vesz valaki könyvet. Jó vásárlóm volt a munkások közül Szabó La- josné a szabászaton és Jéger Mária gépész. Legutóbb 109, illetve 111 forint áru könyvet vettek.

Most hirtelen gondolatot vált az elvtársnő.

— Hátha még nem lenne annyi gondja munkásnőinknek? Nincs kétműszakos bölcsődénk. Hány édesanya gyötrődik amiatt, hogy mi van a picivel, a gyerekekkel odahaza, mikor esti műszakban van? Nem tudunk nekik egy műszakot szervezni. Van egy asszony, aki férje könnyelműsége miatt magára maradt a gyerekeivel. Megtörtént, hogy mikor későn, éjszaka hazament a munkából, kiskorú gyerekei még nem voltak otthon. Beosztottuk őt olyan munkakörbe, hogy nappalos lehessen mindig. Akkorra kaptuk a központ utasítását, hogy éppen az a munkakör megszűnik.

A család, a gyerekekért érzett felelősség mellett sokuk igen rossz lakásviszonyok között él. Legutóbb Ortutay Gyula, Gajdócsi István, Mándics Mihály, Sárosi György ország- gyűlési képviselők látogattak el--------le

sz, megtanácskozzuk veled.

Küszöb azon vette észre magát, hogy megemeli a kalapját a kis csoport felé, pedig az iskola tulajdonképpeni vezetőtestületéről senki sem volt közöttük. Néhány ismeretlen arcot, s eddig alig szereplő kollé-' gát látott, akik most váratlanul ügybuzgóak lettek. „Talán egy gyorsabb előmenetel érdekében” — gondolta Küszöb keserűen, s már szégyellte, hogy olyan udvarias volt hozzájuk. Ö az idősebb tanár, nem szabadna ennyire túlzásba vinni az udvariasságot, hiszen ez már majdnem megalázkodás.

Csendesen, elgondolkozva bandukolt hazafelé a latyakos őszi utcán.

XIII.

Iván csak délután vetődött haza. Izgatott és ingerlékeny volt. A tanár faggató kérdezős- ködésére is alig akart válaszolni. Végül nehezen kinyögte:

— Jártam a pártbizottságon. Bár ne is mentem volna. Teljes a felfordulás. Néhány öreg párttag jött, fegyvert követeltek. Azt mondták, hogy ha a pesti diákok lövöldözhetnek az utcán, és tudják, hogy illetéktelen egyéneknél a városban is vannak már lőfegyverek, a kommunistákat sem lehet védtelenül hagyni. Persze, fegyver, az nincs, sőt a karhatalom utasítást kapott, hogy a kint levő fegyvereket is szedje be, nehogy összetűzésre kerüljön sor.

(Folytatása következik.)

üzemünkbe. Harminckét panaszost hallgattak meg; 80 százalékuk lakásügyben kért segítséget.

Azért mondom, még többen szeretnének könyveket vásárolni, ha nem égetnék őket ezek a gondok. Furcsa, hogy gyárunkat elég mostohán kezelik lakásjuttatás szempontjából. Több mint tíz év alatt egyet kaptunk, ha jól emlékszem. Négy évvel ezelőtt felmérést végeztek nálunk, kiknek kellene szövetkezeti lakás. Egy órán belül 56 jelentkező volt. Valamit köny- nyített a helyzetünkön, hogy az első KISZ-lakásépítkezésben tőlünk tizenheten, a másodikban tizennégyen, a harmadikban he- ten-nyolcan vettek részt. Tehát nem csak az államtól várjuk, hogy adjon. Tagja vagyok egy lakásügyi bizottságnak, de... érzem, nincs elég súlya a szavunknak. A pórt- és tanácsi vezetésben mi nők nem vagyunk eléggé képviselve. Ezért nem tudunk kellő hatással tevékenykedni ügyeinkben.

Felvételre jelentkező asszony jön. Vozdeczki Anna tanácsokkal látja el, majd személyesen kíséri fel az egyik műhelybe. Hamar visszatér.

— Jönnek, jönnek ... örömmel fogadjuk őket — rakosgatja helyükre elgondolkozva a papírokat.

Az átlagéletkor 30 év ü zeniünkben. Havonta 4—5 esküvő. Most éppen 25 szülő anyánk van. Ezt jobban át • kellene érezniük azoknak, akiken múlik: bölcsődék legyenek-e előbb, vagy üzleteket építsünk át két- három évenként.

— Mióta dolgozik az elvtársnő így... a gondok legközepé- ben? — érdeklődöm, keresgélve a szavakat.

— Negyvennégyben alakítottuk meg Baján a pártszervezetet. Azóta.

Félreteszi a kartonokkal teli dobozt. Leül, kezét az ölébe ejti. Pihen egy kicsit. Majd egyik keze önkéntelenül a szék karfájára téved, mintha fogást próbálna rajta. Hangja szinte mesélőre színeződik.

— Innen-onnan összehozott, kérisgélt székeink voltak. Sok- sok éjszakánk annyiból állt csak, hogy azokon elszundítottunk egy pór órára. Sajnáltuk hazamenéssel pazarolni az időt. Mennyi dolgunk volt! De eszünkbe sem jutott ezen gondolkodni. Azóta talán el is fáradtunk kissé? Egybe-másba könnyebben beletörődünk, mint kellene? Lehet.

Mikor nagydiák unokahugom- nak ezekről említést teszek, már várom, mikor szakít félbe: „Tudom, most az következik, milyen volt a gyerekkorotok. Mennyit harcoltatok negyvenöt után.” Ilyenkor mit tehet az ember? Csszeszidjam? Grülök, hogy nekik már mesének tűnik, ami húsz éve történt. Sóhajtok, megmosolygom. Dehogy megértse, rájuk, nemsokára felnőtt, iskolázott nőkre is kötelességek, harcok várnak — beszélek az itteni munkásnők helytállásáról. Akik termelnek, ellátják a családot, gyerekeket nevelnek. Legutóbb elmondtam: Ha mi nők jobban hallatnánk szavunkat, nem hagytuk volna annyiban, amiről az egész város beszél.

Egyik komoly munkahelyen két vezető beosztású dolgozó kapjott szép lakást, holott akkor adta el a házát. Ha rajtam állna, nem adnék ingyen állami, vállalati lakást olyanoknak, akik ugyanakkor autót vesznek. Mert ilyen is előfordul.

Mikor könyvvásárlóim a múltkor a szocialista erkölcsről szóló könyvről beszélgettek, a fenti furcsaságokat is felhozták. Javasolták, küldjünk ezekből a könyvekből azoknak is, akik csak saját pecsenyéjük sütögetésével törődnek.

Tóth István